Edo-bakufu
| Edo-bakufu 江戸幕府 (megszűnt) |
|||||||||
| 1600 – 1868 | |||||||||
|
|||||||||
| Általános adatok | |||||||||
| Fővárosa | Edo | ||||||||
| Hivatalos nyelvek | japán | ||||||||
| Vallás | buddhizmus, sintó | ||||||||
| Kormányzat | |||||||||
| Államforma | monarchia | ||||||||
| Uralkodó | Tennó (tényleges hatalom nélkül) | ||||||||
| Államfő | Sógun | ||||||||
|
|||||||||
Az Edo-bakufu (江戸幕府) vagy Tokugava-sógunátus a Tokugavák katonai kormányzata (bakufu), amely 1603-tól 1867-ig uralta Japánt „a császár nevében”. A Minamotók ez egyenes ági leszármazottainak hegemóniáját Tokugava Iejaszu alapozta meg, aki a szekigaharai csatában (1600) legyőzte Tojotomi Hidejosi fiának párthíveit, és 1603-ban megkapta a császártól a szeii tai sógun címet. Az Edo-bakufu, legalábbis az első száz évben, politikailag és gazdaságilag is erősebb volt a két előzőnél (Kamakura-bakufu, Muromacsi-bakufu), így rá tudta kényszeríteni akaratát és rendszerét a daimjókra, az országot hermetikusan elzárta a külvilág elől, s békés körülményeket teremtett a félfeudális-félpolgári fejlődésnek, megszilárdítva egyben a konfucianizmus alapjain nyugvó kasztrendszert. A 19. század közepére azonban a kormányzat pénzügyi gondjai, a vidéki szamurájok, parasztok és városlakók elégedetlensége s a külföldi nyomás válságba sodorta a bakufut, előkészítve a Meidzsi-restaurációt (1868).
Forrás [szerkesztés]
- Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon. Budapest: Corvina. 1999. ISBN 9631347567
