Ho 229

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ho 229 vagy Go229
Horten Ho9 airfield.jpg

Funkció Nagy hatósugarú bombázó
Gyártó Gothar
Tervező Walter és Reimar Horten
Gyártási darabszám 3 (prototípus)
Fő üzemeltetők Németország (Luftwaffe)

Első felszállás 1945 február
Méretek
Hossz7,48 m
Fesztáv16,75 m
Magasság2,81 m
Szárnyfelület50,20 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg4600 kg
Hajtómű
Hajtómű 2 db Junkers Jumo 004B
Repülési jellemzők
Max. sebesség 977 km/h
Hatósugár 1000 km
Legnagyobb repülési magasság 16 000 m
Emelkedőképesség 22 m/s
Szárny felületi terhelése 137,7 kg/m²
Tolóerő–tömeg arány 0,26
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 4 darab Mk 108-as 30 mm-es gépágyú, R4M nem irányított rakéták
Bombák 2 darab 500 kg-os
Háromnézeti rajz
Horten H.IX line drawing.svg
A Wikimédia Commons tartalmaz Ho 229 témájú médiaállományokat.
Egy makett a Ho 229-ről
A V3 jelű gép a múzeumban

A Ho 229 Hermann Göring "3X1000" (1000 kg bombaterhet 1000 km távolságra 1000 km/óra sebességgel) bombázó kiírására a Horten fivérek által tervezett csupaszárny repülőgéptípus, amely csak a nullszéria gyártásának megkezdéséig jutott, bevetésre nem került.

Felépítése[szerkesztés]

Az addigi repülőgép tervezési gyakorlattal szakítva - bár az elv ismert volt és több vitorlázó repülőgépet építettek már ezen elvek alapján - egy csupaszárny repülőgépet terveztek, amit sugárhajtóművek hajtottak. A repülőgépet a tervezői után Ho 229-nek nevezték el, azonban ismert a gyártója utáni Go 229 megnevezéssel is.

A repülőgép fa szerkezettel épült, aminek több oka volt:

  • A radar nehezebben észlelte
  • Jobban ellenállt a találatoknak
  • A háború vége felé a fémek nehezen hozzáférhetőek voltak
  • A fa szerkezetet kevésbé képzett munkások is össze tudták szerelni

A prototípusok legyártását nehezítették a szövetséges bombázások, a BMW 003 sugárhajtómű legyártása tervezési és gyártási okok miatt egyre többet késett, ezért a gépet át kellett tervezni a Jumo 004 használatához. A Luftwaffe a sikeres bemutatórepülést követően 40 darabos nullszériát rendelt a gépből, és a gyártásra a gothai vagongyárat jelölték ki. A gyártás megindulása után a gyárat a szövetségesek elfoglalták és a félkész repülőgépeket az Egyesült Államokba és a Szovjetunióba szállították. A gép nagy hatótávolságú bombázónak készült, amelyet 4 darab Mk 108 jelű 30 mm-es gépfegyverrel láttak el, valamint 2 darab 500 kg-os bombát volt képes hordozni.

Típusváltozatok[szerkesztés]

H.IX V1
Prototípus meghajtás nélkül, egy példány épült .[1]
H.IX V2
Az első motorral ellátott prototípus, egy példány épült Junkers Jumo 004B gázturbinával.[1]
Ho 229 V3
Módosított légbeömlők, módosították a motorok pozícióját.
Ho 229 V4
Tervezett kétüléses vadász, csak részben készült el.[1]
Ho 229 V5
Tervezett kétüléses vadász, csak részben készült el.[1]
Ho 229 V6
Tervezett együléses vadász változat eltérő fegyverzettel.[1]
H.IXb (V6 és V7 )
Tervezett kétüléses éjszakai vadász; Nem épült meg.[1]
Ho 229 A-0
A Ho 229 V6 tervezett továbbfejlesztése ; Nem épült meg.

Utóélete[szerkesztés]

Az egyetlen fennmaradt példány (V3 verzió) az amerikai National Air and Space Museumban található, rossz állapotban. 2011 decemberében elkezdték a restauráláshoz szükséges vizsgálatokat, hogy a gépet kiállíthassák.

A B–2 Spirit külseje több hasonlóságot mutat a Ho 229-hez

A replika[szerkesztés]

A repülőgépet a rendelkezésre álló dokumentumok és a múzeumban méltatlan körülmények között porosodó példány alapján újjáépítették, a lopakodóképesség vizsgálatára.

Bár tervezésekor az elsődleges szempont a kis légellenállás, illetve a nagy teherbírás volt, vizsgálata kimutatta, hogy a csupaszárny konstrukció valóban biztosított a korabeli radarokkal szemben némi lopakodó képességet. A mérések szerint 20%-kal alacsonyabb a radarkeresztmetszete, így a hagyományos bombázók 160 km-es észlelési távolsága ennél a konstrukciónál csak 129 km lett volna, ami a sebességeket is beleszámítva a légvédelemnek 19 perc helyett csak 8 percet hagyott volna a reagálásra.

A konstrukció messze volt a tökéletestől, valamint a sugárhajtóművek megbízhatósága is messze állt az elfogadhatótól és már nem volt idő továbbfejleszteni, ráadásul 1945-re a német légierő kifogyott a pilótákból és az üzemanyagból is.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f Green 1970, p. 247.
  2. replika

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]