Holland aranykor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A holland aranykor Hollandia történelmének az önálló államiság kivívásával kezdődött időszaka, ami bő száz évig tartott (nagyjából a 17. században), hihetetlen gazdasági, kulturális, katonai és művészeti fellendülést hozva az újonnan alakult országban.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aranykor kezdete és vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetét 1579 és 1609 közé tehetjük:

amit leggazdagabb tartományáról hamarosan Hollandiának kezdtek nevezni;

  • 1609-ben kötötték meg azt a 12 évre szóló fegyverszünetet Spanyolországgal, amelyben a spanyolok de facto elismerték Hollandia függetlenségét.

Az aranykor végének nagyjából 1688-at, a pfalzi örökösödési háború (1688–1697) kezdetét tekinthetjük.

Gazdaság, külterületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 17. század a sikerek kora volt, és ezt az alapozta meg, hogy Hollandia lett az atlanti és a balti kereskedelem találkozópontja, majd ezt kihasználva Európa pénzügyi központja. Sok közgazdász szerint Hollandia volt a világ első tőkés országa.

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A földek szűkössége kikényszerítette a technológia állandő fejlesztését, mind hatékonyabb megoldások kiötlését és bevezetését. Kiemelendő a vetésforgó, ami lehetővé tette, hogy ne kelljen a földeket parlagon pihentetni, hanem az étkezési növények vetése/ültetése közti időszakokban azok regenerálódását takarmánynövények (például pillangósvirágúak) vetésével még gyorsítsák is. Az alacsony terméshozamú, külterjesen művelt gabonafélék helyett mindinkább a lényegesen nagyobb hozzáadott értékű zöldség- és gyümölcstermesztésre, valamint az exportképes kertészetre (ennek egyfajta szimbóluma a tulipánhagyma termesztése) álltak át.

A takarmánynövények termesztése egyúttal lehetővé tette, hogy mindinkább átálljanak az egész éves állattartásra (korábban a legtöbb állatot ősszel levágták).

Az egész országban általánossá vált a trágyázás, az öntözés és a belterjes állattartás (istállózás). Elkezdték gépesíteni a mezőgazdaságot; ennek fontos lépcsője a cséplőgép feltalálása (1636).

A szél energiáját nemcsak a malmokban használták fel, hanem vízátemelésre, a vizek elvezetésére is; így alakult ki a jellegzetes, „szélmalmos” holland táj. A csatornarendszert nemcsak a vizek elvezetésére használták, hanem a mezőgazdasági termékek szállítására is.

Ezek együttes eredményeként:

  • a kor Európájában szokatlan módon nemcsak a városi, de a vidéki lakosság életszínvonala is nőtt;
  • a parasztok (máshol egyre inkább lenézett) munkáját továbbra is megbecsülték.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ipari fejlődés hajtóereje a mezőgazdaság terméktöbblete és ezzel a fizetőképes kereslet megjelenése volt. A mezőgazdasági gépipar és az élelmiszeripar után a luxuscikkek gyártása futott fel különösen erőteljesen. A sajátos „hollandikumok”:

  • agyagpipa,
  • fajansz,
  • sajt stb.

egész Európába eljutottak. Amszterdam lett a drágakőcsiszolás világközpontja. Az egyéb iparágak fejlődését azonban éppen a holland gazdaság (és gazdagság) fő motorjává vált közvetítő kereskedelem dominanciája akadályozta.

Külbirtokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország intenzív és sikeres gyarmatosításba kezdett. Megalapították:

és hajósaik a számos földrajzi felfedezés (a Csendes-óceán szigetei, Ausztrália stb. mellett értékes monopóliumokat szereztek (egyebek között a kizárólagos kereskedelem jogát Japánnal).

A holland gyarmatok:

Kereskedelem, szállítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amszterdam lett az újkori Európa leggazdagabb kereskedővárosa; a hollandok „kereskedő néppé” váltak. Ennek hajtóereje a távoli és ezért értékes fűszernövények (bors, szerecsendió stb.) és élvezeti cikkek (tea stb.) kereskedelme volt, majd egyre inkább Hollandia vált az egész világ teherszállítójává — ez a kereskedelmi túlsúly robbantotta ki az angol–holland háborúkat. Alapelvük a szabad kereskedelem volt, ezért hajóik rendszeresen szállítottak árukat a Hollandiával éppen hadban állító országokba is. Ez ellen a vetélytársak protekcionista intézkedésekkel védekeztek; ezek jellegzetes példája az első angol–holland háború előtt kibocsátott Navigation Act.

Szolgáltatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amszterdamban nyílt meg az első, folyamatosan működő tőzsde is. Az árutőzsde korai szakaszának leghíresebb epizódja az 1636-37-es tulipánmánia, aminek végén teljes vagyonok úsztak el, amikor az irreálisan magasra kúszott árak hirtelen összeomlottak. Az értéktőzsdére először a Kelet-, illetve a Nyugat-Indiai Társaság részvényeit vitték be. Megkezdődtek a tőzsdespekulációk: Isaac le Maire részvényeket eladva leszorította azok árát, majd a nyomott árfolyamon többet vásárolt vissza.

A kereskedelemmel felvirágoztak a biztosítók, nyugdíjalapokat hoztak létre, megkezdődtek a gazdasági ciklusok.

Állami intézményrendszer, belpolitika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németalföldön a függetlenségi mozgalom egyik hajtóereje az volt, hogy a tartományt megöröklő és hitbuzgó katolikus spanyol uralkodók kegyetlenül elnyomták a mind jobban terjedő protestantizmust. Ezért a reformáció vált a függetlenségi törekvések összefogó erejévé, és a függetlenné válás után csak a lakosság törpe kisebbsége maradt katolikus. Őket azonban egyáltalán nem üldözték; a holland polgári berendezkedés egyik alapelve a vallási türelem volt. Ez a berendezkedés rendkívül előnyös volt a zsidóknak is, úgyhogy a más országokból (kiváltképp Spanyolországból elűzött zsidók tömegesen települtek át Hollandiába (főleg Amszterdamba).

A hét tartomány nem hozott létre egységes állami intézményrendszert: mindegyik maga határozta meg szervezetét, és nemcsak bel-, de sokszor még külpolitikáját is. Nemcsak hogy egységes gazdaságpolitikájuk nem volt, de még pénzt is önállóan vertek. Nem volt egységes hivatali rendszer; a hét tartomány önállóan, „ki-ki a maga szájíze szerint” építette ki közigazgatását. A rendi gyűlésben minden tartománynak egy-egy szavazata volt, és mivel a döntéshez a hét tag egyetértése kellett, a gyűlés gyakorlatilag határozatképtelen volt.

A végrehajtó hatalom egy 12 tagú tanács kezében összpontosult; ennek elnöke a kormányzó volt, de ő ténylegesen csak háborús időkben irányíthatta a tartományokat. A század első felében az Orániai-ház adta a kormányzókat, de az elvesztett első angol–holland háború után a hollandok vállalták, hogy több orániait nem választanak kormányzóvá, úgyhogy ezt a tisztséget 1650–1672 között nem töltötték be. Az elvileg 1672–1702 között kormányzó Orániai Vilmost 1689-ben Nagy-Britannia királyává választották, és a perszonálunió idején csak a távolból (tehát gyakorlatilag nem) „irányította” a tartományokat.

Külpolitika, háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A németalföldi szabadságharc vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1621-ben Hollandia bekapcsolódott Spanyolország ellen a harmincéves háborúba. A hollandok természetesen nem annyira a szárazföldi, mint inkább a tengeri hadműveletekben jeleskedtek. E tevékenységük megkoronázásaként 1639. október 21-én Maarten Tromp admirális (a holland flotta de Ruyter előtti legnagyobb tengernagya) teljesen szétverte a második spanyol Armadát: a hollandok a 70 sorhajóból 56-ot elfogtak, elsüllyesztettek vagy felgyújtottak. Valószínűleg ez volt a vitorlások korának legátütőbb, legteljesebb győzelme: eredményeként a spanyol tengeri hatalom gyakorlatilag megszűnt, a tengerek urává Hollandia vált. Az 1641 januárjában függetlenné vált Portugália nagyon féltette brazíliai birtokait Hollandiától, és 1641. május–júniusában több szerződésben az éppen érvényes határokat elismerve általános érvényű békét kötött vele.

A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békében (1648) nemcsak Spanyolország ismerte el Hollandia függetlenségét, de azt is kimondták, hogy az ország a Német-római Birodalomnak sem része.

Mivel úgy látszott, hogy Hollandia tengeri hatalmát komolyabban senki sem veszélyezteti, a holland admiralitások (a hét tartománynak külön-külön flottája volt) takarékossági okokból a legtöbb hadihajót leszerelték, majd eladták. Az angolok eközben gyorsan fejlesztették flottájukat, és nagyobb részt követeltek maguknak a tengeri kereskedelemből. A 17. század második felére e két tengeri hatalom hektikusan változó szövetségi rendszerekben meg-megújuló küzdelme nyomta rá bélyegét.

Az angol–holland háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bővebben lásd: angol–holland háborúk.

A három angol-holland háborúból:

  • 1652–1654,
  • 1665–1667;
  • 1672–1674

kettőt (a másodikat és a harmadikat) a tengeren egyértelműen a hollandok nyertek, a stratégai győztes azonban egyértelműen Anglia lett — nemcsak az észak-amerikai holland gyarmatokat szerezte meg (Új-Amszterdammal, a későbbi New Yorkkal), de azt is sikerült elérnie, hogy a második háború után mellé álljanak a korábban (leginkább csak elvileg) a hollandokat támogató franciák, és e két, jóval népesebb ország szárazföldi erőivel a hollandok nem vehették fel a versenyt. Ahogy a szinte kizárólag tengeren vívott angol–holland háborúkat felváltották a szárazföldön zajló francia–holland háborúk, úgy hanyatlott le Hollandia csillaga.

A francia–holland háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A három francia–holland háború:

pusztításainak eredményeként Hollandia fokozatosan elvesztette nagyhatalmi szerepét; több európai állam katonailag és gazdaságilag is megelőzte. A század végén középszerűvé süllyedt (pedig ekkor az angolok már inkább őket támogatták a franciákkal szemben).

Tudományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentős mértékben a Spanyolországból elűzött és letelepült zsidóknak köszönhetően Hollandia egyértelműen a kor vezető tudományos hatalmává vált. Közoktatása messze felülmúlta a többi országét: szinte mindenki tudott írni és olvasni.

Az ország leghíresebb felsőoktatási intézménye a Leideni Egyetem volt, ahol főleg a nyelvtudományt, az államtudományokat és a természetismeretet művelték kiemelkedő színvonalon.

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A művészettörténet a 19/20. század fordulójáig afféle elfajzott, a reneszánszénál kisebb értékű, önállótlan művészeti korszaknak tekintette a barokkot. Ezen téves értékítélet felülvizsgálata a német nyelvterületen

munkásságának hatására kezdődött el.

Iparművészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jóléttel járó kereslet elképesztő mértékben fellendítette az alkalmazott művészeteket:

  • műbútor-asztalosság,
  • porcelánkészítés,
  • nyomdászat,
  • térképművészet,
  • üvegmetszés,
  • ötvösművészet,
  • drágakőcsiszolás stb.

Képzőművészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi és déli tartományok különválása (1579) után az egykori Németalföld két részében a művészetek nemcsak tartalmilag, de technikailag is eltérő irányban fejlődtek tovább. Délen a rajzművészet a festészet afféle szolgálólányaként alárendelt szerepet játszott, északon azonban rajz, a sokszorosított grafika és rézmetszet fokozatosan önálló művészeti ággá vált, és fejlődésének csúcspontját Rembrandt Harmensz van Rijn művészetében érte el. Legnagyobb festőjéről a művészetekben a holland aranykort gyakorta „Rembrandt korának” nevezik.

Festészet, rajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a protestánsok kitiltották a képeket a templomokból, a művészek megrendelői mindinkább a gazdagok lettek — méghozzá az ország polgári jellegének megfelelően nem annyira az arisztokraták, mint inkább a polgárok. Szükségképpen jelentősen átalakult a művek témaválasztása: visszaszorultak az egyházi, illetve biblikus motívumok, de jelentősen megnőtt a portrék száma, majd valamivel később a mindennapi élet mozzanatait ábrázoló alkotásoké, amelyek főleg a műhelyek, vendégszobák, étkező vagy tanácskozó helyiségek, kocsmák és egyletek falait díszítették. Kialakult és kivirágzott egy új műfaj: a zsánerkép, aminek három legnagyobb mestere Vermeer, Jan Steen és Frans van Mieris volt. A megrendelők és velük a megrendelések tömege rengeteg művész megélhetését biztosította: a században mintegy 3000 holland festő alkotott. Rembrandt mellett a kor további, jelentős alkotói:

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentősebb alkotók:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]