SB2C Helldiver

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
SB2C Helldiver
A USS Hancock VB–6 századának egyik SB2C–4E Helldiver gépe 1945 augusztusában, tüzelőanyag-póttartályokkal, sötétkék színben
A USS Hancock VB–6 századának egyik SB2C–4E Helldiver gépe 1945 augusztusában, tüzelőanyag-póttartályokkal, sötétkék színben

Funkció Zuhanóbombázó
Gyártó Curtiss-Wright
Fairchild (Canada) (SBF; 300 db)
Canadian Car & Foundry (SBW)
Tervező Don R. Berlin
Sorozatgyártás 1943-1945
Gyártási darabszám 7140
Fő üzemeltetők US Navy
USMC
USAAF
Brit Flottalégierő
Francia Haditengerészet
Görög Légierő
Portugál Légierő
Olasz Légierő
Thaiföldi Légierő

Személyzet 2 fő
Első felszállás 1940. december 18.
Szolgálatba állítás 1942 december
Szolgálatból kivonva 1959 (Olasz Légierő)
Háromnézeti rajz
Curtiss SB2C Helldiver.svg
A Wikimédia Commons tartalmaz SB2C Helldiver témájú médiaállományokat.

Az SB2C Helldiver[1] repülőgép-hordozón üzemeltethető, elsősorban zuhanóbombázó feladatkörre kifejlesztett egymotoros, alsószárnyas, kétszemélyes amerikai repülőgép, melyet a Curtiss-Wright gyártott, elsősorban az amerikai haditengerészet és a tengerészgyalogság részére. A második világháborúban bevetett repülőgép a Douglas SBD Dauntless típusát volt hivatott leváltani, melynél nagyobb repülési sebességre és teheremelésre volt képes.

Rossz repülhetőségi jellemzői és nagy méretei miatt sem a pilóták, sem az üzemeltető repülőgép-hordozók kapitányai nem kedvelték. Emiatt több gúnynevet aggattak a típusra, úgymint Big-Tailed Beast („Nagyfarkú szörny”), vagy csak egyszerűen Beast („Szörny”), de a Two-Cee és a Son-of-a-Bitch 2nd Class („Másodosztályú kurafi” a haditengerészeti típusjelöléséből eredően) is gyakori volt.

A fejlesztési késedelmek miatt a hadsereg légierői csak 1943 végén tudták szolgálatba állítani A–25 Shrike típusjelzéssel, azonban ekkor már nem volt szükségük precíziós zuhanóbombázó típusra, hiszen elsődlegesen a romboló, közvetlen légitámogató és nagy magasságú bombázó feladatkörök váltak igénnyé az üzemeltető alakulatoknál. A késedelmes teljesítés és a rossz repülési jellemzői miatt a brit és ausztrál repülőcsapatok végül visszamondták a megrendeléseiket.

A Curtiss-Wright típusait övező visszaélések miatt a Harry S. Truman szenátor vezette Truman-bizottság nyomozást rendelt el, melynek zárójelentése végül a cég bukásának kezdetét jelentette.[2] Azonban a típus üzemeltetési problémáinak kijavítását követően potens harci repülőgéppé vált a háború utolsó két évében, a csendes-óceáni hadszíntéren.

A háború után a francia haditengerészeti légierő is alkalmazta az indokínai háborúban három repülőgép-hordozójáról, illetve a görög légierő is bevetette a görög polgárháború idején. Utolsó példányait az olasz légierő nyugdíjazta 1959-ben.

Fejlesztése[szerkesztés]

Gyártása[szerkesztés]

Üzemeltetési története[szerkesztés]

Típusváltozatok[szerkesztés]

XSB2C–1
Prototípus, melyet egy 1700 lőerős PW R–2600–8 motor hajtott meg.
SB2C–1
Sorozatgyártási változata az amerikai haditengerészetnek, 4 darab 0.50 kaliberű szárnygéppuskával és 1 darab 0.30 kaliberű hátsó géppuskával. 200 darab épült.
SB2C–1A
Eredetileg az USAAC-nak gyártott változat, amely később A–25A jelzést kapta meg. A legyártott 900 darabos mennyiségből 410 darab A–25A-t átadták a tengerészgyalogságnak.
SB2C–1C
SB2C–1 2 darab 20 mm-es szárnygéppuskával és hidraulikus féklapokkal. Összesen 778 darab épült.
XSB2C–2
Egy darab SB2C–1 lett átépítve, két úszótalppal szerelték fel, 1942-ben.
SB2C–2
Vízirepülőgép-változat, 287 darabot rendeltek, de egy sem lett legyártva.
XSB2C–3
Egy darab SB2C–1 lett átépítve, egy 1900 lóerős R–2600–20 hajtotta.
SB2C–3
A SB2C–1 változatok „újramotorizált” változata, melyekbe az 1900 lóerős R–2600–20 csillagmotort építették be, négytolló légcsavarral felszerelve. Összesen 1112 darab épült.
SB2C–3E
Az SB2C–3 változat APS–4 radarral felszerelt alváltozata.
SB2C–4
A SB2C–1 változat módosítása, melyre 8 darab öthüvelykes (127 mm)-es nemirányítható rakétát szerelhettek, vagy szárnyfelenként 1–1 darab ezerfontos (454 kg-os) bombát. Összesen 2045 darab épült.
SB2C–4E
Az SB2C–4 változat APS–4 radarral felszerelve.
XSB2C–5
Két darab SB2C–4 lett átépítve mint új prototípus.
SB2C–5
Az SB2C–4 megnövelt üzemanyag-tartályú változata, osztatlan pilótafülke-tetővel, a fékhorgot pedig merev helyzetben az oldalkormánylap alá rögzítették, valamint kiszerelték az ASB radart. Összesen 970 darab épült, és egy 2500 darabos megrendelés törölve lett. 110 darabot a francia haditengerészet vett meg.
XSB2C–6
Két darab SB2C–1C lett átépítve, a 2100 lóerős R–2600–22 motort építették be és tovább növelték az üzemanyag-kapacitást.
SBF–1
Kanadai építésű változata az SB2C–1-nek, összesen 50 darabot épített a Fairchild-Canada.
SBF–3
Kanadai építésű változata az SB2C–3-nak, összesen 150 darabot épített a Fairchild-Canada.
SBF–4E
Kanadai építésű változata az SB2C–4E-nek, összesen 100 darabot épített a Fairchild-Canada.
SBW–1
Kanadai építésű változata az SB2C–1-nek, összesen 38 darabot épített a Canadian Car & Foundry Company.
SBW–1B
Kanadai építésű változata, és a kölcsönbérleti szerződésben Royal Navy-nek átadott Helldiver I, melyből 28 darabot épített a Canadian Car & Foundry Company.
SBW–3
Kanadai építésű változata az SB2C–3-nak, összesen 413 darabot épített a Canadian Car & Foundry Company.
SBW–4E
Kanadai építésű változata az SB2C–4E, összesen 270 darabot épített a Canadian Car & Foundry Company.
SBW–5
Kanadai építésű változata az SB2C–5-nek, összesen 85 darabot épített a Canadian Car & Foundry Company, és egy 165 darabos megrendelést töröltek.
A–25A Shrike
Az USAAC részére gyártott változat, haditengerészeti felszerelések és szárnybehajtó mechanizmus nélkül. Összesen 900 darab épült, melyből 410 darabot átadtak a tengerészgyalogságnak.
Helldiver I
A Royal Navy típusneve a 28 darab kanadai SBW–1B-re.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az SB2C a Scout Bomber 2 Curtiss rövidítése volt, a korábbi, azonos feladatkörű, fejlesztési elődnek számító kétfedelű SBC Helldiver után.
  2. Sorozatos motorhibák léptek fel a rossz teljesítések miatt, melyek javíttatása negatívan hatott a cég életére. A fejlesztési fejlődések elmaradása miatt a háború után a Curtiss-Wright a pályázatokra kifejlesztett prototípusai rendre elbuktak, elavult elképzeléseiket nem tudták elfogadtatni. Végül 1948 végére eladták repülési részlegüket a North American Aviation-nek.

Források[szerkesztés]