„Szigeti András (színművész)” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Gray –> Simon Gray |
|||
153. sor: | 153. sor: | ||
* Othello Gyulaházán ([[1966]]) |
* Othello Gyulaházán ([[1966]]) |
||
* Princ, a katona 1-13. ([[1966]]) |
* [[Princ, a katona]] 1-13. ([[1966]]) |
||
* [[A koppányi aga testamentuma (film)|A koppányi aga testamentuma]] ([[1967]]) |
* [[A koppányi aga testamentuma (film)|A koppányi aga testamentuma]] ([[1967]]) |
||
* Irány Mexikó ([[1968]]) |
* [[Irány Mexikó!]] ([[1968]]) |
||
* Mi újság Pesten? ([[1969]]) |
* Mi újság Pesten? ([[1969]]) |
||
* [[Egy óra múlva itt vagyok…]] 1-14. ([[1971]]) |
* [[Egy óra múlva itt vagyok…]] 1-14. ([[1971]]) |
A lap 2013. december 24., 14:51-kori változata
Szigeti András | |
Othello Gyulaházán 1966. Partnere: Törőcsik Mari | |
Othello Gyulaházán 1966. Partnere: Törőcsik Mari | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Schwetz András |
Született | 1940. augusztus 31.[1] Liège |
Elhunyt | 1998. március 28. (57 évesen)[1] Nyíregyháza[1] |
Pályafutása | |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Egyetem |
Aktív évek | 1964 – 1998 |
Díjai | |
Jászai Mari-díj | 1985 |
További díjak | Jászai Mari-díj (1985) |
Szigeti András IMDb-adatlapja PORT.hu-adatlap | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szigeti András témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szigeti András, Schwetz András (Liège, 1940. augusztus 31. – Nyíregyháza, 1998. március 28.) magyar színész, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Örökös Tagja.
Életút
1964-ben végzett a főiskolán. Az első szerződése Kecskemétre szólította. Három év után Békéscsaba következett. 1968-ban a Nemzeti Színház társulatához tartozott, egy-egy évig vendégként fellépett a Thália Színházban és Kaposváron is. Egy évtizedig fővárosi színész volt a Mikroszkóp Színpad majd a Radnóti Miklós Színház tagjaként. 1981-ben -Bozóky István invitálására a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító tagja lesz. A nyíregyháziak először 1981. december 5-én láthatták a névadó Úri muri című darabjában. Partnerei voltak többek között: Bárány Frigyes, Gerbár Tibor, Holl István és Barbinek Péter. A színházat, vezető színészként közel két évtizedig szolgálta.
Szerepek
Színház
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 113.[2]
|
|
|
Film
|
Televízió
|
Elismerései
- Jászai Mari-díj (1985)
- POSZT (1990). A legjobb epizód alakítás
Méltatás
Verebes István:
„ | Harminc évvel ezelőtt ismertem meg, karizmatikus egyénisége, az örök ellen-szegüléstől izzó mondatai az első találkozásunkkor lenyűgöztek, a már fiatalon is kérlelhetetlenül konok kirívó karizmája engem, az akkor még éretlent megejtett, és huszonöt évig is eszemben tartottam, szívemben őriztem akkori találkozásaink emlékét. 1993-ban boldog voltam, hogy itt találtam őt a nyíregyházi színházban. Igaz, egy csöndesebb, fáradtabb, elhasználtabb ember fogadott, de a rengeteg munka során és sok-sok fontos beszélgetésben, mégis mindig, mindenkor, újra és újra kigyúlt. Erős jelenlétű ember volt, tehát törvényszerűen küzdelmes volt a vele való együttműködés, de éppen ezért csodás is egyben. Állítom, korosztályának legnagyobb tehetségű, legszuggesztívebb színésze volt, mindössze az élethez, a neki kiszabott időben való létezéshez volt teljesen tehetségtelen. Soha egyetlenegyet nem lépett azért, hogy elismertebb, sikeresebb, jobban kereső legyen. Soha nem hazudott, ha állásfoglalásra kényszerítették. Soha nem hagyta szó nélkül, ha megsértették méltóságában, ha igazságtalanság érte őt vagy mást!… Soha nem volt szolgalelkű, elvtelen. Soha nem törte le senki kedvét, soha nem minősített senkit félvállról. Komoly ember volt, olyan, akinek anélkül járt a tisztelet és szeretet, hogy azt ő bárkitől is – egyébként joggal – elvárta volna. Egyszerű, kis igényű, puritán életet élt. Nagy fájdalmairól tapintatosan hallgatott, a neki jutó apró örömeit pedig megosztotta velünk, legyen az egy jó falat, egy finom pohár ital, vagy egy félnapnyi boldogságot remélő tervezgetés. Soha senkit nem zavart, nem zaklatott föl, de soha senkitől nem is hagyta megzavartatni magát. Rigolyás volt és bájos, morózus és ironikus, keserű és jópofa, bölcs és játékos. Tapasztalt, sokat megélt férfi volt, akinek a szíve mégis mindig legyőzte az eszét. És soha senkinek nem ártott, csak saját magának. Zárkózottsága, szemérme, elkülönülése ellenére rajongva szerette mindenki, pályatársai és a közönség egyaránt. Egyetlen látványos vagy hivalkodó megnyilvánulását sem csíptem el – sőt! – amiből kiviláglott volna, hogy a legjobb lelkű valaki volt, akivel harminc év alatt találkoztam a színházi világban. | ” |