SB2U Vindicator

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SB2U Vindicator
Néhány SB2U–1 Vindicator a USS Saratoga VB–3 századából
Néhány SB2U–1 Vindicator a USS Saratoga VB–3 századából
Funkciózuhanóbombázó
GyártóVought
Sorozatgyártás1936–~1940
Gyártási darabszám260
Fő üzemeltetőkUS Navy, USMC, Franciaország, Royal Navy
Személyzet2
Első felszállás1936. január 4.
Szolgálatba állítás1937
Szolgálatból kivonva1945 (az Egyesült Államokban)
A Wikimédia Commons tartalmaz SB2U Vindicator témájú médiaállományokat.

Az SB2U Vindicator amerikai repülőgép-hordozón üzemeltethető zuhanóbombázó volt az 1930-as években, melyet a Vought fejlesztett ki és gyártott. A repülőgép a U.S. Navy számára kifejlesztett első egyfedelű zuhanóbombázó volt, a második világháború kitörésekor már elavult, a midwayi csatában megfelelő számú korszerű gép hiányában még szolgálatban volt, de 1943 folyamán az összes megmaradt gépet a pilótaképzésre irányították át, helyüket az SBD Dauntless-ek vették át egy időre. A Brit Királyi Haditengerészetnél neve Chesapeake volt.

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés]

1943-ban a haditengerészet követelményjegyzéket adott ki repülőgép-hordozóra telepítendő vadászbombázókra, a versenytárgyalásra hat gyártótól érkezett pályázat. A kiírásnak két része volt, az egyik monoplánra, a másik kétfedelű gépre vonatkozott. A Vought mindkét kategóriára beadott tervet, XSB2U-1 illetve XSB3U-1 típusjellel. A kétfedelű gép tervét csak tartaléknak szánták arra az esetre, ha a haditengerészet nem a korszerűbb változat mellett dönt.[1]

Az XSB2U-1 hagyományos alsó-szárnyas egyfedelű volt, behúzható főfutókkal és farokkerékkel, a hosszú, végig ablakos fülkében a pilóta mögött ült a lövész. A törzs fémszerkezetű volt alumíniumlemez borítással, elölről a hátsó ülésig, a hátsó része vászonborítással készült. Az összehajtható szárny teljesen fémszerkezetű volt. Egy Pratt & Whitney R-1535 Twin-Wasp Junior csillagmotor hajtotta a kétágú légcsavart, melyet egyúttal zuhanóféknek is szántak bombatámadáskor. Egyetlen 450 kg bombát lehetett a lengő trapéz függesztésre erősíteni, melynek célja az volt, hogy a zuhanás közben kioldott bomba ne ütközzék a légcsavarral. További bombákat lehetett erősíteni a szárny alatti függesztékekre legfeljebb 680 kg össztömegben.[2][3]

A pályázaton a Brewster XSBA-1, a Curtiss XSBC-3, a Great Lakes XB2G-1, a Grumman XSBF-1 és a Northrop XBT-1 volt a gép versenytársa. Mindegyik ajánlatra adtak megrendelést, a Great Lakes és a Grumman kivételével. 1934. október 15 megrendelték és 1936. április 15-én leszállították az XSB2U-1 jelű prototípust. A gép, melyet 1936. július másodikán fogadtak el szolgálati próbákra, 1936. augusztus 20-án összetört.[4] A hibák kijavítása után a próbákat sikeresen befejezték és további rendeléseket adtak fel rá.[1]

Összesen 260 Vindicatort gyártottak le, ezekből egy maradt fenn a Haditengerészeti légimúzeum gyűjteményében.

Szolgálatban[szerkesztés]

Az USS Ranger egy SB2U gépe 1941 novemberében
A tengerészgyalogság egy SB2U-3 repülőgépe az Eastern Islandról száll fel röviddel a midwayi csata előtt
SB2U-3 bombázók az USS Wasp fedélzetén 1942 júniusában

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete[szerkesztés]

1937 decembere és 1942 szeptembere között négy hajón szolgáltak Vindicatorok, az USS Lexington, az USS Saratoga, az USS Ranger és az USS Wasp repülőgép-hordozón. Az USS Charger segéd hordozón gyakorlatoztak az USS Essexnek szánt Vindicatorok, de mielőtt ez a hajó bekapcsolódott a harcokba, lecserélték SBD Dauntless bombázókra.[1]

Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága[szerkesztés]

Mindössze két századot láttak el speciálisan kialakított SB2U-3 gépekkel 1941 márciusa és 1943 szeptembere között. 1942 júniusában ezekből néhány gép részt vett a midwayi csatában. A korszerűbb gépeket is ismerő pilóták az SB2U gépeket csak "vibrátornak" vagy "szélmérőnek" nevezték a későbbi bevetések során.[5][6]

Francia Haditengerészeti Légierő Francia Haditengerészeti Légierő[szerkesztés]

Az SB2U–2 típusból kiindulva a V–156–F egyedi francia felszerelést kapott. Röviddel azután, hogy a repülőgép szállítása megkezdődött 1939 júliusában a személyzet kiképzése megkezdődött a Béarn francia repülőgép-hordozó fedélzetén, de a háború kitörésekor az öreg hajót túl lassúnak ítélték harci cselekményekhez. Ennek következtében a V–156–F gépekkel felszerelt egységeket szárazföldi bázisokra telepítették a franciaországi csata kezdetén. Az egyik század súlyos veszteségeket szenvedett, amikor hidakat és német célpontokat támadott Észak-Franciaországban, míg a másik századot az olaszok ellen vetették be. A fegyverszünet megkötésekor már csak néhány példány maradt szolgálatban és a típust kivonták a szolgálatból.[1]

Brit Királyi Haditengerészet Brit Királyi Haditengerészet[szerkesztés]

Franciaország még 1940 márciusában további 50 V–156–F gépet rendelt 1941 márciusi szállítással. A fegyverszünet után a megrendelést átvette a Royal Navy légiereje, mely a repülőgépet átnevezte a Chesapeake névre.[7] Az angolok néhány változtatást kértek, beleértve további benzintankokat,[7] megerősített páncélzatot és erősebb előre tüzelő fegyverzetet: négy géppuskát a francia változat egyetlen Darne géppuskája helyett.[8] A gépeket a HMS Archer kísérő hordozóra telepítették és tengeralattjáró elhárításra kívánták bevetni. 1941 októberében bebizonyosodott, hogy erre a célra a repülőgép alkalmatlan, túlságosan kis teljesítményű hogy a megfelelő terheléssel fel tudjon szállni a kis kísérő hordozókról. Ennek megfelelően visszavonták a gépeket 1941 novemberében és gyakorló gépekként használták a következőkben, a harci egységeknél pedig felváltották a Fairey Swordfish kétfedelű gépekkel.

Műszaki adatok (SB2U-2)[szerkesztés]

Vought SB2U-1 Vindicator
  • Személyzet: pilóta és lövész

Méretek[szerkesztés]

  • Hossz: 10,36 m
  • Fesztáv: 12,8 m
  • Magasság: 3,12 m
  • Szárnyfelület: 28 m²

Tömeg[szerkesztés]

  • Üres tömeg: 2138 kg
  • Terheléssel: 2893 kg
  • Legnagyobb felszálló tömeg: 3326 kg

Hajtómű[szerkesztés]

Repülési teljesítmények[szerkesztés]

  • Legnagyobb sebesség: 404 km/h
  • Hatótáv: 1014 km
  • Csúcsmagasság: 8382 m
  • Emelkedési sebesség: 6,8 m/s
  • Felületi terhelés: 103 kg/m²
  • Teljesítmény/tömeg: 0,21 kW/kg

Fegyverzet[szerkesztés]

  • Géppuskák
    • 1 × előrefelé tüzelő 7,62 mm űrméretű M1919 Browning géppuska a jobb szárnyfélbe mereven beépítve, (12,7 mm űrméretű M2 Browning géppuska az SB2U-3 esetében)
    • 1 × 7,62 mm géppuska mozgathatóan beépítve a faroklövész számára (12,7 mm a SB2U-3 esetében)
  • 1 × 454 kg vagy 227 kg bomba

Jegyzetek[szerkesztés]

Notes
  1. ↑ a b c d McKillop, Jack. "Chance-Vought SB2U Vindicator". The Pacific War: The U.S. Navy. Archived from the original at "Chance-Vought SB2U Vindicator". on 9 October 2007.
  2. ↑ Green and Swanborough 1978, pp. 2–3.
  3. ↑ Wixey 2000, pp. 64–65.
  4. ↑ Larkins, William T., "U.S. Navy Aircraft 1921-1941, U.S. Marine Corps Aircraft 1914-1959", Orion Books, New York, 1988, Library of Congress card number 88-17753, ISBN 0-517-56920-5, page 196.
  5. ↑ O'Rourke, G.G, CAPT USN. "Of Hosenoses, Stoofs, and Lefthanded Spads". United States Naval Institute Proceedings, July 1968.
  6. ↑ Spangenburg, Walt, CAPT USN. "Comment and Discussion". United States Naval Institute Proceedings, October 1968.
  7. ↑ a b Green and Swanborough 1978, p.8.
  8. ↑ Green and Swanborough 1978, p.74.

Irodalom[szerkesztés]

  • Brown, Eric, CBE, DCS, AFC, RN. with William Green and Gordon Swanborough. "Vought Chesapeake". Wings of the Navy, Flying Allied Carrier Aircraft of World War Two. London: Jane's Publishing Company, 1980, pp. 20-29. ISBN 0-7106-0002-X.
  • Doll, Tom. SB2U Vindicator in Action (Aircraft No. 122). Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications Inc., 1992. ISBN 0-89747-274-8.
  • Green, William and Gordon Swanborough. "The Annals of Sugar Baker Two Uncle". Air Enthusiast, Eight, October 1978–January 1979. Bromley, UK:Fine Scroll. pp. 1–8, 74–79.
  • Mondey, David. The Hamlyn Concise Guide to American Aircraft of World War II. London: Chancellor Press, 1982. ISBN 1-85152-706-0.
  • Taylor, John W.R. "SB2U Vindicator". Combat Aircraft of the World from 1909 to the Present. New York: G.P. Putnam's Sons, 1969. ISBN 0-425-03633-2.
  • Thetford, Owen. British Naval Aircraft since 1912. London:Putnam, Fourth edition, 1978. ISBN 0-370-30021-1.
  • Wixey, Ken. "'Flying Fuel Cans': Vought's SB2U Vindicator". Air Enthusiast, No. 86, March/April 2000. Stamford, UK:Key Publishing. pp. 62–69.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=SB2U_Vindicator&oldid=24741813”