Szumó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szumó (相撲) egy japán eredetű küzdősport. Kevés közös vonása van a hagyományos birkózással, eredete és a használt technikák alapján talán a cselgáncshoz és az aikidóhoz áll legközelebb.[1] A küzdelmek során két rikisi csap össze egy kör alakú küzdőtéren (dohjó).

A japánok harcművészetnek és nemzeti sportjuknak tekintik, és úgy tartják, hogy a szamurájok hagyományai a szumóban élnek tovább. Nem meglepő, hogy mind a mai napig nagyon sok szertartás és rituálé kapcsolódik hozzá, mint például a küzdelmek előtti sószórás, amely a sintó vallásban a megtisztulás jelképe vagy a rituális tánc, amelynek során a birkózó egy kamival küzd.

Harcművészetekben szokatlan módon a versenyzőknek minden versenyen meg kell küzdeniük elért rangjukért, és egy negatív eredménnyel (make-kosival) záródó torna a kivívott pozíció elvesztését vonja maga után. Ezért a versenyzők egész pályafutásuk alatt nagy stressznek vannak kitéve, ami a nagy súly okozta betegségekkel együtt magyarázza viszonylag alacsony átlagéletkorukat. Az automatikus visszasorolás csak a két legmagasabb rang, az ózeki és a jokozuna esetén nem történik meg.

A szumó története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szumóbirkózás az edói (tokiói) Nagy Amfiteátrumban (egy 1867-ben megjelent kiadványból)

A legtöbb küzdősporthoz hasonlóan a szumó eredete is az írott történelem kezdete előtti időkbe vezethető vissza. Egy japán legenda szerint a japán nép fennmaradását is egy szumómeccsnek köszönheti, mely során Takemikadzucsi viharisten legyőzte a rivális törzs vezetőjét.[2] Eredetileg valószínűleg termékenységi szertartások része volt és az istenek szórakoztatását, jószándékuk elnyerését szolgálta. Annyi bizonyos, hogy már a legkorábbi, a 8. századból fennmaradt japán nyelvű szövegekben[3] is említik szumai néven, ekkoriban vezették be a császári szertartások közé. Ez az ősi sport még nagyon távol állt a mai kifinomult, ceremoniális szumótól, kevés szabálya volt és a küzdelem gyakran halálos kimenetelű volt.

A 1192-ben kezdődő Kamakura-korban katonai diktatúra vette át az irányítást Japán felett, amely a szumót a harcosok képzésének részeként kezelte (később a szamurájok ebből fejlesztették ki a dzsudzsicut[2]). A 16. század végére a szumó mindinkább a nép szórakoztatására szolgált és egyre népszerűbbé vált.[4] A Tokugava-sógunátus idején alakult ki a kör alakú küzdőtér (korábban nem korlátozták a rendelkezésre álló területet) és a jelentős díjak, illetve a társadalmi felemelkedés lehetősége miatt egyre többen vettek részt a versenyeken. A hivatásos versenyzők csoportokat alakítottak, felkészülésüket elősegítendő. Ők főként gazdátlan szamurájok (róninok) voltak. Amelyikük megnyerte valamelyik földesúrt patrónusnak, annak hosszú távon biztosított volt a megélhetése. A ranglistákon rendszerint nem is a rikisik születési helyét, hanem uruk nevét tüntették fel.

A modern szumó legtöbb jellegzetessége ebben az időszakban alakult ki, és a 18. század végétől rendszeresen évi két hivatalos basót (tornát) rendeztek.[5] 1761-től a sportág professzionális változatát a „népi”, majd amatőr szumótól való elkülönítés végett ózumó névvel illették. A Meidzsi-restauráció idején a szumó mint a régi, elvetendő korszak egyik jelképe elvesztette támogatóit, majdnem betiltották. A birkózói klubok átalakultak, a versenyzők megélhetés nélkül maradtak. Nagy átalakítások kezdődtek, számos szabályt újraírtak, 1873-tól nők számára is engedélyezték a tornák látogatását.[6] Végül 1885-ben a császár ismét megtekintett egy bemutatótornát, ezzel hivatalosan is elismerte a sportág létjogosultságát és biztosította támogatásáról.

Japán szumóversenyzők a chicagói vasútállomáson 1907-ben

A 20. századtól kezdődően a sport népszerűsítésére számos külföldi utat szerveztek, az 1907-ben az Amerikai Egyesült Államokba látogató delegációt Theodore Roosevelt elnök is fogadta. A szumó lendületét a második világháború megtörte, 5 évig nem rendeztek hivatalos tornákat.[5] 1947 után a szabályrendszert, ismét komoly átalakítások útján, valamivel demokratikusabbá tették. 1949-ben 10-ről 15-re nőtt a tornánkénti mérkőzések száma és 1957-ig hatra emelték a honbasók számát.[7]

1953-ban kezdődött a meccsek televíziós közvetítése, amely azon túl, hogy egyre többek számára tette lehetővé a tornák követését, a népszerűségét is megnövelte.

Bár nem japán származású rikisik már régen feltűntek a szumóban, ők főként a Japánnal hagyományosan szoros kulturális kapcsolatban álló országokból jöttek, mint Kína, Dél-Korea vagy Tajvan. Az első nem ázsiai versenyző a hawaii Jesse Kuhaulua volt, aki 1964-ben lépett először a dohjóba Takamijama néven.[8] Az első nem japán származású birkózó, aki elérte az ódzumó legmagasabb rangját, a szintén hawaii származású Akebono Taró lett, akit 1993-ban avattak jokodzunává.

Az első európai, aki elérte az ózeki rangot, a bolgár Kalojan Mahljanov (Kotoósú Kacunori) lett 2005-ben.[9] Mahljanov 2008-ban megnyerte a rangos Császár-kupát is.

A szumó szabályai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szumóversenyzők és a döntőbíró az összecsapás előtt

A szumómérkőzés szabályai nagyon egyszerűek. A kör alakú küzdőtéren belül két versenyző csap össze a gjódzsi (döntőbíró) jelzésére és a cél, hogy vagy kiszorítsák az ellenfelet a körből, vagy arra kényszerítsék, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is hozzáérjen a földhöz. Aki hamarabb kilép vagy hamarabb földre esik, veszít, míg a másik elkönyvelhet magának egy pontot, és megkapja a győzelemért járó pénzdíjat, illetve az adott mérkőzésre a különböző szponzorok által felajánlott nyereményeket.

A meccsek maguk rendszerint rövidek, sokszor csak néhány másodpercig tartanak. Tilos ököllel ütni, gyomrot vagy mellet megrúgni, az ellenfél haját tépni vagy szemét nyomni; ezekért azonnali leléptetés jár. A győztes személyének megállapítása és kihirdetése a gjódzsi feladata.

A mérkőzés menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A professzionális szumó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tornák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amatőr szumó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Martial arts full
  2. ^ a b Origin of Sumo
  3. A 712-ben írt Régi dolgok krónikája megemlíti az isteni mérkőzést, a 720-as Japán krónika pedig egy idzumói, Nomi-no Szukune nevű fazekasról ír, aki 23-ban a császár parancsára megmérkőzött egy hírhedt verekedővel és egy gyomrára mért ütéssel megölte. Ezzel Szukune vált a szumó atyjává. DIP
  4. Oda Nobunaga felhívására 1578-ban már több mint 1500 versenyző vett részt a hadúr palotájában zajló tornán. Sumo FAQ
  5. ^ a b A szumó története
  6. A dohjót mind a mai napig nem érintheti meg nő, mert a hagyományos felfogás szerint tisztátalanná tenné a megszentelt területet. Ezért Óta Fuszae, Oszaka és egyben Japán első női kormányzója minden évben kénytelen helyettest küldeni maga helyett a torna győztesének járó kormányzói kupa átadására, mivel a szövetség nem engedélyezi számára a küzdőtérre való belépést. IHT
  7. Sumotalk.com
  8. Journeythroughjapan.org
  9. http://index.hu/sport/0524mhljnv/ Bolgár szumós nyerte a Császár Kupát

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]