Junkers

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG
Flugmotorenwerke Ostmark.jpg
Bundesarchiv Bild 183-R14718, Dessau, Junkers-Werke.jpg
Típus
Jogelőd Aachen Flugzeugbau
Alapítva 1895
Megszűnt 1969
Jogutód Messerschmitt-Bölkow-Blohm
Székhely Dessau
Vezetők Hugo Junkers
Alapító Hugo Junkers
Iparág repülőgépgyártás
Forma részvénytársaság
Alkalmazottak száma 40 000
Anyavállalata Bosch csoport
Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG (Németország)
Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG
Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG
Pozíció Németország térképén
é. sz. 51° 49′ 56″, k. h. 12° 12′ 10″Koordináták: é. sz. 51° 49′ 56″, k. h. 12° 12′ 10″
A Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG témájú médiaállományokat.

A Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG német repülőgép- és repülőgépmotor-gyártó cég volt. Az első világháborúban és az 1920-as években élenjárt a csak fémből épült repülőgépek készítésében. Miután alapítóját, Hugo Junkerst a nemzetiszocialista kormányzat 1934-ben félreállította és államosították a céget, a Junkers Németország egyik legfontosabb harci repülőgépgyártójává vált. 1958-ban beolvadt a Messerschmitt-Bölkow-Blohm konzorciumba, 1969-től pedig megszüntették a Junkers márkanév használatát.

Az első világháborúban[szerkesztés]

Az első fémből készült repülőgép, a Junkers J 1 (1915)

Hugo Junkers 1895-ben alapította cégét, amely kezdetben kazánok, radiátorok és gáztűzhelyek gyártásával foglalkozott. Az 1910-es évek elején érdeklődni kezdett a repülőgépek iránt és 1914-ben elkezdte kísérleteit egy csak fémből készített konstrukcióval. Az akkori repülőgépek jellemzően rétegelt falemezből, szárnyuk pedig fakeretre feszített vászonból épültek. 1915 végére elkészült az egyfedelű Junkers J 1 (nem összetévesztendő a későbbi Junkers J.I vadászgéppel), becenevén Pléhszamár (Blechesel). Az acéllemezekből épített gép szárnyát nem külső huzalok feszítették, hanem belső konzol tartotta. A J 1 nehéz, rosszul manőverező repülő volt, de kedvező aerodinamikai tulajdonsági miatt a mindössze 120 lóerős, hathengeres Mercedes D.II motor is elég volt, hogy 170 km/h-s sebességet érjen el.

A J 2 egy katonai célokra továbbfejlesztett, géppuskával felfegyverzett prototípus volt, amit a J 3 követett, amin már forgómotort és az acéllemez-borítás helyett dúralumíniumból készült hullámlemezt alkalmaztak. A hadsereg ragaszkodott az akkor elterjedt kétfedelű konstrukcióhoz, így készült a J 4, amelyen már a szárny és a farok is dúralumíniumból volt. A J 4 volt az első sorozatgyártásba került Junkers-modell, 283-at rendeltek belőle, amiből 184 készült el. A páncélozott, puskalövésektől védett repülő alkalmasnak bizonyult a földi célpontok géppuskázására és a gyalogság támogatására. A légierő Junkers J.I néven regisztrálta a J 4-et és a későbbiekben a más gyártók (Albatros Flugzeugwerke, AEG) hasonló funkciójú repülőit is J kóddal illette.

Az 1918-as Junkers J 9

Hugo Junkers továbbra is az egyfedelű megoldást tekintette a jövő útjának és további prototípusai monoplánként készültek. Az 1917-es J 7, majd az annak módosításaival született kétüléses J 8 szárnya már a törzs alatt helyezkedett el és a korabeli repülőgépekhez képest kimondottan modern külsejűek. A J 8-ból 51 db készült és Junkers CL.I néven került a keleti frontra. A dúralumínium hullámlemez felület a háború alatt és a 20-as években is gyakorlatilag a Junkers védjegyévé vált.

1917. október 20-án a Junkers és a Fokker repülőgépgyártó a kormányzat nyomására Junkers-Fokker Werke AG (Jfa) néven egyesült. A Fokker licencet kapott a Junkers-modellekre és ennek köszönhető, hogy amikor a háború után, 1919-ben ismét szétváltak, a két gyár külsőre hasonló gépeket épített (bár a Fokker eleinte fával dolgozott dúralumínium helyett).

Két háború között[szerkesztés]

A békekötés után a J 8 alapján hamarosan elkészült az F.13, a világ első fémből készült utasszállító repülőgépe. A négy utasra méretezett gép 1919 júniusában szállt fel először. Gyártását eleinte a versailles-i szerződés minden más német repülőgépével együtt megtiltotta, de a tilalmat később a polgári célú gépek számára feloldották. .

A Junkers-gyár Dessauban (1928)

Junkers néhány nagyobb utasszállítót is tervezett, mint az egymotoros G.24-et vagy a hárommotoros G.31-et, de ezek nem lettek sikeresek. A békeszerződés megszorításait 1926-ban visszavonták és az azután piacra dobott Junkers W 33 és Junkers W 34 sorozat már jóval nagyobb számban talált vevőre; általánosan használták, utas-, teher- és később csapatszállításra. W 33/W 34 gépekkel több rekordot is felállítottak 1926 és 1930 között: leszállás nélküli repülési időt, távolsági és magassági rekordot, rajta próbálták ki a rakétahajtású felszállást és a levegőben történő üzemanyag-feltöltést. 1928-ban egy W 33-mal repülték át először kelet-nyugat irányban az Atlanti-óceánt.

Junkers 1924-ben kidolgozott egy forradalmi tervet egy (akkor elképesztően nagy) 80 főt szállítani képes négymotoros "csupaszárny" repülőgépre, ahol az utasok a szárny belsejében lettek volna elhelyezve. Tervei szerint a gép képes lett volna 8-10 óra alatt átrepülni az Atlanti-óceánt.[1] Néhány alapelvet végül a Junkers G.38-ban valósított meg, amely a maga korában a világ legnagyobb utasszállítója volt, bár csak 34 utas és 7 főnyi személyzet fért el rajta. Néhány utasnak a szárny tövének belsejében biztosítottak helyet, amelybe elöl ablakokat is beépítettek.

1932-ben a Junkers tervezett egy aerodinamikus karosszériát a Maybach autógyár számára, de a gazdasági válság miatt a hasonló luxusautókra nem volt nagy kereslet.[2]

1931 körül a cégnek pénzügyi gondjai támadtak és a részvényesek nyomására Hugo Junkers az igazgatói széket átadta barátjának, a kommunista nézeteiről is ismert Adolf Dethmann-nak. A gazdasági gondokat végül úgy oldották meg, hogy a fűtéstechnikai részleget eladták Robert Bosch cégének, amely a mai napig használja a Junkers márkát.[3]

Hárommotoros Ju52/3m

Hitler 1933-as hatalomra jutása után a német repülőgépipart az utasszállításról átterelték hadi célokra. A pacifista és szocialista Hugo Junkerst politikailag megbízhatatlannak ítélték és bebörtönzéssel fenyegetve kényszerítették, hogy adja át az államnak cégeinek többségi részvényeit és szabadalmainak tulajdonjogát. A Repülésügyi Minisztérium (Reichsluftfahrtministerium) egy- és kétüléses harci gépek fejlesztésére állított át a céget; ez alól két jelentősebb kivétel volt, a híres Ju 52 és a Ju 90.

A Ju 52 fejlesztése még 1928-ban indult és a korai egymotoros szállítógépből végül a hárommotoros változat, a "Ju néni" (Tante Ju) lett világhírű. A világ számos országának légitársaságai alkalmazták (Magyarországon is) és a més a második világháború után is gyártotta Spanyolország és Franciaország.

Az 1934-ben kihozott Ju 86 bombázótól kezdődően a Junkers szakított a termékeire jellemző hullámlemezes borítással. A cég részt vett Walther Wever stratégiai bombázóprogramjában és kifejlesztette a Ju 89 nehézbombázót; ám miután Wever légibalesetben meghalt, a minisztérium törölte a programot és inkább a taktikai bombázókat támogatta (később, az angliai csata idején ez a döntés megbosszulta magát). A Ju 89-et végül a Junkers Ju 90-né fejlesztették tovább, ami egy transzatlanti utakra specializált utasszállító volt. Mire azonban végeztek a teszteléssel és megkezdődhetett volna tényleges használatbavétele, kitört a második világháború.

A második világháborúban[szerkesztés]

Az államosítás után a Junkers fő profilja a harci repülőgépek készítése lett. A legsikeresebb és legismertebb terméke a Ju 87 Stuka zuhanóbombázó volt, amely a földi csapatok támogatására terveztek és jelentősen hozzájárult a Blitzkrieg kezdeti sikereihez. Pontos bombatámadásaival egyfajta légi tüzérség szerepét töltötte be, amely lépést tudott tartani a gyorsan előrenyomuló tankhadosztályokkal. A háború későbbi szakaszában nagykaliberű gépágyúval szerelték fel és tankelhárító szerepkörben is alkalmazták. A Dunkerque-nél és Sztálingrádnál vijjogva lecsapó Stukák a német hadigépezet egyik szimbólumává váltak.

Hasonlóan sikeres modellnek bizonyult a Junkers Ju 88, amely formálisan közepes bombázó volt, de szinte minden funkcióra bevetették: stratégiai bombázóként, zuhanóbombázóként, éjszakai interceptorként és bombázóvadászként vagy akár hajók ellen. Több továbbfejlesztett verziója is gyártásba került, mint a Ju 188 vagy Ju 388, de ezek sem tudták kiszorítani az eredeti modellt. A Ju 52-eseket is széleskörűen használták a háborúban, főleg szállítási, de kisebb bombázói feladatokra is; később azonban már elavultnak számított és a lassú, kevéssé fordulékony típus nagy számban veszett oda Krétán vagy Sztálingrádnál.

A Junkers az Amerikabomber-program keretein belül kifejlesztett egy hatmotoros nehézbombázót, a Ju 390-et, amivel el lehetett volna érni az Egyesült Államokat is, de a háború késői szakaszában Németországnak már a védekezésre kellett koncentrálnia meglévő erőforrásait és a Ju 390-ből csak két prototípus készült el.

A háború után[szerkesztés]

Németország veresége után a cég átalakult Junkers GmbH-vá, amelyet 1958-ban felvásárolt a több repülőgépgyártó összeolvadásából létrejött Messerschmitt-Bölkow-Blohm csoport.[4] 1967-ben a Messerschmitt beolvasztotta a Junkerst és a márkanév használatát 1969-ben megszüntették.[5]

Junkers-repülőgépek[szerkesztés]

Az első Junkers-repülőgépeket J betűvel és sorszámmal jelölték. 1919 után újabb betűkódokat vezettek be: A (Austausschflugzeug polgári és katonai célra is), EF (Entwurf-Flugzeug kísérleti), F (Flugzeug repülőgép), G (Grossflugzeug nagy repülőgép) H (a cég moszkvai üzemében készült), K (Kampfflugzeug harci repülőgép), S (Spezial különleges), T (gyakorló), W (Wasserflugzeug hidroplán). Az első világháborúban a légierő a gyárétól eltérő jelzést használt, a repülőgép funkciójának megfelelően: CL (kétüléses gyalogsági támogató), D (együléses kétfedelű felderítő), E (együléses egyfedelű felderítő), J (kétüléses páncélozott kétfedelű gyalogsági támogató). Az államosítás után valamennyi modellt a Ju betűkóddal jelölték.

Az Atlanti-óceánt keletről nyugatra először átrepülő W33, a Bremen

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. "Passengers To Be Carried In Wing of Giant", December 1931, Popular Mechanics. Books.google.com. Hozzáférés ideje: 2013. január 14. 
  2. "Lockers Hold Spare Wheel Of Stream Line Auto", October 1932, Popular Mechanics an auto made in co-operation with Junkers, only one built
  3. KOMMUNISTISCHE ARBEITER-PARTEI DEUTSCHLANDS AUßERORDENTLICHER ÖFFENTLICHER PARTEITAG DER K.A.P.D.. Left Wing Communism an Infantile Disorder . Leftdis. (Hozzáférés: 2015. november 10.) Footnote 35
  4. Junkers Companies. Hugojunkers.pytalhost.com. [2012. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 14.)
  5. Junkers Companies. Hugojunkers.pytalhost.com, 2004. december 11. [2012. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 14.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Junkers című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]