I. Péter ciprusi király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Péter
I. Péter portréja Andrea di Bonaiuto festményén, A Santa Maria Novella templom spanyol kápolnája, Firenze
I. Péter portréja Andrea di Bonaiuto festményén, A Santa Maria Novella templom spanyol kápolnája, Firenze

Ciprusi Királyság királya
Πέτρος Α'/Pierre Ier
Uralkodási ideje
1359. október 10. – 1369. január 16.
Koronázása Nicosia
1358. november 24.
Elődje IV. Hugó
Utódja II. (Kövér) Péter
Örmény Királyság királya
Պետրոս Ա
Uralkodási ideje
1368. – 1369. január 16.
Koronázása nem koronázták meg
Elődje IV. (Neghiri) Konstantin
Utódja IV. (Neghiri) Konstantin
Jeruzsálemi Királyság címzetes királya
Pierre Ier
Uralkodási ideje
1359. október 10. – 1369. január 16.
Koronázása Famagusta, Ciprus
1360. április 5. (a jeruzsálemi koronával)
Elődje IV. Hugó
Utódja II. (Kövér) Péter
Életrajzi adatok
Uralkodóház Lusignan(-Poitiers)-ház
Teljes neve Lusignan(-Poitiers) Péter
Született 1328. október 9.
Nicosia
Elhunyt 1369. január 16. (40 évesen)
Nicosia
Nyughelye Dominikánus templom, Nicosia
Házastársa 1. Monforti Échive címzetes athéni hercegnő (1324–1353 előtt/1342)
Házastársa 2. Eleonóra aragón királyi hercegnő, Ribagorça és Prades grófnője (1333–1417)
Gyermekei 2. feleségétől:
1. Péter (1357–1382)
2. Margit (1360 körül–1397 után)
3. Échive (–1469 előtt)
Ágyasától, Jeanne Alaman úrnőtől:
4. N. (gyermek) (1363–fiatalon)
Édesapja IV. Hugó ciprusi király (1293/96–1359)
Édesanyja Ibelin Aliz (1304/06–1386)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Péter témájú médiaállományokat.

I. Péter (1328. október 9.Nicosia, 1369. január 16.), franciául: Pierre Ier de Chypre, görögül: Πέτρος Α' τῆς Κύπρου, örményül: Պետրոս Ա Լուսինյան, arabul: بطرس الأول من قبرص, ciprusi és örmény király, valamint címzetes jeruzsálemi király. Nevéhez kötődik az utolsó komolyabb kísérlet keresztes hadjárat indítására és a Jeruzsálemi Királyság visszafoglalására.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trónra kerülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Hugó ciprusi király és Ibelin Aliz elsőszülött fia. Apja második házasságából született, és csak a másodszülött volt, ezért kevés esélye lehetett a trón elnyerésére, főleg hogy bátyjának, Lusignan Guido (1315/161342/43) hercegnek fia született Hugó (1335 körül–1385/86) személyében. Bátyja meghalt, mikor Péter 14-15 éves, bátyjának a fia pedig 7-8 éves volt. A trónöröklés joga az unokaöccsét, Hugó herceget illette, de Péter apja, IV. Hugó az unokája helyett a másodszülött fiát, Pétert jelölte a trónra, és még az életében, 1358. november 24-én Nicosiában megkoronáztatta annak ellenére, hogy az unoka, Hugó herceg is már 24 éves volt, mikor IV. Hugó meghalt. Ez a trónváltozás a későbbi viszályok magvát is elhintette a családban. Péter az apja halálakor, 1359. október 10-én akadálytalanul foglalhatta el a trónt. 1360. április 5-én Famagustában a már csak papíron létező Jeruzsálemi Királyság királyává is megkoronázták.

Péter francia származású lévén szőke hajú és kék szemű volt.[1] Második feleségével, Eleonórával való 16 évig tartó házassága viharosan alakult, féltékenységek, különválások és kibékülések jellemezték a kapcsolatukat.[2]

Keresztes háború szervezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Péter uralkodásához kötődik az utolsó komoly kísérlet a Jeruzsálemi Királyság területeinek visszafoglalására. Elfoglalta az örmény kilikia Korükoszt kereskedőváros várát, majd 1361-ben a johanniták segítségével meghódította a törököktől Attalia városát ami a következő 60 évben ciprusi birtok maradt.[3]

A király 1362-ben európai körutat tett, hogy keresztes hadat toborozzon az egyiptomi és oszmán előrenyomulás megakadályozása és a Szentföld visszafoglalása érdekében. Bejárta Itáliát, Franciaországot, Angliát, Tervéhez megnyerte a johanniták, a Genovai Köztársaság, a Velencei Köztársaság, II. János francia király, IV. Károly német-római császár, IV. Rudolf osztrák főherceg támogatását. 1364-ben a német császárral tartott Krakkóba, a krakkói kongresszusra, ahol I. Lajos magyar királlyal és III. Kázmér lengyel királyjal is találkozott. V. Orbán pápa keresztes háborút hirdetett, de végül nem sikerült összegyűjteni akkor hadat, amekkorát az ígéretek alapján várni lehetett. Jelentős európai uralkodó végül nem jelent meg a seregben, bár a harmadik keresztes hadjárat óta nem indult ekkora sereg keletre.[4]

A király távollétében Cipruson második felesége, Aragóniai Eleonóra királyné és idősebb öccse, János (1329/301375) herceg vitte az államügyeket.[forrás?]

Alexandria elfoglalása és a vérengzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sereg Rodoszon gyülekezett, majd 1365. október 4-én elindult Alexandria meghódítására. Bíztak benne, hogy a kereskedelmi szempontból fontos kikötőváros elvesztése komoly csapást jelent majd az egyiptomi Mamlúk Birodalom számára és megfelelő kiindulópontja lesz a további keresztes hódításoknak. Az október 9-én kibontakozó támadás meglepte a muszlimokat és a város súlyos csata után egy nap alatt elesett.

A győztesek irgalmatlan tömeggyilkosságot hajtottak végre Alexandriában, és nem csak a muzulmán polgárokat, de a város keresztény és zsidó polgárait is megölték, illetve közülük 5000 főt rabszolgának adtak el. Kirabolták a helyi boltokat, kegyhelyeket, sírokat, magánházakat, még a városban letelepedett európai kereskedők boltjait is. A zsákmányt a helyiektől elkobzott állatokon szállították el a hajókhoz, majd az állatokat is leölték. Ezt követően a zsákmánnyal megrakott sereg katonái már egyáltalán nem akartak tovább harcolni, csak hazajutni az összerabolt javakkal. Péter hiába tiltakozott, a sereg hajói egymás után indultak Ciprus felé. A ciprusi király az utolsók között hagyta el az elpusztított és kiürített Alexandriát, amikor az egyiptomi sereg már annak kapuihoz közeledett. Bízott benne, hogy Cipruson sikerül meggyőznie a kereszteseket, hogy kincseik biztonságba helyezése után folytassák a hadjáratot, de erre esélye sem volt: a nyugatiak visszatértek Európába.

A kísérlet totális kudarcot vallott és visszaütött résztvevőire is. Péter terve meghiúsult így megkísérelt előnyös békét kötni a szultánnal. Ennek híre lehűtötte az újabb keresztes sereg toborzásában bízó néhány európai uralkodó lelkesedését. A civilizálatlan tömeggyilkosság pedig olyan mély sebeket okozott a diplomáciai kapcsolatokban, hogy az lehetetlenné tette az egyiptomiakkal való békekötést és a kereskedelmi kapcsolatok gyors helyreállítását. Ennek következtében Európában megcsappant a keletről érkező áruk száma, az árak megemelkedtek.[5]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Péter meggyilkolása Jean Froissart krónikájában

1368-ban a IV. Konstantinnal elégedetlen örmény nemesek felajánlották Péternek az örmény trónt, amelyet ő el is fogadott, és előkészületeket tett az örményországi utazás érdekében. A ciprusi nemesek azonban aggódtak a király politikája miatt. Tartottak tőle, hogy keresztes elkötelezettsége és tevékenysége végleg kiüríti a ciprusi államkasszát, ezért a Péterrel elégedetlen ciprusi bárók merényletet készítettek elő a király ellen, és 1369. január 16-án[6] nicosiai palotájában álmában rajtatörtek és meggyilkolták. A gyilkosságba be volt avatva Péter két öccse, János és Jakab, de édesanyja, Ibelin Aliz anyakirályné nem tudott a tervről.[7] Péter özvegye, Eleonóra királyné lett ekkor a kiskorú fiuk, a 12 éves II. Péter nevében a régens sógorával, János herceggel együtt, akinek nem bocsátotta meg a férje elleni merényletet, és 1375-ben genovai segédlettel meggyilkoltatta.[2] Halála lehetővé tette a békekötést az egyiptomiakkal: az egyezmény a következő évben született meg.[8]

Pétert a nicosiai Dominikánusok templomában helyezték örök nyugalomra.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. L. Rudt de Collenberg (1980: 127).
  2. ^ a b L. Rudt de Collenberg (1980: 128).
  3. Runciman, 1999. 973. old.
  4. Runciman, 1999. 965-967. old.
  5. Runciman, 1999. 968-970. old.
  6. Vagy január 17-éről január 18-ára virradó éjjelén, l. Rudt de Collenberg (1980: 125–126).
  7. L. Rudt de Collenberg (1980: 125–126).
  8. Runciman, 1999. 970. old.
  9. L. Rudt de Collenberg (1980: 129).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rudt de Collenberg, Wipertus Hugo: Les Lusignan de Chypre, EΠETHΡΙΣ 10, Nicosia, 1980.
  • Kőszeghy Péter (szerk.): II. Piusz pápa feljegyzései II/2 (2. köt.) 7–12. könyv, Történelmi források II. [eredeti cím: Commentarii rerum memorabilium, ford.: Bellus Ibolya és Boronkai Iván], Balassi Kiadó, Budapest, 2001.
  • Runciman, 1999.: Runciman, Stephen. A keresztes hadjáratok története. Budapest: Osiris Kiadó. ISBN 963-379-448 [1951] (1999) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előző
IV. Hugó
Ciprusi király Armoiries Chypre 1393.svg
1359 – 1369
Következő
II. (Kövér) Péter
Címzetes jeruzsálemi király Armoiries de Jérusalem.svg
1359 – 1369
Előző
IV. (Neghiri) Konstantin
Örmény király Armoiries Héthoumides.svg
1368 – 1369
Következő
IV. (Neghiri) Konstantin