„B–17 Flying Fortress” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bot: következő módosítása: en:Boeing B-17 Flying Fortress |
Bot: qczTemplate – repcsiadat sablon cseréje |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
{{Repülőgép infobox |
|||
{{repcsiadat |
|||
⚫ | |||
| |
| kép = B-17 on bomb run.jpg |
||
⚫ | |||
| képaláírás = B–17 Flying Fortress |
|||
| |
| funkció = [[Bombázó]] |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
|szem=10 fő |
|||
⚫ | |||
| |
| első felszállás = [[1935]]. [[július 28]]. |
||
| |
| szolgálatba állás = [[1938]]. április |
||
| |
| darab = 12 731 |
||
| |
| ár = 238 329 USD |
||
⚫ | |||
| személyzet = 10 fő |
|||
| |
| típusváltozatok = [[XB–38]] <br> [[YB–40]] <br> [[C–108]] |
||
|ft=31,62 m |
|||
| |
| hossz = 22,66 m |
||
| |
| fesztáv = 31,62 m |
||
| |
| magasság = 5,82 m |
||
| szárnyfelület = 131,92 m² |
|||
⚫ | |||
| |
| szerkezeti tömeg = 16 391 kg |
||
| |
| tömeg üzemanyaggal = 24 495 kg |
||
| |
| maximális felszállótömeg = 29 710 kg |
||
| |
| hajtómű = 4 db [[Wright R–1820|Wright R–1820–97]] |
||
| |
| teljesítmény = egyenként 895 kW |
||
| |
| maximális sebesség = 462 km/h |
||
| |
| utazósebesség = 293 km/h |
||
| |
| hatósugár = 3219 km (2722 kg-nyi bombával) |
||
| |
| legnagyobb repülési magasság = 10 850 m |
||
| |
| emelkedőképesség = 4,6 m/s |
||
| |
| szárny felületi terhelése = 185,7 kg/m² |
||
| |
| beépített fegyverzet = '' '' |
||
*13 db 12,7 mm-es [[M2 Browning]] géppuska |
*13 db 12,7 mm-es [[M2 Browning]] géppuska |
||
| |
| bombák = '' '' |
||
*7900 kg-nyi bomba (elméleti) |
*7900 kg-nyi bomba (elméleti) |
||
*2300 kg-nyi bomba (általában nem repültek ennél nagyobb bombateherrel) |
*2300 kg-nyi bomba (általában nem repültek ennél nagyobb bombateherrel) |
||
|rajz= Boeing B-17G.png |
| háromnézeti rajz = Boeing B-17G.png |
||
⚫ | |||
|rajzn= |
|||
}} |
}} |
||
A lap 2010. június 27., 22:40-kori változata
B–17 Flying Fortress | |
B–17 Flying Fortress | |
Funkció | Bombázó |
Gyártó | Boeing |
Tervező | Edward C. Wells E. Gifford Emery |
Gyártási darabszám | 12 731 |
Ár | 238 329 USD |
Személyzet | 10 fő |
Típusváltozatok | XB–38 YB–40 C–108 |
Első felszállás | 1935. július 28. |
Szolgálatba állítás | 1938. április |
Méretek | |
Hossz | 22,66 m m |
Fesztáv | 31,62 m m |
Magasság | 5,82 m m |
Szárnyfelület | 131,92 m² m² |
Tömegadatok | |
Szerkezeti tömeg | 16 391 kg kg |
Tömeg üzemanyaggal | 24 495 kg kg |
Max. felszállótömeg | 29 710 kg kg |
Hajtómű | |
Hajtómű | 4 db Wright R–1820–97 |
Teljesítmény | egyenként 895 kW kW |
Repülési jellemzők | |
Max. sebesség | 462 km/h |
Utazósebesség | 293 km/h |
Hatósugár | 3219 km (2722 kg-nyi bombával) |
Legnagyobb repülési magasság | 10 850 m |
Emelkedőképesség | 4,6 m/s |
Szárny felületi terhelése | 185,7 kg/m² |
Fegyverzet | |
Beépített fegyverzet |
|
Bombák |
|
Háromnézeti rajz | |
A Wikimédia Commons tartalmaz B–17 Flying Fortress témájú médiaállományokat. |
A B–17 Flying Fortress (magyarul „repülő erőd”) bombázót 1934-ben fejlesztette ki a Boeing cég az Amerikai Légierő számára. Az első repülési próbák 1935-ben, gyártása a következő évben kezdődött meg. A repülőgépből több mint 12 000 darabot készítettek. A bombázó becenevét a 11 db (G altípusnál már 13 db) 12,7 mm-es M2 Browning géppuskák által alkotott védelmi rendszer miatt kapta, aminek össztüzén keresztül az ellenséges vadászok alig tudtak átjutni. A második világháborúban minden fronton alkalmazták. Az amerikaiak a briteknek átadtak néhány darabot belőle. A védelmi rendszer gyenge pontja az orr rész kialakítása volt. Kitapasztalása után a német vadászgépek rendre a szembetámadás taktikáját választották. Amennyiben a repülőgép dugóhúzóba esett, gyakorlatilag nem lehetett belőle kivenni és nem lehetett elhagyni sem a centrifugális erő miatt. A gyártó csak 510 km/h sebességig garantálta a repülőgép repülés közbeni épségét, ezzel együtt erős szerkezete miatt jobb sérülésállósággal bírt a B–24 Liberatornál.
A leghíresebb B–17-es a Memphis Belle volt.
A háború után voltak olyan példányok, melyeket kereskedelmi célokra átalakítottak.
Tervek és fejlesztések
1934. augusztus 8-án az Egyesült Államok légiereje beterjesztett egy indítványt egy új négymotoros bombázó építésére, hogy felváltsa a Martin B-10-est. Követelmények közt volt a 10 000 láb (kb. 3000 méter) magasságban való repülés 10 órán át és a 320 km/h-s sebesség. A légierő egy olyan bombázót szeretett volna, amivel meg tudta volna erősíteni támaszpontjait Hawaii-on, Panamában és Alaszkában. A versenyt egy "fly-off"-fal döntötték el az ohiói Daytonban. A Boeing a Douglas DB-1-el és a Martin Model 146-al indult.
A B-17-es prototípust a Model 299-ből alakították át. Tervezői E. Gifford Emery és Edward Curtis Wells voltak. Ezt kombinálták a Boeing 247-es szállítógéppel és a Boeing XB-15 kísérleti bombázóval. A B-17 2200 kg bombát bírt el és még volt rajta öt darab 7,62 mm kaliberű gépágyú. A 750 lóerőt Pratt & Whitney R-1690-es csillagmotorok biztosították.
A Model 299 első tesztrepülése 1935. július 28-án volt. A "Flying Fortress" (repülő erőd) nevet Richard Williams újságíró találta ki, amikor először meglátta a gépet. A Boeing gyorsan felismerte a névben rejlő sikert, ezért levédette.
A versenyen a Boeing terv sikert aratott. Frank Maxwell Andrews vezérőrnagy, aki a légierő főparancsnokságától volt jelen, azonnal felismerte, hogy a négymotoros gép sokkal hatékonyabb, mint a kétmotoros. Javaslatára a beszerzési osztály 65 darabot rendelt belőle.
A fejlesztési munkálatok tovább folytak. 1935. október 30-án az egyik tesztrepülés után a tesztpilóta elfelejtette behúzni a "féket". A gép elindult egy meredek dombon és összetört. A légierő vezérkara törölte a megrendelést és 133 darab Douglas B-18 Bolot rendelt helyette.
Mindezek ellenére a főparancsnokság - egy törvényes kiskapun keresztül - rendelt 13 YB-17-et. A YB-17 jelentősen más volt, mint a Model 299. Például erőteljesebb Wright R-1820-39 forgómotor került bele.
1937. március 1-je és augusztus 4-e között a cég leszállította a 13 darab Y1B-17-s bombázót a 2. bombázó csoportnak Virginiába. Mivel a bombázóknál előfordultak hibák, a cég elkezdte egy újabb, javított változat tervezését. 1939. január 1-jén a légierő átvette a B17A kombinációval jelölt gépeket.
1937 végén légierő 10 másik, szélesebb kormánylapátokkal ellátott gépet is rendelt. Ezeket 1939 júliusa és 1940 márciusa között szállították le.
A Pearl Harbor-i csata előtt a hadsererg kevesebb, mint 200 géppel rendelkezett, de a háború alatt a termelés beindult és a B-17 az egyik leggyakoribb bombázórepülőgép lett a hadszíntereken. Amikor 1945 májusában leállították a gyártást, 12,731 legyártott gép volt a statisztika.
Történelem
A B-17-es első bevetéseit a második világháború alatt teljesítette. Először a Royal Air Force (Királyi Légierő), majd a USSAF (Amerikai Légierő) nyolcadik légierejében került bevetésre a német ipari célok ellen.
A háború alatt 32 tengerentúli bombázócsoportot szereltek fel ezzel a géppel. A ledobott bombák mennyisége 650,195 tonna volt, ebből 451,691 tonna európai célokra esett.
A Királyi Légierő kötelékében
Amikor Anglia és ezzel együtt a Királyi Légierő belépett a második világháborúba, nem rendelkezett nehézbombázóval egészen 1941-ig. Ezért a RAF kötött egy megállapodást az Amerikai Légierővel, hogy 20 darab B17C-est ad el nekik. Ezek első bevetésére 1941. július 8-án került sor Wilhelmshaven bombázásakor.
Külső hivatkozások
- The Boeing B-17 Flying Fortress
- Air Vectors típusismertetője
- A 65. évforduló alkalmából Nagy-Britanniában a „Liberty Belle” – JETfly.hu