Paul Krugman

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Paul Krugman
Paul Krugman-press conference Dec 07th, 2008-4.jpg
Életrajzi adatok
Született1953. február 28. (69 éves)
Albany
Ismeretes mint
Nemzetiség amerikai
Házastárs Robin Wells
Iskolái
Pályafutása
Szakterület Közgazdaságtan
Tudományos fokozat PhD (Massachusetts Institute of Technology, 1977, economics)
Szakmai kitüntetések
  • Adam Smith Award (1995)
  • Princess of Asturias Award for Social Sciences (2004)
  • Four Freedoms Award - Freedom of Speech (2013, Hyde Park)
  • John Bates Clark-érem (1991)
  • közgazdasági Nobel-emlékdíj (for his analysis of trade patterns and location of economic activity, för hans analys av handelsmönster och lokalisering av ekonomisk verksamhet, 2008)
  • H. C. Recktenwald Prize in Economics (2000)
  • James Joyce Awards (2014)
  • Global Economy Prize (2010)
  • Gerald Loeb Award winners for Columns, Commentary, and Editorials (2011)
  • Fellow of the Econometric Society (1986)
  • American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja
  • Berlini Szabadegyetem díszdoktora
  • honorary doctor of the University of Lisbon
  • honorary doctorate from the NOVA University Lisbon
  • az oxfordi egyetem díszdoktora
  • a Torontói Egyetem díszdoktora
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Krugman témájú médiaállományokat.

Paul Robin Krugman (Albany, 1953. február 28.– ) amerikai közgazdász és közéleti értelmiségi, aki a City University of New York professzora és a The New York Times rovatvezetője.[1] 2008-ban Krugman elnyerte a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat az új kereskedelemelmélet és az új gazdaságföldrajz területén végzett munkáiért.[2] A Díjbizottság Krugman azon munkáját idézte, amely a nemzetközi kereskedelem mintázatait és a gazdasági tevékenység földrajzi megoszlását magyarázza, a méretgazdaságosság és a különféle áruk és szolgáltatások iránti fogyasztói preferenciák hatásait vizsgálva.[3]

Krugman korábban az MIT-n volt a közgazdaságtan professzora, majd később a Princeton Egyetemen. 2015 júniusában vonult nyugdíjba Princetonból, ahol a professor emeritus címet viseli. A London School of Economics Centennial Professor címét is viseli.[4] Krugman 2010-ben a Keleti Gazdasági Szövetség elnöke[5] és a világ legbefolyásosabb közgazdászai közé tartozik.[6] A tudományos körökben a nemzetközi közgazdaságtan (beleértve a kereskedelemelméletet és a nemzetközi pénzügyeket),[7][8] a gazdaságföldrajz, a likviditási csapdák és valutaválságok terén végzett munkáiról ismert.

Krugman 27 könyv szerzője vagy szerkesztője, köztük tudományos munkák, tankönyvek és a szélesebb közönség számára készült könyvek, és több mint 200 tudományos cikket publikált szakmai folyóiratokban és szerkesztett kötetekben.[9] Több száz véleménycikket írt gazdasági és politikai kérdésekről a The New York Times, a Fortune és a Slate számára. Egy 2011-es közgazdászprofesszorok körében végzett felmérés szerint a szakmabeliek körében legnépszerűbb 60 év alatti közgazdász volt.[10] Az Open Syllabus Project szerint Krugman a második leggyakrabban idézett szerző az egyetemi közgazdaságtan tantervekben.[11] Mint közgazdasági szakértő, Krugman számos gazdasági kérdésről írt, beleértve a jövedelemelosztást, az adózást, a makroökonómiát és a nemzetközi gazdaságot. Krugman modern liberálisnak tartja magát, utalva könyveire, a The New York Timesban megjelent blogjára és 2007-ben megjelent The Conscience of a Liberal című könyvére.[12] A nagyközönségnek írt könyvei és cikkei széles körű figyelmet és megjegyzéseket vonzottak, pozitívat és negatívat egyaránt.

Gyermek- és fiatalkor[szerkesztés]

Paul Krugman, Roger Tsien, Martin Chalfie, Osamu Shimomura, Makoto Kobayashi és Toshihide Masukawa, a 2008-as Nobel-díjasok a stockholmi Svéd Tudományos Akadémia sajtótájékoztatóján

Krugman egy orosz zsidó családban[13][14] Anita és David Krugman fiaként született a New York állambeli Albanyban és Merrickben, egy Nassau megyei kistelepülésen nőtt fel.[15] Anyai nagyszülei 1914-ben Ukrajnából vándoroltak az Egyesült Államokba,[16] míg apai nagyszülei 1920-ban Fehéroroszországból érkeztek.[17] Középiskolai tanulmányait a bellmore-i John F. Kennedy High School-ban végezte.[18] Krugman szerint a közgazdaságtan iránti érdeklődését Isaac Asimov Alapítvány regényei keltették fel elsőként, amelyekben a jövő társadalomtudósai a „ pszichotörténelem ” új tudományát használják a civilizáció megmentésére. Mivel kora tudománya messze elmaradt a „pszichotörténelemtől”, Krugman az általa akkor legjobb alternatívának tartott közgazdaságtanhoz fordult.[19][20]

1974-ben szerzett alapszakos diplomát a Yale Egyetemen [21] summa cum laude minősítéssel közgazdaságtan szakon, ahol National Merit Scholar is volt. Ezt követően a Massachusetts Institute of Technology (MIT) közgazdaságtudományi doktori fokozatát szerezte meg. 1977-ben védte meg doktori disszertációját, melynek címe Esszék a rugalmas árfolyamokról volt.[22] A Phd képzés alatt ő is része volt MIT hallgatók egy kis csoportjának akiket három hónapra a Portugál Központi Bankba küldtek dolgozni az 1976-os Szegfűs forradalom utáni zűrzavarban.[23]

Krugman később „minden idők egyik legkiválóbb közgazdaságtan tanáraként” dicsérte doktori témavezetőjét, Rudi Dornbusch-ot, akire így emlékezett: „megvolt az a képessége, hogy arra inspirálja a hallgatókat hogy az ő lelkesedésével és technikai tudásával dolgozzanak, de közben meg is találják a saját útjukat”.[24] 1978-ban Krugman számos ötletet mutatott be Dornbuschnak, aki érdekesnek találta a monopolisztikus versenyen alapuló kereskedelmi modell ötletét. Krugman ezen felbátorodva tovább dolgozott ezen a modellen és később így írt erről: "Néhány órán belül tudtam, hogy a kezemben van az egész karrierem kulcsa".[23] Ugyanebben az évben Krugman megírta " A csillagközi kereskedelem elmélete " című cikkét, amelyben a speciális relativitáselméletet használja a fénysebesség közelében szállított áruk kereskedelmében alkalmazott kamatlábak kiszámításához. Később azt nyilatkozta az motiválta a cikk megírásában, hogy felvidítsa magát, amikor "elnyomott adjunktus volt".[25]

Tudományos karrier[szerkesztés]

Krugman előadást tart a frankfurti Német Nemzeti Könyvtárban 2008-ban.

Krugman 1977 szeptemberében a Yale Egyetem adjunktusa lett, 1979-ben pedig az MIT-n kapott kutatói állást. 1982 és 1983 között egy évet Ronald Reagan elnök mellett töltött a Gazdasági Tanácsadók Tanácsának munkatársaként. 1984-ben már egyetemi professzorként ment vissza az MIT-re. Krugman később az MIT mellett a Stanfordon, a Yale-en és a London School of Economics-on is tanított.[26]

22000-ben Princeton Egyetemhez ment át a közgazdaságtan és a nemzetközi kapcsolatok professzoraként. Jelenleg a London School of Economics professzora, valamint a Group of Thirty nemzetközi gazdasági testület tagja.[1] 1979-től az amerikai Nemzeti Gazdaságkutató Iroda tudományos munkatársa.[27] Krugman 2010-ben a Keleti Gazdasági Szövetség elnöke volt.[5] 2014 februárjában bejelentette, hogy 2015 júniusában feladja a princetoni professzori széket és a New York City University Graduate Center-nél dolgozik tovább.

Krugman munkássága elsősorban a nemzetközi gazdasága fókuszál, beleértve a nemzetközi kereskedelmet, a gazdaságföldrajzot és a nemzetközi pénzügyeket. A Research Papers in Economics projekt a világ legbefolyásosabb közgazdászai közé sorolja.[28] Az International Economics: Theory and Policy című tanlönyvet amely egyik leggyakrabban használt egyetemi tankönyv a nemzetközi közgazdaságtanról Maurice Obstfelddel közösen írta.[29] Robin Wellsszel közösen társszerzője egy másik egyetemi közgazdaságtan tankönyvnek, amelyet elmondása szerint erősen inspirált Paul Samuelson klasszikus tankönyvének első kiadása.[30] Krugman tankönyírói és tudományos munkássága mellett gyakran ír gazdasági témákról a nagyközönség számára, olykor a szigorúan vett szakterületén belül, de a más gazdasági témákról is mint a jövedelemelosztás és a közpolitika.

A Nobel-díj bizottság kiemelte, hogy Krugman fő érdemei méretgazdaságosság hatásainak elemzése azzal a feltevéssel kombinálva, hogy a fogyasztók értékelik a sokféleséget, a nemzetközi kereskedelem magyarázatára vonatkozó kutatások, valamint a gazdasági tevékenység térbeli elhelyezkedésének elemzése.[31] A térbeli kérdések jelentőségét a közgazdaságtanban növelte Krugman azon képessége, hogy könnyen olvasható könyvek és különböző elméletek összeegyeztetésének segítségével népszerűsítette ezt a bonyolult elméletet. "Krugman kétségtelenül kulcsszerepet játszott abban, hogy 'a földrajzi elemzést egyértelműen a gazdasági fősodorba helyezte'... és abban, hogy ez az elmélet jelenleg központi fontosságú".[32]

Új kereskedelmi elmélet[szerkesztés]

Krugman előtt a nemzetközi kereskedelem elmélete (lásd David Ricardo és Heckscher-Ohlin modell ) a kereskedelmet a komparatív előnyök elve alapján magyarázta ami elsősorban az eltérő tulajdonságokkal rendelkező országok közötti keresekedelemre érvényes, mint például egy nagy mezőgazdasági termelékenységű ország kereskedelme egy magas ipari termelékenységű országgal. A 20. században azonban a kereskedelem egyre nagyobb hányada zajlott hasonló adottságokkal rendelkező országok között, ami nehezen magyarázható a komparatív előnyök elvével. Krugman magyarázata a hasonló országok közötti kereskedelemről a Journal of International Economics egy 1979-es számában jelent meg, és két fő feltételezést tartalmaz: a fogyasztók a márkák széles választékát részesítik előnyben, a termelési technológiát pedig a méretgazdaságosság jellemzi.[33] A fogyasztók sokszínűség iránti preferenciája megmagyarázza az autók különböző változatainak, például a Volvo-nak és a BMW-nek a jelenlétét ugyanazon a piacon. A méretgazdaságosság miatt azonban nem jövedelmező a Volvók gyártását az egész világon szétteríteni; ehelyett az néhány gyárban koncentrálódik amelyek sokszor mind ugyabban az országban vannak. Ez a logika megmagyarázza, hogy az egyes országok hogyan szakosodhatnak egy adott típusú termék néhány márkájának előállítására, ahelyett, hogy különböző típusú termékekre specializálódnának.

Krugman egy „sokféleség iránti preferenciáját” modellezett egy olyan CES hasznossági függvényt feltételezve, amit Avinash Dixit és Joseph Stiglitz használtak egy 1977-es tanulmányukban.[34][35] A nemzetközi kereskedelem számos modellje ma már Krugman példáját követi, amely magában foglalja a méretgazdaságosságot a termelésben és a fogyasztás sokszínűségét.[31][36] A kereskedelem modellezésének ezt a módját az Új Kereskedelem Elméletnek nevezték el.[37]

Új gazdaságföldrajz[szerkesztés]

Az a "hazai piaci hatás", amelyet Krugman a nemzetközi kereskedelem új elméletében írt le, az új gazdaságföldrajzban is megjelenik, amely az agglomerációt "a méretgazdazdaságosság, a kereskedelmi költségek és a tényezőár- különbségek kölcsönhatásának eredményeként" értelmezi.[37] Ha a kereskedelmet nagyrészt a méretgazdaságosság alakítja, amint azt Krugman kereskedelemelmélete állítja, akkor a legtöbb termeléssel rendelkező gazdasági régiók jövedelmezőbbek lesznek, és ezért még több termelést vonzanak. Azaz ez az elmélet azt jelenti, hogy ahelyett, hogy egyenletesen oszlana el a világban, a termelés néhány országban, régióban vagy városban fog koncentrálódni, amelyek sűrűn lakottá válnak, de magasabb jövedelműek lesznek.[8][31]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. a b About Paul Krugman. krugmanonline. W. W. Norton & Company, 2012 [2009. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 15.)
  2. The Sveriges Riksbank Prize in Economic Sciences in Memory of Alfred Nobel 2008. nobelprize.org. [2017. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 14.)
  3. Nobel Prize Committee, "The Prize in Economic Sciences 2008" Archiválva 2017. augusztus 30-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  4. Lionel Robbins Memorial Lectures 2009: The Return of Depression Economics. London School of Economics, Centre for Economic Performance, 2009. június 8. [2012. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  5. a b Home – Eastern Economic Association. Eastern Economic Association. [2012. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 20.)
  6. Economist Rankings at IDEAS – Top 10% Authors, as of May 2016. Research Papers in Economics, 2016. május 1. [2016. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 4.)
  7. Note: Krugman modeled a 'preference for diversity' by assuming a CES utility function like that in A. Dixit and J. Stiglitz (1977), 'Monopolistic competition and optimal product diversity', American Economic Review 67.
  8. a b Forbes, October 13, 2008, "Paul Krugman, Nobel" Archiválva 2017. november 7-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  9. Columnist Biography: Paul Krugman”, The New York Times. [2017. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. szeptember 14.) 
  10. Archived copy. [2016. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 29.)
  11. Open Syllabus Project. opensyllabus.org
  12. The New York Times, "The Conscience of a Liberal." Archiválva 2017. február 7-i dátummal a Wayback Machine-ben. Retrieved August 6, 2009
  13. Krugman. „North of the Border”, The New York Times, 2006. március 27. 
  14. Encyclopedia of American Jewish History, Volume 1 edited by Stephen Harlan Norwood, Eunice G. Pollack Archiválva 2015. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben. p. 721
  15. Krugman. „Friday Night Music: Got To Admit It's Getting Better”, The New York Times, 2015. június 26.. [2015. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. június 27.) 
  16. Axelrod: Ep. 372 — Paul Krugman, 2020. március 2. (Hozzáférés: 2021. augusztus 6.)
  17. Dunham: In Search of a Man Selling Krug. Genealogywise.com, 2009. július 14. [2009. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 4.)
  18. Associated Press, "Paul Krugman, LI Native, wins Nobel in economics" Archiválva 2020. április 12-i dátummal a Wayback Machine-ben,Newsday, October 14, 2008
  19. Interview, U.S. Economist Krugman Wins Nobel Prize in Economics "PBS, Jim Lehrer News Hour" Archiválva 2014. január 22-i dátummal a Wayback Machine-ben., October 13, 2008, transcript Retrieved October 14, 2008
  20. The New York Times, August 6, 2009, "Up Front: Paul Krugman" Archiválva 2017. január 27-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  21. Paul Krugman Biography |. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 21.)
  22. Essays on flexible exchange rates.. (Hozzáférés: 2019. november 11.)
  23. a b Incidents From My Career Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben., by Paul Krugman, Princeton University Press, Retrieved December 10, 2008
  24. Paul Krugman, 2002, Rudi Dornbusch Archiválva 2012. április 14-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  25. Paul Krugman, March 11, 2008, The New York Times blog, "Economics: the final frontier" Archiválva 2017. augusztus 21-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  26. Krugman Curriculum Vitae. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 31.)
  27. Princeton Weekly Bulletin, October 20, 2008, "Biography of Paul Krugman" Archiválva 2016. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben., 98(7)
  28. Economist Rankings at IDEAS – Top 10% Authors, as of May 2016. Research Papers in Economics, 2016. május 1. [2016. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 4.)
  29. "Sources of international friction and cooperation in high-technology development and trade." National Academies Press, 1996, p. 190
  30. Paul Krugman. „Paul Samuelson, RIP”, The New York Times, 2009. december 13. „One of the things Robin Wells and I did when writing our principles of economics textbook was to acquire and study a copy of the original, 1948 edition of Samuelson's textbook.” 
  31. a b c Nobel Prize Committee, "The Prize in Economic Sciences 2008" Archiválva 2017. augusztus 30-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  32. Behrens (2009). „Krugman's Papers in Regional Science: The 100 dollar bill on the sidewalk is gone and the 2008 Nobel Prize well-deserved”. Papers in Regional Science 88 (2), 467–89. o. DOI:10.1111/j.1435-5957.2009.00241.x.  
  33. Arvind Panagariya: Paul Krugman, Nobel. Forbes, 2008. október 13. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 7.)
  34. Dixit (1977). „Monopolistic Competition and Optimum Product Diversity”. American Economic Review 67 (3), 297–308. o.  
  35. Kikuchi (2010). „The Dixit-Stiglitz-Krugman Trade Model: A Geometric Note”. Discussion Papers from Graduate School of Economics, Kobe University. [2013. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 19.)  
  36. Rosser, J. Barkley. 2: The New Economic Geography Approach, Monopolistic Competition and Optimum Product Diversity. Springer, 24. o. (2011) „The workhorse model of this approach since 1991 has been the model of monopolistic competition due to Avinash Dixit and Joseph Stiglitz (1977). It was used by Paul Krugman (1979, 1980) to provide an approach to analyzing increasing returns in international trade.” 
  37. a b Behrens (2009). „Krugman's Papers in Regional Science: The 100 dollar bill on the sidewalk is gone and the 2008 Nobel Prize well-deserved”. Papers in Regional Science 88 (2), 467–89. o. DOI:10.1111/j.1435-5957.2009.00241.x.  Behrens, Kristian; Robert-Nicoud, Frédéric (2009). "Krugman's Papers in Regional Science: The 100 dollar bill on the sidewalk is gone and the 2008 Nobel Prize well-deserved". Papers in Regional Science. 88 (2): 467–89. doi:10.1111/j.1435-5957.2009.00241.x.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Krugman című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.