„Ráday Gedeon (főispán)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a →További információk: +1 Pallas |
→Élete: kieg+ref. |
||
9. sor: | 9. sor: | ||
Később a megye közgyűlésein szónoklatával kiváló szereplő volt és a hatalmas ellenzéki pártnak egyik legbátrabb és legtekintélyesebb bajnoka lett, aki az alkotmányos szabadságot és nemzeti jogokat a bécsi önkényes rendszabályok ellenében minden alkalommal erélyesen és következetesen védelmezte. E szónokokat és köztük Rádayt is, részint hűtlenségi, részint becstelenségi perbe fogták. A kormány azonban el nem érhette kitűzött célját, sőt csak még inkább élesztette az ellenszegülést. Pest vármegye Rádayt az 1839. évi országgyűlésre május 31-én, a gróf perbefogatása és üldöztetése dacára, sőt mondhatni, éppen ezért, követévé választotta. Ebből újabb nagy baj lett: a kormány most meg már a követválasztási szabadságon és képviseleti függetlenségen ejtett sérelmet az által, hogy Rádayt, mint perben álló egyént, az országgyűlésen való megjelenéstől eltiltotta. Ebből támadt az országgyűlésen a híres Ráday-ügy, ami hosszú ideig hátráltatta a diéta munkáját.<ref>[http://pest.archivportal.hu/index.php?action=gallery&gallery_action=show_object&type=cms_image&object_id=140 A Ráday-ügy], pest.archivportal.hu</ref> Végül, hogy az országgyűlés eredménytelenné ne legyen, úgy segítettek a bajon, hogy Rádayt önkéntes lemondásra bírták és a sérelem tárgyát megszüntették, erős óvástétel mellett a szabad követválasztás érdekében. |

A következő, 1844. évi országgyűlésre ismét megválasztották és ekkor már akadálytalanul megjelenhetett méltó helyén. Ott azután megválasztották a Nemzeti Színház |
A következő, 1844. évi országgyűlésre ismét megválasztották és ekkor már akadálytalanul megjelenhetett méltó helyén. Ott azután (az első, 1838-1839 közötti igazgatása után másodjára) 1945 novemberétől megválasztották a Nemzeti Színház "országos főigazgató"jává,<ref name=MSzI>Magyar Színháztörténet I. kötet [http://mek.oszk.hu/02000/02065/html/1kotet/45.html IV. A magyar romantika színháza |
||
(1837–1849)], Országos |
|||
Színháztörténeti Múzeum és Intézet - 1990–2001</ref> mely ezúttal első ízben, 1845-1847-ben a legnagyobb ügyszeretettel és buzgalommal viselt kormánya alatt élte egyik legszebb virágzási korát. Rendbe hozta a színház rendetlen és bonyolult viszonyait, jeles művészeket szerződtetett, felölelte a nemzeti drámát és drámairodalmat sat. Az írókkal, többek közt [[Vörösmarty Mihály|Vörösmartyval]], [[Bajza József (költő)|Bajzával]], [[Fáy András]]sal, aki rokona és atyai barátja volt, és a művészek javával szíves baráti érintkezésben élt. |
|||
1847-ben mindent megtett [[Kossuth Lajos|Kossuth]] követté választatása ügyében és oldalán küzdött a vármegyei asztalnál, mint hű barát és elvrokon. Ő maga 1848-ban a főrendi tábla szabadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt és az alkotmányos miniszterium [[Nógrád vármegye]] főispánjává nevezte ki. A szabadságharc után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. 1849. |
1847-ben mindent megtett [[Kossuth Lajos|Kossuth]] követté választatása ügyében és oldalán küzdött a vármegyei asztalnál, mint hű barát és elvrokon. Ő maga 1848-ban a főrendi tábla szabadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt és az alkotmányos miniszterium [[Nógrád vármegye]] főispánjává nevezte ki. A szabadságharc után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. A Nemzeti Színház „országos főigazgató”ságáról 1849. június végén aligazgatójával, [[Erdélyi János (költő)|Erdélyi Jánossal]] együtt lemondott.<ref name=MSzI/> December 10-én a pesit hadi törvényszék két évi várfogságra ítélte, de [[Julius Jacob von Haynau|Haynau]] visszaadta szabadságát. |
||
1854-ben megint őt hívták vissza a Nemzeti Színház összezavart ügyeinek rendbehozására, bár politikai egyinéségét [[Bécs]]ben nem kedvelték. Ő elfogadta a megbizatást és híven teljesítette feladatát, mindent megtett, amit azokban az időkben tehetett az intézet újból való felvirágoztatására, pénzt gyűjtött az intézet kijavítására; visszahívta a szétszórt, elzüllött régi jó művészeket és újjáteremtette a beteg intézetet. Magáról azonban rosszul gondoskodott. A közügyek miatt gazdaságát elhanyagolta; neje Teleki Borbála grófnő kora halála után megszűnt háztartásában a rend és takarékosság és Ráday vagyonilag mindinkább süllyedt. |

A lap 2015. május 29., 18:32-kori változata
Ráday Gedeon (Pest, 1806. június 23. – Pest, 1873. július 12.) rádai gróf, Nógrád vármegye főispánja, a Nemzeti Színház főintendánsa.
Élete
Ráday Pál királyi táblai ülnök és báró Prónay Ágnes fia. Gondos házi nevelés után Pozsonyban tanult, a jogot pedig Pesten 1823-ban végezte. Az 1825. évi országgyűlés főrendiházában jelen nem lévő atyját képviselte; azután Pest vármegyében szolgált, ahol megyei gyakorlatot szerzett.
Később a megye közgyűlésein szónoklatával kiváló szereplő volt és a hatalmas ellenzéki pártnak egyik legbátrabb és legtekintélyesebb bajnoka lett, aki az alkotmányos szabadságot és nemzeti jogokat a bécsi önkényes rendszabályok ellenében minden alkalommal erélyesen és következetesen védelmezte. E szónokokat és köztük Rádayt is, részint hűtlenségi, részint becstelenségi perbe fogták. A kormány azonban el nem érhette kitűzött célját, sőt csak még inkább élesztette az ellenszegülést. Pest vármegye Rádayt az 1839. évi országgyűlésre május 31-én, a gróf perbefogatása és üldöztetése dacára, sőt mondhatni, éppen ezért, követévé választotta. Ebből újabb nagy baj lett: a kormány most meg már a követválasztási szabadságon és képviseleti függetlenségen ejtett sérelmet az által, hogy Rádayt, mint perben álló egyént, az országgyűlésen való megjelenéstől eltiltotta. Ebből támadt az országgyűlésen a híres Ráday-ügy, ami hosszú ideig hátráltatta a diéta munkáját.[1] Végül, hogy az országgyűlés eredménytelenné ne legyen, úgy segítettek a bajon, hogy Rádayt önkéntes lemondásra bírták és a sérelem tárgyát megszüntették, erős óvástétel mellett a szabad követválasztás érdekében.
A következő, 1844. évi országgyűlésre ismét megválasztották és ekkor már akadálytalanul megjelenhetett méltó helyén. Ott azután (az első, 1838-1839 közötti igazgatása után másodjára) 1945 novemberétől megválasztották a Nemzeti Színház "országos főigazgató"jává,[2] mely ezúttal első ízben, 1845-1847-ben a legnagyobb ügyszeretettel és buzgalommal viselt kormánya alatt élte egyik legszebb virágzási korát. Rendbe hozta a színház rendetlen és bonyolult viszonyait, jeles művészeket szerződtetett, felölelte a nemzeti drámát és drámairodalmat sat. Az írókkal, többek közt Vörösmartyval, Bajzával, Fáy Andrással, aki rokona és atyai barátja volt, és a művészek javával szíves baráti érintkezésben élt.
1847-ben mindent megtett Kossuth követté választatása ügyében és oldalán küzdött a vármegyei asztalnál, mint hű barát és elvrokon. Ő maga 1848-ban a főrendi tábla szabadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt és az alkotmányos miniszterium Nógrád vármegye főispánjává nevezte ki. A szabadságharc után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. A Nemzeti Színház „országos főigazgató”ságáról 1849. június végén aligazgatójával, Erdélyi Jánossal együtt lemondott.[2] December 10-én a pesit hadi törvényszék két évi várfogságra ítélte, de Haynau visszaadta szabadságát.
1854-ben megint őt hívták vissza a Nemzeti Színház összezavart ügyeinek rendbehozására, bár politikai egyinéségét Bécsben nem kedvelték. Ő elfogadta a megbizatást és híven teljesítette feladatát, mindent megtett, amit azokban az időkben tehetett az intézet újból való felvirágoztatására, pénzt gyűjtött az intézet kijavítására; visszahívta a szétszórt, elzüllött régi jó művészeket és újjáteremtette a beteg intézetet. Magáról azonban rosszul gondoskodott. A közügyek miatt gazdaságát elhanyagolta; neje Teleki Borbála grófnő kora halála után megszűnt háztartásában a rend és takarékosság és Ráday vagyonilag mindinkább süllyedt.
Az alkotmány helyreállítása után a jászkunok főkapitányává nevezték ki, de ekkor már egykori szép vagyonát, péceli ősi kastélyát idegen kézen kellett látnia és végsőségig jutott anyagi zavarai miatt hivatalait meg nem tarthatta és a közügyektől teljesen visszavonulva, gyászban és szegénységben végezte be egykor oly fényes és hasznos életét. Családi könyvtárát igen jutányos árért a pesti református főiskolának engedte át, melynek mindenkor pártfogója és egyházának már 1836 óta hű gondnoka volt.
Munkái
Költeményei jelentek meg a Szép-Literatúrai Ajándékban[3] (1821. Serkentés az ifjakhoz, a haza és tudományok szeretetére új esztendőkor, Pozsonyban), az Auróra (1823) és a Hébe[4] (1825–26) zsebkönyvekben.
Beszéde az 1861. június 3-ai országgyűlésen (Pest) az az évi Magyarország című lap 131. számú mellékletében (B. Vay Béla és gr. Csáky Tivadar beszédeivel együtt) található. Többi országgyűlési beszédei a Naplókban és egykorú lapokban vannak.
Van egy fordított színműve is A szerencse gyermeke címmel Birch-Pfeiffer Sarolta
Kind des Glücks műve után (mely bemutatója 1860. november 28-án a pesti Nemzeti Színházban volt).Jegyzetek
- ↑ A Ráday-ügy, pest.archivportal.hu
- ↑ a b Magyar Színháztörténet I. kötet [http://mek.oszk.hu/02000/02065/html/1kotet/45.html IV. A magyar romantika színháza (1837–1849)], Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet - 1990–2001
- ↑ A Szép-Literatúrai Ajándék, Hungaricana - (hozzáférés: 2015. május 28.)
- ↑ Magyar Könyvészet: 1712–1860/II · / · Hébe. Zsebkönyv, Arcanum - (hozzáférés: 2015. május 28.)
Forrás
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
- Magyar Színművészeti Lexikon III. kötet 5–6. oldalak - 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében
További információk
- Rákosmenti Múzeumi Esték IX. évfolyam 1. szám 7. oldal (Barna Andor: A Jókai „titok” Rákoscsabán 5-8. o.) - 2014. április
- Bokor József (szerk.). Ráday (3. R. Gedeon (IV.) gróf), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2015. május 28.