Versmondás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Latinovits Zoltán szaval

A versmondás, az irodalmi alkotások (versek, időnként prózai művek) művészi, élőszóbeli (akusztikai) megjelenítése, előadása; olyan primer és szekunder alkotás (produktív, illetve reproduktív), művészeti tevékenység egyszerre, amelyet egyrészt a vers tartalma, szövege, másrészt az előadó (versmondó, szavaló) egyénisége, habitusa, világlátása, gondolkodásmódja és tehetsége – olvasata –, határoz meg. A versmondó a nyelvtani és szövegejtési szabályokhoz igazodva közvetíti, (reprodukálja) a költő gondolatát, a vers tartalmát, azt az érzést keltve, mintha a vers – a versben meglévő gondolat – a költői eszközök (képek, rím, ritmus stb.) segítségével, itt és most születne meg, amely egyben saját élménye és olvasata a versmondónak. A versmondás más elnevezéssel szavalás (latinul declamatio), versek, költemények művészi igényű előadását jelenti, amely sajátos, többcsatornás művészi kommunikáció. Megtalálható más nemzeti kultúrákban is, de Magyarországon különösen jelentős.

Története[szerkesztés]

Feltehetően a költészet volt az irodalom legkorábbi formája: az egyes kultúrákban ma is jelentős szerepük van a nemzedékről nemzedékre szájhagyomány útján öröklődő mítoszoknak, genealógiáknak, jogi vagy erkölcsi útmutatást adó szabálygyűjteményeknek, melyek a megjegyzésüket segítendő, verses formában álltak össze.

Bárhol és bármikor keletkezett színházi kultúra, ugyanott már minden emberemlékezetet meghaladó idők óta volt előadó-művészet. Aiszkhülosz, aki az i. e. V. század folyamán a tepsziszi kezdeményből tulajdonképpen kiformálta a dráma műfaját, maga mondotta magáról, hogy ő csupán morzsákat gyűjtött Homérosz dúsan terített asztaláról. (…) Ezeket akkor már évszázadok óta mondták a hivatásos hősénekmondók, a rhapszodoszok és utódaik.
Hegedüs Géza költő színházi szakíró, kritikus

A szavalás a 19. század első felében iskolai-retorikai gyakorlat, a szónoklat művészetének előiskolája volt. Önálló művészeti ágként a reformkorban alakult ki. Az első hivatásos versmondók a nemzeti színjátszás nagy alakjai voltak. A 19. század és 20. század fordulóját követő időszakban vált igazán jelentőssé.

Szavald a beszédet, kérlek, amint én ejtém előtted: lebegve a nyelven; mert ha oly teli szájjal mondod, mint sok szinész, akár a város dobosa kiáltná ki verseimet. Ne is fűrészeld nagyon a levegőt kezeddel, így; hanem jártasd egészen finomul: mert a szenvedély valódi zuhataga, szélvésze, s mondhatnám forgószele közepett is bizonyos mérsékletre kell törekedned és szert tenned, mi annak simaságot adjon. Ó, a lelkem facsarodik belé, ha egy tagbaszakadt, parókás fejű fickót hallok, hogyan tépi foszlánnyá, csupa rongyokká, a szenvedélyt, csakhogy a földszint állók füleit megrepessze, kiknek legnagyobb részét semmi egyéb nem érdekli, mint kimagyarázhatatlan némajáték és zaj. Én az ilyen fickót megcsapatnám, amiért a dühöncöt is túlozza és heródesebb Heródesnél. Kerüld azt, kérlek.
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi, Arany János fordítása

Versmondó magyar költők[szerkesztés]

Híres magyar versmondó színészek[szerkesztés]

Gálffi László
Bánffy György

Amatőr versmondók[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pilinszky János szavalja "Utószó" című versét
  2. Nagy László szavalja "Ki viszi át a szerelmet" című versét
  3. Weöres Sándor szavalja "Merülö Szaturnusz (T. S. Elliot emlékének)" című versét
  4. Jónás Tamás szavalja "Nagy szerelmes vers" című versét
  5. Tóth Krisztina szavalja "Idegen test", "Notesz' és a 'Kutya' című versét
  6. Madaras József szaval, József Attila: Mama
  7. Timár József szaval, Vörösmarty Mihály: Szózat
  8. Mádi Szabó Gábor szaval, Füst Milán: A magyarokhoz
  9. Kaszás Attila szaval, József Attila: A Dunánál
  10. Huszti Péter szaval, Vajda János: Húsz év múlva
  11. Darvas Iván szaval, Kölcsey Ferenc: Himnusz
  12. Domján Edit szaval, József Attila: Tél
  13. Helyey László szaval, Radnóti Miklós: Virágének
  14. Szabó Gyula szaval, Vörösmarty Mihály: Szózat
  15. Bánffy György szaval, Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
  16. Kállai Ferenc szaval, Ady Endre: Biztató a szerelemhez
  17. Gáti József szaval, Radnóti Miklós: Második Ecloga
  18. Gáti Oszkár szaval, Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
  19. Illyés Kinga szaval, Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal
  20. Hegedűs D. Géza szaval, Nagy László: Anyakép
  21. Berek Katalin szaval, Berek Katalin szaval, Nagy László: Rege
  22. Jancsó Adrienne szaval, Jékely Zoltán: Egy fiúcskához
  23. Bitskey Tibor szaval, József Attila: Március
  24. Latinovits Zoltán szaval, József Attila: Eszmélet
  25. Cserhalmi György szaval, Radnóti Miklós: Októberi erdő
  26. Mensáros László szaval, Berzsenyi Dániel: A közelítő tél
  27. Sinkovits Imre: szaval, Arany János Walesi bárdok
  28. Turek Miklós szaval, Petőfi Sándor: Magyar vagyok
  29. Gálffi László szaval, Lászlóffy Aladár: Provincializmus
  30. Szeleczky Zita szaval, Remenyik Sándor: Mindhalálig
  31. Sztankay István szaval, Csokonay Vitéz Mihály: A reményhez
  32. Kézdy György szaval, Kassák Lajos: Meditáció
  33. Havas Judit szaval: Kemény István: Néhány jellegzetes hold
  34. Cseke Péter szaval, Reményik Sándor: Csendes csodák

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Hegedüs Géza: A költői mesterség - Bevezetés a magyar verstanba, Fapadoskönyv Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 9789632997421

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]