Dacia (római provincia)

Dacia
Dacia provincia a Római Birodalomban
Fennállás	106 - 271/275
Ország	Római Birodalom
Központ	Ulpia Traiana Sarmizegetusa
Főbb települések	Apulum (Gyulafehérvár), Napoca (Kolozsvár), Porolissum, Drobeta (Turnu Severin)
Népesség
Népesség	ismeretlen
Nemzetiségek	rómaiak, dákok
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Dacia témájú médiaállományokat.

Dacia fekvése a Római Birodalmon belül 107-ben

A római Traianus-oszlop spirális domborműszalagja 23 fordulatával Traianus két daciai hadjáratának eseményeit örökíti meg

Dacia Kr. u. 106 és 271 között római provincia volt, amely a mai Erdély nyugati és déli részét, a Bánság keleti területét és Olténiát foglalta magába. Székhelye Ulpia Traiana Sarmizegetusa volt. Egyike volt az utolsó római provinciáknak és az első volt, amelyet a Római Birodalomnak fel kellett adnia. A provincia alig 170 éves fennállása alatt a területen több ezer kilométeres úthálózat, tíz városias település, közel száz katonai erődítmény és több ezer római felirat, szobor és kistelepülés keletkezett, amely alapját képezte a középkori települések létrejöttének.

A terület meghódítása

A Kárpát-medence keleti részével a rómaiak már a Kr. e. I. század óta élénk gazdasági és diplomáciai kapcsolatban álltak.

Jelentősebb események:

• La Tène korszak (IA, IB, IIA, IIB, IIC) második fele (Kr. e. 150 - Kr. u. 106): intenzív dák-római kapcsolatok
• Kr. e. 109-106: a dákok és szkordiszkusok harca M. Minucius Rufus ellen (Frontonius Strat. II.4.3.). Rubobostes (Burebista?) felemelkedése
• Kr. e. 74: C. Scribonius Curio összetűzése a dákokkal a Dunánál (Florus)
• Kr. e. 60: kelta területek elfoglalása Burebista királysága által (Púchov kultúra-Zemplin oppiduma az anartesek területén)
• Kr. e. 55: Burebista a pontusi görög városokat támadja
• Kr. e. 48: tárgyalások Pompeius Magnussal
• Kr. e. 13 körül: a dákok Pannóniát támadják. M. Vinicius behatol Daciába
• Kr. u. 69: a dákok támadják Moesia tartományt. Diurpaneus-Decebalus felemelkedése
• Kr. u. 85-86: dák-jazig betörés Moesia területére
• Kr. u. 87: Cornelius Fuscus és az V. Aludae legio legyőzése
• Kr. u. 88: Második Tapae-i csata: Tettius Iulianus győzelme a dákok felett
• Kr. u. 89: kompromisszum Decebalus királlyal (rex amicas)

A terület meghódításának okai között számos érvet felsorakoztathatunk: gazdasági (érclelőhelyek, só, erdő, rabszolga utánpótlás, adók kivetése), katonai és politikai (a dák támadások megszüntetése, római hatalmi struktúra a barbár népességek között) és személyes, császári ideológiai érvek is közre játszottak (Traianus, az új Nagy Sándor expanzív politikája). Elődei sikertelen próbálkozásai után Traianus császár hódította meg a Dák Királyságot két hadjáratban (101-102 és 105-106 között). Sikerült megtörni ellenállásukat és provinciává tenni a területet.

A terület romanizációja

A provincia romanizálódásának mértéke és tartóssága komoly vita tárgyát képezi a történészek között. A magyar szakemberek általában kismértékűnek és rövid idejűnek tartják, míg a román kutatók szerint teljes és végleges volt. A külföldi történészek között mindkét véleménynek vannak pártfogói. A Dacia területén fennmaradt latin nyelvű tömb elmélete abból az elképzelésből indul ki, hogy a katonák és telepesek tömeges beáramlása a birodalom más részeiről maga után vonta az őslakos dákok nyelvi asszimilációját, és ennek következtében Dacia olyan provinciává vált a 170 évnyi római uralom alatt, ahol a lakosság túlnyomó többsége latinul beszélt. Ennek ellentmond az a tény, hogy az őslakosokat nem irtották ki, nem pótolták őket bevándorlókkal, és csak kevés város létezett. Egy ilyen mértékű asszimiláció Délkelet-Európa más részein - amelyek több mint 500 éven állt voltak római uralom alatt - csak keskeny területi sávokon következett be a nevek nyelvészeti mutatója szerint. Olyan sík területeken, amelyek rendkívül alkalmasak voltak a veteránok letelepedésére, és a városi élet kibontakozására. Ez utóbbi esetekben is feltételezhető azonban, hogy a latin még ezeken a helyeken is csak az ókor vége felé vállt többségi nyelvvé, egy olyan időpontban, amikor Daciában a romanizálás állítólag már régen végbement. Gottfried Schramm rámutatott, hogy a Balkán nagyvárosaiban - ahol a római uralom 500 évig tartott - a lakosság többsége ellenállt a romanizációnak, és továbbra is a helyi barbár nyelveken beszélt, igaz, azok időközben számos latin jövevényszóval gazdagodtak. A latin nyelv olyan időpontban vált többségi nyelvvé ami Dacia kiürítése utánra esett, még az olyan városokban is mint Poetovio, ami katonai tábor és dedukciós kolónia lévén, a romanizálás gócpontja volt.

A romanizálódás támogatói - főleg a román történészek - további változatos érveket szoktak felhozni elméletük alátámasztására. Ezek között vannak történelmileg hitelesek, és puszta koholmányok is. Történelmileg megalapozott az az érv, hogy a helyi lakosság a római légiókkal és telepesekkel való kereskedelem során átvette a latin nyelv használatát. Kevésbé hiteles az az állítás, hogy az őslakosoknak a latin tette lehetővé hogy meg tudják értetni magukat a közigazgatással és a római telepesekkel. Ez azért életszerűtlen, mert az önellátó parasztság életét nem a kereskedelem, vagy a külvilággal való kapcsolat határozta meg. Történelmileg teljesen hiteltelen az az érvelés, mely szerint a római államhatalom rákényszerítette a latin nyelv használatát a parasztságra.

A Dacia romanizálódásáról szóló elmélet tehát azt feltételezi, hogy délkelet-európa többi részéhez képest, ebben a tartományban más, a csak erre a területre jellemző folyamatok zajlottak le: hogy a romanizáció abban a provinciában volt a leggyorsabb, amelyet a rómaiak a legrövidebb ideig tartottak uralmuk alatt, és hogy Dacia esetében a nyelvcsere még a hegyek akadályát is leküzdötte.

A különösen gyors romanizáció egyetlen oka az lehetett volna, ha az őshonos lakosságot teljesen kiirtották volna, vagy a harcok után életben maradt dákok elvándoroltak volna, és helyükre a birodalom belsejéből - Itáliából - hoztak volna telepeseket. E feltevés egyes részei még forrásanyaggal is bizonyíthatóak lennének, ugyanakkor Dacia romanizálódásának képviselői ezt mindig is visszautasították. Az elmélet hirdetői szemében magától értetődő az a feltevés, hogy a harcok befejeztével a dákok és a rómaiak békésen összeolvadtak egymással. A román kutatók természetes módon elutasítják azt a feltevést, hogy ők népirtók leszármazottai lennének. A régészeti kutatások megerősítették, hogy a dákok településeiknek jelentős részében túlélték a leigázást, bármilyen nagy is volt a véráldozatuk, valamint nem sokkal később már a birodalom hadseregében szolgáltak segédcsapatokként.

Ennek részben ellentmondanak a Daciában talált latin nyelvű feliratok. A rövid idejű megszállás ellenére meglepően sok, 3000 darab maradt fenn. A Kerényi András által elvégzett elemzés szerint, az ebből feljegyzett 2600 személynév közül 1860 itáliai-latin, 355 görög, 184 nyugat-balkáni és kelta, további 67 pedig keleti eredetű. Töredékesen maradt fenn 66 név, 17 pedig besorolatlan. Marad egy 51 fős trák vagy dák nevű kisebbség. A román történészek ezt egy teljes lakosságcsere bizonyítékaként értelmezik, azonban Schramm érvelése szerint, ez "egészen másnak mutatkozik a régészeti leletek fényénél. Túlhaladott életformájába zárkózva az őslakosok nagy tömege nyilvánvalóan továbbélt a katonai alakulatok és az újtelepesek mellett, anélkül hogy nagyobb tömegük összeolvadt volna a bevándorlókkal." Kevés, mindössze 12 város létezett egymástól messze szétszórva, a hadseregben pedig csak nagyon kevesen beszéltek latinul, mert ez az az időszak, amikor alapjaiban változott meg az újoncállítási gyakorlat. Emiatt mind a városok, mind a hadsereg romanizációs hatása elhanyagolható. Utóbbinak akkor lett volna nagyobb szerepe benne, ha lényegesen több veteránkolóniát alapítottak volna, mint amennyit Daciában feltételezhetünk.

Gazdaság és társadalom

A római hatalom megszilárdulásával elkezdődött az úthálózat kiépülése. A birodalom belseje felé állandó kőhíd vezetett át a Dunán. A tartomány székhelye Ulpia Traiana Sarmizegetusa lett. Katonai táborok, s mellettük városok épültek, mint Apulum (ma: Gyulafehérvár) a Maros partján vagy a Kis-Szamos parti Napoca (ma: Kolozsvár). Az ércbányászat fellendült az Erdélyi-érchegységben: központja Ampelum (ma: Zalatna) volt. Az aranybányák állami kézben voltak, s felszíni és tárnás művelés folyt. A bányákban a birodalom különböző részeiből hozott munkások dolgoztak.

A provincia lakossága elsősorban a birodalom minden szegletéből ide sereglett népek (főleg a dunai provinciák - Pannonia, Dalmatia, Noricum) alkották. A Severus-korban jelentős keleti (Palymr) népesség érkezik Daciába, de számos kis-ázsiai, anatóliai csoportot is ismerünk feliratokról, főleg városi környezetből. A provincia teljes népességét nehéz megbecsülni, a kortárs szakirodalmi becslések 500.000 és 1 millió között vannak. Egyelőre nehéz bizonyítani a helyi, dák lakosság jelenlétét, ám az elmúlt évek régészeti felfedezései arra utalnak, hogy élénk kapcsolat volt a dákok és rómaiak között a provincia fennállása idején is. A provincia lakosságának jelentős részét (több mint 55.000 fő) a katonaság tette ki, így Daciát jellemzően katonai provinciának nevezik. A katonák Kr. u. 168 után két légiótáborban (Apulum - Gyulafehérvár és Potaissa - Torda) és közel száz más auxiliáris táborban, megfigyelőtoronyban és vidéki katonai állomáson élt. A katonaság erőteljes jelenléte és a rendkívülinek számító, igen hosszú Limes-szakasz alapvető jellegzetessége volt a provinciának, amely a városias települések kialakulását is meghatározta. A provinciában a táborok kiépülését követően jöttek létre a települések és döntő többségük a katonaság jelenlététől függött. Az első és egyetlen alapított város (colonia deducta) a főváros, Ulpia Traiana Sarmizegetusa volt, a többi városi rangot kapott település (Apulum kettős városa, Drobeta, Romula, Potaissa, Porolissum, Tibiscum, Dierna, Ampelum) katonai tábor mellett kialakult vicusból vagy canabae-ból jött létre. Máig kérdéses, hogy a Kolozsvár alatt nyugvó Napoca is katonai tábor mellett jött-e létre, de az analógiák azt mutatják, hogy ez sem lehetett kivétel. A provincia Hadrianus idején három részre szakadt, amely struktúrát Marcus Aurelius újra átrajzolta 168-ban. Ezt követően a szenátori rangú kormányzó Apulumban székelt, amelyek impozáns, 13.000 négyzetméteres területen elterülő palotáját Cserni Béla tárta fel a XIX. század végén. Dacia falusias és városon kívüli településeit - bár számukat a kortárs légirégészeti kutatásokat követően több százra becsülték - egyelőre kevésbé kutatták a régészek. Hasonlóan kevéssé dokumentáltak a provincia római temetői, ezek közül leginkább az apulumi és porolissumi temetőket kutatták az elmúlt években.

A provincia kevesebb, mint 170 éves fennállása alatt több ezer latin, görög és sémi felirat keletkezett. Ezek döntő többsége a két nagy városra (Ulpia Sarmizegetusa, Apulum) és territóriumára összpontosult. Igen gazdag ezek közül a vallásos régészeti anyag: a provincia területén azonosított mintegy 140 római szentélyből több ezer szobrászati és kisplasztikai munka származik. A katonai és vallási építészeten kívül, jelentősek voltak még a városi villák (domusok) is, amelyeket Apulumban, Sarmizegetusán és Napocán is feltártak a régészek.

Hanyatlása

A 3. századi háborúkban Pannóniával együtt Dacia is hadszíntérré vált. A gótok bevonulása állandósította a harcokat. Mivel Dacia nem tudta megvédeni mögöttes területeit, mint az Pannónia esetében egészen a nagy népvándorlás koráig sikerült, Aurelianus a tartomány kiürítése mellett döntött. 270-ben visszaverte a gótokat, de a provincia lakosságát áttelepítette Moesiába. Dacia közel 170 éves római uralom után ismét a barbárok földje lett.

Eutropius Róma rövid története című művében így olvashatunk erről az eseményről (9:15):

"Urbem Romam muris firmioribus cinxit. Templum Soli aedificavit, in quo infinitum auri gemmarumque constituit. Provinciam Daciam, quam Traianus ultra Danubium fecerat, intermisit, vastato omni Illyrico et Moesia, desperans eam posse retinere, abductosque Romanos ex urbibus et agris Daciae in media Moesia collocavit appellavitque eam Daciam, quae nunc duas Moesias dividit et est in dextra Danubio in mare fluenti, cum antea fuerit in laeva."

(Auréliánusz) Róma városát erősebb falakkal vette körül. Épített egy templomot a Napnak, melyben hatalmas mennyiségű aranyat és drágakövet helyezett el. Dacia provinciát, melyet Traianus hozott létre a Duna túloldalán, feladta; miután az egész Illyricum és Moesia elnéptelenedett, nem volt képes megtartani. A római polgárokat, eltávolította Dacia városaiból és földjeiről, letelepítette őket Moesia belsejébe Daciának nevezve azt, ami most a két Moesiára oszlik és ami a Duna jobb felén van, amint az a tenger felé fut, minthogy Dacia korábban a bal oldalon volt.

Történeti kronológiája

Időpont	Esemény
101-102	Traianus császár első dák-római háborúja. Nicopolis ad Istrum és Tropaeum Traiani majdani városok helyszínén a rómaiak nehéz győzelmet aratnak. Békekötés Decebalus királlyal. Fiatal dák katonák besorozása a római hadseregbe (Britannia, Aegyptus)
103-105	Apollodoros felépíti az első dunai hidat Drobetánál. A világ akkori leghosszabb hídja.
105-106	második dák-római háború. A dák főváros és erődítmények eleste, a dák király, Decebalus a mai Kelet-Erdély területére menekül, öngyilkos lesz. Fejét Tiberius Claudius Maximus viszi Rómába.
106. augusztus 11	az első katonai diploma Dacia területéről jelezheti a háború befejezését. Három legio (IV Flavia Felix, XIII Gemina, I. Adiutrix) a provinciában.
106-107	Traianus 123 napos triumphusa Rómában. A Forum Traiani és a háború emlékoszlopának felépítése.
106-109	Iulius Sabinus, a provincia első kormányzója. Census provinciae, lex et formam provinciae. Létrejön a provincia alapító törvénye.
106-117	a provincia Traianus korában. Útépítés, római infrastruktúra kiépítése, első katonai és civil települések. A római bányák létrejötte Verespatakon. Colonia Sarmizegetusa (Várhely) megalapítása. Dacia Augusti Provincia érmék kibocsájtása.
114	I. Adiutrix legio elhagyja a provinciát.
117. augusztus 13	Traianus halála, Hadrianus az új császár.
117 ősze	jazig és roxolán támadások, C. I. Q. Bassus kormányzó elesik a csatákban. Hadrianus fontolgatja a provincia feladását.
118	Q. Marcius Turbo átveszi a provincia katonai vezetését. Hadrianus a Duna partján tartózkodik, sikerül visszaverni a támadást. Feladja Munténia, Dél-Moldova részeit. IV Flavia Felix elhagyja Berzobist.
118-119	a provincia újraszervezése: három részre osztja (Dacia Porolissensis, Superior, Inferior), városiasodás (Drobeta, Romula, Napoca municípiumi rangot kapnak). A kormányzó Apulumban székel majd. Viszonylag békés időszak, a provincia falusias jellegű települései fokozatosan nőnek (pagus Apulensis például).
132	Colonia Sarmizegetusa aqeductusa kiépül.
138-161	Hadrianus halála, Antoninus Pius lesz a császár.
140-144	újabb roxolán támadások, dák mozgolódások. Élénk katonai kapcsolatok Mauretania és Dacia között.
150-158	több jelentős kormányzó provinciák élén (M. Sedatius Severianus, L. Iulius Proclus) akik jelentős építkezéseket kezdeményeznek a főbb városokban.
156-158	szabad-dák betörések az északi határ környékén.
161	Antoninus Pius halála, Marcus Aurelius és Lucius Verus társcsászárok.
161-166	az “antoninusi járvány” (talán pestis), feltehetőleg Dacia területén is jelentkezik.
166-175	az első ún. markomann-háború (Bellum Germanicum et Sarmaticum)
167	súlyos támadások Daciában, a fővárost Sarmizegetusát is megtámadják. Az Alburnus Maior-i (verespataki) viaszos táblácskák elrejtésének ideje.
168	az V. Macedonica legio-t áthelyezik Potaissa (Torda) területére. A provinciában ismét két legio lesz, szenátori rangú provinciává minősül ismét. A második átalakítása a provinciának: Dacia Porolissensis, Apulensis, Malvensis. M. Claudius Fronto együtt irányitja Moesia Inferior és Dacia Apulensis hadseregét. A pagus Apulensisből municipium lesz (municipium Aurelium Apulensium)
169-170	P. Helvius Pertinax a majdani császár Sarmizegetusában procurator.
170-172	háború a costobocusok ellen.
175	béke a rómaiak és a barbárok között. A jazigok átjárhatnak Dacia területén kereskedelmi céllal keletre.
177-180	második markomann-háború. A hármas Daciát Pertinax, a majdani császár vezeti, Apulumban székel.
180	Marcus Aurelius halála Vindobonában (a mai Bécs), Commodus az új császár.
180-185	12.000 dák kap földet Dacián belül. Mozgolódások a provinciában, leverik a lázadásokat. Apulum civil településéből colonia lesz.
193	Commodus halála, Pertinax a császár 87 napig.
193 március	civil háború, több ellencsászár. A dunai provinciák a pannoniai kormányzót, Septimius Severust támogatják.
193-197	Septimius Severus legyőzi ellenfeleit, a dunai légiók segítségével.
197	új városalapitási hullám a régióban, igy Daciában is (Dierna, Tibiscum, Ampelum, Porolissum, Potaissa, Apulum II municipiumok), Romula és Drobeta colonia rangot kapnak. Potaissa is később colonia rangot kap. Fejlődő városok, számos építkezés és nagyszabású projekt indul.
211	Septimius Severus halála. Caracalla és Geta társcsászárok.
212	Geta meggyilkolása. Caracalla egyeduralomra tör, kihirdeti a Constitutio Antoniniana-t, állampolgári jogot ad a szabad embereknek a teljes birodalomban. A történelem első és legnagyobb szabású jogváltozása. 212-217: Caracalla és anyjának, Iulia Domnának uralma. Egyesek szerint Daciában is jár 214-ben. Számos szobor és építkezés hirdeti neveiket, erősödő császárkultusz.
212-217	Caracalla és anyjának, Iulia Domnának uralma. Egyesek szerint Daciában is jár 214-ben. Számos szobor és építkezés hirdeti neveiket, erősödő császárkultusz.
217	Caracalla meggyilkolása, Macrinus rövid uralma. Dák támadások Dacia határán.
218-222	Elagabalus uralkodása.
222-235	Severus Alexander uralkodása. Az utolsó fénykora Daciának, számos nagyszabású építkezés Sarmizegetusa területén (második Palmyr templom).
235 március	Severus Alexander meggyilkolása, a katonacsászárok kora.
235-236	szarmata és szabad-dák betörések.
242	karpok támadása Moesia területén, Daciában is készültség.
246	Dacia saját pénznemmel rendelkezik rövid ideig.
246-247	karpok támadása Daciában. Philippus Arabs császár Daciában. Gótok és gepidák összecsapása észak Daciában vagy a mai Szilágyságban.
247-248	újraépítési hullám, Romula új erődítményt kap.
249-251	Decius uralkodása. Relatív békés időszak, Apulum II. talán colonia rangot kap, az utolsó nagy feliratok állítása a provincia területén.
255-258	a Potaissa-i Azisos templom félépítése, az utolsó nagy szentély Daciában. A légiók Gallienust támogatják.
260 után	a barbár támadások állandósulnak, a provincia fokozatos kiürítése északról dél irányba (érme-kincsek és feliratok száma nő délen).
270-275	Aurelianus uralma. Dacia feladása, a két legio és a római adminisztráció kivonul. A római állampolgárok nagy része fokozatosan elhagyja a régiót (több éves, évtizedes folyamat). Az egykori provincia területe nem lesz laktalan, de politikai entitás nem lesz a területén.
324-337	az egykori déli daciai városok (Dierna, Drobeta, Romula) utolsó római virágzása Constantinus császár idején. Erdély területére bevonulnak a nyugati gótok.

Települései

Dacia római kori települései

Római név	Mai ország és név	Leírás
Lederata	Palánka	Erőd a Dunánál.
Arcidava	Varadia	erőd
Centum Putei	Nagyszurduk	erőd
Berzobis	Resicabánya	erőd
Tibiscum	Karánsebes	erőd
Ulpia Traiana Sarmizegetusa	Várhely	A provincia székhelye, korábban dák székváros.
Micia	Vecel	Erőd a Maros mentén.
Germisara	Algyógy	A Maros mentén
Apulum	Gyulafehérvár	Légiós tábor a Maros mentén
Ampelum	Zalatna
Alburnus Maior	Verespatak
Salinae	Felvinc	A Maros mentén
Potaissa	Torda	Légiós tábor a Maros mentén
Napoca	Kolozsvár	Erőd a Szamos mentén
Porolissum	Mojgrád	Légiós tábor, Dacia Porolissensis székhelye
Samum	Alsókosály	erőd
Dierna	Orsova	Erőd a Duna mentén.
Ad Mediam	Mehádia	erőd
Drobeta	Turnu Severin	Erőd a Duna mentén
Sucudava	Corabia	Erőd a Duna mentén
Romula	Reşca	Municipium, majd colonia, Dacia Malvensis székhelye
Pezendava	Craiova	erőd
Acidava	Enoșești	erőd
Pons Aluti	Ioneşti	Erőd az Olt mentén
Buridava	Stolniceni	Erőd az Olt mentén
Castra Traiana	Dăești	Erőd az Olt mentén
Arutela	Căciulata	Erőd az Olt mentén
Praetorium	Copăceni	Erőd az Olt mentén
Caput Stenarum	Bojca	Erőd az Olt mentén
Cumidava	Barcarozsnyó	erőd
Angustia	Bereck	erőd

Források

• ↑ Erdély története: Köpeczi Béla (főszerk) – Makkai László (szerk) – Mócsy András (szerk): Erdély története (három kötetben). Szász Zoltán (szerk). Budapest: Akadémiai Kiadó. 1986. 46–106. o. ISBN 963 05 4203 X  
• Mike Corbishley: Az ókori Róma földrajza, Holnap Kiadó, Budapest, 1993 ISBN 9633460077
• Tim Cornell - John Matthews: A római világ atlaszaHelikon, Budapest, 1991 ISBN 9632082133
• https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-okori-lexikon-CA894/d-CB495/dacia-CB498/
• Schramm, Gottfried. Korai román történelem – Nyolc tézis a délkelet-európai latin kontinuitás helyének meghatározásához ford.: Schütz István:. Csokonai Kiadó (1997). ISBN 963 260 105 x 

További információk

• Dacia provincia kronológiája. Összeállította T. Szabó Csaba – In: Erdélyi Krónika. Online.
• A római Dacia - nagyon rövid bevezető. Egyetemi segédlet. Összeállította T. Szabó Csaba.
• https://www.forumromanum.org/literature/eutropius/index.html Archiválva 2018. december 24-i dátummal a Wayback Machine-ben

Kapcsolódó szócikkek

• Dákok
• Erdély története a magyar honfoglalásig
• A Kárpát-medence története a honfoglalásig
• A Vaskapu és környéke a római történelemben