Schwarzlose MG M.07/12
Schwarzlose MG M.07/12 | |
Típus | géppuska |
Ország | Ausztria |
Tervező | Andreas Wilhelm Schwarzlose |
Alkalmazás | |
Alkalmazás ideje | 1907 - 1945 |
Használó ország | Osztrák–Magyar Monarchia Bolgár Királyság |
Háborús alkalmazás | Első világháború Lengyel–szovjet háború |
Műszaki adatok | |
Űrméret | 8 mm |
Lőszer | 8x50mmR, 8 x 56 mm R |
Tárkapacitás | 250db/rakasz |
Működési elv | késleltetett súlyzáras |
Tömeg | 19,6 kg |
Fegyver hossza | 945 mm |
Csőhossz | 530 mm |
Gyakorlati tűzgyorsaság | 400 lövés/perc |
Csőtorkolati sebesség | 580 m/s |
Max. lőtávolság | kb. 1800 m |
Irányzék típusa | íves csapóirányzék |
A Wikimédia Commons tartalmaz Schwarzlose MG M.07/12 témájú médiaállományokat. |
A Maschinengewehr Patent Schwarzlose M.07/12 "el nem reteszelt, könyökcsuklóval fékezett önműködő lőfegyver, amelynél a gáznyomás a zárat és az adogatót mozgatja és így önműködően tölt, tüzel és ürít."[1]
Az Osztrák–Magyar Monarchia szárazföldi, vízi és légi haderejének rendszeresített géppuskája volt 1907-től az első világháború végéig.
Fejlesztés
[szerkesztés]A fegyvert a német származású Andreas Wilhelm Schwarzlose, a korban Európa szerte ismert konstruktőr 1902-ben tervezte meg és 1905-től kezdték gyártani az ausztriai Steyr Mannlicher-ben.
Működése
[szerkesztés]A cél a Maxim géppuskánál egyszerűbb szerkezet megalkotása volt, ami sikerült is a késleltetett tömegzáras működési elvnek köszönhetően. A zár tömegének csökkentése érdekében egy erős spirálrugót alkalmaztak, valamint egyéb mechanikus késleltetőket. A fegyver csövének lerövidítésével érték el, hogy a gáznyomás a megfelelő értékre redukálódjon.
A fegyver nyitott zárszerkezettel üzemelt, ennek köszönhetően javult a cső hűtése és csökkent a lehetősége a lőszer robbanásnak is. A fegyver rendelkezett egy olajozó készülékkel is, amely minden egyes lőszert megkent, nehogy beragadjon a hüvely a töltényűrbe. Ez az alkatrészt a későbbi módosítások alkalmával feleslegesnek bizonyult, mivel a zártömb súlyát megnövelték.
A cső hűtéséről körülbelül 3 liter víz gondoskodik, mely egy páncélozott tartályban, a cső körül volt. Egy tölcséres lángrejtő is csatlakozott a fegyvercsőhöz, ami jellegzetes alakot kölcsönzött a géppuskának, de ezt gyakran leszerelték. A géppuska másik jellegzetessége a hangja volt, amit a relatív alacsony tűzgyorsaságnak köszönhetett. Négy csövet rendszeresítettek a fegyverhez: ebből kettőt éles és kettőt a gyakorló lőszerhez.
A fegyverhez tartozott még egy háromlábú állvány is, amelyre egy kiegészítő páncéllemezt lehetett felszerelni. Az állvány kiegészíthető volt, így azt a lövészárokban vagy légvédelmi feladatokra is könnyebben tudták alkalmazni.
Lőszer
[szerkesztés]A Schwarzlose géppuska az Osztrák–Magyar Monarchia hadereiben rendszeresített Mannlicher 8x50R gyalogsági puskalőszert tüzelte. A teljes lőszer súlya 28,3 g, ebből az ogivál lövedék 15,8 g, a lőportöltet 2,7 g. A teljes lövedék 76,00 mm hosszú, ebből a hüvely 50,60 mm-t tesz ki. A lövedék átmérője 8,22 mm, míg a hüvelyperem átmérője 14,24 mm.
Rendelkezésre állt még a gyakorláshoz egy kiképző lőszer is, aminek fából volt a lövedéke. Ez a lövedék tüzeléskor, a csőtorkolat után 1 méterrel már széthullott, nem jelentett veszélyt.
Alkalmazó országok
[szerkesztés]Osztrák–Magyar Monarchia
[szerkesztés]cs. és kir. Hadsereg
[szerkesztés]A cs. és kir. Hadseregben minden ezred rendelkezett két, közvetlen neki alárendelt géppuskás szakasszal.
Az első világháború kitörésével ez a rendszer megváltozott. Minden zászlóalj kapott egy géppuskás szakaszt, amelyet leggyakrabban a negyedik századba osztottak be. A rajokra tagozódó géppuskás szakaszokat négy vagy több géppuskával fegyverezték fel.
Minden géppuskát három ember szolgált ki. Rendszerint egy tizedes volt az irányzó, míg a másik két katona a fegyverrel foglalatoskodott: a kezelő a fegyverrel lőtt, a lőszeres pedig pedig a lőszert adagolta a fegyverbe. Menetek alkalmával a kezelő a géppuskát vitte a hátán az erre rendszeresített favázú hordkészüléken, míg lőszeres a lőszert vitte a fa rakaszokban.
Ha célhoz értek, akkor a géppuskás levette a hátáról a fegyvert tűzkésszé tette. A cső alatt kihajtotta a kétlábú fegyverállványt, míg a harmadik alátámasztási pontot a hordkészüléken képezték ki.[2]
A háború végére már majdnem minden hadosztálynak volt egy géppuskás zászlóalja. Ez három századdal rendelkezett, századonként nyolc géppuskával felszerelve. De az sem volt ritka, hogy csak négy darab jutott a századnak. Néhány egységnél előfordult, hogy a géppuskás századokat szétosztották a gyalogzászlóaljak között.[3]
Amikor a fegyvert a Monarchia hadseregében rendszeresítették, a haditengerészet is kapott belőle. Kezdetben a hajók fedélzetén állították fel egy állványra. A háborús tapasztalatoknak köszönhetően az új dunai monitorokon és őrnaszádokon már forgatható páncélkupolába helyezték el a géppuskákat, külön-külön.[4]
cs. és kir. Légjáró csapatok
[szerkesztés]A Schwarzlose géppuskát a légierő gépein is használták. Vagy fixen beépítve az orrba támadó fegyverként, vagy pedig mozgatható állványon, mint védőfegyver.
Azért, hogy a légcsavarkörön is át tudjanak tüzelni, bonyolult szinkronizálót kellett építeni. Ennek a Schwarzlose géppuska viszonylag nagy késleltetése miatt volt szükség. A hatékony szinkronizáláshoz csak egy keskeny sáv állt rendelkezésre a motor fordulatszám tartományában. Ezért az osztrák–magyar vadászgépekben egy nagy és szembetűnő fordulatszámmérőt építettek be. A géppuska M16-os változatát már nagyobb pontossággal tudták használni, de a megnövelt fordulatszám tartomány elérése még mindig akadályokba ütközött, kivéve, ha Daimler szinkronizáló készülékkel látták el az adott repülőgépet. Az eredmény sohasem volt teljes mértékben kielégítő ezért a monarchia repülőgépeit gyakran felszerelték a Kravics jelzőkészülékkel. Ez egy ügyes lövedék becsapódás jelző készülék volt, ami figyelmeztette a pilótát, ha a szinkronizáló szerkezet meghibásodik.
Mielőtt az összehangolás problémáját megoldották, sűrűn lehetett a Schwarzlose géppuskákat a felső szárny közepén elhelyezett gyerekkoporsóban (Type-II VK fegyverkonténer) látni. Ez az elrendezést főleg a háború elején alkalmazták, később már csak kétüléses csatagépeken volt megfigyelhető.
A háború előrehaladtával először lyukakat vágtak a vízköpenybe, majd 1916 körül teljesen el is távolították azt a géppuskáról, így léghűtésessé téve azt. Ekkor az egész fegyvert is áttervezték, erősebb rugót építettek be, a jobb működés érdekében.
Mindezek ellenére a Schwarzlose géppuska hátrányos tulajdonságai a háború végéig megmaradtak: a töltényolajozó a hidegben besűrűsödött, a vászonheveder gyakran lett nedves és emiatt sokszor a légicsaták alatt akadt el a fegyver.[5]
Magyar Királyság
[szerkesztés]m. kir. Honvédség
[szerkesztés]A magyar királyi Honvédség megalakulását követően tovább használta a monarchiától örökölt fegyvereket, így a géppuskát is. Változás az 1930-as évek elején történt, amikor bevezették az új, 31.M (8x56R)géppuskatöltényt. Az új lőszer használatához a már meglévő fegyverek töltényűrét kellett felfúrni és az irányzékot kicserélni. Ezen átalakított fegyverek a 7/31.M jelölést kapták.
m. kir. Folyamerők
[szerkesztés]A 7/12. M Schwarzlose géppuska a magyar királyi Folyamerők őrnaszádjain és páncél-motorcsónakjain volt rendszeresítve. Ezt a típust 1931-ben felfúrták, hogy az új típusú, 31. M hegyes tölténnyel tudják alkalmazni.[4]
Az első világháború után a Csehszlovák hadsereg is rendszeresített, majd gyártotta is a géppuskát Schwarzlose vz.07/24 néven a Janeček fegyverüzemben. Ez a fegyver már 7,92 x 57 Mauser lőszerrel tüzelt. A Szudéta-vidéken kiépített könnyű erődökbe (36-os és 37-es típusok) is ezt a típusú géppuskát építették be 1935 és 1938 között.
Svéd Királyság
[szerkesztés]A svéd hadsereg a Schwarzlose M 07/12 közepes géppuskát Kulspruta m/1914. (Ksp m/14) néven rendszeresítette. Közel 1300 darab fegyvert licenc alapján a Carl Gustafs Stadts Gevarsfaktori gyártott le Eskilstuna-ban. Az utolsó darabokat az 1930-as években adták át, majd a későbbiekben Browning modellekkel váltották le. Viszont a hozzá rendszeresített háromlábú fegyverállványt csak az 1980 körül vonták ki.
A fegyver olyan sikeres volt Svédországban, hogy a mai napig is megtalálható a Svéd Géppuskás Céllövő Érem előlapján a rajza.[6]
Holland Királyság
[szerkesztés]A Hadsereg elhatározta 1900-ban, hogy egy megfelelő géppuskát fog rendszeresíteni és sorozatban gyártani. Schwarzlose a fejlesztést 1906-ban kezdte el és 1908-ra lett kézzelfogható eredménye. Dacára annak, hogy a Schwarzlose minősége gyengébb volt, mégis ezt választották, mivel jóval olcsóbb volt, mint a riválisok ajánlatai. A Schwarzlose 1.500 Guldenbe, a Spandau 3.100 Guldenbe, a Hotchkiss fegyvere pedig 2.233 Guldenbe került. A másik tényező ami még az ár mellett közrejátszott az a könnyebb szétszerelhetőség, a kisebb tömeg és hogy könnyebb volt átállítani légvédelmi feladatokra. Azonban már 1908-ban korszerűtlennek számított a magas tűzgyorsasága miatt (az optimális 400-450 lövés/perc lett volna, szemben a meglévő 520-550-nel.
Mivel a háború 1908-ban már közel volt, mégis rendszeresítették a Schwarzlose M.08 géppuskát. A fegyver űrmérete 6.5 mm volt (akár csak a Lewis M.20-nak és a Mannlicher M.95-nek), de ezt 1925-ben felfúrták 7.9 mm-re.
Az első világháború várható kitörése miatt a tervezettnél több fegyvert rendelt meg a hadsereg: 75 db-ot 1910 áprilisában, 56 db-ot 1911 júliusában, 55 db-ot 1913 decemberében. Az 1915-ös évben már 300 db géppuska állt rendelkezésre, mígnem a tüzérségi nem módosítottak a fegyver néhány alapvető hibáján (pl.: minden egyes lőszer megolajozása a lovés előtt). Így aztán 1940-ig közel 2.000 módosított géppuskát gyártottak M.08/15 megjelöléssel.
A fegyvert egyaránt alkalmazta a gyalogság, a lovasság és a holland erődök kazamatáiba is beépítésre került. A lovassági változat 17 cm-el volt rövidebb, mint a normál méretű géppuska köszönhetően a módosításoknak.. Hollandia 1940 májusában körülbelül 2600 db Schwarzlose géppuskával rendelkezett, ebből 2006 db volt az M.18/15 változat.[7]
Finnország
[szerkesztés]Finnország a Téli Háború alatt vásárol a svédektől 12 db Ksp m/14 géppuskát. A Svéd önkénteseket, akik a Svenska Frivillig Kåren alakulatban szolgáltak, már csak a harcok végébe tudtak bekapcsolódni. A Téli Háború végeztével az önkéntesek hazavonultak, de a fegyvereiket Finnországban hagyták, a Svéd nép ajándékaként. Ez körülbelül 40 darab fegyvert jelentett, 1940 közepére már 52 Schwarzlose géppuskával rendelkezett a Finn hadsereg. A Folytatólagos Háborúra készülve újabb géppuskákat szereztek be. Így megközelítőleg 70 darab fegyverük volt ebből a típusból. 1943-44-ben aztán közel 60 darabot eladott a Svédeknek vissza. Az utolsó Ksp m/14 típusú géppuskákat az Interarmco-nak adták el 1960-ban.[8]
Lengyelország
[szerkesztés]Lengyelországban a fegyvert 1924-ben modernizálták: 7,92x57 mm Mauser töltény használatára alakították át és a csőhosszt is megnövelték 630 mm-re. Ennek a változatnak a típusmegjelölése wz. 1907/24 lett.
Törökország
[szerkesztés]Az Oszmán hadsereg csak egy maroknyi Maxim, Schwarzlose és Hotckiss géppuskával rendelkezett az első világháború kezdetén.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ szerk.: Zachár Sándor: Katonai zseb-lexikon: 1939. Attila-nyomda Rt., 30. o. (1939)
- ↑ The machine gun section of the K.u.k IR 97 (angol nyelven). [2008. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
- ↑ Peter Kempf; Jack Mueller: Schwarzlose M.07/12 8mm Heavy Machine Gun (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
- ↑ a b Horváth János (1987). „A k. u. k. Kriegmarine és az m. kir. Folyamerők géppuskái”. Haditechnika (02). (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.) [halott link]
- ↑ Horváth János (1987). „Gebauer Ferenc fegyverkonstruktőr”. Haditechnika (01). [2008. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
- ↑ O. Janson: The Swedish machineguns before 1950 (angol nyelven), 2008. február 24. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
- ↑ De zware mitrailleur M.08 (Schwarzlose) (német nyelven). (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
- ↑ FINNISH ARMY 1918 - 1945 MACHINEGUNS PART 2 (angol nyelven). jaegerplatoon.net, 2007. szeptember 27. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
Irodalom
[szerkesztés]- Kékesi György (2008. július). „A géppuskák és golyószórók története. 1. rész. A kezdetektől az első világháborúig”. Kaliber, 48–49. o.
- Hencz Kornél: Mannlicher M95 - 1. rész. www.kapszli.hu. [2009. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
- Szabó László. A géppuska regénye. Akadémiai Kiadó, 48–50. o. (1989). ISBN 963-05-5266-3
- szerk.: Zachár Sándor: Katonai zseb-lexikon: 1939. Attila-nyomda Rt. (1939)
- Hugo Schmid. Taktisches Handbuch, 11 (német nyelven) (1913)
- George M. Chinn. The Machine Gun. Volume I (angol nyelven). Department of the Navy, 228–231. o. (1951)