Magyarország és Finnország kapcsolatai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Magyarország és Finnország elhelyezkedése Európa térképén

Magyarország és Finnország kapcsolatainak hivatalos formája elsősorban a 20. és 21. századra korlátozódik, hiszen a mai Finnország 1917-ben, az első Magyar Köztársaság pedig 1918-ban nyerte el függetlenségét. Ugyanakkor a két nép közti kapcsolat a sokat vitatott, ám máig tudományosnak tekintett finnugor nyelvrokonság révén a közös finnugor őshazában kezdődhetett az i. e. 6. és I. e. 4. évezred között,[1] majd ezer évekre elveszett, hogy a 19. században a nemzeti öntudatra ébredés korszakában ismét kialakuljon. A finn és magyar népet a közös nyelvi gyökerek okán sajátos barátság fűzi össze mintegy száz éve.

A földrajzi távolság és a geopolitikai adottságok eltérése miatt a politikai és a gazdasági kapcsolatok sokkal kevésbé erősek, mint a nyelvrokonságra épülő kulturális kapcsolatok. A két népet összefűző szálak tehát elsősorban a kultúra területén keresendők.

A két ország kapcsolatai[szerkesztés]

Politikai és diplomáciai kapcsolatok[szerkesztés]

Magyar önkéntesek kihajózása Finnországból

A Magyar Királyság 1920. augusztus 23-án ismerte el Finnországot. Finnország 1920. szeptember 10-én ismerte el Magyarországot. A diplomáciai kapcsolatokat 1922. április 12-én vette fel a két ország.[2] Magyarország 1928-ban költöztette át követségét Tallinnból Helsinkibe,[3] de az első, a finn fővárosban szolgáló magyar követ kinevezésére (Nemeskéri-Kiss Sándor) 1934-ig kellett várni - addig vagy ügyvivők, vagy Stockholmból, illetve Koppenhágából akkreditált követek képviselték országunkat.[4] Finnország is 1934-ben küldte első követét, Onni Talast Budapestre.

A második világháború kitörésekor a két ország ugyanabba az érdekszférába sodródott: Magyarország ekkor már évek óta a német-magyar barátságot erőltette, és ennek részeként politizált a versailles-i békeszerződés következtében elcsatolt területek visszaszerzésének reményében, a finnek ellen pedig 1939. november 30-án indított háborút a Szovjetunió. Az utóbb téli háború néven emlegetett agresszió következtében Finnország területének mintegy 11 százalékát, több mint 40 ezer km2-t veszített el.[5] Így mindkét ország a szovjet-orosz támadástól tartva és a német támogatásban bízva került a tengelyhatalmak szövetségi rendszerébe. 1940-ben magyar önkéntesek(wd) egy csoportja Finnországba utazott, hogy – a magyar nép szimpátiájának és szolidaritásának megnyilvánulásaként – harcoljon a finnek mellett, a Vörös Hadsereg ellen. Eredetileg 25 ezer magyar jelentkezett, de csak négyszázan kaptak tényleges kiképzést, és utazhattak ki a finnországi Lapua városába, azonban kiérkezésük után nem sokkal megkötötték a békeszerződést, így hadi cselekményekben tulajdonképpen nem vettek részt.[6]

1944-ben véget ért a Finnország és Szovjetunió közti úgynevezett folytatólagos háború, a békeszerződés értelmében Finnországnak szakítania kellett Németországgal és szövetségeseivel, így Magyarországgal is,[7] ezért 1944. szeptember 20-án a finn-magyar diplomáciai kapcsolatok megszakadtak. Aarne Wuorimaa követet ezután meghívta Jungerth-Arnóthy Mihály külügyminiszter-helyettes, aki közölte: Magyarország ad notam fogadta, azaz tudomásul vette a finn bejelentést, de a kapcsolatok továbbra is barátiak maradnak, mivel Magyarország tudja, hogy a megtett lépéseket olyan körülmények indokolják, melyek nem tartoznak a finn kormány hatáskörébe. Ennek megfelelően a volt követet továbbra is megillették mindazok a diplomáciai kiváltságok és mentességek, mint megbízatásának betöltése idején.[8]

A második világháborút lezáró párizsi békeszerződések 1947. február 10-i aláírását követően Finnország azonnal jelentkezett, hogy felvenné a diplomáciai kapcsolatokat, melyek 1947. október 3-án éledtek újjá.[2] Mindkét országban újranyíltak a követségek, melyeket kölcsönösen 1960. március 1-től emeltek nagykövetségi rangra.[9] A világháború után mindkét ország a szovjet befolyás növekedésétől rettegett, ám míg Finnországban elkerülték a kommunista hatalomátvételt, Magyarország szocialista berendezkedésű lett, s a rendszerváltásig más politikai érdekcsoportba tartozott a két állam.

Finnország igyekezett a Szovjetunióval kiegyensúlyozott, ám távolságtartó kapcsolatokat kiépíteni. Megőrizte demokratikus berendezkedését és nem vált részévé a szovjet befolyási övezetnek. Ugyanakkor a Szovjetunióval számos – kereskedelmi, barátsági – szerződés kötötte össze, sőt, 1973-tól még a KGST-vel is szabadkereskedelmi megállapodást kötött, mely szervezetnek Magyarország is tagja volt (ugyanabban az évben az Európai Gazdasági Közösséggel is hasonló megállapodást kötöttek). A Szovjetunió – és a szocialista tábor – végül olyan fontos kereskedelmi partnere lett az országnak, hogy annak szétesése 1992-ben recesszióba taszította a finn gazdaságot.[10]

2016 óta Finnország – elsősorban budapesti nagykövetén keresztül – többször felhívta a figyelmet a magyarországi sajtószabadság romló helyzetére és a korrupciós problémákra: Niclas Trouvé svéd, és Petri Tuomi-Nikula finn nagykövetek szeminárium-sorozatot szerveztek a sajtószabadság témájában,[11] majd 2019 nyarán a két ország külügyminisztere nyilatkozatháborúba bocsátkozott az országok jogrendszereinek összehasonlításával kapcsolatban.[12][13] Petri Tuomi-Nikula, az időközben nyugdíjba vonult volt finn nagykövet egy 2019 augusztusi cikkében a magyarországi korrupcióra hívta fel a figyelmet.[14]

Kulturális kapcsolatok[szerkesztés]

A finnugor nyelvrokonság[szerkesztés]

A finnugor nyelvek hasonlóságáról szóló első írásos beszámoló még a 9. századból származik, egy Halogalandi Ottár (Ottar frå Hålogaland) nevű norvég felfedező számolt be erről, ám ő akkor még csak a mai számi és finn népek nyelveinek egyezéseire figyelt fel. A következő hírek magától Julianus baráttól származnak, aki nem csak a Magna Hungariaban élő magyarokra bukkant, hanem átutazott több, a finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélő nép földjén - igaz, ez anélkül történt, hogy ő maga a nyelvi hasonlóságot észlelte, vagy akár a beszédjüket megértette volna. Találkozhatott merjákokkal, votjákokkal (udmurtokkal) és hallott a mordvinokról. Sajnovics János 1769-ben utazott Lappföldre, majd 1770-ben írta a finnugor történeti nyelvtudományt megalapozó művét, az Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse-t (Bizonyítás. A magyar és a lapp nyelv azonos).[15] Az ebben lefektetett alapgondolatok a 19. században épültek be tudományos közgondolkodásunkba, és az azóta folytatott kutatások is alátámasztották a nyelvrokonság tényét.

Ezt az elméletet azóta többen megkérdőjelezték és megkérdőjelezik, nem csak Magyarországon – például Vámbéry Ármin, aki a törökökkel való nyelvi kapcsolatokat vallotta – hanem Finnországban is, ahol a skandináv eredetű származás-elmélettel nem fért össze a finnugor nyelvcsaládhoz való kötődés. A kritikák elsősorban arra épülnek, hogy sem a finnugor nyelvek leszármazási rendjét és annak időrendjét, sem az e nyelveket beszélő népek őstörténetét illetően nincs egységes magyarázat. További félreértéseket okozhat, hogy a nyelvrokonság nem jelent genetikai rokonságot is. A genetika és a nyelvtudomány tudományos vizsgálati módszerei azonban alapvetően különböznek egymástól.[16] A vita mai állása szerint a két nép közötti genetikai rokonság szinte elhanyagolható mértékű, viszont a nemzetközi és a magyar lingvisztika képviselői továbbra is szinte egyöntetűen nyelvtudományi ténynek tekintik a nyelvrokonságot.

A két ország kulturális kapcsolatai[szerkesztés]

A két ország és nép közötti kulturális kapcsolatok megnyitójának Szinnyei József nyelvészt (a bibliográfus Szinnyei József fiát) tartják. Szinnyei 1879-ben utazott a Finn Nagyhercegségbe (ami még az Orosz Birodalom része volt), és gazdagította a két nép egymásról való ismereteit. Személyesen találkozott Elias Lönnrottal, a Kalevala szerzőjével, jó kapcsolatokat alakított ki a Helsinki Egyetemmel - évekkel később egy-egy új magyar nyelvi tanár kinevezését megelőzően rendre véleményt kértek tőle. Magyar cikkeiben beszámolt a finn társadalom helyzetéről, 1884-ben kiadott magyar-finn szótárát 80 évig használták. Tájékoztatott a finn irodalom helyzetéről, irodalomtörténeti munkája szinte együtt jelent meg az első finn nyelvű, hasonló munkával. Népszerűsítette a finnugor nyelvrokonság elméletét, Vámbéry Árminnal (aki a török-magyar nyelvrokonságot vallotta) folytatott vitájáról a finn nyelvésztársadalmat is tájékoztatta. Neki köszönhető, hogy a magyar társadalom felfigyelt a finn népre, elterjedt és meghonosodott a nyelvrokonság elmélete.[17]

A két világháború közti időszakban a finnugor rokonság elmélete különösen népszerű volt Magyarországon, sőt, mintegy állami szintre emelkedett. Ugyanez volt a helyzet Finnországban is, ahol a konzervatív értelmiség az Agrárpártba (ma: Centrumpárt) koncentrálódva kormányzati pozíciókból támogatta a rokon népek eszméjét, illetőleg az ezzel kapcsolatos programokat, kiadványokat. Ugyanakkor a finnek távolságtartással figyelték a Horthy-rendszer arisztokratizmusát és a szociális reformok elodázását. Gustaf Idman követ beszámolójában arról tájékoztatta feletteseit, hogy a Turáni Társaság által szervezett programok hátterében az áll, hogy az első világháborút követően Magyarország elszigetelődött, ezért a magyarok erősíteni szeretnék kapcsolataikat a rokonnak tekintett finn néppel. Említi továbbá, hogy a két ország közül elsősorban a magyarokban van meg a kapcsolatok építésére intenzívebb akarat, illetve rácsodálkozik: ritka, hogy egy finn ember hazáján kívül az anyanyelvét használhatja, de Magyarországon több találkozója volt – mások mellett Szinnyei Józseffel vagy Vikár Bélával, a Kalevela fordítójával –, ahol finnül tudott társalogni beszélgetőpartnerével.[18]

1925-ben Budapesten Kalevala-ünnepséget rendeztek, amit Finnországban országos Petőfi- és Jókai-ünnepekkel viszonoztak.[19] Ugyanebben az évben alapították az első állandó magyar lektori állást a Helsinki Egyetemen.[20] 1935-ben, a Kalevala első kiadásának a százéves évfordulóján a már említett Turáni Társaság rendezett ünnepséget,[21] majd 1985-ben a megjelenés 150. évfordulóján Magyarországon is megemlékeztek a Kalevaláról, többek között az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus egyik előadásában.[22]

Antal Imre Helsinkiben a VIT-en 1962-ben

1959-ben finn-magyar kulturális szerződés született, mely többek között szabályozta a magyarországi vendéglektorok küldését a Helsinki Egyetem finnugor tanszékére.[20] 1962-ben Finnország a Helsinkiben rendezett 8. Világifjúsági Találkozó kapcsán vonta magára a magyar közvélemény figyelmét. A nemzetközi találkozóra 400 tagú magyar küldöttség érkezett, amelynek számos, Magyarországon is népszerű tagja is volt.[23] A Magyar Kulturális és Tudományos Központot 1980-ban nyitották meg Helsinkiben, ami egyúttal a Finnországban működő Finn–Magyar Társaság(wd) (Suomi-Unkari Seura) országos irodájának is helyt ad. Jelenleg a Balassi Intézet keretében működik.[24]

Finnország 2002-ben nyitotta meg Budapesten a finn kulturális, tudományos, technológiai és gazdasági interaktív együttműködési hálózatának, a Finnagorának (wd) első állomását, ami az 1980-ban Helsinkiben nyílt Magyar Kulturális és Tudományos Központ "testvérintézménye".[25]

„A nagy testvér”[szerkesztés]

A finnek körében még a 19.-20. század fordulóján terjedt el a magyarokra értett nagy testvér kifejezés. Ez a két ország lélekszáma közti különbségre utal: 1900-ban a mai finn területeken 2 655 900 finn élt, ezzel szemben Nagy-Magyarország területén 6,8 millió magyar lakott,[26] a finnek pedig a magyarokat messze délre távozott nagy testvérként tartották számon.[27] Ez a megközelítés azonban sokat változott az eltelt száz évben: a finn oktatásból jelentősen kikopott a magyar történelem tanítása[28] és Finnország gazdasága is jelentősen jobb eredményeket mutat, mint a magyar. Így a két nép egymásról alkotott képe generációról generációra szűkült, míg a nagyság fogalma is relatívvá vált. A kifejezés ugyan ma is ismert, de már kevésbé élő, mint volt száz évvel ezelőtt.[29]

Gazdasági kapcsolatok[szerkesztés]

Magyarország és Finnország között az első kereskedelmi (és hajózási) szerződést 1925-ben kötötték, 1974 óta pedig szabadkereskedelmi egyezmény is érvényben van. Az 1970-es években még elsősorban hengerelt áruk, acélcsövek, erőmű-berendezések kerültek hazánkból Finnországba, ahonnan elsősorban papírgyári és cellulózipari berendezések érkeztek.[30]

2017-ben a magyar kivitel 331 millió euró volt (Magyarország teljes kivitelének 0,33 százaléka), míg a behozatal Finnországból 279 millió euró (0,3 %). Magyarországon 80 finn vállalat van jelen, olyanok, mint például a Nokia, Konecranes, Lindström stb.[31]

Külképviseletek[szerkesztés]

Finnország budapesti nagykövetsége a Kelenhegyi úton 2009-ben

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Klima László: Az uráli őshaza. Élet és Tudomány, XLIX. évf. 41. sz. (1994. okt. 14.) 1286. o.
  2. a b Finnország és Magyarország. Finnország budapesti nagykövetsége (2019) (Hozzáférés: 2019. júl. 26.)
  3. A revali m. kir. követség átköltözése Helsingforsba. Külügyi Közlöny, 8. sz. (1928. júl. 28.) 57. o.
  4. HIVATALOS RÉSZ. Budapesti Közlöny, 77. sz. (1934. ápr. 7.) 1. o.
  5. 10 tény a téli háborúról. mult-kor.hu. Múlt-kor. [2015. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  6. Barakonyi Szabolcs – Kolozsvári Ádám: Amikor a magyarok akarták megvédeni a finneket az oroszoktól. Index.hu (2015. márc. 1.) (Hozzáférés: 2019. júl. 28.)
  7. Sz. Bíró Zoltán: Nehéz szomszédság: finn-szovjet kapcsolatok. História, XXXIV. évf. 7. sz. (2012) 37. o.
  8. Jaakko Sievers: Rokoni körben: A magyarországi finn képviselet története. Budapest: Finn nagykövetség. 2010. 110. o.  
  9. Baráth Magdolna – Gecsényi Lajos: Főkonzulok, követek és nagykövetek: 1945–1990. Budapest: MTA BTK Történettudományi Intézet. 2015. 99. o.  
  10. Antal Andrea: Finnország - világháború után. História, XXXIV. évf. 7. sz. (2012) 37. o.
  11. Kőműves Anita: A szabadság elveszthető. Népszabadság, LXXIV. évf. 89. sz. (2016. ápr. 16.) 5. o. (fizetős tartalom)
  12. Finnországban nincs független alkotmányos jogrendszer. origo.hu (2019. júl. 17.) (Hozzáférés: 2019. aug. 1.)
  13. Király András: A finn külügyminiszter elbeszélgetne Szijjártóval a magyar kormánysajtó finngyalázásáról. 444.hu (2019. júl. 25.) (Hozzáférés: 2018. aug. 1.)
  14. Petri Tuomi-Nikula: Suomen tavoite saada hajottajat ruotuun on EU:lle tärkeämpää kuin nyt arvataankaan. Helsingin Sanoma (2019. aug. 4.) (Hozzáférés: 2019. aug. 5.)
  15. Klima László: A finnugor nyelvrokonság kutatástörténete, a magyarság eredettudatának kialakulása, változásai és a finnugor nyelvrokonság elméletének hazai fogadtatása. Gépeskönyv, (2005)
  16. Klima László: „A finnek már nem is tanítják”. In Egyezzünk ki a múlttal!: Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről. Budapest: Történelemtanárok Egylete. 2010. 171–172. o.  
  17. Lakó György: A magyar–finn kulturális kapcsolatok megalapozója. A múlt magyar tudósai (1986) Arcanum. o. (Hozzáférés: 2019. júl. 26.)
  18. Vesa Vares: A romantikus távoli rokon: Finnország és Magyarország kapcsolatai, illetve a finnek Magyarország-képe a két világháború között. Iskolakultúra, 5. sz. (1998) 56–66. o.
  19. Radnay Oszkár: Ki kell építeni a finn-magyar testvérvonatkozásokat. Prágai Magyar Hírlap, IV. évf. 824. sz. (1925. ápr. 9.) 2. o.
  20. a b A Helsinki Egyetem Finnugor Tanszéke. Hungarológia (2010) (Hozzáférés: 2019. aug. 4.)
  21. Bán Aladár: A százéves Kalevala. Turán, XVIII. évf. 1–4. sz. (1935) 1. o.
  22. Fliflet Albert Lange: A finn és a magyar Kalevala. In Béládi Miklós (szerk.): A magyar vers. Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai. Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1985. 399. o.  
  23. Négyszáz tagú magyar küldöttség vesz részt a helsinki Világifjúsági Találkozón. Népszabadság, XX. évf. 46. sz. (1962. feb. 24.) 3. o.
  24. Magunkról. Balassi Intézet
  25. FinnAgora nyílik Budapesten. Népszabadság, LX. évf. 123. sz. (2002. máj. 29.) 3. o.
  26. Population of Scandinavia. www.tacitus.nu (angolul) (Hozzáférés: 2019. aug. 1.)
  27. Tótfalusi István: Sertések a Bakonyban: Kalandos nyelvtörténet. Budapest: Libri Kiadó. 2012. 77. o.  
  28. Frank Gabriella: Mit tanulnak a magyar történelemről a finn diákok? Könyv és Nevelés (2006) Olvasás portál. o. (Hozzáférés: 2019. aug. 1.)
  29. Léderer Pál: A finneknek a magyar a nagy testvér. Népszabadság, LIV. évf. 103. sz. (1996. máj. 3.) 7. o.
  30. Kalanovics János: Magyarország és az észak-európai államok kereskedelmi-gazdasági kapcsolatai. Külügyi Szemle, VI. évf. 2. sz. (1979) 70–84. o.
  31. Gazdasági kapcsolatok. helsinki.mfa.gov.hu (2019. feb. 26.)