Szupercentenárius
Szupercentenáriusnak (korrekorder) azokat nevezzük, akik betöltötték a 110. életévüket. Ezt a kort kb. 1000-ből egy centenárius éri el. [1] Anderson és mások. arra a következtetésre jutottak, hogy a szupercentenáriusok tipikusan az életkorral összefüggő súlyos betegségektől mentesen élnek, röviddel azelőtt, hogy elérnék a maximális emberi élettartamot.[2]
Előfordulása
A Gerontológiai Kutatócsoport vezeti a legrégebbi igazolt élő emberek listáját. A kutatók a centenáriusok 110 éves korig tartó 0,15% és 0,25% közötti túlélési aránya alapján úgy becsülik, hogy 300 és 450 között kellene élniük a világon. [3] [4] A Max Planck Demográfiai Kutatóintézet által 2010-ben végzett tanulmány 663 validált, élő és holt szupercentenáriust talált, és kimutatta, hogy azok az országok, ahol a legnagyobb a szupercentenáriusok száma (nem gyakorisága) (csökkenő sorrendben) az Egyesült Államok, [5] Japán, Anglia, valamint Wales, Franciaország és Olaszország. [6] [7] Az emberiség történelmének első igazolt szupercenáriusa a holland Geert Adriaans Boomgaard (1788–1899) [8] és a legidősebb igazolt életkor csak az 1980-as években haladta meg a 115 évet.
Etimológia
A szupercentenárius kifejezés legalább a XIX. század óta létezik. [9] [10] A szupercentenáriusra tett korai utalások általában egyszerűen "valakit, aki meghaladja a 100-at", de a demográfusok elfogadott kritériuma a 110 és a feletti életkor.
Történelem
Míg a szélsőséges életkor állításai a történelem legkorábbi napjaitól fennmaradtak, a Guinness-világrekordok által elfogadott legkorábbi szupercentenárius a holland Thomas Peters (állítólag 1745–1857). Az olyan tudósok, mint például a francia demográfus, Jean-Marie Robine, ugyanakkor a szintén holland Geert Adriaans Boomgaardot tartják az első ellenőrizhető esetnek, aki 1898-ban töltötte be 110. életévét, mivel a Petersre vonatkozó állítólagos bizonyítékok elvesztek. Az angol William Hiseland (állítólag 1620–1732) 112 éves bizonyítékai nem felelnek meg a Guinness-világrekord által előírt követelményeknek. A norvég egyházi feljegyzések, pontossága vitatható, számos szupercentenárius lakott Norvégia dél-középső részén a 16. és 17. században, köztük Johannes Torpe (1549–1664) és Knud Erlandson Etun (1659–1770), akik mindketten Valdresben éltek.
1902-ben az 1792-ben született Margaret Ann Neve lett az első igazolt női szupercentenárius. A francia Jeanne Calment, aki 1997-ben halt meg 122 évesen és 164 naposan, dokumentáltan a leghosszabb emberi élettartalommal bírt. A valaha igazolt legidősebb férfi a japán Jiroemon Kimura, aki 2013-ban halt meg 116 éves és 54 napos korában.
Több mint 1500 szupercentenáriust dokumentáltak a történelemben. [11] Sok más személy azt állította, hogy 110 éves koráig élt, de az igénylők többségének nincs elegendő okirati igazolása az érvényesítéshez. Ez lassan változik, mivel a születési anyakönyvezés után születettek több országban és településen elérték a szupercentenárius kort.
1. | Kane Tanaka | 1903. január 2. | (121 éves) | Japán |
---|---|---|---|---|
2. | Lucile Randon | 1904. február 11. | (120 éves) | Franciaország |
3. | Francisca Celsa dos Santos | 1904. október 21. | (119 éves) | Brazília |
4. | Jeanne Bot | 1905. január 14. | (119 éves) | Franciaország |
5. | Antonia da Santa Cruz | 1905. június 13. | (118 éves) | Brazília |
Magyarországon
Ismert szupercentenáriusok
- Sztrecho Boldizsárné Filkor Mária (?1866. augusztus 2. – 1978. július 7.) születési dátuma nem bizonyított.
- Szűcs Józsefné Slotka Erzsébet (Törökszentmiklós, 1890. október 23. – Tiszatenyő, 2000. december 17.)
- Csiki Sándorné Földes Rozália (Bükkzsérc, 1894. január 18. – Lepsény, 2004. július 20.) 2004-ben Magyarország legidősebb állampolgára. [12]
- Varga Jánosné Füller Mária (Budapest, 1895. március 10. – Budapest, 2005. augusztus 11.)
- Kudász Jánosné Guba Ilona (Budapest, 1902. április 27. – Törökbálint, 2013. március)
- Gallai Rezső (Szombathely, 1904. január 29. – Győr, 2014. szeptember 25.) 2010-től 2014-ig Magyarország legidősebb férfi állampolgára volt.[13]
- Egyedi Imréné Höffner Mária (Alsóschönborn, 1905. június 20. – Budapest, 2015)
- Kovács Dezsőné Balogh Margit (Berekböszörmény, 1906. szeptember 25. – Kecskemét, 2017. május 13.)[14]
- Bélik Jánosné Piláth Katalin (1907. szeptember 17. – 2018. november 3.) [15] 2017 és 2018 között Magyarország legidősebb állampolgára.
- Zsilinszki Veronika (Kevevára, 1908. február 4. – Baja, 2021. április 20.)[16][17] 2018 és 2021 között Magyarország legidősebb állampolgára.
- Kerner Jánosné Szondi Mária (Kazsok, 1909. december 23. – )[18] Magyarország legidősebb állampolgára (2021).
- Ocskai Rudolfné Mucha Anna (1911. augusztus 13. –)[19]
Magyarok a világ más országaiban
- Stefán Andrásné Molnár Erzsébet (Elizabeth Stefan) (Szabolcsveresmart, 1895. május 13. – Norwalk, Connecticut, USA, 2008. április 9.)
- Obermáyer Vinczéné Barczal Ilona (Helen Obermayer) (Bakonybél, 1879. január 20. – Coral Springs, Florida, USA, 1991. november 20.)
- Sárosy Zoltán (Zoltan Sarosy) (Budapest, 1906. augusztus 23. – Toronto, Kanada, 2017. június 19.)
Élő szupercentenáriusok
Sorszám | Név | Nem | Születési dátum | Kor | Lakhely |
---|---|---|---|---|---|
1 | Tanaka Kane | N | 1903. január 2. | 118 | Japán |
2 | Lucile Randon | N | 1904. február 11. | 117 | Franciaország |
3 | Francisca Celsa dos Santos | N | 1904. október 21. | 116 | Brazília |
4 | Jeanne Bot | N | 1905. január 14. | 116 | Franciaország |
5 | Nakachi Shigeyo | N | 1905. február 1. | 116 | Japán |
6 | Julia Amélia da Conceição | N | 1905. május 5. | 115 | Brazília |
7 | Antônia Santa Cruz | N | 1905. június 13. | 115 | Brazília |
8 | Hester Ford | N | 1905. augusztus 15. | 115 | USA |
9 | Iris Westman | N | 1905. augusztus 28. | 115 | USA |
10 | Tekla Juniewicz | N | 1906. június 10. | 114 | Lengyelország |
Jegyzetek
- ↑ szerk.: Maier: Supercentenarians. Germany: Max Planck Institute for Demographic Research, 325. o. (2010). ISBN 978-3-642-11519-6
- ↑ B. M. Weon (2009). „Theoretical estimation of maximum human lifespan”. Biogerontology 10 (1), 65–71. o. DOI:10.1007/s10522-008-9156-4. PMID 18560989.
- ↑ Gerontology Research Group: GRG World Supercentenarian Rankings List (note 2 at bottom of page). grg.org. [2018. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 6.)
- ↑ Gerontology Research Group: Table E: Current Validated Living Supercentenarians. supercentenarian-research-foundation.org, 2017. április 21. [2018. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- ↑ Rosenwaike (2003. május 22.). „Verification of the Ages of Supercentenarians in the United States: Results of a Matching Study”. Demography 40 (4), 727–739. o. DOI:10.1353/dem.2003.0038. PMID 14686139.
- ↑ szerk.: Maier: Supercentenarians, Demographic Research Monographs. Springer. DOI: 10.1007/978-3-642-11520-2 (2010. május 22.). ISBN 978-3-642-11519-6. Hozzáférés ideje: 2017. április 13.
- ↑ CSMonitor Staff. „Supercentenarians around the world”, The Christian Science Monitor, 2010. augusztus 10. (Hozzáférés: 2017. április 13.)
- ↑ Pre1850sGallery.html, as of October 3, 2016. www.grg.org. [2020. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
- ↑ „Death of a Super-centenarian”, The Tralee Chronicle and Killarney Echo, 1870. november 15. (Hozzáférés: 2015. február 5.)
- ↑ „The Doctors and the Microbes”, The Inter Ocean, 1897. október 10. (Hozzáférés: 2015. február 5.)
- ↑ Gerontology Research Group: Verified Supercentenarians (Ranked By Age) as of January 1, 2014
- ↑ https://www.szekesfehervar.hu/rozi-neni-110-eves--magyarorszag-legidsebb-embere
- ↑ https://www.youtube.com/watch?v=PBPanLqbsP0
- ↑ https://keol.hu/kecskemet-bacs/a-110-eves-margit-nenit-koszontottek
- ↑ https://www.youtube.com/watch?v=RHpzQKGm5V8&t=134s
- ↑ https://senior.hu/magyarorszag-legidosebb-emberei-ket-tunemenyes-holgy/
- ↑ https://gerontology.wikia.org/wiki/Veronika_Zsilinszki
- ↑ https://senior.hu/magyarorszag-legidosebb-emberei-ket-tunemenyes-holgy/
- ↑ „https://alomutazo.hu/2020/12/25/111-szuletesnapjat-unnepelte-2020-karacsonyan-magyarorszag-2-legidosebb-embere/”