Észt irodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Észt irodalom
észt nyelven: 13. század – napjaink
Elterjedése Észtország
Világtörténelmi korszak középkor, újkor, legújabb kor
Eredete középkori irodalom
Jellemzői
Híres alakjai Friedrich Reinhold Kreutzwald
Johann Voldemar Jannsen
Gustav Suits
Villem Grünthal-Ridala
August Annist
Jaan Kross
Híres művei Kalevipoeg
Lapse sünd
Mu isamaa, mu õnn ja rõõm
Toomas ja Mai
Mu isamaa on minu arm
Írástípus latin írás

Észt irodalomnak mindazon irodalmi művek összességét tekintjük, melyeket észt nyelven (eesti keel) írnak. Az észt nyelvet 2012-ben mintegy 1,1 millió ember beszélte.[1] Az észt irodalmi művek körébe beletartoznak az észtül írt szakirodalmi, szépirodalmi művek éppúgy, ahogyan a műfordítások, az észt népköltészet, a filmes és zenés műfajokhoz kapcsolódó észt nyelvű irodalmi tevékenységek, továbbá mindazon irodalmi művek is, melyeket más nyelven írtak ugyan, azonban szerzőjük miatt, vagy témaválasztásuk szerint kapcsolódnak Észtországhoz, illetve esetenként a korai észt irodalom nyelvi emlékeit, nyelvtöredékeit tartalmazzák. Észtország megszállása miatt - amely az északi keresztes háborúk után a 13. századtól kezdve, egészen 1918-ig tartott - a német, svéd, illetve orosz uralom alatti időszak során igen kevés észt nyelven íródott irodalmi mű létrejöttét tette lehetővé.

A legrégebbi észt irodalmi nyelvtörténeti emlék a 13. századból való. A Lettországi Henrik pap által 1229 körül íródott Henrik livóniai krónikája című mű észt földrajzi neveket, észt szavakat és mondattöredékeket tartalmaz. Az 1241-ben íródott Liber Census Daniae, azaz a Dán Népszámlálási Könyv szintén tartalmaz észt helyneveket és családneveket.[2] A legkorábbi összefüggő, észt nyelven íródott irodalmi szöveggyűjtemény az úgy nevezett: Kullamaa-imádságok, amelyeket 1524 és 1528 közt írtak.[3] A legkorábbi észt nyelvet is tartalmazó nyomtatott könyv a kétnyelvű, észt-német Luteránus katekizmus, melyet 1535-ben S.Wanradt és J. Koell adtak ki. Az Újszövetséget võro nyelvre 1686-ban, míg az úgy nevezett "észak-észt" nyelvre csak 1715-ben fordították le. A két dialektust Anton thor Helle(wd) egyesítette az északi változat alapjaira felépítve. Az észt nyelven történő írás felvirágzása a 19. században kezdődött az úgy nevezett esztofília elterjedése idején, ami egyben az észt felvilágosodás kora is volt 1750 és 1840 között.

Az észt nyelv kulturális rétege eredetileg nagymértékben az észt népköltészet verses változataira épült, mely javarészt a szótagok mennyiségén alapult. Néhány meghatározó kivételtől eltekintve az észt nyelv régies alakja kikopott a szóhasználatból a későbbi idők során. A legkiemelkedőbb eredmények ezen a téren az észt nemzeti eposz, a Kalevipoeg (magyarul: Kalev fia), című irodalmi műben lelhetők fel, melyet Friedrich Reinhold Kreutzwald (1803-1882) írt. Továbbá kiemelkednek még ebből a korból Gustav Suits balladája a Lapse sünd (magyarul: Egy gyermek születése), Villem Grünthal-Ridala Toomas ja Mai (magyarul: Toomas és Mai) című verse, illetve August Annist három verse is. Szakmailag a 20. század második felére tehető az észt népdalok legújabb virágkora, melyet elsődlegesen Veljo Tormis zeneszerző munkásságának köszönhetünk.

Az észt nemzeti eposz, a Kalevipoeg 1935-ös kiadásának borítója.

A modern kor legismertebb és legtöbbet fordított észt írói Jaan Kross, illetve Jaan Kaplinski.[4][5]

Az észt irodalom fordítását elsősorban Bereczki Gábor és Fehérvári Győző munkássága tárja a magyar olvasók elé.

A középkor észt irodalma[szerkesztés]

Mivel az észt nemzet és a nemzeti öntudat kialakulása csak a 18-19. század során kapott erőre, ezért hosszú ideig az észt irodalom önálló, idegen behatásoktól mentes mivoltáról nem lehet beszélni. Maga a középkori észt irodalom elsősorban a népköltészeten, a népdalokon és népmeséken keresztül alakult ki és terjedt a hagyományoknak megfelelő módon szájról szájra. Így ebből az időszakból írott észt nyelvű nyelvi emlékek nem maradtak fenn. Pusztán nyelvtöredékek azok, amelyek a korabeli észt nyelv létét bizonyítják. Ilyen például a 13. századból való, Lettországi Henrik pap által 1229 körül íródott Henrik livóniai krónikája című mű, amely észt földrajzi neveket, észt szavakat és mondattöredékeket tartalmaz.

Az 1241-ben íródott Liber Census Daniae, azaz a Dán Népszámlálási Könyv szintén tartalmaz észt helyneveket és családneveket.[2]

A 16. század[szerkesztés]

A legkorábbi összefüggő, észt nyelven íródott irodalmi szöveggyűjtemény az úgy nevezett: Kullamaa-imádságok, amelyeket 1524 és 1528 közt írtak.[6] 1525-ben a reformáció keretein belül Németországban észt nyelvű lutheránus könyveket nyomtattak a hittérítés jegyében. Ezeket a kiadványokat azonban a katolikusok elégették. 1535-ben jelent meg Luther Márton katekizmusa észt nyelven, majd a későbbiek során a Biblia különböző részleteit is kinyomtatták. Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király alapította a tartui jezsuita szemináriumot. A jezsuiták az oktatási tevékenységük mellett észt nyelven íródott kiadványokat is nyomtattak, melyek közül azonban csak nagyon kevés maradt fenn.

Az észt kulturális fejlődésnek a livóniai háború kitörése vetett gátat mintegy negyed évszázad időtartamra. A következő század elejére az észt területek java svéd befolyás alá került. Nem csak a népesség csökkenésének szintjén, hanem a szellemi javak terén, ezen belül is az irodalmi élet terén hozott hanyatlást a háborúskodás.[7]

A 17. század[szerkesztés]

Az észt kulturális élet fejlődését hozta magával az oktatás elterjedése, valamint a béke időszaka, amely miatt ebben az évszázadban volt az első jelentősebb észt irodalmi kibontakozás.

A Tartui Egyetemet II. Gusztáv Adolf svéd király alapította 1632-ben. Ezzel párhuzamosan az észt oktatás is elindult. Tallinnban gimnáziumot és könyvnyomdát is alapítottak. Az észt népiskolai könyvek korabeli szerzője egy pedagógus, Forselius volt, akinek tankönyvei 1686-ban jelentek meg először. Szintén 1686-ban jelent meg az Újszövetség észt nyelven. Az észt egyházi irodalmat elsődlegesen két német pap és irodalmár munkássága bővítette ebben az időben: Joachim Rossihnius (1600-1646), illetve Heinrich Stahl (1600-1657). Stahl alkotta meg az első észt nyelvkönyvet, valamint a régi észt nyelv helyesírásának alapjait is neki köszönhetjük. A szintén német származású Reiner Brockman (1609-1647) írta az első észt nyelvű verseket. Azonban a szépirodalom kibontakozása még váratott magára. Ezt a békés és gyümölcsöző korszakot törte ketté az Északi háború első hulláma, majd nagy északi háború kitörése. Ezt az időszakot, valamint a háborús pusztítást örökíti meg Käsu Hans: Siralmas ének című műve, mely Tartu város 1708-as ostromakor a város pusztulásának képeit tárja elénk. A mű a szerző életében csak kéziratként terjedt tovább és nyomtatásban csak halála után jelent meg.

A 18. század[szerkesztés]

Az 1720-as évektől kezdve kalendáriumok jelentek meg észt nyelven. Német papok a kor vallási megújító mozgalmát, a pietizmust követve jelentettek meg különböző kiadványokat. Az első teljes tartalommal bíró észt nyelvű Biblia 1739-ben jelent meg északészt nyelvjárásban. Ez később nagyban befolyásolta ennek a nyelvjárásnak az elterjedését országszerte, mivel délészt nyelvjárásban nem jelent meg a Szentírás. Az első észt nyelvű folyóirat a Lühhike öpetus (magyarul: Rövid tanítás) volt, amely 1766-67 közt jelent meg és 41 füzetében egészségügyi tanácsokkal foglalkozott. Az első nagyobb terjedelmű észt nyelven íródott vers Käsu Hans Siralmas ének című verse volt.

Az első észt nyelvű hetilap 1766-1767-ben jelent meg.

A 19. század, az észt ébredés kora[szerkesztés]

Lydia Koidula
Dr. Jakob Hurt 1886-ban, Tartuban kiadott észt-német nyelvű népdalgyűjteménye.

A 19. század első éveiben indult útjának az úgy nevezett esztofil mozgalom, amely az észt nyelv és kultúra népszerűsítését és a hazafias érzelmek előtérbe helyezését tűzte zászlajára. A század első felének jelentősebb észt költője Kristian Jaak Peterson volt. Az észt népköltészet gyűjtésének egyik legfontosabb szervezője Friedrich Robert Faehlmann volt. Az ő kezdeményezésére alapították meg az Észt Tudós Társaságot (észtül: Őpetatud Eesti Selts), valamint az ő indíttatására kezdték el kidolgozni az összegyűjtött hősi énekekből felépülő nemzeti eposzt is. Friedrich Reinhold Kreutzwald a nemzeti eposzt, a Kalevipoeget prózai mondák alapján építette fel, melyeket az észt népköltészet hagyományos versformáiba öntötte. Korának másik ismert költőnője volt Lydia Koidula, aki elsősorban hazafias verseket írt. Koidula édesapja volt Voldemar Jannsen, aki az akkori kor legfontosabb napilapját adta ki, az: Eesti Postimees-t. Ennek az újságnak utódja napjainkban is az ország egyik legolvasottabb lapja.

A jobbágyságot Észak-Észtországban 1816-ban, Dél-Észtországban 1819-ben törölték el. Ezt követően a vagyoni helyzet elkülönülése miatt egyre többeknek nyílt lehetőségük a Tartui Egyetemen tanulni. Ez a folyamat alapozta meg az észt ébredés, avagy más elnevezéssel az észt felvilágosodás korát. A század második felében indult el az észt néprajzkutatás, illetve az észt nyelv kutatása. Ezekre különböző tudományos társaságokat alapítottak. Az észt színjátszás is ekkor kezdődött, a fővárosban, Tallinnban. August von Kotzebue német író és drámaíró darabjait észtül és németül is játszották a tallinni német színház falai közt. A század derekán jelent meg az észt nemzeti eposz, a Kalevipoeg is, melyet Friedrich Reinhold Kreutzwald írt 1857 és 1861 között.[8]

1872-ben alapították meg az Észt Írók Társaságát(wd) (észtül: Eesti Kirjameeste Selts, ma: Észt Irodalmi Társaság). Az 1800-as évek végén az észt irodalomra a későromantikus stílus volt a jellemző. Később, a huszadik század elejére inkább a realizmus válik meghatározóvá az észt irodalmi alkotások terén.

A huszadik század első fele[szerkesztés]

Anton Hansen Tammsaare

Az észt nyelvújítás a század húszas éveitől kezdődően indult el. Ekkor alakították ki a törvényhozás, illetve a hivatali ügyek intézése során felmerülő kifejezéseket. Ebben az időszakban lendült fel a nemzeti nyelven történő közoktatás kiépítése is. Az országban kiépítették a könyvtárak hálózatát. Fontosabb alakjai közül Anton Hansen Tammsaare emelkedik ki, aki a kritikai realizmus megteremtője Észtországban. Műveit egész Európában ismerik.[9]

Az 1940-es években kezdődött el az észt népdalok gyűjtése. Az epikus énekeket főleg nők örökítették tovább. Az észt népdalok jellemző formája a regivers. Ez trochaikus formán alapuló, gondolatpárhuzamokban gazdag, alliterációt és asszonáncot gyakran tartalmazó versforma. A legtöbb észt népdal 4-6 szomszédos hangra épülő skálából épül fel. Mesevilágukat átszövik a szomszédos népek mesei elemeinek keveredései. Főleg a finn mesékre hasonlítanak az észt gyermektörténetek. Ezen kívül az orosz, illetve a német mesék is hatással voltak az észt mesevilágra. Az ördögről és az állatokról szóló mesék is elterjedtek. A híres észt mesemondók főleg férfiak voltak.

1940-ben a szovjet megszállás idején kezdték el elégetni az észt nyelvű kiadványok, újságok és könyvek példányait.

A szovjet elnyomás időszaka[szerkesztés]

Az 1950-es évektől kezdve a szovjet megszállás ismételten az észt kulturális és vallási javak megsemmisítését, illetve száműzését tűzte ki célul. A hetvenes években a hivatali ügyintézés nyelve az orosz lett. A hatvanas években számos nagy nevű észt író kezdte meg pályafutását az észt kultúra terén, köztük Nikolai Baturin író is.[10] Az észt műfordítók egyik kiemelkedő alakja volt Betti Alver. Ő fordította le észt nyelvre Alekszandr Szergejevics Puskin romantikus verses regényét, az Anyegint, továbbá Gorkij, Goethe, Heine műveket is fordított.[11]

Az észt rendszerváltás irodalma[szerkesztés]

A hetvenes, nyolcvanas, illetve a kilencvenes évek egyik legfontosabb észt írója volt a 2007-ben, 87 éves korában elhunyt Jaan Kross. Több alkalommal jelölték Irodalmi Nobel-díjra is.

Napjaink észt irodalma[szerkesztés]

Veronika Kivisilla, észt költőnő
Maarja Kangro

A huszonegyedik században a függetlenség elhozta az észt irodalom felvirágzását. Számos kiemelkedő észt irodalmi személyiség alakítja a 2010-es évek végének észt irodalmát. Legjelentősebbek közülük Andrus Kivirähk, Indrek Hargla, Jaan Rannap, Kersti Kivirüüt, Kristiina Ehin, Mari Saat, Meelis Friedenthal, Sass Henno.[12][13]

A modern észt költők egyik laza kohéziójú költői csoportosulása az Erakkond, magyarul: Remeteség nevű költői csoport. Ennek tagjai: Aare Pilv, Andreas Kalkun, Berk Vaher, Kadri Tüür, Kalju Kruusa, Kristiina Ehin, Lauri Sommer, Marko Kompus, Margus Lattik, Mehis Heinsaar illetve Timo Maran.

Az észt és a magyar irodalom kapcsolatai[szerkesztés]

A két nép irodalmának kapcsolatainak gerincét elsősorban a két nyelven történt fordítások jelentik.

A magyar költők, írók műveinek, mint például Esterházy Péter, Nádas Péter, Tandori Dezső, fordítója az észt Lauri Eesmaa. A jelenkori észt költők műveit például: Csüllög Edina (Triin Soomets, Vahur Afanasajev), Lengyel Tóth Krisztina (Aare Pilv, Kalju Kruusa, Maarja Pärtna, Veronika Kivisilla), Kis Orsolya (Igor Kotjuh, P. I. Filimonov) Simon Bettina (Eda Ahi), Márkus virág (Jüri Kolk, Maarja Kangro), illetve Áfra János (Kaur Riisma) ültette át magyar nyelvre. Eda Ahi és Kaur Riisma műveinek nyersfordítását Reet Klettenberg végezte el.[14] Maari Saat: A lasnamäe-i megváltó, Kristiina Ehin: Szívemen a dalok, akár a kövek című művét Jávorszky Béla fordította. Meelis Friedenthal: Méhek című művének magyarra fordítását Patat Bence végezte el.[15] Aimée Beekman 1971-es regényét, a Keeluala, azaz magyar címén: Napéjegyenlőség című művét Simándi Klára fordította.[16] Jelentős munkássággal rendelkezik az észt irodalmi művek fordítása terén: Bereczky Gábor. A Kalevipoeget Bereczky Rab Zsuzsával közösen fordította magyarra.[17]

Észt irodalmi díjak[szerkesztés]

Észtországban számos saját irodalmi díjat alapítottak, elsősorban a huszadik század során. A legmagasabb fokozatú észt irodalmi díj a Nemzeti Kulturális-díj. 1971-ben alapították meg a Friedebert Tuglasról elnevezett Friedbert Tuglas Elbeszélés-díjat.[18] A Virumaa Irodalmi-díjat 1989 óta ítélik oda.[19] Az Asta Rosin-díj a legjobb gyerekkönyvek íróit illeti meg. A díjat 2004 óta ítélik oda minden évben.[20] A Jaan Kross Irodalmi-díjat 2010 óta ítélik oda. A díj rangos elismerést és jelentős összegű pénzjutalmat is jelent. 2011-ben 1500 euró volt a pénzjutalom összege.[21]

Az elmúlt két évtized észt irodalmi díjazottai -válogatás[szerkesztés]

  • 2000-ben Andre Ehin az 1974 óta tartó munkásságáért megkapta a Nemzeti Kulturális-díjat.[22]
  • Priidu Beier kapta 2002-ben a Juhan Liiv Költészeti-díjat.
  • A Betti Alver-díjat 2006-ban Tiit Aleksejev kapta a legjobb debütáló novelláért.[23]
  • Az Alekszander Kurtna Műfordítói-díjat 2008-ban Maimu Berg nyerte el.[24]
  • 2015-ben az Észt Kulturális Alapítvány Gyermekekért és az Ifjúsági Irodalomért-díját Margus Konnula (írói álnevén: Contra) nyerte el.[26]
  • Az Év észt írója-díjat 2016-ban Kai Aareleid kapta munkásságának elismeréséül.[27]
  • 2018-ban az Észt Kulturális Alapítvány Költészetért-díját Eda Ahi kapta Háború és Zavarkeltés (észtül: Sõda ja rahutus) című művéért.[28]

Források[szerkesztés]

  1. Estonian literature at Encyclopædia Britannica
  2. a b The Development of Written Estonian by George Kurman ISBN 0-7007-0380-2
  3. Aspects of Altaic Civilization by Denis Sinor ISBN 0-7007-0380-2
  4. Jaan Kross at google.books
  5. Jaan Kaplinski at google.books
  6. Aspects of Altaic Civilization by Denis Sinor ISBN 0-7007-0380-2
  7. Fehérvári Győző: Az észt irodalom története. (Hozzáférés: 2019. november 19.)
  8. Észtország. fu.nytud.hu. (Hozzáférés: 2019. október 3.)
  9. Az észt irodalom kistükre. moly.hu. (Hozzáférés: 2019. október 3.)
  10. Nikolai Baturin. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  11. Betti Alver. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  12. Friss észt irodalom magyarul. (Hozzáférés: 2019. október 3.)
  13. Észt irodalom magyarul lista (rendezés olvasottság szerint). (Hozzáférés: 2019. október 3.)
  14. 12 észt költő. esztorszag.hu. (Hozzáférés: 2019. október 4.)
  15. Friss észt irodalom magyarul. (Hozzáférés: 2019. október 4.)
  16. Aimée Beekman:Napéjegyenlőség. moly.hu. (Hozzáférés: 2019. október 4.)
  17. Hogyan és miért lettem az észt irodalom fordítója?. (Hozzáférés: 2019. október 4.)
  18. "Remembrance". Estonian Academy of Sciences Year Book, 12(39), 2006, ISSN 1406-1503, p. 164.
  19. http://www.virol.ee/liit/koostoo/aid-4105/Virumaa-Kirjandusauhind Archiválva 2018. december 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (vaadatud 01.12.2013)
  20. http://www.elk.ee/?page_id=1236 (vaadatud 12.06.2017)
  21. Jaan Krossi kirjandusauhinna pälvis kirjanik Arvo Valton. Err.ee. (Hozzáférés: 2018. március 25.)
  22. Andres Ehin. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  23. Tiit Aleksejev. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  24. Maimu Berg. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  25. Priidu Beier. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  26. Contra. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  27. Kai Aareleid. (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  28. Eda Ahi. (Hozzáférés: 2019. október 12.)

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Estonian literature című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]