„A Magyarországi Tanácsköztársaság idején létrejött ellenforradalmi kormányok” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Pasztillabot (vitalap | szerkesztései)
a Bottal végzett egyértelműsítés: Szabó Zoltán –> Szabó Zoltán (politikus)
203. sor: 203. sor:


==Harmadik Szegedi kormány==
==Harmadik Szegedi kormány==
A harmadik Szegedi kormány [[1919]]. [[július 12.|július 12]]-én alakult. Ezt a kabinetet ''nemzeti kormány'' néven is említik. Ebben Horthy már nem vállalt szerepet, azonban az új miniszterelnök a kormányalakítást követő napon a [[Nemzeti Hadsereg]] főparancsnokává nevezte ki „fővezéri” titulussal. A [[Nemzeti Hadsereg]] a hadügyminisztérium vezetése alól [[augusztus 9]]-én [[Horthy]] döntésére kivált, parancsnoksága pedig „fővezérséggé” alakult. A kormány maga a budapesti vezetéssel történt tárgyalásokat követően [[augusztus 19.|augusztus 19]]-én mondott le a [[Friedrich-kormány]] javára.
A harmadik Szegedi kormány [[1919]]. [[július 12.|július 12]]-én alakult. Ezt a kabinetet ''nemzeti kormány'' néven is említik. Ebben Horthy már nem vállalt szerepet, azonban az új miniszterelnök a kormányalakítást követő napon a [[Nemzeti Hadsereg]] főparancsnokává nevezte ki „fővezéri” titulussal. A [[Nemzeti Hadsereg]] a hadügyminisztérium vezetése alól [[augusztus 9]]-én [[Horthy Miklós|Horthy]] döntésére kivált, parancsnoksága pedig „fővezérséggé” alakult. A kormány maga a budapesti vezetéssel történt tárgyalásokat követően [[augusztus 19.|augusztus 19]]-én mondott le a [[Friedrich-kormány]] javára.


{|class="wikitable" style="font-size:95%" style="text-align:center"
{|class="wikitable" style="font-size:95%" style="text-align:center"

A lap 2010. szeptember 27., 07:59-kori változata

A Magyarországi Tanácsköztársaság idején létrejött ellenforradalmi kormányok az őszirózsás forradalmat (1918. októbere) követő események hatására elindult ellenforradalmi tevékenység egyik részeként születtek. Az első ellenforradalmi kormány 1919. május 5-én állt fel Károlyi Gyula vezérletével Aradon, melyet még három szegedi követett, mígnem a Tanácsköztársaság bukását követően, 1919. augusztus 7-én meg nem alakult Budapesten a Friedrich-kormány. Az ellenforradalmi kormányok a szokásoktól eltérően nevüket alakulásuk helye után kapták.

Aradi kormány

Az Aradi kormány 1919. május 5-én alakult Aradon Károlyi Gyula vezérletével. Tagjainak többségét az előrenyomuló román hadsereg elfogta és internálta. Károlyi és még néhányan viszont sikeresen a francia megszállás alatt álló Szegedre szöktek.

Tisztség Név Párt/Csoportosulás
Miniszterelnök Károlyi Gyula ?
Külügyminiszter Bornemissza Gyula ?
Belügyminiszter Bartha Ábel ?
Pénzügyminiszter Solymossy Lajos ?
Kereskedelmi miniszter Varjassy Lajos ?
Közlekedésügyi miniszter Fülöp Béla ?
Földművelésügyi miniszter Kintzig János ?
Vallás- és közoktatásügyi miniszter Barabás Béla ?
Igazságügy-miniszter Pálmai Lajos ?
Honvédelmi miniszter Szabó Zoltán ?
Népjóléti miniszter Bársony Elemér ?
Közélelmezési miniszter Pálossy Dénes ?
Nemzetiségi miniszter Hemmen János ?

Első Szegedi kormány

Az első szegedi kormány az előrenyomuló román hadsereg elől sikeresen a francia megszállás alatt állt Szegedre menekült aradi kormány néhány tagjából alakult 1919. május 31-én. Az elfogottak helye ekkor még vagy betöltetlen maradt, vagy az Anti Bolsevista Comité (ABC) valamely tagja töltötte be ideiglenesen.

Tisztség Név Párt / Csoportosulás
Miniszterelnök Károlyi Gyula ?
Külügyminiszter Teleki Pál ?
Belügyminiszter Kelemen Béla Anti Bolsevista Comité (ABC)
Pénzügyminiszter Gratz Gusztáv (megérkezéséig Solymossy Lajos) ?
Kereskedelmi miniszter Varjassy Lajos ?
Közlekedésügyi miniszter ABC tagoknak fenntartva Anti Bolsevista Comité (ABC)
Földművelésügyi miniszter Kintzig János ?
Vallás- és közoktatásügyi miniszter betöltetlen
Igazságügy-miniszter betöltetlen
Honvédelmi miniszter Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg vezetője
Népjóléti miniszter ABC tagoknak fenntartva Anti Bolsevista Comité (ABC)
Közélelmezési miniszter ABC tagoknak fenntartva Anti Bolsevista Comité (ABC)
Nemzetiségi miniszter Hemmen János ?

Második Szegedi kormány

A második Szegedi kormány 1919. június 6-án alakult és július 12-én adta át helyét a P. Ábrahám Dezső vezetésével megalakult harmadik Szegedi (avagy Nemzeti) kormánynak.

Tisztség Név Párt / Csoportosulás
Miniszterelnök, belügyminiszter Károlyi Gyula ?
Külügyminiszter Teleki Pál ?
Pénzügyminiszter Solymossy Lajos ?
Kereskedelmi miniszter Varjassy Lajos ?
Földművelésügyi miniszter Kintzig János ?
Vallás- és közoktatásügyi miniszter Kelemen Béla Anti Bolsevista Comité (ABC)
Igazságügy-miniszter betöltetlen
Honvédelmi miniszter Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg vezetője
Népjóléti miniszter betöltetlen
Közélelmezési miniszter Hemmen János ?

Harmadik Szegedi kormány

A harmadik Szegedi kormány 1919. július 12-én alakult. Ezt a kabinetet nemzeti kormány néven is említik. Ebben Horthy már nem vállalt szerepet, azonban az új miniszterelnök a kormányalakítást követő napon a Nemzeti Hadsereg főparancsnokává nevezte ki „fővezéri” titulussal. A Nemzeti Hadsereg a hadügyminisztérium vezetése alól augusztus 9-én Horthy döntésére kivált, parancsnoksága pedig „fővezérséggé” alakult. A kormány maga a budapesti vezetéssel történt tárgyalásokat követően augusztus 19-én mondott le a Friedrich-kormány javára.

Tisztség Név Párt / Csoportosulás
Miniszterelnök P. Ábrahám Dezső ?
Belügyminiszter Balla Aladár ?
Külügyminiszter Teleki Pál ?
Hadügyminiszter Belitska Sándor ?
Közélelmezési miniszter Pálmai Lajos ?
Népjóléti és ideiglenes vallás- és közoktatásügyi miniszter Dömötör Mihály ?
Pénzügyi megbízott Éber Antal ?
Kereskedelemügyi miniszter Varjassy Lajos ?
Fővezér Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg vezetője

Források