Tömpe András

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tömpe András
Született1913. november 14.
Budapest
Elhunyt1971. december 15. (58 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségemagyar nagykövet Kelet-Németországban (1967–1968)
IskoláiBrnói Műszaki Egyetem (–1937)
Halál okaöngyilkosság
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
Sablon • Wikidata • Segítség

Tömpe András, álnevén Barna Péter (Budapest, 1913. november 14. – Budapest, 1971. december 15.) gépészmérnök, hírszerző vezérőrnagy, diplomata, kiadói igazgató.

Fiatalkori évei[szerkesztés]

Anyja Sugár Jolán volt, izraelita vallású.[1] Két fivére született, akik közül István, hozzá hasonlóan politikai pályára lépett, Ferenc pedig mérnök lett. 1930-tól tevékenyen vett részt az illegális baloldali mozgalomban. 1931-ben, tizennyolc évesen lépett be a KIMSZ-be. Illegális sajtóanyagok terjesztése miatt a gimnázium befejezése után nem sokkal letartóztatták,[1] és rendőri felügyelet alá helyezték. Segédmunkásként helyezkedett el, közben Barna Péter álnéven írt cikkeket.

1932-ben kezdte tanulmányait a brünni műszaki főiskolán. Itt a magyar diákok illegális szervezetének (EFESZ) vezetője lett, valamint 1932 és 1935 között részt vett az Egységfront című lap szerkesztésében. Főiskolai tanulmányai alatt a Csehszlovák Országos Ifjúsági Bizottságban is dolgozott. 1937-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett.

Részvétele az internacionalista harcokban[szerkesztés]

1937-ben önkéntesként a spanyol polgárháborús frontra ment. 1938-ban a XIII. Nemzetközi Brigád 5. zászlóalja első századának parancsnokaként főhadnagyi rangban harcolt. Részt vett az extremadurai, az aragoni, az Ebro parti és a katalóniai harcokban. Kétszer megsebesült. 1938-ban felvették a Spanyol Kommunista Pártba. A vereség után két és fél évet Franciaországban, a saint cyprieni, a gousti, illetve a verneti internálótáborokban töltött.

Szabadulása után a dessaui Junkers Művek mérnöke lett. Az internacionalista munkásmozgalom 70 magyar tagja – köztük Rajk László – hazatérését szervezte meg, végül maga is repatriált.

Magyarországon azonnal bekapcsolódott az illegális munkába. 1943 elején letartóztatták, a Margit körúti fegyházba került, de a katonai bíróság bizonyíték hiányában felmentette. 1944 májusában behívták katonának, egy büntetőszázaddal Ukrajnába került. A frontra érve átszökött a szovjet csapatokhoz, ahol partizánkiképzésben részesítették, majd az Észak-Magyarországon harcoló, Nógrádi Sándor vezette partizáncsoport politikai biztosa lett.

A partizánharcok befejeztével Debrecenbe utazott, jelentkezett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynál és a Magyar Kommunista Pártnál.

A háborút követő évek[szerkesztés]

Erdei Ferenc belügyminiszter megbízására kezdte megszervezni a magyar államrendőrség politikai rendészeti osztályát (PRO).[j 1] A vezetése alatt álló részleg január végén érkezett Budapestre. Az Andrássy út 60.-ban akartak megszállni, de az Erdei parancsával érkező egységet Péter Gáborék nem engedték be az épületbe. A nézeteltérések tisztázódása után Tömpe és csoportja is ott kapott helyet, és a Belügyminisztérium Politikai Nyomozóosztálya néven kezdtek működni, azonban a feszültség Péter Gábor és Tömpe András között fennmaradt.[j 2] Péter Gábor a belügyminiszternél panaszolta be Tömpét, aki ezután a pártvezetést figyelmeztette Péter hibáira: „… párthűségében és odaadásban kitűnő embernek ismertem meg, aki vezetőkészséggel rendelkezik, és feltétlenül meg fogja tanulni mindazt, ami a jelenlegi beosztásában szükséges. Félő azonban, hogy ha hibáira nem mutatunk rá, azok károsságát egyedül nem fogja tudni megállapítani. Ugyanis Péter elvtárs kicsinyes, személyeskedő magatartása bizonyos viszonylatban áll saját személyének túlbecsülésével.”

Kádár János budapesti rendőrfőkapitány-helyettesként jól érzékelte, s Erdei Ferenc belügyminiszternek írt levelében jelezte a két csoport vezetője közötti rivalizálást, javasolta, hogy a debreceni csoportot rendeljék alá a budapesti főkapitánynak. A Tömpe által vezetett állomány nagy részét hamarosan Péter Gábor vette át, őt pedig kinevezték a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának vezetőjévé.[j 3]

E minőségében hamarosan összeütközésbe került Farkas Mihállyal. A konfliktus – Tömpe nagy szerencséjére – nem mélyülhetett el, mert feleségével együtt ismét külföldre került. A szovjet felderítés ekkoriban káderhiánnyal küszködött. Spanyolul jól beszélő, intelligens, illegális tapasztalatokkal rendelkező, fiatal házaspárt kerestek Dél-Amerikában végzendő hírszerző-rezidens feladatokra. A magyar Belügyminisztérium illetékesei Tömpe Andrást és feleségét, Ellit ajánlották. A Tömpe-házaspár 12 évet töltött Dél-Amerikában, különböző megbízásoknak tettek eleget Mexikótól Argentínáig, de egyes források szerint fontos szerepet játszottak a kubai forradalom szervezésében is.[j 4] Hogy valódi tartózkodási helyüket titokban tartsák, a nevükben egy belügyi tiszt bizonyos időközönként képeslapokat küldött magyarországi ismerőseiknek Varsóból, Moszkvából, illetve Szófiából.

Mint a terepet jól ismerő hírszerző tiszt, Tömpe rendkívül rossz véleménnyel volt az egyes területekért felelős NKVD-tábornokok bürokratizmusáról, szűklátókörűségéről, felelőtlen döntéseiről. Elégedetlenségének rendszeresen hangot is adott, emiatt többször keveredett vitába a szovjet hírszerzés irányítóival, közöttük Beszcsasztnov tábornokkal, aki 1959-től a magyar belügyminisztériumban főtanácsadóként tevékenykedett.[j 5]

Tömpe dél-amerikai fedőfoglalkozása nagykereskedő volt, e tevékenységét olyan sikeresen végezte, hogy 1959-ben többszörös milliomosként – egyúttal a szovjet elhárítás tábornokaként – térhetett haza.

Kulcspozíciót kapott a Belügyminisztérium politikai főosztályán. 1959-től Tömpe Andrást vezérőrnagyi rangban BM Politikai Nyomozó Főosztály Hírszerző Osztály (BM II/3. Osztály) osztályvezetőjének nevezték ki, majd 1961. március 9-étől a BM Politikai Nyomozati Főosztályának vezetője lett). Nézeteltérései a szovjet tábornokokkal itt tovább mélyültek, mert elégedetlen volt a BM-ben kiépített szervezeti rendszer és a belső munkamegosztás bürokratizmusával, illetve túlközpontosítottságával. 1962-ben vezérőrnagyként és az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetőjeként, saját kérésére ment nyugdíjba.

1962 és 1963 között az MSZMP KB Adminisztratív Osztályát vezette. Ő lett a Központi Bizottság határozatának végrehajtója, melynek értelmében végleg le kívántak számolni a belügyben még meglevő, rákosista káderekkel. Tömpe felismerte, hogy a felelősség nem szűkíthető le Farkas Mihályra és csoportjára. Nehezményezte, hogy több magas rangú, volt ÁVH-s tiszt továbbra is politikai beosztásban maradhatott, illetve hogy Nezvál Ferenc, az ötvenes években súlyos törvénysértéseket elkövetett Központi Ellenőrző Bizottság egyik tagja még mindig igazságügy-miniszter lehetett, így éles konfliktusba keveredett a párt legfelső vezetésével. Maga Kádár sem engedhette, hogy Tömpe következetesen végigvigye a vizsgálatot, mert az óhatatlanul elvezetett volna az ő belügyminiszteri tevékenységéhez, illetve a szovjet tanácsadók jelenlétének kérdéséhez.[j 6]

1963-tól 1967-ig a Corvina Könyvkiadó igazgatója volt. Jó barátság fűzte a hasonló életutat bejárt, ugyancsak hírszerzői múlttal rendelkező, és az ekkoriban szintén kiadói vonalon vezető pozíciót betöltött Kardos Györgyhöz.

1967-ben kezdte meg diplomáciai szolgálatát, a Magyar Népköztársaság kelet-németországi nagykövetévé nevezték ki. Berlinből növekvő aggodalommal figyelte a csehszlovákiai eseményeket, a katonai beavatkozást követően, 1968. augusztus 24-ei keltezéssel írt levelet az MSZMP Központi Bizottságának:

„… Csehszlovákia azon az úton volt, hogy a szocialista országok között elsőként valósítsa meg a demokrácia olyan fokát, mely a fejlett nyugati országokban élő dolgozók számára is vonzóvá tette volna a szocialista rendszert. A Csehszlovák Kommunista Párt nemhogy gyengítette volna a szocializmus pozícióit, hanem soha nem látott mértékben erősítette. Az ellenforradalmi erőkkel éppen megnövekedett tekintélyére támaszkodva le tudott volna számolni.

Megszállása után Csehszlovákia a Varsói Szövetségek tényleg igen gyenge láncszemévé vált, amin a varsói hadseregek jelenléte sem segít.

A megszállás célja a csehszlovák párt kongresszusának, az új Központi Bizottság megalakításának, a parlamenti választások megtartásának megakadályozása volt. Ez azonban nem a szocializmus ügyét szolgálta, ellenkezőleg, az ellenforradalmi erők számára olyan morális igazolást jelent, mely potenciálisan hosszú ideig éreztetni fogja negatív hatását.

Feltételezem, vannak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságában is olyanok, akik azt állítják, hogy nem lehetett mást tenni, és ami történt, még mindig a kisebbik rossz. Nyilvánvaló, nagy megpróbáltatásokat vállaltunk volna magunkra, ha a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság kormánya nem vesz részt a Csehszlovákia elleni akcióban. A nagyobbik rossz azonban a részvállalás volt, melynek hosszú távra sokkal súlyosabb következményei lesznek – különlegesen Magyarország számára. Magyarországnak most volt meg az a történelmi lehetősége, hogy a magyar–csehszlovák viszony áldatlan múltját végleg likvidálja és a nehézségek közös vállalásával a szocialista jövő szilárd alapjait lefektesse…

… Nem lehet arra hivatkozni, hogy a Szovjetunió iránti hűségből kellett együtt masírozni. A Szovjetunió iránti hűség nem azt jelenti, hogy olyan döntéseket, melyek a szocialista országoknak – ez esetben mindenekelőtt magának a Szovjetuniónak – és a nemzetközi munkásmozgalomnak kárt okoznak, magunkévá tegyük. A XX. kongresszust ilyen gyorsan senki sem felejthette el.

Mindezért a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar kormány vezetőinek Csehszlovákiával kapcsolatos korábbi döntéseivel nem értek egyet és azok képviseletét nem vállalom.

Elvtársi üdvözlettel:

Tömpe András[j 7]”

Berlinből való hazatérése után a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke lett.

Öngyilkossága[szerkesztés]

1970 őszén felmondott egyik beosztottjának, dr. Kiss Jenőnek, az egyesület volt párttitkárának. Kiss felvette a neki járó végkielégítést és nem élt jogorvoslati lehetőséggel a felmondás ellen, röviddel később azonban feljelentette a párt V. kerületi Végrehajtó Bizottságánál.[j 8] (A kor ismeretében valószínűsíthető, hogy a spanyol polgárháborús veteránnal, a szovjet államvédelem tábornokával, a BM nyugalmazott vezérőrnagyával, illetve az MSZMP KB volt osztályvezetőjével egy „mezei” párttitkár jelentős támogatók nélkül nem mert volna szembeszállni. Feltételezhető, hogy Tömpe ellenségei csak az alkalomra vártak, amikor leszámolhatnak vele.)[j 9] A VB a beadvány megtárgyalását követően, 1971. január 15-én született határozatában elmarasztalta Tömpét, aki fellebbezett a döntés ellen. Annak ellenére, hogy könnyen igénybe vehette volna a legmagasabb párt- és állami vezetők támogatását, igazában bízva, tiszta eszközökkel akarta megvédeni magát. Fellebbezését követően az ügy a budapesti MSZMP Végrehajtó Bizottsága elé került, ahol azzal az indoklással, hogy „a fellebbezést anélkül kézbesítette Kiss elvtársnak, hogy az V. kerületi Pártbizottsággal megbeszélte volna…” szintén vétkesnek találták.[j 10] Tömpe kérelmezte az ügy felülvizsgálatát, mire fegyelmit indítottak ellene és az őt támogató alapszervezeti párttitkár ellen. 1971. június 28-án jelent meg a Budapesti Végrehajtó Bizottság fegyelmi bizottsága előtt. Az elnök a vizsgálatok anyagait összefoglalva rágalmazásnak minősítette az ellene felhozott vádakat, és lezártnak nyilvánította az ügyet, azonban a korábbi elmarasztaló határozatok visszavonásáról nem intézkedett. Tömpe szerette volna tisztázni magát, és további vizsgálatot kért. Az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága erre egy új összetételű bizottságot hozott létre, melyben a vizsgáló egy volt ÁVH-s tiszt, Vértes Tivadar lett. Az ismételten lefolytatott vizsgálatot követően újfent elutasították Tömpe kérelmét.[j 11]

Az elmarasztaló verdiktet megalázó módon, a Vörösmarty tér 1. szám alatti kultúrpalotában tartott vállalati gyűlésen akarták felolvasni. Tömpe a rendezvény kezdete előtt néhány perccel kis türelmet kért, és felment tizedik emeleti szobájába. Félt, hogy a vékony elválasztófalat esetleg átütő golyó megsebesíthet valakit, ezért először mindenkit kiküldött a szomszédos helyiségből, és csak azután lőtte főbe magát. A vizsgálat megállapította: a biztonság kedvéért aznap két revolvert vitt magával.

Hamvait 1971. december 20-án, a Kerepesi úti temető Munkásmozgalmi Panteonjának alsó szintjén helyezték el.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b HU BFL - VII.5.c - 10162 - 1931
  1. ↑ Erdei Ferenc Debrecenben megbízta a Nógrádi Sándor partizánegységével odaérkező Tömpe Andrást, hogy szervezze meg a magyar államrendőrség politikai rendészeti osztályát (PRO). – Palasik Márta (1999). „"Üstökön ragadni a reakciót" / Az államrendőrség és a politikai rendőrség kezdetei” (11), Kiadó: Beszélő. (Hozzáférés: 2009. október 16.)  
  2. ↑ "… a kezdeti párhuzamosság, a frissen életre hívott szervek rivalizálása is nyomon követhető. A budapesti ügyekért felelős, Péter Gábor által irányított osztály és a Tömpe András által vezetett ún. "vidéki" politikai rendészeti osztály között mindvégig jellemző volt a versengés, ami egyre másra egymás lejáratásával párosult, és végül az előbbi győzelmével zárult. " – Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből 1. /A politikai rendészeti osztályok 1945-1946/ [archivált változat]. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára - L'Harmattan Kiadó (2009). ISBN 9789638755421. Hozzáférés ideje: 2009. október 18. [archiválás ideje: 2010. január 12.] 
  3. ↑ "Tömpe András 1945. márciusi, Debrecenbe küldött levelében arról számolt be, hogy az általa vezetett osztály állományának nagy részét még február végén átvette Péter Gábor, maga Tömpe pedig a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának lett a vezetője" – Palasik Mária (1999). „„Üstökön ragadni a reakciót” / Az államrendőrség és a politikai rendőrség kezdetei”. Beszélő (11). (Hozzáférés: 2009. október 16.)  
  4. ↑ "Valószínű, hogy a szovjet hírszerzés kulcsembere, Dél-Amerikában is megfordul, a pletykák szerint a kubai forradalom egyik szervezője." – Buják Attila: Ügynök minden kilométerkőnél / Öngyilkosságok, leszámolások a Kádár-korban. 168 Óra, 2006. július 6. [2007. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 15.)
  5. ↑ "Jóllehet meggyőződéses internacionalistaként e megbízatását utólag is hasznosnak ítéli, lesújtó véleménye van a területért felelős NKVD-tábornokok szűklátókörűségéről, felelőtlen döntéseiről. Elégedetlenségét soha nem rejtette véka alá, s emiatt súlyos vitái voltak a hírszerzés irányítóival, közöttük Beszcsasztnov tábornokkal, aki 1959-től a magyar belügyminisztériumban főtanácsadóként működött." – Huszár Tibor (2002). „„Hogy valakinek itt legyen képe pofátlankodni!"”. Mozgó Világ (12). [2008. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 15.)  
  6. ↑ "Ő a végrehajtója a kb 1962-es határozatának, amelyben leszámolnak a maradék rákosista belügyi káderekkel. Csakhogy Tömpe túl következetes. Azt mondja: nem lehet "bizonyos szinten" megállni, Farkas Mihályra és száz emberre redukálni az egészet. Tabula rasát csinálunk. Kádár ezt nem fogadhatta el, mert tudta, ha "elvszerűen" végigviszik a vizsgálódást, el kell jutniuk Kádár János egykori belügyminiszter tevékenységéhez, és a szovjet tanácsadók jelenlétének ügye is szóba kerülhet." – Buják Attila: Ügynök minden kilométerkőnél / Öngyilkosságok, leszámolások a Kádár-korban. 168 Óra, 2006. július 6. [2007. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 15.)
  7. ↑ Tömpe András (1999). „Levél az MSZMP Központi Bizottságához”. Ezredvég (03). (Hozzáférés: 2009. október 16.)  
  8. ↑ "1970 októberében Tömpe felmondott az egyik hivatali beosztottjának, dr. Kiss Jenőnek. Az illető korábban a párttitkári tisztséget töltötte be az Egyesülésnél, de ebbeli működése során oly mértékben lejáratta magát, hogy az új vezetőség megválasztásakor egyetlen szavazatot sem kapott. Ezután civil beosztásában is számos szabálytalanságot követett el: eltitkolta a másodállását, eltulajdonított és a saját személyes céljaira használt fel káderanyagokat és így tovább.
    A felmondásnál Tömpe a legnagyobb körültekintéssel igyekezett eljárni. Kikérte a pártalapszervezet, valamint az Egyesüléshez tartozó huszonkét tagvállalat igazgatójának a véleményét, valamennyien egyetértettek a döntéseivel. Az intézkedés jogszerűségét bizonyítja Ilku Pál miniszternek az üggyel kapcsolatos helybenhagyó nyilatkozata, közvetve pedig az a tény is, hogy Kiss egy összegben felvette a végkielégítést, hat hónapi fizetésének megfelelő összeget, kísérletet sem tett rá, hogy törvényes jogorvoslattal éljen a felmondás ellen.
    Az ügy akkor látszólag lezárult, de kevéssel később Kiss – nem tudni, saját elhatározásából vagy mások biztatására – hadjáratot indított Tömpe ellen. Feljelentette a párt V. kerületi Végrehajtó Bizottságánál, azzal vádolta egykori főnökét, hogy őt, mint alapszervezeti párttitkárt, nem állt jogában elbocsátani, ehhez a lépéséhez ki kellett volna kérnie a magasabb pártfórumok jóváhagyását. " – Moldova György. Aki átlépte az árnyékát…. Urbis Könyvkiadó, 221–222. o. (2001). ISBN 9639291013 )
  9. ↑ "Már itt is világosan látszott, és később még inkább megmutatkozott, hogy nem az igazság érdekli az illetékeseket, egyetlen cél vezérelte őket: le akarták járatni Tömpe Andrást. Nem maradhatott büntetlenül fellépése a koncepciós perek vétkeseivel szemben és bátor kiállása a csehszlovákiai beavatkozás ellen." – Moldova György. Aki átlépte az árnyékát…. Urbis Könyvkiadó, 223. o. (2001). ISBN 9639291013 )
  10. ↑ "… a Budapesti VB álláspontja pedig azért alaptalan, mert a hiányolt megbeszélésre semmi szükség sem volt. A felmondás időpontjában Kiss már nem töltött be semmiféle pártfunkciót, miért kellett volna Tömpének a Párt hozzájárulását kérni az elbocsátáshoz?" – Moldova György. Aki átlépte az árnyékát…. Urbis Könyvkiadó, 223. o. (2001). ISBN 9639291013 )
  11. ↑ "Az ügy új szakaszába lépett, az eddigi bizottságot lecserélték, és más összetételűt hoztak létre. Mindennél többet mond, hogy a vizsgáló szerepét egy Vértes Tivadar nevezetű egykori ávéhás tiszt töltötte be. Az átszervezett alakulat azzal kezdte a működését, hogy Tömpe Andrást kioktatta párthűségből és pártszerű magatartásból.
    Az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága, mint legmagasabb fellebbezési fórum, lefolytatta a vizsgálatot, és újra elutasította Tömpe kérelmét." – Moldova György. Aki átlépte az árnyékát…. Urbis Könyvkiadó, 225. o. (2001). ISBN 9639291013 )

Források[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Baczoni Gábor Miklós (2002). „Péter Gábor (vélt) vetélytársai: Tömpe András és Villányi András”. História (6-7).  
  • Tömpe András. Kommunista hatalombirtokosok – 1956. neb.hu (Hozzáférés ideje: 2016. március 6.)

További információk[szerkesztés]

  • Tömpe András. Kommunista hatalombirtokosok – 1956. neb.hu (Hozzáférés ideje: 2016. március 6.)
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Baktai Ferenc: Akik mertek (Bp., 1970);
  • Nagy Péter: Emléksorok egy gránittömbre (Kortárs 1972. 12. sz.);
  • Kardos György: T. A. (Élet és Irod., 1972. jan. 1.);
  • Vadász Ferenc: Legenda nélkül (Bp., 1975).
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tömpe_András&oldid=26776219”