Népszínház (Budapest, 1875–1908)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Népszínház
A Népszínház 1877-ben
A Népszínház 1877-ben
Általános adatok
Alapítva 1875
Megszűnt 1908. június 30.
Műfaj népszínmű,
népies jellegű dráma, vígjáték, daljáték, opera, operett
Fenntartó Budapest Főváros és a Budapesti Magyar Népszínházi Alapítvány
Személyzet
Főigazgató
Elérhetőség
Cím Rákóczi út 37. (Blaha Lujza tér)
épületét 1965-ben lebontották

A Népszínház 1875. október 15-én nyitotta meg kapuit Józsefvárosban, a mai Blaha Lujza téren. Alapítványi tulajdonú, városi kezelésű színház volt. A 19. század második felének legnépszerűbb műfaja, a népszínmű számára jött létre társadalmi kezdeményezéssel. Épületét kifejezetten ennek terveztették Ferdinánd Fellner bécsi építésszel. Indulását az alapozta meg, hogy a Nemzeti Színház repertoárjáról leválasztotta a „bármikor adatott eredeti és fordított énekes színdarabokat” (népszínműveket, vígjátékokat, bohózatokat) – ahogy az operát is, ami önálló házba költözése jelentősen segítette a Népszínház alapítóinak törekvéseit. A budai Molnár-féle és az István téri Miklóssy-féle színházak után a harmadik pest-budai népszínház volt. Elsősorban népies jellegű drámákat és vígjátékokat játszott, ami mellett a daljátékok és kis eszköztárú operák is szerepet kaptak műsorán, mikor pedig a 19.–20. századok fordulóján a közönség érdeklődése a népszínművek iránt csökkenni kezdett, az operett műfaja is tért nyert. Igazgatása az akkor megszokott bérleti rendszerben[m 1] történt.

Ebben a formában 1908. június 30-ig működött. Ezután épületét a Nemzeti Színház társulata bérelte – eredetileg ideiglenesen, amíg saját épülete elkészül, de végül – 1948-ig, amikor is a tulajdonába került. 1965-ben lebontották. Az alapítók és a főváros által a színház kezelésére létesített, 1889-ban hitelesített Budapesti Magyar Népszínházi Alapítvány 1950-ben szűnt meg, vagyona a fővárosé lett.

A Népszínház története[szerkesztés]

Lendvay Márton, az első magyar népszínműénekes[1] szobra a Népszínház előtt

1838. október 8-án mutatták be a Nemzetiben Gaal József Peleskei nótárius című tündérbohózatát,[m 2] ami akkora siker volt, hogy a népszínmű első felvirágzását eredményezte a Nemzeti Színházban. A magyar közönség magyar darabokat akart a német színházak magyar környezetbe ültetett bécsi darabjaival szemben.

Az új, népszínműveket játszó színház gondolata a kiegyezés után erősödött fel (akárcsak az Operaházé). A gondolat Molnár György színésztől származott, akinek Budai Népszínháza elbukott ugyan, de 1870 második felétől minden este a Kávéforrás kávéházban rendszeresen összegyűlő Deák-párti újságírók egy csoportja[m 3] lelkesült fel a gondolat életben tartására. A továbbra is elkötelezett Molnár György és az újságírócsoport érték el a színház létesítését.

1869-ben egy társaság alakult, mely részvényekre akarta alapítani a népszínházat és fölhívást bocsátott ki a közönséghez, aminek köszönhetően rövid időn belül közel 80 000 forint tőke lett alájegyezve. Azonban ez után a terv az aláírások megkezdésének stádiumában maradt. Ezt követően egy összehívott gyűlésen elhatározták, hogy részvénykibocsátás helyett országos gyűjtést szerveznek, illetve szóba került az állami sorsjáték egyszeri igénybevétele is. A gyűjtés eredménye, a hírlapok buzgó pártolása ellenére, nem hozott 25 000 forintot sem, az állami sorsjegyek jövedelméről pedig a kormány határozott.

1871. október 18-án Steiger Gyula városi képviselő indítványára Pest város közgyűlése elhatározta, hogy a városban építendő magyar népszínház számára ingyen telket adományoz, s ennek elintézésére bizottságot küldött ki – elnöke Lipthay Béla báró, jegyzője Rákosi Jenő lett.[4] október 21-én Pest város számos polgára az akkori Nemzeti körben értekezletet tartván, a város által megindított ügy felkarolására egy 9 tagból álló bizottságot[m 4] küldött ki avégből, hogy egy népszínházi társaság megalakításának előmunkálatait megindítsa és a sajtó útján október 29-ére meghívott a Vigadó tanácstermébe mindenkit, aki a Népszínház ügye iránt érdeklődik. Ezen az értekezleten a népszínházi társaság nem alakult ugyan meg, azonban egy 52 tagú nagy bizottságot választott a színház megvalósítására, amely el is készítette a „Pesti Magyar Népszínházát alapító társulat” alapszabályait – ezt bár a miniszter láttamozta, de a kellő számú alapító (200-nak kellett volna összegyűlnie) hiányában sohasem alakult meg. Eközben a Pest városa közgyűlése által kiküldött 5 tagú végrehajtó (létesítő) bizottsággal összhangban elsősorban egy a színház felépítésére alkalmas városi területet keresett.[5]

Budapest tervrajza, 1896

1872. január 24-én a város hatósága el is határozta, hogy az új sugárút mentén fekvő Hermina teret tartotta a népszínház építésére és „a magyarosodás s a nemzeti közszellem terjesztése, valamint az ízlést nemesítő magyar színirodalom fejlesztése és ápolása” céljára legalkalmasabb teleknek.[6] A kormány 1873 májusában ajánlatot tett a telekre, miszerint azt 500 000 forintért megváltja, ha a népszínházi bizottság a maga részéről hajlandó a népszínházát a józsefvárosi Sörfőző utcára, a leendő külső körútra építeni, amit 154 000 forintért megszerezhetne. Így mind az operaház, mind a népszínház gyorsabban felépülhet és a színházak arányosan helyezkednének el a város egyes részeiben. Előbbi a Lipótvároshoz, a Nemzeti Színház a Józsefváros és Terézváros mezsgyéjén, utóbbi pedig a Józsefváros és Ferencváros érintkező vidékén. Többen azonban szót emeltek a kieső részébe való építése ellen. Ezután Ferdinand Fellner, a népszínház tervének készítője is megvizsgálta a telkeket, és a telekkérdés a józsefvárosi Sörfőző utcai és a Király utcai (később Falk Miksa utca; Valero-ház) telek közti választásra redukáltatott. Az építőmester művészi szempontból határozottan a józsefvárosi mellett nyilatkozott, de gyakorlati és üzleti szempontból csak a király utcait ajánlhatta. A nagybizottság elnöke is erre a véleményre jutott, azonban 1973 júniusában Steiger Gyula által újabb ajánlatot kapott: a Kerepesi út és a Sertéskereskedő utca (a mai Népszínház utca) között fekvő, és hátsó homlokzatával a leendő körút vonalába eső saroktelek, melyen akkor a mértékhitelesítő hivatal állt és egy 2500 nézőt befogadó színház építésére volt alkalmas. Pénzügyi tekintetben is előnyösebb, 62 ezer forintért megszerezhető, fekvése tekintetében pedig a Valero-telekhez hasonló volt, mivel a közúti vaspálya három vonalának csomóját képezte. Így a telekcsere ügyletből mintegy 430-440 ezer forint maradt a színház felépítésére.[7][8] Az építési munkálatok már a nyár végén el is kezdődtek. S főváros az operaház­ban és népszínházban is állandó, ünnepélyes alkalmakkor igénybe vehető páholyt kötött ki magának úgy, hogy azokat esetről-esetre ki is fizeti.[9]

Az épület megnyitása előtt a Nemzeti színház és a Népszínház megállapodott abban, hogy Pesten[m 5] három évig csak a Népszínház ad elő népszínműveket. A Nemzeti átadja a korábban ott játszott népszínművek könyvtári anyagait, ruháit és jelmezeit.

Az 1875. október 15-i ünnepélyes avatást személyes jelenlétével tüntette ki Ferenc József király és Rudolf trónörökös is. Az alkalomból 4000 forintot adományozott az intézménynek.[10] A megnyitón előadott darabokat úgy állították össze, hogy a tervezett repertoár minden műfajából legyen egy-egy felvonás:

Blaha Lujza népszínházi tagsága 25 éves jubileumán (1900. október 22.)

A Népszínház megnyitásával megkezdődött a népszínművek kb. húsz évig tartó másodvirágzása – és nem mellesleg a Nemzeti Színház aranykora is. Egyúttal otthonra lelt a megjelenőben levő operett is. A Népszínház 19. század végi szárnyalása két, a kezdetektől a színház tagjaként működő vezetőjének érdeme. Ők az első megbízott igazgató, Rákosi Jenő és a színház ranglétráját, majd külföldi tapasztalatokat is gyűjtő második szerződtetett igazgató, Evva Lajos.

A bizottmány működéséről 1879-ben született az első jelentés, ami formája és tartalma a bizottmány teljes működése alatt változatlan maradt. Ezek mindig az elmúlt évek eseménykrónikájával; bérlőváltozással, népszínműpályázattal stb.; illetve a közművelődési célok megvalósítását ismertető résszel és a népszínházi alap vagyonmérlegének végeredményével kezdődnek. A következő terjedelmes rész az adott (körülbelül 3 éves) időszakok műsorainak statisztikája, amihez a színház mindenkori bérlő-igazgatójától kértek be kimutatást és ezt változtatás nélkül beemelték a jelentésbe. Legrészletesebben a végeztetett javítási-átalakítási munkákkal foglalkoztak, elsősorban az anyagiakra koncentrálva. Az első népszínműpályázat ötletét Steiger Gyula az 1878. december 9-i ülésen vetette fel arra hivatkozva, hogy a bizottmány feladata nem kizárólag a pénzügyek intézése. 1879-ben a felhívásra 69 pályázati darab érkezett, amiből egyet, mivel az német nyelven íródott, kizártak. Az első díjat nyert "A legény bolondja" című mű (amit 100 arannyal jutalmaztak) bemutatója Erkel Elek zenéjével 1880. április 10-én volt és összesen 11-szer adták elő.

A népszínházi bizottság kezdetben a közgyűlés által kiküldött hat tagból és az alapítók sorából választott három tagból állott, de miután a színház teljesen elkészült és a tűzrendőri szempontból szükséges intézkedések megtörténtek, az alapítók jónak látták alapítói jogaikról lemondani és azokat Budapest törvényhatóságának felajánlani. A fővárosi törvényhatóság a tanács meghallgatása után[m 6] késznek is nyilatkozott a népszínházát, mint alapítványt, nem pedig mint tulajdont kezelésébe átvenni és ezért 1891-ben egy szabályrendeletet alkotott arra nézve, hogy miképpen járjon el a népszínházi bizottság, mely a közgyűlés tagjainak sorából, de az alapítókra való tekintettel választatott. Az ő hatáskörükbe tartozott a bérlet kiadása, valamint annak eldöntése, hogy ez pályázat vagy ajánlat útján történjék.[11]

Az 1900-as évek elején a közönség érdeklődése a népszínmű iránt csökkenni kezdett, nem születtek új figyelemreméltó darabok, míg a régiek elvesztették vonzóerejüket, így az operett műfaj kezdett tért nyerni. A századforduló mind jobban fejlődő kulturális élete egymás után létesített újabb és újabb színházakat a városban, ezzel komoly versenyhelyzetet teremtve. A nagyobbak, ezek közül a Vígszínház 1896-ban, a Magyar Színház 1897-ben, a Kisfaludy Színház 1897-ben, a Király Színház 1903-ban, a Royal Orfeum pedig 1908-ban nyitotta meg kapuit. Ráadásul 1906-ban megnyitott az Apolló Mozgó Színház is a Népszínház közvetlen szomszédságában.[12]

A Népszínház két egymást követő alkalommal is nehéz helyzetbe került. Előbb 1904 tavaszán jutott válságba, mivel az akkori bérlő, Porzsolt Kálmán csődbe jutott, majd, hogy a színházat kár ne érje a népszínházi bizottmány a további bérletere, mivel a színházi évad végéhez közeledtek, pályázat nélkül bízta meg Vidor Pált. Ő azonban, részint az 1905-ös átalakítási munkálatok miatt kiesett közönség miatt, 1906 közepére már nem tudta teljesíteni vállalásait, ezért év végén öngyilkos lett.[13][14]

Az épület egy 1903-as képeslapon

1907-ben ezért a Népszínházi Bizottság a polgármester elnöklésével a színház bérleti föltételeit és a pályáztatás módszerét megváltoztatta. A bizottság a közgyűléssel[15] egyetértésben tíz évre adta bérbe a színházat, amit Máder Rezső, a m. kir. operaház igazgatója nyert el. Az addigi feltételektől eltérően a bizottság maga állapította meg a színház bérletének árát (az alapbért harmincezer koronában állapították meg) és a pályázók nem licitálhattak egymásra. Azt is kikötötték, hogy ha a színház évi bruttóbevétele meghaladná a 650 000 koronát, a több bevételből a bizottság 700 000 koronáig harminc, 750 000 koronáig negyven azon túl pedig ötven százalékkal részesedik. A pályázóknak hatvanezer korona biztosítékot kellett letenniük. A bizottság a pályázók művészi vezetésre való hivatottságát (amit ha a bizottság nem ismerne el, kötelezhették elismert tekintélyű művezető alkalmazására) és anyagi megbízhatóságát mérlegelte, ha pedig a pályázat eredményét nem tartotta volna kielégítőnek, szabadon tárgyalhatott akármelyik pályázóval, vagy azzal is, a ki nem pályázott. A preventív cenzúráról, a darabok előadásának megtiltásáról lemondott a bizottság, de fönntartotta azt a jogát, hogy kívánhatja egy darabnak a műsorról való levételét, ha a bizottság a darab ellen a közerkölcs, a műízlés, vagy a politika szempontjából kifogást tesz.

Az új igazgató a színházat 1907. október 1-én kapta meg, azonban fél év után sehogy nem tudta költségeit kitermelni. Így a bizottmány elfogadta a kormány ajánlatát és a 10 éves időszakból fennmaradó időre a Nemzeti Színházzal kötött bérleti szerződést úgy, hogy az mind a csődbe jutott igazgatóknak, mind az alapítványnak is előnyös volt.

Igazgatók, sikeres előadások[szerkesztés]

Rákosi Jenő[szerkesztés]

A Népszínház első igazgatója Rákosi Jenő, 1875. október 15-től hat évig (két 3 éves ciklusra) kapott bérleti szerződést. A Népszínház alapítása részben neki is köszönhető volt. A Népszínház igazgatásától 1881-ben vált meg a bérlettől való visszalépéssel, amikor Csukássy Józseffel megalapította a Budapesti Hírlapot.

A társulat főbb tagjai Rákosi Jenő igazgatása alatt:

Sikeres darabok (a zenei szerkesztő Erkel Elek):

A Népszínház fennállásának első 4 esztendejében tartott 1390 előadását 1 439 000 ember látogatta. 1879-ben első alkalommal egy 100 arannyal díjazott népszínmű pályázatot hirdettek. E mellett már ugyanebben az évben módja volt tehetséges, de szegény sorsú színinövendékeket anyagilag támogatni.[5]

Evva Lajos[szerkesztés]

Rákosi Janő távozása után nyilvános pályázat nélkül kötött vele bérleti szerződést a bizottmány. 1881. október 15-től 16 évig vezette Evva Lajos a színházat. Igazgatása alatt lerakta a Népszínház segély- és nyugdíjintézetének alapját is.

Evva mint írnok, azután gazdaellenőr kezdte pályáját a Népszínháznál,[m 8] majd titkár lett és megismerkedett az adminisztráció minden titkával. Később dramaturg volt, majd rábízták az előadások rendezését is. Egy ideig kiutazva a nagyobb külföldi színházak viszonyait is tanulmányozta. Ezt követően vette Piufsich Lajossal (aki 1892-ben, miután kiderültek a Népszínházat is érintő üzelmei, öngyilkosságot követett el[17]) a Népszínház igazgatását, ahol mint üzletember is megállta helyét.[18]

1897-ben a Népszínházi Bizottmány kivette irányítása alól a másfél évtized óta vezetett intézményt és októbertől Porzsolt Kálmánt bízza meg. Ekkor állt a Magyar Színház és Rákosi Szidi mellé a családhoz fűződő kapcsolatai, és a felismert lehetőség okán.[19][20]

Sikeres darab:

  • Rátkay László: Felhő Klári (a 100 arany pályadíj nyertese). Zenéjét Herczenberger István állította össze. Bemutató 1886. április 10. Főbb szereplők: Blaha Lujza, Tamássy József, Vidor Pál, Szirmai Imre, Rákosi Szidi, Eőry Pordán Gusztáv.

Porzsolt Kálmán[szerkesztés]

1897. október 15-től. Az ő igazgatása alatt szerződött a társulathoz a huszadik század egyik meghatározó színészegyénisége, az ünnepelt primadonna, Fedák Sári, aki rögtön kirobbanó sikert aratott Huszka Jenő Bob Herceg című darabjának címszerepében, amelyet 134 alkalommal játszott el. A bemutató előadás 1902. december 20-án volt.

1901–1904 között megbízatása alatt a Népszínházban 89 új darabot adtak, ebből 51-et hazai szerzőtől, amiből 29 népszínmű volt.

1904. márciusban Porzsolt Kálmán egyik hitelezője 111 506 korona erejéig végrehajtást vezetett és annak folyamán a Népszínházban foglalás történt. Így, hogy zavartalan működhessen az igazgató személyében változás kellett eszközölnie és a színházat Vidor Pál színművész vette át. Mivel az alapítvánnyal szemben fennálló összes tartozásaira volt fedezet, annak jelentése szerint azt nem érte veszteség.

Vidor Pál[szerkesztés]

Vidor Pál 1904. március 16-án vette át a színház vezetését. A korábbi igazgatóval történtek ellenére is fenntartotta ajánlatát és kötelezte magát a nyilvános pályázat kiírásakor javaslatba hozott 60 000 korona fizetésére a Népszínház bérletéért; ami az összes közterhekkel együtt közel 110 000 koronát tett ki. Ráadásul a következő színházi esztendőben, 1905-ben kénytelen volt a szükséges átalakítások elvégzéséig, hat hónapig szüneteltetni az előadásokat. Ez idő alatt, tehát október végéig társulatával – engedéllyel – a Budai Színkörben játszott, az átalakítási munkák nem készültek el időre és a színház csak 1905. december 1-én volt a rendelkezésszerű használatnak átadható. Ugyan e miatt a bizottság kedvezményeket biztosított és fizetési haladékot adott és Vidor Pál 1906 februárjában még eleget is tett fizetési kötelezettségeinek, de júliusra fizetésképtelenné vált, nem tudott elég nézőt a színházba vonzani.[13][14]

Nem tudott megbirkózni a színház anyagi gondjaival, tetemes adósságot felhalmozva, amire két haladékot is kapott. 1906 októberében le is mondott volna vezetői pozíciójáról. A második halasztás lejárta előtti estén, november 30-án öngyilkos lett. 250 alkalmazottja így télvíz idején létbizonytalanságba került, ezért december elsejétől nem egészen egy évig a Népszínházi Bizottmány „házi kezelésben” irányította a színházat (gazdasági és pénzügyekben), a művészi igazgatással Megyeri Dezsőt bízták meg. A bizottmány intéző bizottságot küldött ki, melynek tagjai: Márkus József, Kléh István, dr. Heltai Ferenc, Ruszt József voltak, valamint további szakértők a műszaki és pénzügyi kezelésre. Ferenc József, az Operaház és a Nemzeti Színház is adománnyal segítette az intézményt.

Máder Rezső[szerkesztés]

Strelisky Sándor fotóján az A Nagymama szereplői, 1908

1907. október 1-től tíz éves periódusra lett igazgató és a népszínházat mint Vígopera nyitotta meg. Operaelőadásokat rendezett, 2000 korona pályadíjjal népszínműpályázatot írt ki, ami győztese Csiky Gergely A nagymama című művének zenés változata volt, egyben a színház utolsó fellángolása. Vezetése alatt Bálint Dezső magánvállalkozóval köt bérleti szerződést,[21] ezzel igyekezve az anyagi nehézségeken segíteni. 1908. június 30-án Csepreghy Ferenc: A sárga csikó című darabja volt a Vígopera utolsó előadása.

1908. július 10-én Apponyi Albert szerződést írt alá a Máder—Bálint-céggel, mely szerint az állam átveszi a Vígoperát a Nemzeti céljaira, fizeti az évi hatvanezer korona bérösszeget – amelyre Máderéknak volt szerződésük –, és további nyolcszázezer koronát a bérlőnek és albérlőnek a befektetésekért, melyen felül ingyen meghagyja számukra továbbra is a cukrászda-, a ruhatár- és az illemhelybérlet évi húszezer korona jövedelmét. Sokakban nagy felháborodást keltett ez a szerződés, mivel azt sejtették, hogy Máder Rezső Habsburg felmenői miatti mentőakciója, ami nemcsak az ország pénzét érintette, hanem feláldozták oltárán a Nemzeti Színház első Rákóczi úti épületét is, mivel az valójában nem lett volna tűzveszélyes.[22]

Nemzeti Színház[szerkesztés]

A zöld nadrágos lovag című előadás, id. Konok Tamás 1943-as felvételén

A Nemzeti Színház, mint lehetséges bérlő először 1906-ban merült föl, a bizottmány decemberi ülésén Bezerédj Viktor államtitkár ajánlatában, melyben a kormány a színház újjáépítése idejére vállalná a Népszínház bérletét. A tárgyalások azonban a belügyminisztérium késlekedése miatt áthúzódtak a következő évre, így végül pályázatot hirdettek meg.

Emléktábla (készítője: Asszonyi Tamás) a Népszínház utcában

A Nemzeti Színház bérletének ügye 1908. áprilisában kerül újra napirendre, amikor is a bizottmánnyal 1908. július 1.–1917. szeptember 30. közötti időszakra szerződést kötöttek, évi 60 000 korona bérért, amit 1917-től 1947-ig többször meghosszabbítottak. Az együttes és fenntartója a használatbavételkor a népszínmű-műfaj életben tartásának kötelezettségét vállalta. Az alapítók és a főváros által a színház kezelésére létesített, 1889-ban hitelesített Budapesti Magyar Népszínházi Alapítvány 1950-ben megszűnt, vagyona a fővárosé, a telek, az épület és ingóságai pedig az államkincstáré lett.[23][24]

A társulat végül 56 éven át játszott itt, majd 1965-ben az épületet lebontották.

Az épület[szerkesztés]

1962-es légi felvétel

Az épület jelentős fővárosi támogatással, magánkezdeményezésre készült el. A neoreneszánsz épület megtervezését a tekintélyes bécsi Fellner és Helmer cégre bízták. A Ferdinand Fellner és Hermann Helmer vezette és Monarchia-szerte számos színházi épületet tervező híres bécsi építészcég első magyarországi műve volt.

Elhelyezkedése szempontjából fontos csomópontban, az akkoriban kiépülni kezdő „budapesti Ring”, azaz a Nagykörút központi kereszteződésében, a Kerepesi út (Rákóczi út) és a Sertéskereskedő (Népszínház) utca találkozásánál. A fő homlokzat a városközpontra (a Duna felé) nézett, az épület hátulja az akkor kialakított József körútra. A neoreneszánsz stílusú, építésekor a legmodernebbek közé számító színház patkó alakú nézőterén három emeleten helyezkedtek el az ülő- és állóhelyek, helyiségeit 392 gázláng és 140 szintén „lángzós” csillár világította meg.

Blaha Lujza tér, Nemzeti Színház, nézőtér és a színpad a vasfüggönnyel. Fortepan 96734.jpg
Nemzeti Színház 1965 fortepan 79781.jpg
Nézőtere és a színpad vasfüggönnyel 1965-ben
Ruhatára, 1964

Egy még az építkezés alatt, a Vasárnapi Ujság leírásból a következők derülnek ki: A színház egészen szabadon állt, utcákkal körbejárhatóan, egy tér közepén. Az előzetes tervek szerint a város felé tekintő homlokzat két oldalán emeletes toronnyal díszített szárnyépületek lettek volna, melyek bérhelyiségek voltak, a bizottság a költségek csökkentése miatt ezek kiépítését későbbre halasztotta. A körúti homlokzat a színpad meghosszabbítását képező négyszögletes nyúlványban végződött. Az épület körül apró kertecskék, gyepes helyek kaptak helyet. A főhomlokzaton oszlopos erkély volt, mely alá a kocsi följárat vezetett. A színháznak tűzvédelmi okokból négy kijárata volt. A három emeleten és a földszinten 2672 személy befogadására építették, melyek legnagyobb része ülőhely, amiket elölről (a páholy összesen 52, erkély-­támlány[m 9] 479, erkélyzártszék 221, középamfiteátrumi szék 146, földszinti támlásszék 386, földszinti zártszék 130, állóhely 1086). A színpad szélessége 7 öl, mélysége a hátsó színpaddal együtt 12 öl volt. Jobbra és balra is egy-egy társalgó és több öltöző szoba. A nézőteret a mennyezetről lefüggő nagy és köridomú gázcsillár világította meg. A széksorokat felosztották. A tágas tornácok, lépcsők és csarnokok is kényelmes kijutást biztosítottak tűz esetén is. Az épület földalatti helyiségeiben a pince, ott pedig leginkább a légfűtés készülékei kaptak helyet, a színpadi villanyindító ütegek, a tűzijátékokkor szükséges tűzi szerek, a gázvezeték ellenőrző szobái és a lakatos-, asztalos-, és bádogosműhelyek. A földszinten a nézőtér és színpad szintje alatt a kapus és színházi őrök lakásai, a bemenet a zenekarba, illetve a hangszerek tárolója, bútor-raktár és a statiszták helyisége voltak. A színpad alatt a süllyesztő készülékeket is elhelyeztek. Az öltöző szobák egy szinten voltak a színpaddal, további termek s az orvos szobája. Az első emeleten férfi- és női ruhatárak, bútorraktár, termek. A második emeleten a színpad megnyúj­tása fölött nagy ballet-terem, a táncosok ruhatára, egy külön szoba az első táncosnő és az első táncos részére, a fodrász és balettmesternek; amik mellett a paróka- és könyvtár, valamint az olvasó-próbák terme volt. Az épület másik fele az igazgató és a titkár szobája, előterem; a gondnoki iroda és a pénztár. A színpad mellett feljebb a festőterembe, a szabók műhelyébe, a kelmetárba, és a fegyvertárba lehetett jutni. Még följebb van a kortina-padlás.[m 10] A bejáraton belépve az előtérbe lehetett jutni, majd a nézőtérre. Ott az esteli pénztárak, a közönség ruhatára, a szárnyépületekben egyik oldalt cukrászda, másik oldalt kávéház kapott helyet. A földszinten vörös kelmével bevont zártszékek soraihoz négy lejáraton lehetett odajutni. Az első és második emeletnek a színpaddal szemközt körszékek és zártszékek sorai piroslottak. A negyedik emeleten, közvetlen a tető alatt volt a karzat.

A Népszínház 1875 körül
Népszínház (a későbbi Nemzeti Színház) a mai Blaha Lujza téren - Budapest, Fortepan 82158.jpg
Népszínház (a későbbi Nemzeti Színház) a mai Blaha Lujza téren, 1875 körül - Budapest, Fortepan 82160.jpg
Népszínház (a későbbi Nemzeti Színház) a mai Blaha Lujza téren a József körút felől nézve, 1875 körül - Budapest, Fortepan 82159.jpg

A Népszínház 1875. október 15-i megnyitását követően a Magyarország és a Nagyvilág hasábjain „a díszes színházi épületről” ezeket az adatokat közlik: a Népszínház főhomlokzata nem az eredeti terv szerint, a leendő körút felé épült, mert akkor le kellett volna bontani az ott levő épületeket, hogy a színházhoz lehessen jutni. Fordítottak tehát egyet a terven, és így az épület előrésze a Kerepesi úton át a belváros irányába nézett. Megnyitásakor még a Rókus-kórház és a színház között állt Kasselik Jenő háza is. Közöttük, a ház 1886-os[25] kisajátításáig – amikor az épületet csupán háromnegyedig bontották le[m 11] – egy szűk utca szorongott és így akkor nem tudták kiépíteni a kocsik megálló helyét. Az eredeti körúti homlokzat két oldalán tervezett egy-egy pavilonszerű kiugrás helyén virágos szőnyegkertet hoztak létre. Az épület két oldala szabadon állt. Mellé építettek a kocsik számára kiszálló és fedett helyet. A Sertéskereskedő utcát ekkortájt keresztelték át Népszínház-utcára. A hátsó rész, a hol körút még ekkor nem épült meg, csak körüljárható volt, a szűk ösvényt léces kerítés választotta el a mértékhitelesítő udvartól. Kívülről a főhomlokzat sugár-oszlopaival – közöttük Kisfaludy Károly, Egressy Béni és Gaal József mellszobrával –, a párkányzatok közti allegóriai csoportozatokkal, s a sarkokon és homlokzati csúcsponton álló szobor-alakokkal díszítették az épületet. Három emelet magas volt, de a színpad fölötti kupola kiemelkedett a házak fölött. A hátsó részben félkörben épült, ahol a színpadi helyiségekhez vezetett minden ajtó; a középső nagy ajtón, ha a hídkapukhoz hasonló nagy dobogót lebocsátották, kocsikat, lovakat lehet vinni a színpadra. Ez az oldal is díszes volt. A homlokzat hármas kapuján vagy oldalról belépve oszlopos, festett falú csarnokba lehetett jutni. Mozaikpadló volt mindenütt, félkörben görbülő folyosókon és a tágas lépcsőzeteken is, melyek körül a karzatokra vivő volt a legtágasabb. A nézőtérre csak oldalról lehetett bejutni. A színpaddal szemközt csak az erkélyre volt bejáró. A földszinti ülőhelyekre mind a két oldalon, a zenekar melletti ajtó, az erkély alatti zártszékekre külön bejárat vezetett. Mindenhol föliratok segítették a tájékozódást. A nézőtér és az utcától elzáró falak közt nagy folyosók, lépcsők, termek, mellékhelyiségek és ruhatárak voltak. Az első emeleten, a homlokzatra nyíló nagy teremben jöhetett össze a páholyok és az erkély közönsége – aranyos cirádákkal a boltozaton, a falakon a pompeii falakra emlékeztető festésekkel. Itt volt a cukrász és csemege-áruló. Minden osztálynak külön-külön és nagy ruhatára volt és csarnokok. A nézőtéren az uralkodó szint a sötét meggyszín zártszékek, a páholyok hasonló színű öblei és vörös selyem- drapériai adták, az aranyos fehér páholyalapzatok mellett. Az a lap, mely egyik és másik páholy közt fennmaradt, tekergő díszítésekkel, féldomborművű amorettekkel volt tele. Az oszlopfejek közt egy-egy vigyorgó szatírok, a legfelső sorban kariatidák. Fenn a boltozatot nyolc allegorikus csoportozat népesítette. Gáz a páholyok oldalain nem égett sehol, egyedül a legfelső karzat hátsó ölében volt néhány gázláng, a falba vésett fülkékben és rostély között. Egészen fenn a boltozatnál egy óriás körte alakú csillár lógott, csupa üvegprizmából, közepében gázlánggal. Ott a magasban volt a ventiláció egyik kiegészítő része is, egy nagy henger, mely a fülledt léget kivezette; a friss levegő pedig a földalatti helyiségekből gőzgép segítségével áradt szét. Összesen 50 páholy volt. Jobbról, mindjárt a színpad mellett, az első emeleten nyílt az udvari páholy, mely három más páholy nagyságával bírt. Egész szalon, társalgó külön teremmel s egy kisebb kabinnal. Fellner úr ajándék gyanánt maga díszíttette föl. Hasonló hármas páholy készült balra, Budapest főváros hatósága számára. A színpad melletti legfelső páholy a színészpáholy volt, közvetlen összeköttetéssel mindkét oldalon a színpaddal. Minden páholy nyitott, azaz erkélyszerű kiugrása volt. Az ülőhelyeket úgy alakították, hogy a legtávolabbi pontról is tisztán lehessen látni a színpadot, s az előtte ülő nem akadályozhasson senkit, ezért a székek lépcsőzetesen emelkedtek. A leghátsó karzat (melybe csak 10 krajcár volt a belépti díj) szintén ily lépcsőzet állóhely volt, erős vaskorlátokkal, ahonnan a nézőtért nem csak a színpadot lehetett látni. Mindössze 1375 ülőhely volt (a Nemzeti Színházban ekkor csak 1200), az állóhelyeket is számítva 2300 főből álló közönség fért el a színházban. A földszinten levő ülőhelyek első osztálya a körszék, középső csoportja 15, két szélső csoportja 10 sorból állt. Ezek mögött volt a zártszék s azontúl állóhelyek. A süllyeszthető-emelhető színpad és mellékhelyiségeinek mérete akkora volt, mint a nézőtérnek, alatta két emelet, felette zsinórpadlás – Galló György gépész munkája. Még árvizet is imitálhattak, az erre szolgáló vízvezetékekkel. A színpad a nézőtértől vasfüggönnyel is volt elválasztható. A Külön öltözőszobákat mind távírdai készülék kötötte össze, hogy a rendező és ügyelő hamar tudjon mindenkit irányítani. Minden karnak és a színészeknek is önálló próbatermei voltak. A tágas festőterem a leghátulsó részen, a színpad fölött volt, ahonnan az elkészült függönyöket egyenesen a színpadra lehetett bocsátani. Az alsó szinten nagy díszletraktár helyezkedett.[28]

A Csokonai utcai gazdasági épület egyik ablaka

A népszínház bizottmánya 1894-ben határozott arról, hogy a színház tűzbiztonsági berendezéseinek elhelyezésére szükséges gazdasági épületet nem a színházi alapítvány József körúti telkén és az ehhez a szomszédos Rémi-féle telekből még hozzáveendő területen, hanem egy csere folytán az alapítványi telekrész mögött fekvő, a Csokonai utcára néző és Rémi Róbert érdektársai tulajdonához tartozó telken építteti fel. A két épület közötti közlekedés biztosítása végett Rémi Róbertet és érdektársait kötelezték a kisajátítási egyezséghez fűzött tervrajzon jelölt egyesítendő telkük egész hosszában egy örök szolgalmat képezendő földalatti átjáró és akna létesítésére, amelyért a népszínházi alap évi 200 forint örök bérösszeget tartozott fizetni.[29]

Az épület egy 1906-os képeslapon

Az Népszínház első jelentős átépítésére 1905-ben került sor. Több kiesebb főleg tűzbiztossági átalakítás történt, de pénzhiány miatt a belső tereiben szinte teljesen fából készült szerkezetet még csak le sem impregnálták, ami Lechner Jenő korabeli írásából tudható. Ebben azt írja, hogy „az Operaház kivételével ma is még a fővárosnak nemcsak leghatalmasabb dimenziójú, de bizonyos szempontból klasszikus megoldású színháza”, azonban már csupán 820 nézőhelyet említ. Az ekkor csak a színpadi részre szoruló átalakítás tervezésével és végrehajtásával Kauser Józsefet bízták meg, aki 1885 óta a színház tulajdonosának, a főváros ápolására bízott alapítványának tiszteletbeli műszaki tanácsadója volt és aki a főváros mérnöki hivatalának kiküldöttjével együtt végezte annak műszaki teendőit. Azért ezzel kezdték, mert a színházi tüzek 85—90%-a innen vette eredetét. A bizottság határozatban kikötötte, hogy az épület architektonikus[m 12] szempontból az átalakítás folyamán ne szenvedjen változást. A Népszínházba ekkor létesítettek egy úgynevezett Asphaleia-rendszert. Ezt a hidraulikus, mechanikus színpadtechnikai tűzbiztonsági hídszerkezetes berendezést egész Európában elsőként az Operaház, Magyarországon utána másodikként ez a színház alkalmazta. Ehhez a Csokonai utcában elhelyezkedő hatalmas víztorony biztosította a megfelelő működést és biztos önállóságot,[m 13] mely a rendszert 44 méteres magasságból körülbelül 50 tonnányi vízzel, illetőleg az ennek megfelelő víznyomással volt képes szolgálni.[30]

Az épület '56 után

A második világháborúban az épületet jelentős sérüléseket szenvedett, helyrehozatala nagy energiákat mozgósított mind a Nemzeti Színházat bérlő államkincstár, mind pedig az épületet bíró Budapesti Magyar Népszínházi Alapítvány és a főváros részéről.[31] A hatvan belövést kapott színházat néhány hónap alatt működőképes állapotba hozták. 1949-ben Rákosi Mátyás bejelentette, felépítik az új Nemzeti Színházat. De Budapest 1955. évi távlati rendezési és az 1960-as években készült tanulmánytervek is még mindig csupán a helyét keresték.[32] Eközben, 1948-ban, tekintettel arra, hogy a Népszínházi Alapítvány munkája már csak formális jellegű volt, az épületet telekkönyvileg a Nemzeti Színház tulajdonába írták.[23] 1950-ben kormányrendeletekkel az ingatlant, a bútorokat, felszerelési tárgyakat az államkincstárnak adták át,[24] az alap vagyonát pedig megszüntették és azt a főváros kapta meg.[33][34] Az épület az 1956-os forradalom és szabadságharc során is jelentős károkat szenvedett, renoválása 1957 nyaráig tartott.[35][36][37] 1961 áprilisától 1962 januárjáig átépítették a súlyosan megrongálódott tetőszerkezetét is. Ekkor még a távlati tervekben vígoperai szerepet szántak a színháznak.[38]

Egy kimentett oszlopfő a felrobbantott Nemzeti Színházból a Patkó Villában

1963–1964-ben azonban már a főváros rendezési tervében mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavultnak írták le az épületet, melynek tartó falai süllyedés következtében elferdültek. Az érvényes tűzrendészeti határozat pedig előírta a 220 voltos áramra való átállásnál a teljes elektromos berendezés kicserélését. A színpadi alsó gépezet csak korlátozottan volt használható, az erkély szerkezetek – 1963. április 21-én megroppant színház nézőterének első emeleti padozata – és közönségszolgálati helyiségek felújításra szorultak. Elhelyezkedését sem tartották megfelelőnek funkciója maradéktalan ellátásához (a jelmeztár, díszletraktár, műhelyek távol kerültek a színháztól, a szállítás jelentős költségtöbbletet okozott), ami további fejlesztését tett volna szükségessé. Korabeli számítások szerint csupán a színház épületének korszerűsítése 80–100 millió forintba került volna, míg a földalatti építése miatt szükséges megerősítése és az azzal járó károk helyreállítása pedig további 40 millió forint költséggel jártak volna. A rekonstrukció idejét, ami alatt a színházépület nem üzemelt volna, 5–6 évre becsülték.[38]

Bontása

A színházépület bontását 1965. január 15-én kezdték el, majd március 15-én felrobbantották a színház pincéjét és tartófödéméit, végül a színház utolsó falszakasza is leomlott április 23-án az utolsó robbantás alkalmával.[39] Gobbi Hilda a nemzeti ismert művésze – ahogy végrendeletében írta – a „Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri lebontott épületéből” általa mentett mementókat a visegrádi „Patkó villa” nevű nyaralójába építette, majd halála után az egész létesítményt a társulatnak ajánlotta.[40]

Gazdasági épülete és a víztorony[szerkesztés]

A Nemzeti Szálló és a mögötte magasló víztorony 1965-ben

Rémi Róbert, mint a Közmunkatanács tagja jól látva a környék fejlődési lehetőségeit a körút megnyitásával, a Népszínház kezdetben a József körút mentén állt díszletraktárának telkéért felajánlotta a szomszédos kisebb forgalmú Csokonai utca felé nyíló, de jóval nagyobb telekrészét (Csokonai utca 3., korábban 5733/b). Ez volt az oka annak, hogy a színház díszletraktára és víztornya ott épült fel, míg a József körút 4. szám alatti – alakját és méretét még a Nagykörút vonalvezetése miatt is módosult szabálytalan alakú – ingatlanon pedig az 1895 decemberében még Rémi Szállóként megnyíló, későbbi Nemzeti Szálló. Az ügylet kapcsán Rémi Róbertet és érdektársait egy örök szolgalmat képezendő földalatti átjáró és akna létesítésére kötelezték.[m 14][29][41] Az utóbbi 1,6 méter magas és 90 centiméter széles volt. A földalatti alagútban a második világháború éveiben, illetve az 1956-os forradalom napjaiban is bújtattak embereket.[42]

A Népszínház tűzbiztonsági berendezéseinek elhelyezésére létesített gazdasági épület és víztorony helyén korábban bérletként gőzfavágó- és tűzifatelep működött, a területet a munkálatok megkezdése előtt kiürítették, így az építkezést még 1894-ben meg is kezdték.[43]

Csokonai utcában a téglaépítésű 47 méter magas víztorony az alatta L alakban húzódó gazdasági épület részeként, Kauser József tervei alapján épült. Itt készültek a jelmezek, ácsolták és festették a díszleteket. A torony víztartályaiból kapta a vizet a Blaha Lujza téri színházépület színpadtechnikai berendezései: a süllyedőmester által vezérelt hidraulikus hidraulikus gépek emelték vagy süllyesztették a díszleteket, a háttérfüggönyöket, a vasfüggönyt. Az épületegyüttes pincéjében volt a kazánház, innen indult ki a színház gőzfűtésének csővezetéke és a színpadi záport előidéző vagy tűzveszély esetén működésbe lépő vízvezetéke is. A toronyrész a színház 1965-ös felrobbantása után eredeti funkciójának már nem tudott eleget tenni, de még több mint 20 évig a Színházak Központi Műtermei Vállalat tulajdonában állt. Az épület többi részében továbbra is színházak egységei, asztalos, varró, és szobrászműhelyek működtek.[42][44][45]

A toronyépület legtetején a hatalmas, szegecselt víztartály egy szűk folyosón körbejárható volt, a toronyszárban körlépcső vezetett fel oda, amely a vízvezetékek henger alakú köpenyét ölelte körül.[44]

A funkcióját vesztett torony újjászületését a Lechner tervarchívuma őrzött leírás szerint egy tulajdonosváltás és ennek nyomán a Kereskedelmi Tervezővállalat (KERTI) 1986-os építési engedélyeztetési terve indította el, amikor a Hungarotex Textilkülkereskedelmi Vállalat megvásárolta a Csokonai utca 3. alatt álló épületegyüttest és megbízta a KERTI-t az épület és benne a víztorony átalakításának megtervezésével. Az építész tervező Michaletzky Gábor, a szerkezet tervező Pintér Ágnes volt. Az épületben a KÖJÁL-lal és a Műemlékfelügyelettel történt egyeztetés után egy 100–150 adagos melegítőkonyha mellett több emeletnyi iroda és néhány tárgyalóterem kapott helyet. Az addig feladat nélkül pusztuló víztorony tetején a homlokzati vakablakok megnyitásával lenyűgöző budapesti panoráma nyílt a fémtartályok eltávolításával nyert csaknem 40 négyzetméternyi területen kialakított reprezentatív protokoll tárgyalóteremnek. Az így kapott új födémszint megközelítése a toronyban lévő lépcsővel a 38. méterig volt lehetséges. Eddig a szintig (5. emelet[46]) a lépcsők által körülfogott tömbben lévő kör keresztmetszetű kürtőbe megfelelő szerkezeti átalakításokkal 4 személyes személyliftet terveztek. Innen egy külön épített új, kétkaros lépcső vezet fel a protokoll terembe. A földszint belmagassága néhol a 10 métert is elérte, hogy a hatalmas díszletelemek megépítése és mozgatása ne ütközzön nehézségekbe. Ezt a teret egy új födém behúzásával két részre bontották és az így keletkezett új félemeleten is irodákat alakítottak ki. Ugyanígy az L alakú épületrész tetőszerkezetében is, a tartóelemek (főállások) által tagoltan kivitelezték a szobákat, a folyosó részére megfelelő szerkezeti kiváltásokkal. A saját lépcsőházzal rendelkező toronyépületet a színházzal egykor összekapcsoló a körút alatt futó alagutat a robbantás óta bekövetkezett számos útfelújítás során részben már betemették. Az egész épület utcai és udvari homlokzatát, illetve a szintén téglaburkolatos tornyot letisztították, felújították, a hiányokat pótolták.[42][45][47]

A Népszínház könyvtára[szerkesztés]

Gazdasági épület víztornya 1960

A könyvtárhelyiség a Népszínház Csokonai utcai gazdasági épületének legfelső emeletén volt. Gazdája, ahogy az épületnek és a társulatnak is a város volt. A színház könyvtárának alapja az a letéti anyag volt, melyet a Nemzetitől kapott kölcsön, miután „a népszínházi bizottság s a nemzeti színház igazgatósága között a színműi válfajok előadási joga tárgyában” szerződés jött létre. A „megőrzés és használat végett Rákosi Jenő igazgatónak átadott népszínművek” leltárszerű nyilvántartással kerültek a színházhoz. A törzsállomány aztán az előadott darabok szövegkönyveivel állandóan gyarapodott. A kölcsönkapott anyaggal együtt a Népszínház átvette a Nemzeti könyvtári rendjét is (a szövegkönyveket és kottákat abc rendben gyűjtötte, ezen belül pedig a darabok előadási rendjében csoportosította). Erre az motiválta, hogy műsora természeténél fogva kölcsönözni tudjon a hozzáfordulóknak, főként a vidéki színigazgatóknak. A színház megnyitásától első „könyvtárosa” Vasvári Kovács József színész volt 13 éven át. Utóda, Virágháti Lajos súgó, majd annak fia. 1895 őszétől nincs adat a könyvtárat gondozó személyről. 1908-ban a népszínházi alap tulajdonát képező könyvtárat és díszleteket a bérbe vevő Nemzeti Színház vette át.[48]

A Népszínház írásbeli és nyomtatott, több ezer kötetet, magyar és idegen nyelvű szövegkönyvet és kottát tartalmazó dokumentumai javarészt megmaradtak. Egy 1959-es leírás szerint irattárát, jegyzőkönyveit az 1. sz. Állami Levéltár, színlapgyűjteményét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, szövegkönyveit és kottaanyagát pedig az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.[48]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A Népszínház Bizottmánya által legtöbb esetben pályázati úton választott igazgatók előre egyeztetett bért voltak kötelesek fizetni az alapítványnak, ezen felül kellett megtermelniük saját hasznukat és társulatuk személyi és működési költségeit. Az épületet érintő gazdasági és műszaki kérdésekben egyeztetési kötelezettségük volt a tulajdonossal és/vagy a bizottmánnyal, annak pedig további vétójoga lehetett az egyes műsorszámok felett.
  2. Zeneszerző: Thern Károly. Főbb szereplők: Megyeri Károly, Laborfalvi Róza, Hivatal Anikó, Lendvay Márton, Fáncsy Lajos.
  3. A Népszínház felépítésének ügyét kézbe vevő Rákosi Jenő és írói köre, a "Kávéforrás" fiatal írói közül: Toldy István, Berczik Árpád, Dóczi Lajos, és Ágai Adolf voltak.[2][3]
  4. A „9-es bizottság” tagjai többek között: Kamermayer Károly polgármester, Királyi Pál, Várady Károly, Steiger Gyula, Kléh István és Nádassy György; a bizottmány jegyzője Márkus József
  5. A kitétel a budai Várszínházat, mely akkor gyakorlatilag a Nemzeti második helyszíneként működött, kiveszi a megállapodásból.
  6. 1880. január 29-én a város jogügyi bizottmánya konstatálta az akkor létező viszonyok teljes rendezetlenségét. Semmilyen irat vagy okmány nem tisztázta a közben fölépült színház és telkének a tulajdonosként feltüntetett magyar népszínház jogalanyiságát. A nép­szinház tényleg létező vagyon volt, de nem jogi személy. Számos felszólamlás és indítványtétel után május végén név szerinti szavazással 82 szóval 44 ellen el is fogadta és kimondta, hogy: „az esetre, ha a Népszínház jogviszonyai előlegesen és akként rendeztetnek, hogy ez a fennálló törvények és szabályok értelmében alapítványnyá alakittatik, kész ezen alapítvány és közintézet felügyeletét és jogi képviseletét, mindazonáltal bármiféle anyagi terheltetés kötelezettségének elvállalása nélkül átvenni” egyúttal utasította a tanácsot, hogy az alapítvány szabályszerű létesítése érdekében a szükséges előmunkálatokat megtegye. Ez nem érinthette a főváros azon jogait, melyekkel a Népszínházi vagyon terheltetése és esetleges visszaszállása tekintetében bírt és fenntartani kívánt. Évekig tartó tárgyalások után a közgyűlés az alapítványt megalkotta, és alapító oklevelét a m. kir. belügyminiszter 1889. április 7-én erősítette meg.[5]
  7. Blaha Lujza a megnyitás után pár nappal írta alá a szerződését, így az első előadáson még nem szerepelt.
  8. Evva Lajos első fizetése később anekdotává lett, miszerint azt úgy szerezte, hogy megkérte Rákosi Jenő igazgatót, hogy csak egy hónap múltán annyit fizessen, amennyit megérdemel. Ő semmi mást nem tett, csak leoltotta ebben az időben az összes lámpát, ahol nem tartózkodtak. A hónap leteltével a gázszámla differenciát kérte fizetségül, ami összege szép summát hozott neki. Ezzel alapozta meg munkáját.[16]
  9. Támlány: fotel, párnázott, kárpitozott öblös karszék
  10. Kortina: színpadi előfüggöny, kárpit
  11. Amikor a város elhatározta, hogy teret létesít a Népszínház előtt, az ott magasló Kasselik-féle ingatlan, amiben korábban pálinkás butikok és üzletek voltak, óriási négyszögű ház körülbelül egyharmad részét kisajátították. A földszintes épületet azonban Kasselik Jenő nem alakította át bérpalotává, hanem téglafalat emeltetett a ház frontja elé és az egész épületet meghagyta. 1906-ban e mellé építtette meg az Apolló mozit.[26][26][27]
  12. Architektonikus: művészi felépítésű, művészies arányú az építőművészet szabályainak megfelelő.
  13. Ennek a bécsi Ringtheaterben bekövetkezett 1881-es tragédi adott nagy jelentőséget, aminek vasfüggönyét a tűz kiütése után nem tudták lebocsátani.
  14. A Nemzeti Szálló nevét 1929-ben kapta a szemközti Népszínházban 1908. óta játszó Nemzeti Színház társulata után.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Burda Zita és Erdélyi Lujza: Kétszáz éve született Id. Lendvay Márton színész (1807-1858), Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár, mek.oszk.hu - 2007. november
  2. Papp Ferenc: Rákosi Jenő, a hírlapíró, Kisfaludy-Társ., mek.oszk.hu - 1924.
  3. Solt Andor: Színház- és drámatörténetünk 1850-1896, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Dramaturgiai szakművek, library.hungaricana.hu - 1959.
  4. Budapesti Közlöny 5. évfolyam, 225-250. szám - 1871. október (online: adtplus.arcanum.hu)
  5. a b c A pénzügyi bizottmány javaslata a népszínház szin­padi részének átalakításánál felmerült túlkiadás és a nézőtér tervezett átalakításánál várható költségek ügyében - a Népszínházi alapítvány létesülésének története, Fővárosi Közlöny 18. évfolyam 15. szám - 1907. február 19. (online: adtplus.arcanum.hu
  6. Budapesti Közlöny Melléklapja 6. évfolyam 16. szám, Szabályozások Pesten e. (3. old.) - 1872. április 21. (online: adtplus.arcanum.hu)
  7. Budapesti Közlöny 7. évfolyam 110. szám, A népszínházi nagybizottság - 1873. május 13. (online: adtplus.arcanum.hu)
  8. Budapesti Közlöny 7. évfolyam 136. szám, A népszínházi nagybizottság - 1873. június 15. (online: adtplus.arcanum.hu)
  9. Budapesti Közlöny 7. évfolyam 157. szám, Az Operaház és a Népszínház - 1873. július 10. (online: adtplus.arcanum.hu)
  10. Király ő felsége, Szabolcs 4. évfolyam 46. szám, library.hungaricana.hu - 1875. november 14.
  11. 25. 1891. december 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1891, library.hungaricana.hu
  12. Fabó Beáta: A moziépítészet és a város, Budapesti Negyed 5. évf. 2-3. (16-17.) szám, epa.oszk.hu - 1997. nyár-ősz
  13. a b A népszínházi bizottmány előterjesztése a tanácshoz, Fővárosi Közlöny 18. évfolyam 9. szám - 1907. január 29. (online: [1])
  14. a b Bizottmányi és tanácsi előterjesztés – a Népszínház átalakítási munkálatai után, Fővárosi Közlöny 18. évfolyam 10. szám - 1907. február 1. szám (online: adtplus.arcanum.hu)
  15. A bizottmány és tanács 61.89&/1907—VII. számú előterjesztése: a Népszínház bérbeadása ügyében, Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1907, 9. 1907. március 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, library.hungaricana.hu
  16. Evva Lajos első fizetése a Népszínházban – A Vígszínház társalgójában mesélte Somlay Artúr (15. old.), Pesti Napló 80. évfolyam 3. szám - 1929. január 4. (online: adtplus.arcanum.hu)
  17. Medrey Zsigmond bizottsági tag interpellációja, Budapest főváros közgyűlési jegyzőkönyvei 1892, 2. 1892. január 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, library.hungaricana.hu
  18. H. K.: A népszínház jövője (1. szám 3. old); Jubileum a népszínházban (2. szám 3. old), Magyar Színpad 1. évfolyam, library.hungaricana.hu - 1891. október
  19. Fővárosi Közlöny 9. évfolyam, 19. szám - 1898. március 8. (online: adtplus.arcanum.hu)
  20. Rajnai Edit: A budapesti Magyar Színház első tíz éve (1897-1907), Színháztudományi Szemle 16. (Földényi F. László szerk.), library.hungaricana.hu - 1985.
  21. HU BFL - VII.184.a - 1907 - 0517 - A jogszolgáltatás területi szervei, Weinmann Fülöp közjegyző iratai, bérleti szerződés közjegyzői okirattá minősítése, archives.hungaricana.hu - 1907.
  22. Apponyl Habár ellen (3. old.), Délmagyarország 1. évfolyam 47. szám, library.hungaricana.hu - 1910. július 16.
  23. a b Színházi hírek (2. old.), Magyar Nemzet 4. évfolyam 300. szám - 1948. december 29. (online: adtplus.arcanum.hu)
  24. a b II—IV./a Különálló alapok vagyona, 1951. május 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1), library.hungaricana.hu
  25. Rémi Róbert bizottsági tag - a kerepesiut rendezése, Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 188612. 1886. május 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, library.hungaricana.hu
  26. a b A mérnöki hivatal és egy különc milliomos, Magyar Székesfőváros 1906 10. évfolyam 17-18. szám, library.hungaricana.hu - 1906. október 31.
  27. Osgyán Edina: Úsztak, csengettek, lőttek a pesti mozikban, pestbuda.hu - 2018. március 19.
  28. A budapesti népszínházról (2. old.), Magyarország és a Nagyvilág 11. évfolyam 43. szám - 1875. október 24. (online: adtplus.arcanum.hu)
  29. a b egyfelől a népszínházi bizottmány, másfelől Rémi Róbert és érdektársai között létrejött és forma szerint meg is kötött kisajátítási egyezségről, Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894, 3.1 1894. február 7. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, library.hungaricana.hu
  30. Lechner Jenő: A budapesti Népszínház átalakítása (2-3. old.), Építő Ipar 29. évfolyam 15. szám - 1905. április 9. (online: adtplus.arcanum.hu)
  31. Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai, Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest, library.hungaricana.hu - 1945.
  32. Tarr László: Hol volt, hol nem volt Nemzeti Színház az elmúlt 151 évben (5-7, 32-33. o.), Budapest 26. évfolyam 12. szám - 1988. december (online: [2], [3] adtplus.arcanum.hu)
  33. A főváros kiadásainak és bevételeinek alcímek szerinti összesítése: II. Alapszerű kezelés (14. táblázat), 1952. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1), library.hungaricana.hu
  34. Ring Orsolya: Az ostromtól az újjáépítés ötletéig: dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből. Magyar Nemzeti Levéltár (archivnet.hu, 1. évfolyam 1. szám), 2001
  35. Városkép - Budapest az 1956-os forradalom és szabadságharc után, Belpolitika - '56-os forradalom - Belövést kapott a Nemzeti Színház, MTI Fotók: Fényes Tamás, archivum.mtva.hu - 1956. november 27. (hozzáférés: 2019. február 3.)
  36. https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1957_07/?pg=98&layout=s Budapesti Képeslap], Békés Megyei Népújság 2. évfolyam 167. szám, library.hungaricana.hu - 1957. július 19.
  37. Tiszteletreméltó hajlék, Film Színház Muzsika 1. évfolyam 14. szám - 1957. augusztus 14. (online: adtplus.arcanum.hu)
  38. a b Ring Orsolya: A Nemzeti Színház elhelyezésének kérdése 1960–1971 között (265–290. o.), Levéltári Közlemények 73., library.hungaricana.hu - 2002.
  39. 1965: Robbantják a Nemzeti Színházat, index.hu
  40. Lampé Ágnes: Aki felrobbantotta a Nemzeti Színházat - Fedőneve: Sunci, 168óra - 2011. augusztus 8.
  41. Branczik Márta: Szálló a József körúton (Rémi Szálló, Nemzeti Szálloda; 30-33. old.), Budapest 32. évfolyam 7. szám - 2009. július (online: adtplus.arcanum.hu)
  42. a b c Vincze Miklós: Ismeretlen Budapest: A Blaha Lujza tér fölé emelkedő rejtélyes torony története, 24.hu - 2017. október 22.
  43. tanács 18.417/1894 — VII. számú előterjesztése, a népszínházi alapítvány számára megszerzett telken fennállott gőzfavágó és tűzifa-telep bérlője, 12. 1894. május 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, 35.670/89i/VI. és II. számú előterjesztése a VIII. ker. Csokonai-utczában tervezett vízvezetéki csőfektetés, 22. 1894. október 3. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei, library.hungaricana.hu - 1894.
  44. a b Csordás Lajos: A Nemzeti víztornya, Népszabadság, Budapest melléklet, nol.hu - 2003. február 7.
  45. a b Juhász Réka: Tornyok titkai, lechnerkozpont.hu - 2017. november 27.
  46. Vero: Víztorony a Blahán, lasdbudapestet.blogspot.com - 2015. június 14.
  47. Michaletzky Gábor, Pintér Ágnes: Budapest VIII. kerület, Csokonai utca 3. szám alatti épület átalakítása döntéselőkészítő tanulmányterv; KERTI - Kereskedelmi Tervező Iroda (Tervszám: 86.134-2), fellelhető: Lechner Nonprofit Kft., Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ - 1986. május 27.
  48. a b Berezeli Károlyné: A Népszínház könyvtára, Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1958., IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok, Budapest, library.hungaricana.hu - 1959.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Népszínház. In Magyar színművészeti lexikon: A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. Szerk. Schöpflin Aladár. III. kötet (Komló-kert – Püspöki Imre). Budapest: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete. [1930]. 357–361. o.  
  • Miskey-Jugovics Béla: Megnyílt a népszínház is Békés 4. évfolyam, 43. szám, - 1875. október 24.
  • Negyedszázados jubileum – A Népszínház operája, Pest Megyei Hírlap 29. évfolyam 264. szám, library.hungaricana.hu - 1985. november 11.
  • A Népszínház ügye, Független Budapest 3. évfolyam 27. szám, library.hungaricana.hu - 1908. július 6.
  • Berezeli Károlyné: A Népszínház könyvtára (369-377. old.), Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1958., IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok, - 1959.

Fényképek:

Commons:Category:Népszínház (Budapest)
A Wikimédia Commons tartalmaz Népszínház (Budapest, 1875–1908) témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]