Nagykanizsai kistérség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Nagykanizsai kistérség kistérség Zala megyében, központja: Nagykanizsa.

Fekvése[szerkesztés]

Természetrajz[szerkesztés]

Települései[szerkesztés]

Belezna Bocska Börzönce Csapi Eszteregnye
Fityeház Fűzvölgy Gelsesziget Hahót Homokkomárom
Hosszúvölgy Kacorlak Liszó Magyarszentmiklós Magyarszerdahely
Murakeresztúr Nagybakónak Nagykanizsa Nagyrécse Nemespátró
Pölöskefő Rigyác Sormás Surd Szepetnek
Újudvar Zalaszentbalázs

Általános jellemzés[szerkesztés]

A táj mai képe tipikus dombsági felszín. Itt Dél-Zalában több helyen is felszínközelbe kerültek a pannonkori réteges homokkő padok. Máshol többnyire a löszös, vályogos képződmények a jellemzőek. A Principális völgyében a lápos rétek mellett futóhomokos területeket is lehet találni. A sok kis völgyben számtalan forrás, patak található, emelve a táj szépségét, változatosságát. Több patakvölgyben a horgászoknak is kedvezve mesterséges tavakat alakítottak ki. Ez a vidék mindig mentes volt a túlzott modernizációtól, és többnyire szétszórtan kis települések alakultak ki. Nem jöttek létre nagy egybefüggő mezőgazdasági területek, viszont megmaradtak az erdők. A dombhátak tetején gyakoriak a kisparcellás borházakkal tarkított szőlőültetvények, úgynevezett szőlőhegyek Az így kialakult domborzat az egész dombság megjelenését egyénivé teszi.

Talajok[szerkesztés]

A termőföld kialakulása vályogos, löszös és homokos anyakőzeten történt, erdőtakaró alatt és dombsági feltételek között. Minőségét a bőséges csapadék kedvezőtlenül befolyásolta. A kilúgozás eredményeként humuszban, valamint kalcium- és magnéziumsókban szegénnyé, savanyúvá vált. A vályogosodott lösszel borított dombhátakat agyagbemosódásos barna erdőtalajok fedik. Erodálatlan állapotban a termőrétegük elérheti az egy méteres vastagságot. Az erdő szépen fejlődik rajtuk, de szántóföldi művelés esetén pótolni kell a tápanyagokat. Minőségi különbözőségek főleg az anyakőzet változó összetétele miatt alakultak ki. A rossz vízgazdálkodású gyenge termőképességű homokos talajok legnagyobb kiterjedését Jankapuszta körül találhatjuk. Nagykanizsától nyugatra és délkeletre megjelennek az erősen kötött pszeduglejes barna erdőtalajok. Helyenként podzolosodás is jelentkezik a sok csapadék hatására. A vizenyős völgytalpakat lápos réti talajok, vagy láptalajok fedik, szervesanyag tartalmuk magas, de nyers a felszínközeli talajvízszint miatt.

A felsorolt talajok termőképességét erősen rontja a domboldalak talajának folyamatos lepusztulása. Hasonló károkat okoz a Principális mentén száraz és szeles időben mozgatott homok.

Vízrajz[szerkesztés]

Dél-Zala jelentős vízfolyása a Mura folyó. Nagykanizsa és környékének vízellátását a folyó kavicsteraszára telepített nagyátmérőjű csőkutakból és csáposkutakból nyert jó minőségű vízzel biztosítják.

A talajvíz és a dombokról lefutó csapadékvíz a völgyekben kanyargó patakok medrében talál lefolyást. A völgyhálózat elég sűrű (2 km/km²) és a meredek kötött talajú domboldalak miatt jelentékeny a lefolyás. A lehullott csapadék átlagosan 18%-a távozik a vízfolyásokon keresztül, a többi elpárolog, illetve raktározódik. Sok helyen mesterséges gátakkal halastavakat alakítottak ki, ezzel kedvező feltételeket biztosítottak a horgászoknak és némelyik tó esetében – strandolás – a pihenni vágyóknak. A környék fő vízgyűjtője a Principális csatorna (korábban Kanizsa folyó), mely a misefai eredettől a Muráig gyűjti össze a mellékvizeket, illetve lecsapolja a pangóvizes területeket. A széles völgy mocsarába egy terjedelmes teraszra épült Kanizsa hajdan híres vára. A városkörnyéki dombság gazdag forrásokban, melyek tiszták és fogyasztásra egészségesek. A kőolaj- és földgázkutatásnak köszönhetően jelentős termálvíz készletek találhatók, aminek hasznosítása részben várat még magára. Zalakaroson erre épült fel a hatalmas termálturizmus.

Növényvilág[szerkesztés]

A több éghajlati hatás következtében a természetes növényvilág rendkívüli fajgazdagságban borítja be a felszínt.

Nagykanizsa környékének flórája számos mediterrán elemet tartalmaz:

A környéken található néhány ritka növény:

  • Kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum) kora tavasszal virágzik. Jellemző a zöldszínű virágtakarója és ujjszerű levelei. Hegyvidéki alpin balkáni faj.
  • Zalai bükköny (Vicia oroboides) a zalai bükkösök karakterfaja. Épszélű széles levelei és sárga virágai jellemzők. Dombvidéki alpin-illír faj.
  • Lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglosum) örökzöld növény, piros termései a levélből kiálló murva tövében díszlenek. Mediterrán faj.
  • Fehér sarkvirág (Platanthera bifolia) Jellemző rá fehér, kellemes illatú virágzata. Mediterrán faj.
  • Piros madársisak (Cephalanthera rubra) Mediterrán keleti faj.
  • Turbánliliom (Lilium martagon) nagyon szép, vöröses, sötéten pettyezett laza fürt-virágzata van. Hegyvidéki kontinentális faj.
  • Sallangvirág (Himantoglossum hircinum) nagyon ritka hosszú sallangja két cimpára hasad, virágzata pirosló. Mediterrán faj.
  • Bókoló fogasír (Dentaria enneaphylla) levelei hármasak, örvösen állnak. Virágai sárgásfehérek, összehajlók. Hegyvidéki középeurópai faj.
  • Farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia) levelei szélesek, újból hasogatottak. A sisak alakú virágok halványsárgák, összehajlóak. Hegyvidéki középeurópai faj.

Tömegesen fordul elő:

Története[szerkesztés]

Nevezetességei[szerkesztés]