Ju 87

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Junkers Ju 87 szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Ju 87
Stuka bombázók Jugoszlávia felett
Stuka bombázók Jugoszlávia felett

Funkció zuhanóbombázó
Gyártó Junkers
Gyártási darabszám 5752

Személyzet 2 fő (1 fő pilóta, 1 fő lövész)
Szolgálatba állítás 1937.
Méretek
Hossz Ju 87A: 10,8 m
Ju 87A utáni változatok: 11,1 m
Fesztáv 13,8 m
Magasság 3,9 m
Szárnyfelület 31,90 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg Ju 87A: 2273 kg
Max. felszállótömeg Ju 87A: 3324 kg
Hajtómű
Hajtómű Ju 87A: Junkers Jumo 210D
Teljesítmény Ju 87A: 530 kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség Ju 87A: 310 km/h
Hatósugár Ju 87A: 800 km (bombákkal)
Legnagyobb repülési magasság Ju 87A: 9430 m
Fegyverzet
Beépített fegyverzet

Ju 87A:

  • 2 db 7,92 mm-es MG 17 géppuska
  • 1 db 7,92 mm-es MG 15 géppuska
Bombák

Ju 87A:

  • 1 db 250 kg-os bomba
Háromnézeti rajz
Junkers Ju 87B-2 Stuka.svg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ju 87 témájú médiaállományokat.

A Junkers Ju 87 vagy Stuka (Sturzkampfflugzeug, azaz zuhanóbombázó) kétszemélyes, (pilóta és rádiós lövész) német taktikai bombázó repülőgép volt. A Hermann Pohlmann tervezte Stuka először 1935-ben repült, első harci bevetésen 1936-ban, a Luftwaffe Condor Légiójában vett részt a spanyol polgárháborúban a francóista erők oldalán. „Eredményességéről” hűen tanúskodik Pablo Picasso Guernica című festménye.

A repülőgép könnyen azonosítható volt a fordított „sirályszárnyról”, rögzített, áramvonalas burkolással ellátott futóművéről, valamint az erre rögzített, hírhedt Jericho-Trompete („Jerikói Kürt”) nevű, nagy hangerejű szirénájáról. 1939 és 1942 között a Blitzkrieg és a német légierő győzelmeit népszerűsítő propaganda jelképévé vált. A Stukát tervezői, számos innovatív funkcióval, többek között a zuhanásból automatikusan felhúzó fékszárnyakkal látták el, annak biztosítására, hogy a repülő akkor is biztonságosan visszatérjen a zuhanásból, ha a pilóta átmenetileg eszméletét veszti a magas gyorsulási érték miatt.

Az erős, pontos, és nagyon hatékony Ju 87 azonban – a többi zuhanóbombázóhoz hasonlóan – könnyen leküzdhető ellenfele volt a korabeli modern vadászgépeknek. A hátrányok az angliai légi csata idején váltak nyilvánvalóvá. A gyenge manőverezési képesség, az alacsony sebesség és a gyenge védekező fegyverzet miatt csak nagyszámú vadászkísérettel lehetett biztosítani a Stuka hatékony bevetéseit.

A Stuka sikereket ért el a Nagy-Britannia után is mint földi célpontok elleni precíziós támadásra alkalmazott repülőgép. A német erők a Balkánon, az afrikai és földközi-tengeri hadszíntéren és a keleti fronton a hadjárat korai szakaszában vetették be, általában ott, ahol szövetséges vadászrepülők ellenállása szervezetlen volt, vagy nem volt elégséges.

Miután a Luftwaffe elveszítette minden fronton a légi fölényét, a Ju 87 ismét könnyű célpontjává vált az ellenséges harci repülőgépeknek. Mivel nem állt rendelkezésre jobb típus erre a célra, a Stukát 1944-ig gyártották. A helyét általában a vadászbombázók vették át, mint az Fw 190 földi támadásra kifejlesztett (G) változata, vagy a Bf 109 bombavetős típusai, de még a háború utolsó napján is használatban volt.

Becslések szerint 6500 db Ju 87 készült az összes változatból 1936 és 1944 augusztusa között.

A második világháború legeredményesebb Stuka-pilótája Hans-Ulrich Rudel ezredes, aki a legtöbbször kitüntetett német katona volt. 1944. december 29-én megkapta második világháború legmagasabb német katonai kitüntetését, a vaskereszt arany tölgyfalombbal, kardokkal és briliánsokkal ékesített lovagkeresztjét.[1]

Története[szerkesztés]

A repülőgépet a villámháború (Blitzkrieg) elmélete alapján fejlesztették ki. A villámháborús elképzelés az addig megszokott merev harcászattal szemben egy sokkalta rugalmasabb, kezdeményezőbb stratégiát képviselt. A stratégia alapötlete az, hogy az ellenség vonalait gyors, meglepetésszerű támadással áttörő páncélosok a mögöttük haladó gyalogságra bízzák a megmaradt gyalogsági erők felszámolását, így a páncélosékek (Panzerkeil) akadálymentesen, és a gyalogság sebességétől függetlenül haladhattak előre.

Ez volt az a stratégia, ami létjogosultságot szavazott a Stukáknak, mivel a hadsereg számára jól jött egy olyan gép, ami a bombázók általános 6–7%-os találati pontosságát akár 80%-ra növelte. Ez a gép ugyanis (akár motorjait is leállítva) zuhanórepülésbe kezdett, így repülve rá a (mozgó) célpontra, majd amikor elért egy kritikus magasságot, kioldotta bombaterhét, aztán emelkedni kezdett (ezt egy légnyomást érzékelő automatika végezte, mert akkora terhelést kellett a pilótának elviselnie, hogy a gép „felrántása” után pár másodpercre cselekvőképtelenné vált).

A gép főfutóit terepen való leszálláshoz piropatronokkal le lehetett robbantani, ekkor a gép „hason” ért földet.

Alkalmazása[szerkesztés]

A Ju 87-est, a spanyol polgárháború után minden fronton bevetették, Lengyelországban, a Dánia és Norvégia elleni hadjáratokban, a Benelux államok ellen, Franciaországban, ám az angliai légi csata idején kiderült, hogy a brit vadászokkal szemben lomhasága miatt túlságosan sebezhető, ezért ezután inkább csak az orosz fronton és a mediterrán térségben vetették be.

A Condor Légió a spanyol polgárháborúban[szerkesztés]

A spanyol polgárháborúban a sokrétű német beavatkozás része a Condor légió volt. Több német légi repülőtípuson kívül, a Ju 87-esek közül elsőként egy A-0-t (V4 prototípust) vetettek be. A 29-1 sorozatszámú gép a légió harcoló szárnyához, a kísérleti VJ/88 Staffelhez lett beosztva. Titokban hajózták be a spanyol Usaramóra a hamburgi kikötőben és 1936. augusztus 1. éjjelén indult, majd öt nappal később megérkezett Cádizba.

A prototípus-gép spanyolországi harci pályafutására vonatkozó ismeretek szerint Hermann Beuer altiszt repülte, és 1937-ben részt vett a nacionalisták Bilbao elleni offenzívájában. Ezután feltehetően a repülőgép titokban visszatért Németországba.

1938 januárjában három Ju-87A érkezett. Számos probléma vált nyilvánvalóvá, - a burkolt futóművek elsüllyedtek sáros repülőtereken, ezért a burkolatokat esős időben ideiglenesen eltávolították. Ezenkívül a legfeljebb 500 kg bombával csak akkor lehetett terhelni, ha a lövész helye üresen maradt, végül 250 kg-ra korlátozták bombaterhelést. Ezek a repülőgépek a nacionalista erőket támogatták a köztársasági utánpótlási vonalak támadásában, majd visszatértek Németországba 1938 októberében.

Az A-1-eseket öt Ju 87 B-1 váltotta. A háború végéhez közeledve, egyre kevesebb bevetésen vettek részt, főleg a He 111-esek köztársasági állások elleni támadásait támogatták. Csakúgy, mint a Ju 87A–0, a B–1-esek is titokban visszatértek a Birodalomba.

A spanyol polgárháború harci tapasztalata felbecsülhetetlen volt – a légi és a földi személyzet tökéletesítette képességeit, és felszerelésüket harci körülmények között próbálhatták ki. Egyetlen Ju 87-es sem veszett el Spanyolországban, azonban a Stuka nem volt tesztelve nagyszámú és jól koordinált vadászgép ellenében, és ezt a tanulságot később kellett levonni, amiért akkor már nagy árat fizetett a Stukák személyzete.

Második világháború[szerkesztés]

Valamennyi Stuka egységet Németország keleti határára telepítették Lengyelország lerohanására való felkészítésre. 1939. augusztus 15-én délelőtt – a zuhanóbombázók tömeges bevetését demonstráló bemutatón, magas rangú tisztek előtt, a Luftwaffe neuhammeri kiképző bázisán, 13 Ju 87 és 26 fő legénység pusztult el, amikor szinte egyszerre lezuhantak a földre. A repülőgépek felhőn keresztül zuhantak, hogy ledobják a gyakorló bombájukat és ezután visszaemelkedjenek. Nem tudták viszont, hogy aznap a felhőalap túl alacsony és váratlanul talajmenti köd is képződött, így nem maradt idő, hogy felhúzzák a gépeket a zuhanásból.

Lengyelország[szerkesztés]

Ju 87 B-k Lengyelország felett
(1939 szeptember/október)

1939. szeptember 1-jén a Wehrmacht lerohanta Lengyelországot, elindítva ezzel a második világháborút. A Luftwaffe Generalquartiermeisterének (főszállásmester) feljegyzései szerint 1939. augusztus 31-én a teljes állomány 366 bevethető Ju 87 A és B volt.

A háború első bombázó támadását Bruno Dilly főhadnagy, a 3./StG 1 Staffelkapitänje (századparancsnok) vezette Kette („lánc”, vagy „hármas kötelék”) alakzatban. A cél az volt, hogy megakadályozzák a lengyelek által aláaknázott dirschaui Visztula hidak elpusztítását. A Stukák 11 perccel a hivatalos német hadüzenet átadása előtt támadták meg a célokat. A küldetés sikertelen volt, a lengyelek felrobbantották a hidakat, mielőtt a német csapatok elérték volna őket.

A Ju 87 a második világháború első légi győzelmét 1939. szeptember 1-jén reggel érte el. Frank Neubert hadnagy, az I./StG 2 „Immelmann” egység Rottenführere, (rajparancsnoka) lelőtt egy Balice repülőteréről felszálló lengyel PZL P.11c vadászgépet, annak pilótáját, Mieczysław Medwecki századost megölve. A Luftwaffénak volt néhány, hajók ellen bevethető egysége, mint a 4.(St)/186 TrGr. Ez az egység „eredményes” volt, elsüllyesztette a lengyel haditengerészet 1540 tonnás ORP Wicher rombolóját és az ORP Gryf aknarakó hajót - mindkettő a kikötőben horgonyzott.

Radomtól délre hat lengyel hadosztályt kerítettek be és zártak csapdába a német csapatok. A StG 51. 76. és 77. négynapos könyörtelen bombázással igyekezett kikényszeríteni a fegyverletételt. Ebben a támadásban 50 kg-os repeszbombákat alkalmaztak, szörnyű pusztítást végezve a lengyel csapatok között. A demoralizált lengyelek megadták magukat.

A Stukák is részt vettek a bzurai csatában, amelyben felőrölték a lengyel ellenállást. A Sturzkampfgeschwader csak ebben a csatában 388 tonna bombát dobott le.

A lengyel hadsereg légelhárítása erőtlen volt. A Stukawaffe („Stuka erők”) mindössze 31 repülőgép elvesztését jelentette a hadjárat során.

Nyugati hadjárat[szerkesztés]

Stuka támadás a La Manche csatornán

A Stukawaffe tanult a lengyel és a norvég hadműveletekből. A lengyelországi hibák és az I. StG 1 oscarborgi erőd elleni hatástalan támadása miatt több figyelmet szenteltek a precíziós bombázásoknak a furcsa háború ideje alatt. Mindez megtérült a Nyugati hadjáratban. Az 1940. május 10-én kezdett Fall Gelb alatt a Stukák támogatták az Eben Emael erőd gyors semlegesítését. Az Albert csatorna hídjainak felrobbantása elrendeléséért felelős parancsnokság Lanaeken faluban állomásozott (14 km-re északra a csatornától). A Stukák bizonyították a pontosságukat, amikor a kis épületet négy közvetlen találattal megsemmisítették, még mielőtt a visszavonó parancsot kiadhatták volna. Ennek eredményeként csak egy híd pusztult el a háromból, ezért a német hadsereg gyorsan tudott előretörni.

A Sturzkampfgeschwadernek jelentős szerepe volt az áttörés elérésében a sedani csatában. A Stukawaffe 300 bevetésben támadta a francia állásokat, ebből csak a StG 77-nek 201 saját bevetése volt. Ha az ellenállást megszervezték, a Ju 87 sebezhetővé vált. Például május 12-én, Sedan közelében, a francia Groupe de Chasse I / 5 hat Curtiss H-75-öse megtámadott egy kíséret nélküli Ju 87 köteléket és 11-et lelőtt a 12-ből, saját veszteség nélkül.

A Luftwaffénak kiváló föld-levegő kommunikációja volt a hadjárat során. Az összekötő tisztek közvetlenül is felvehették a kapcsolatot a rádióval felszerelt Stukákkal és az ellenséges állások támadására utasíthatták azokat az előretörés irányában. Egyes esetekben a Stukák 10-20 percen belül reagáltak. Hans Seidemann alezredes (Wolfram von Richthofen beosztottja) azt mondta, hogy „Soha többé nem volt ilyen jól működő rendszer közös műveletek megfelelő tervezésére és összehangolására.”

A Dunkerque-i csata során sok szövetséges hajó veszett el Ju 87 támadásokban. Az Adroit francia rombolót 1940. május 21-én süllyesztették el, majd a Crested Eagle lapátkerekes gőzhajót május 28-án. Május 29-én a HMS Grenade brit romboló süllyedt el és néhány más hajót rongáltak meg Stukák, aznap a szövetségesek vesztesége 31 elsüllyesztett és 11 megsérült hajó volt. Összesen 89 teherhajót (126 518 BRT) 31 hajót vesztették el. A Royal Navy elvesztette 29 rombolóját a 40-ből (8 elsüllyedt, 21 megsérült és használhatatlanná vált).

A szövetségesek légiereje szervezetlen és hatástalan volt, ennek eredményeként a Stuka veszteségeket elsősorban a földi tűzfegyverek okozták. Mintegy 120 gép, az összes Stuka harmada pusztult el vagy rongálódott meg a hadjáratban.

Észak-Afrika és a Földközi-tenger[szerkesztés]

Egy Ju 87 B Észak-Afrikában 1941-42

Válaszul az olasz vereségre Görögországban és Észak-Afrikában, az Oberkommando der Wehrmacht elrendelte néhány német egység telepítését ezekre a hadszínterekre. Köztük volt a Luftwafféhez tartozó a Geschwaderstab StG 3, amely 1940 decemberében ért földet Szicíliában. A következő napokban két Gruppe egységben mintegy 80 Stukát vezényeltek X. Fliegerkorps rendelkezése alá.

A Korps első feladata az volt, hogy támadja a brit hajózási útvonalakat Szicília és Afrika között. A Ju 87-ek jelenlétét először a súlyos támadást szenvedett HMS Illustrious brit repülőgép-hordozó tapasztalhatta meg. A Ju-87-es legénység biztos volt abban, hogy el tudnak süllyeszteni egy 6500 négyzetméteres felszálló-fedélzetű hajót, így ehhez, az 1941. január 10-i támadás terve szerint négy 500 kg-os bomba közvetlen találatának elégnek kellett volna lennie. A Ju 87-esek által szállított bombákból hat találta el a hajót, három pedig a fedélzethez közel robbant, de a hajómotor ép maradt, így sikerült elérniük az ostromlott kikötőt, Máltát.

Az olasz Regia Aeronautica is rendelkezett egy ideig Stukákkal. 1939-ben az olasz kormány 100 db Ju 87-es szállítását kérte az RLM-től. Az olasz pilótákat az ausztriai Grazba küldték zuhanóbombázó kiképzésre. 1940 nyarán mintegy 100 Ju 87 B-1-et – egy részük előzőleg Luftwaffe gép volt – küldtek a 96 ° Gruppo Bombardamento a Tuffónak. Az olaszok a Stukákat Picchiatellónak nevezték, a Gruppi 97 °, 101 ° és 102 ° egységeknek rendelték alá. Picchiatellókat vetettek be Málta és a földközi-tengeri szövetséges konvojok ellen és az észak-afrikai harcokban (ahol részt vettek Tobruk elfoglalásában). A Regia Aeronautica 1942-ig használta őket. Néhány Picchiatello tevékenységét figyelték meg a görögországi olasz invázió nyitó szakaszában, 1940 októberében. Számuk csekély volt és nem voltak jelentős befolyással a harcok menetére. A görögök az olasz csapatokat hamar visszaverték, 1941 elején Albánia területére szorították vissza őket. Hitler ekkor ismét szövetségesei katonai támogatása mellett döntött.

Márciusban megdöntötték a németbarát jugoszláv kormányt. A feldühödött Hitler elrendelte az április 7-én kezdett Görögország elleni, Marita-hadművelet kiterjesztését Jugoszláviára. A Luftwaffe az StG 1, 2. és 77-et vetette be, ismét a Stukák vezették a légitámadásokat. A 300 repülőgép a levegőben minimális jugoszláv ellenállással találkozott, így a Stukák félelmetes hírnevet szereztek ebben a régióban. Háborítatlanul okoztak súlyos károkat a földi erőknek, könnyű veszteségeket csak a földi tűzfegyverek okoztak nekik. A zuhanóbombázók hatékonysága segített a jugoszláv kapituláció mindössze tíz nap alatti kikényszerítésében. A perifériás büntető hadműveletben, – Belgrád megtorló bombázásában – Stukák is részt vettek. Zuhanóbombázók támadták a repülőtereket és a felderített légvédelmi pozíciókat, míg a magassági bombázók a polgári célpontokat. Belgrád súlyosan károsodott, beszámolók szerint 2271 ember vesztette életét, 12 000 sebesült meg.

Görögországban a brit támogatás ellenére kevés ellenféllel találkoztak a levegőben. Mivel a szövetségesek visszavonultak és az ellenállás összeomlott, a szövetségesek elkezdték az evakuációt Krétára. A Stukák hatékonynak bizonyultak, komoly károkat okoztak a szövetséges hajóknak. Április 22-én, az 1389 tonnás Psara és Ydra rombolókat süllyesztették el. A következő két napon a pireuszi brit haditengerészeti támaszpont 23 hajót veszített a Stuka támadások során.

A krétai csatában is jelentős szerepet játszottak, a Ju 87-esek. 1941. május 21–22-én a németek a tengeren próbáltak erősítést küldeni Krétára, de a Glennie ellentengernagy parancsnoksága alatt álló „Force D” támadásakor elvesztettek 10 hajót. A HMS Dido, Orion és Ajax cirkálókból álló erő visszavonulásra kényszerítette a megmaradt német hajókat. A brit haditengerészeti fenyegetés elhárítására Stukákat hívták segítségül. Május 21-én a HMS Juno romboló süllyedt el, másnap a HMS Warspite csatahajó sérült meg, és a HMS Gloucester cirkáló lett elsüllyesztve, a veszteség 45 tiszt és 648 sorállományú volt. Egy Ju 87-es megbénította a HMS Fijit (később Bf 109 vadászbombázó pusztította el véglegesen), míg a HMS Greyhound romboló egyetlen találattól süllyedt el. Ahogy a krétai csata a németek javára dőlt el, a szövetségesek megint visszavonulásba kezdtek. Május 23-án, a Királyi Haditengerészet a HMS Kasmír és Kelly rombolókat veszítette el, ezeket követte a HMS Hereward május 26-án. Az Orion és Dido is súlyosan megsérültek. Az Orion 1100 katonát evakuált Észak-Afrikába, 260 közülük meghalt, 280 megsebesült.

A Sturzkampfgeschwader Erwin Rommel vezértábornagy által vezetett Deutsches Afrikakorps (DAK) kétéves észak-afrikai hadjáratát támogatta, a másik fő feladata a szövetséges hajózás támadása volt. 1941-ben Ju 87 műveletek domináltak Észak-Afrikában, Tobruk ostrománál, ami több mint hét hónapig tartott. Részt vettek a gazalai csatában az első el-alameini, valamint a döntő második el-alameini csatában, ami után Rommel Tunéziáig futott vissza. A háború fordulópontjával – 1942 őszén – a szövetséges légierő jelenléte jelentőssé vált, a Ju 87-esek nagyon sérülékenynek bizonyultak és súlyos veszteségeket szenvedtek. Helyzetük tovább romlott, amikor a Torch hadművelet keretén belül Észak Afrikába bevonultak az amerikaiak. A Stuka elmaradt az akkori vadászbombázóktól. A Bf 109 és Fw 190 – amennyiben bombát szállítottak, és ezt eldobták – egyenlő feltételekkel vehették fel a küzdelmet a szövetséges vadászokkal, de a Stuka nem volt erre képes. A Junkersek sebezhetőségét jól mutatta 1942. november 11., amikor percek alatt 15 Ju 87 D-t lőttek le az Egyesült Államok Hadserege Légierejének (USAAF) Curtiss P-40-esei.

1943-ban a szövetségesek teljes légi fölényben voltak Észak-Afrikában. A Ju 87-ek csak Rotte (két gép laza köteléke) alakzatban merészkedtek ki, gyakran az ellenséges repülőgépek első észlelése után eldobták bombáikat. Tetézte a bajt, hogy a német vadászok mindössze annyi üzemanyagot kaptak, hogy csak a Ju 87-esek felszállását fedezzék, melyek ekkor voltak a legsebezhetőbbek. Ezután a Stukák magukra lettek hagyva.

Zuhanóbombázók továbbra is támogattak hadműveleteket Dél-Európában. Az olasz kapituláció után 1943 szeptemberében, a Ju 87 részt vett az utolsó a nyugati szövetségesek elleni, hadműveleti méretű győzelemben, a Dodekanéz-szigetek visszafoglalásában. Az addig olasz fennhatóságú szigeteket már megszállták a britek, a Luftwaffe 75 Stukáját vette igénybe – bázisaik Megarán és Rodoszon voltak –, hogy visszaszerezze a szigeteket. A RAF repülőterek mintegy 500 km-re voltak, a német csapatok a Ju 87-esek támogatásával gyorsan partra szálltak és elfoglalták a szigeteket.

Alkalmazó országok[szerkesztés]

Magyar Királyság

Magyar Királyi Légierő

Bulgária

Bolgár Légierő

NDH

Zrakoplovstvo Nezavisne Države Hrvatske

Csehszlovákia

Csehszlovák Légierő

Olasz Királyság

Típusváltozatok[szerkesztés]

Ju 87 A[szerkesztés]

A Ju 87 V1 első prototípushoz képest, második prototípusnak, egyetlen újratervezett függőleges vezérsíkja volt és egy 610 LE-s (449 kW) Junkers JUMO 210 A motorral lett szerelve, ezt később a JUMO 210 Da váltotta fel. A változat első sorozata, az A-0 volt, teljesen fém kivitelű, zárt pilótafülkével. A sorozatgyártás egyszerűsítése érdekében, az előzőleg hajlított szárnyprofilok elülső éleit kiegyenesítették, valamint a csűrők és szárnyprofilok elülső és záró éleit lesimították. A pilóta, repülés közben, - a farokra felszerelt - magassági kormánylapot és oldalkormánylapot használhatott, amelyek kapcsolódtak a törzs és a csűrők között elhelyezkedő kétrészes fékszárnyakhoz. Az A-0 laposabb motorburkolatot kapott, mivel a motort lejjebb szerelték kb. 25 cm-rel a pilóta látóterének növelése érdekében. Hasonlóan javították a hátsó lövész tüzelési pozícióját a törzs magasságának csökkentésével.

Az RLM igénye kezdetben hét A-0-s volt, aztán nőtt a rendelés 11-re. 1937-ben, az A-0-t változatos bombaterheléssel tesztelték. Az elégtelen teljesítményű JUMO 210 A-t, amint az von Richthofen szerint nem felelt meg, gyorsan lecserélték JUMO 210 D hajtásra.

Az A-1 az A-0-tól csak némileg különbözött. A JUMO 210 D motor mellett, az A-1 két 220 l-es üzemanyagtartályt kapott a szárny belsejébe beépítve. de ezek a tartályok nem voltak sem páncélozással, sem más védelemmel ellátva. Eredetileg az A-1-nél felszerelésre került volna egy-egy 7,92 mm-es MG 17 géppuska mindkét szárnyvégre, amelyekhez a futóművek "kamáslijában" lett volna 500 töltény tárolva. A két MG 17-es géppuskát a pilóta egy Revi C 21C célzókészülék segítségével használhatta volna. Az elképzelést túlsúly miatt el kellett vetni, így a lövésznek egy 7,92 mm-es MG 15-ös géppuskája volt, 14 tárban egyenként 75 lőszerrel. Ezt, a Ju 87 A-0-t követően 150 lőszerre növelték. Az A-1 egy nagyobb, 3,3 m-es átmérőjű légcsavart kapott.

A Ju 87 500 kg-os bombát volt képes hordozni, de csak ha nem vitt magával lövészt. Még a JUMO 210 D motorral szerelt, a Ju 87-nek is gondot okozott 250 kg-nál nagyobb bombaterhelés, ezért minden Ju 87 A 250 kg-ra volt korlátozva (a spanyol polgárháborúban a bevetések lövész nélkül történtek).

A Ju 87 A-2 változatnál, a JUMO 210 D motorokat utólag látták el kétfokozatú motorfeltöltő kompresszorral. Az egyetlen további jelentős különbség az A-1 és A-2 volt a H-PA-III állítható szögű légcsavar volt. 1938 közepéig 262 db Ju 87 A-t állítottak elő, ebből 192-t a Junkers gyár a dessaui telephelyén, és további 70-et Brémában. Ebben az időben azonban már az új, nagyobb teljesítményű, Ju 87 B modell kezdte felváltani a Ju 87 A-t.

Prototípusok

  • Ju 87 V1: Gy. sz. 4921. Első felszállás, 1935. szeptember 17.
  • Ju 87 V2: Gy. sz. 4922, lajstromjel D-IDQR. Első felszállás, 1936. február 25. Később új D-UHUH lajstromjellel repült 1937. június 4-től
  • Ju 87 V3: Gy. sz. 4923. Első felszállás, 1936. március 27.
  • Ju 87 V4: Gy. sz. 4924. Első felszállás, 1936. június 20.
  • Ju 87 V5: Gy. sz. 4925. Első felszállás, 1936. augusztus 14.

Sorozatgyártás

  • Ju 87 A-0: Tíz, sorozatgyártás előtti repülőgép 640 LE-s (471 kW) JUMO 210C motor hajtással.
  • Ju 87 A-1: Az első sorozatban gyártott változat.
  • Ju 87 A-2: sorozatban gyártott, javított 680 LE-s (500 kW) JUMO 210E motorral szerelt.
  • a háború kezdeti szakaszában a B jelű
  • a Graf Zeppelinre szánt felhajtható szárnyakkal rendelkező C jelű
  • ennek növelt szárnyfesztávolságú és erősebb motorú változata a D jelű

Ju 87 G[szerkesztés]

Ju 87 G-2 "Ágyúmadár" két Bordkanone BK 3.7, 37 mm-es, szárny alá szerelt ágyúval

A páncélvadász G változattal új életet adtak a Ju 87 elavuló géptörzsének. Ez volt az utolsó Stuka harci változat, amelyet a Keleti frontra telepítettek. A német hadiszerencse megfordulása után 1943-ban nagy számban jelentek meg jól páncélozott szovjet tankok. Az új fenyegetés miatt a Junkersnek a gép áttervezésével kellett alkalmazkodnia, mivel a hagyományos bombák nem voltak hatásosak a páncélosok ellen. A Hs 129 B megfelelőnek tűnt földi célpont elleni támadásra, de a nagy üzemanyagtartályok sebezhetővé tették a légvédelmi tűzben. Az RLM ösztönzésére "a lehető legrövidebb időn belül ki kellett váltani a Hs 129-et.” A szovjet tankok mint kiemelt célpontok ellen 1942 novemberében kezdődött a Ju 87 D utódjának, egy újabb változatnak a fejlesztése. November 3-án Erhard Milch vetette fel a kérdést, váltsák-e le a Ju 87-t, vagy tervezzék át. Úgy döntöttek, hogy megtartják a szerkezetet olyannak, mint amilyen volt, de a hajtást egy JUMO 211J motorral javítják fel és felszerelnek két 30 mm-es gépágyút. Az új változat képes volt 1000 kg-os - zuhanás nélküli - szabadon dobott bomba szállítására is. A személyzet légelhárítás elleni védelmére lemásolták az Iljusin Il-2 Sturmovikról a páncélvédelmet. Ez az alacsony repülési magasság miatt volt fontos.

Miután a 20 mm-es MG 151/20 gépágyúval sikereket értek el a szovjet tankok ellen, Hans-Ulrich Rudel, a Stuka-ász javasolta két átalakított, 37 mm-es Flak 18 légvédelmi ágyú (új típusjelzése) Bordkanone BK 3,7 felszerelését a Stuka szárnyai alá. Ezek az automata fegyverek egy tokszerű gondolába voltak beszerelve. Az első „tankgyilkos Gustav” a 2552 gyártási számú Ju 87 D-1 volt. Az első kísérleti repülést Hans-Karl Stepp százados 1943. január 31-én hajtotta végre. Mivel sok probléma merült fel a mintegy két tucat Ju 88P-1-el, és a Hs 129B-3 lassan haladó fejlesztésével, - ezek mindegyikét egy-egy nagyobb BK 7,5 75 mm-es, törzs alatti ágyúval szerelték fel, - a Ju 87 G-t kezdték el gyártani. Az első sorozatgyártású Ju 87 G-1-esek 1943 áprilisában kerültek a frontvonalra. A két 37 mm-es ágyú egyenként 12 töltényes tárral rendelkezett, páncélt átütő volfrám-karbid (vídia) lövedékeket lőtt ki. Ezekkel a fegyverekkel a „Kanonenvogel” (=ágyúmadár), ahogy akkor nevezték, látványosan sikeres fegyvernek bizonyult olyan Stuka-ász kezében, mint Rudel. A G-1 esetében a korábbi D-sorozatú törzset használták fel, megtartva a kisebb szárnyat, de elhagyva a zuhanáshoz használt fékszárnyakat. A G-2 hasonló volt a G-1-hez, kivéve a hosszabb szárnyakat, melyeket a D-5-től vettek át. 208 darab G-2-es épült, és legalább további 22 db a D-3 törzsének átalakításával.

Csak néhány sorozatban gyártott G-t vetettek be a kurszki csatában. Az offenzíva nyitónapján egyedül Hans-Ulrich Rudel repült "hivatalos" Ju 87 G-n. Ekkor azonban már jelentős számú Ju 87 D volt felszerelve a 37 mm-es gépágyúval, és volt bevetve a csata előtt is.

A G-1 később hatással volt az amerikai A–10 Thunderbolt II fejlesztésére és Hans Rudel könyve, a Stuka pilóta kötelező olvasmánya lett az amerikai A-X projekt minden tagja számára.

  • a kétkormányos oktató-kiképző változat a H jelölésű, a D-ből átalakítva
  • ledobható üzemanyag-póttartállyal felszerelt (növelt hatótávolságú) R jelű
  • a szintén repülőgép-hordozó üzeműre kialakított D változat a T jelölést kapta, nem állt hadrendbe

Műszaki adatok (Ju 87D-1)[szerkesztés]

  • Személyzet: 2 fő (1 fő pilóta, 1 fő lövész)
  • Motor: Junkers Jumo 211J–1 (1420 LE)
  • Sebesség: 420 km/h (4120 m magasságban)
  • Szolgálati csúcsmagasság: 7300 m
  • Hatótávolság: 760 km
  • Hossz: 11,13 m
  • Szárnyfesztávolság: 13,8 m
  • Fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es MG 81 géppuska, 2 db 7,92 mm-es MG 17 géppuska, maximum 1800 kg bomba

Jegyzetek[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Junkers_Ju_87 című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Junkers_Ju_87 című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]