Ugrás a tartalomhoz

Keresztes Tamás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Keresztes Tamás
A Cigányok című darabban
A Cigányok című darabban
Született1978. március 24. (46 éves)[1]
Debrecen[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaJordán Adél
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem (–2004)
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Aktív évek2001

A Wikimédia Commons tartalmaz Keresztes Tamás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Keresztes Tamás (Debrecen, 1978. március 24. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, autodidakta zenész-zeneszerző. A Budapesti Katona József Színház tagja.

Életút

[szerkesztés]

Tízéves volt, amikor egy nyári színésztáborban megismerkedett Porcsin Lászlóval, aki a két hetes turnus végén meghívta a nagy hírű debreceni alkotó műhelybe, az Alföld Színpadra. Ezt követően Pinczés István beválogatta a Légy jó mindhalálig című musical gyermekszereplői közé. A darab bemutatója 1991. április 19-én volt a debreceni Csokonai Színházban. Ettől kezdve színpadközelben volt, úgy is, mint az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos osztályának tanulója. Érettségi után – néhány társával együtt – ígéretet kapott a színház igazgatójától, hogy foglalkoztatja, ha nem sikerül a felvételije az egyetemre. Erre a hátországra szüksége is volt, mivel csak a negyedik próbálkozása járt sikerrel. Az egyetemen Hegedűs D. Géza osztályába járt. Mesterei voltak még, többek között: Ascher Tamás, Bálint András, Benedek Miklós, Bodó Viktor, Karsai György, Lukáts Andor, Méhes László, Mundruczó Kornél, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor. „Tanulóként” Bodó Viktor osztott rá szerepet a Katona-Kamra Motel című produkciójában. A bemutató időpontja: 2003. október 17. volt. Később ugyanott a Csongor és Tündében is szerepet kapott. Diplomavédés után először csak szabadúszóként számított rá a Katona József Színház. Rövid időn belül azonban szerződést kapott, mivel foglalkoztatásának finanszírozása gazdaságosabb volt ebben a formában. Azóta is sokféle feladattal látja el a teátrum, klasszikus és modern produkciókban is.

Egyik meghatározó alkotója a Vajdai Vilmos által létrehozott TÁP Színháznak. Találkozhatunk nevével más alternatív társulatok színlapján is (Dumaszínház, A38-as hajó, Pince Színház stb.).

A Dzsesztetés című darabban kivételes zenei tehetségét is bizonyíthatta a nagyérdemű előtt. Zenét – öccséhez, Keresztes Gáborhoz hasonlóan – autodidakta módon tanult. Több hangszeren virtuóz módon játszik; zenét szerez, hangszerel, saját építésű stúdiójában felvételeket kever. Billentyűse és szerzője a SADANT nevű formációnak.

Méltatás[2]
Az alkalmi zenekar lelke Keresztes Tamás. Zongorás magánszámát bármely jazzklub megvehetné aranyáron, a dobszólóját pedig – melyben bejárta a színpadot, és az álló hamutartótól kezdve földön és égen, zongorán és széken járt a dobverőkkel – cirkuszi attrakcióként lehetne eladni hasonló árfolyamon. És – észrevenni ezt is – vezényel közben, a többiek fél pillantása rajta, akár tangóharmonika van a kezében, akár gitár. Keresztes vérbeli muzsikus, de ne tévedjünk: a kitűnő színészt látjuk a színpadon.

2016. július 22-én, a szegedi Thealter Fesztiválon mutatták be Gogol monodrámáját, az Egy őrült naplóját, amelyhez Axentyij Ivanovics Popriscsin alakjának megformálása mellett ő tervezte a díszletet is, valamint a rendhagyó produkció zenéjét is ő jegyezte, illetve improvizálta egy looper segítségével. Alkotótársai – többek között – Bodó Viktor rendező, Róbert Juli dramaturg és Kákonyi Árpád zenei konzultáns voltak.[3][4]

Magánélete

[szerkesztés]

Jordán Adéllal 10 évig alkottak egy párt. Fiuk, Andor 2010. november 6-án született.[5]

Szerepeiből

[szerkesztés]

Színház

[szerkesztés]
A debreceni évek
Egyetemi gyakorlatok
Mint vendég
  • Shakespeare:
    • Hamlet, dán királyfi (Laertes)
    • Szentivánéji álom
  • Peer Krisztián: Old Death (avagy én se téged) (Marci; Ádám)
  • A csillagász álma[9]
  • Tarantino: Tomik pizzicato[10]
  • TÁP Színház
    • Minden rossz kabaré
    • Bona
    • Clübb bizárr örfeüm
    • Rossz-lesz varieté
    • Sírás lesz a vége
    • TÁP Varieté
    • Keresők
    • Színészverseny
    • TÁP TRAVI VARI
    • Peer Krisztián-Vajdai Vilmos-Veress Anna: Teliholdkor az emberek olyan bolondosok
    • Odüsszeisz
    • Vinnai András: Roló
    • Kurátorok
Továbbá
Katona József Színház

Mozgókép

[szerkesztés]

  • Vadkacsa (2008)
  • Koccanás (2009)
  • Messze Európában (2009)
  • Éji séták és éji alakok (2010)
  • Nyár utca, nem megy tovább (2011)
  • Chili vagy Mango (2013)
  • Kossuthkifli (2015)
  • Tóth János (2018)
  • Keresztanyu (2021–2022)
  • Marsra magyar! (2023–2024)

Szinkron

[szerkesztés]

Rádió

[szerkesztés]
  • Lanczkor Gábor: A malária (2012)

Színházi zenei munkák

[szerkesztés]
  • Szentivánéji álom (Társszerző, Keresztes Gáborral)
  • Vadászgörény
  • Szép magyar komédia
  • Reviczky
  • A nagy Sganarelle és Tsa (Don Juan)
  • Motel (Társszerző, Kunert Péterrel)
  • Lány kertben (Társszerző, Jean-Philippe Heritier-rel )
  • Menyekbe vágtató prolibusz
  • Egy őrült naplója

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Hang és kép

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]


Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Freebase-adatdump
  2. Revizor: ALL THAT JAZZ
  3. Archivált másolat. [2016. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 6.)
  4. UNIKORNIS.HU. [2016. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 6.)
  5. Fehérváry-Ménes Anna: "Az jelenti az igazi gazdagságot, ha tartozunk valakihez". Nők Lapja, LXXV. évf. 23. sz. (2024. június 5.) 20–22. o. ISSN 0029-0963
  6. * A Zsámbéki Nyári Színház előadásai
  7. ** A Nemzeti Színház előadása
  8. *** A Katona József Színház előadásai
  9. A Krétakör Színház előadása
  10. A Szombathelyi Kamaraszínház produkciója
  11. [1]
  12. Vígszínház: Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház :: Vígszínház (magyar nyelven). www.vigszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2024. június 12.)

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]