Mark Rutte

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Mark Rutte
Mark Rutte
Mark Rutte
A Holland Királyság 50. miniszterelnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2010. október 14.
Uralkodó Beatrix
(2013.-ig)
Vilmos-Sándor
(2013.-tól)
Előd Jan Peter Balkenende

Született 1967február 14. (51 éves)
Hága
Párt Szabadság és Demokrácia Néppártja Volkspartij voor Vrijheid en Democratie (nl) Logo.svg

Foglalkozás
Iskolái
  • Leideni Egyetem
  • International Institute for Management Development
Vallás Protestant Church in the Netherlands

Díjak Dutchman of the Year (2011)

Mark Rutte aláírása
Mark Rutte aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mark Rutte témájú médiaállományokat.

Mark Rutte (Hága, 1967. február 14. –) holland politikus, 2010. október 14. óta Hollandia miniszterelnöke. 2010-es hatalomra kerülésével Hollandiában 92 év után ő lett az első liberális miniszterelnök.[1]

Életútja[szerkesztés]

Fiatalkora[szerkesztés]

1967-ben született Hágában, egy református családban. Édesapja Izaäk Rutte (1909-1988) kereskedő volt, édesanyja Hermina Cornelia Dilling (1923-) titkárnő.

Rutte 1985-ben érettségizett egy művészeti gimnáziumban. Eredetileg konzervatóriumban szeretett volna zongorista lenni. A Leideni Egyetemen volt történész szakos hallgató, ahol 1992-ben megszerezte mesterfokozatú diplomáját. Egyetemista korában tagja lett a konzervatív-liberális Szabadság és Demokrácia Néppártjának ifjúsági tagozatának. Az ifjúsági tagozat elnöke volt 1988 és 1991 között.

Tanulmányai lezártával a versenyszférában dolgozott, majd az Unilever humán erőforrás részlegén dolgozott 1997-ig, 1997 és 2000 között az Unilever egyik alávállalkozásának a Van Den Bergh Nederland személyzeti menedzsere volt.

1993 és 1997 között a VVD országos testületének volt tagja, majd a 2002-es választáson a párt jelöltő bizottságának tagja lett. 2003-ban lett először tagja a Képviselőháznak.

Politikai karrierje[szerkesztés]

Az Első és Második-Balkenende kormány alatt 2002 és 2004 között szociális és munkaügyi államtitkár volt. Államtitkárként felelős volt az önkormányzati jóléti juttatások illetve a biztonságos munkakörülmények ügyeiért. 2004 és 2006 között felsőoktatási és tudományos ügyekért felelős államtitkár volt. Tevékenysége alatt a holland felsőoktatási rendszer részben piacorientáltabbá vált,

Miniszterelnök[szerkesztés]

Első Rutte-kormány[szerkesztés]

A 2010-es holland választáson a CDA súlyos vereséget szenvedett: 20 mandátumot vesztettek el, a negyedik párttá szorultak vissza. A választáson a Szabadságpárt 15-tel növelte mandátumainak számát. A Munkáspárt 3 mandátumot vesztett. A választások után a kormánykoalíció létrehozása 127 napot vett igénybe, mivel a VVD-nek nem sikerült megegyezni a baloldali pártokkal (Munkáspárt, Baloldali Zöldek, Szocialisták). A VVD megállapodást kötött a CDA-val emellett a Szabadságpárt külső támogatója lett a kormánynak, azzal a feltétellel hogy nem kaptak kormányzati szerepet.[2]

2012. áprilisában Geert Wilders a Szabadságpárt elnöke ellenezte a 16 milliárd euró összegű költségvetési megszorítást, emiatt nem támogatta pártjával tovább kormánykoalíciót és előrehozott választást írtak ki.

Második Rutte-kormány[szerkesztés]

Az előrehozott választáson a VVD 10-zel növelte mandátumait, A Szabadságpárt 9-et vesztett. Ezúttal Rutte mindössze 49 napos tárgyalás után a Munkáspárttal kötött koalíciót így meglett a képviselőházi többsége a kormánynak. Először szavazhattak Karibi Hollandia lakosai is a választáson.

Ez alatt a kormány ciklus alatt történt 2014. július 17-én a Malaysia Airlines 17-es járatának katasztrófája, amikor is a repülőgép 238 (ebből 193 holland) utassal és 15 főnyi személyzettel Kelet-Ukrajnában Doneck területen, Hrabove település közelében zuhant le. Helyszíni jelentések szerint a kelet-ukrajnai szeparatisták akadályozták a hatóságok munkáját a katasztrófa napján. Miután 4 nappal a katasztrófa után sem volt megközelíthető a repülőgép roncsa, Mark Rutte Oroszország ellenes szankciók bevezetését sürgette.[3]

A 2017. márciusi választásokat is Rutte pártja, a Szabadság és Demokrácia Néppártja nyerte.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]