Szalay Gyula (ügyész)

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Farkasven (vitalap | szerkesztései) 2020. október 19., 22:29-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Szalay Gyula
Született1896. március 25.
Zalaegerszeg
Elhunyt1974. február 25. (77 évesen)
Zalaegerszeg
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásajogász
Sablon • Wikidata • Segítség
Ez a szócikk a zalai tiszti főügyészről szól. Hasonló címmel lásd még: Szalay Gyula (egyértelműsítő lap).

Vitéz Szalay Gyula (Zalaegerszeg, 1896. március 25. – Zalaegerszeg, 1974. február 25.) jogász, ügyvéd, Zala vármegye tiszti főügyésze.

Élete

Egy római katolikus családnak sarja. Édesapja, Szalay László (1858–1937),[1] királyi kúriai bíró, Zala vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, édesanyja, a sümegi születésű Mojzer Szerafina Ilona (1874–?) volt. Apai nagyszülei a salamonfai születésű Szalay Ferenc (1832–1910), királyi törvényszéki bíró, ügyvéd, és az andráshidai születésű nemesi származású hottói Nagy Emília (1825–1899) asszony voltak;[2] Szalay Ferencné hottói Nagy Emília szülei hottói Nagy Antal (1785-1852), táblabíró, földbirtokos, és farkaspatyi Farkas Mária Anna (1791-1855) voltak; hottói Nagy Antalné Farkas Mária szülei pedig farkaspatyi Farkas György (1741-1801), táblabíró, földbirtokos, és zétényi Csukás Terézia (1752-1819) asszony voltak. Szalay Gyula testvérei: Szalay Mária (1894–1976), hedri Hedry Miklós (1888–1958) járásbírónak a neje,[3] valamint Szalay Ilona (1897–1992), dr. Takáts Dezső ügyvédnek a felesége.[4]

Szalay Gyula Zalaegerszegen született, ahol középiskoláit végezte, majd Budapesten fejezte be a jogi tanulmányait. A világháborúban a 12-es nehéz tüzérezred kötelékében vett részt, az olasz és albán frontokon harcolt és 1918-ban hadnagyi rangban szerelt le. Tulajdonosa a II. osztályú ezüst vitézségi éremnek és a Károly-csapatkeresztnek. A háború után folytatta jogi tanulmányait és 1921-ben ügyvédi oklevelet szerzett. A kommün alatt élénken részt vett a zalaegerszegi ellenforradalmi megmozdulásokban, amelyek szoros kapcsolatban álltak az alsólendvai ellenforradalommal. A vármegye szolgálatába 1919-ben lépett, mint közigazgatási gyakornok, 1919-ben már aljegyző, 1922-ben pedig másod főjegyző lett, majd 1926-ban a törvényhatóság tiszti főügyésszé választotta. A kaszinó ügyésze és több társadalmi egyesület választmányi tagja is volt.[5]

1941. április 16.-án a Muraköz visszatért a Magyar Királysághoz a Jugoszlávia államtól; aznap a magyar csapatok bevonultak az Alsólendvára, az Alsólendvai járásra. A főispán első körútja a visszatért zalai területekre vezetett. Vitéz gróf Teleki Béla kormánybiztos-főispán 1941. április 23.-án dr. Brand Sándor alispánnal, dr. Szalay Gyula vármegyei tiszti főügyésszel, dr. Takács László tiszti főorvossal, Énekes Béla számvevőségi főnökkel, dr. nemesnépi Marthon György (1907-1968) másodfőjegyzővel és dr. Józsa Fábián tiszteletbeli főszolgabíró, főispáni titkárral együtt Alsólendvára utazott, ahol a vármegye a járási katonai parancsnokság, illetve a katonai közigazgatás búcsúztatására ebédet adott. Megjelent ott vitéz Horváth Ferenc vezérőrnagy, a Muravidék katonai parancsnoka segédtisztjével, vitéz nemes Martsa Sándor ezredes vezetésével az egész katonai közigazgatási szervezet, dr. Apáti József főszolgabíró, dr. Schmidt István tiszteletbeli főszolgabíró, a belatinci szolgabírói kirendeltség vezetője és a polgári közigazgatás kinevezett szervei, dr. Széll György királyi közjegyző, Alsólendva képviseletében pedig Dervarics Elemér községbíró és Grassanovits Ottó főjegyző. A visszatért Muraköz fővárosa ünnepi lobogódíszben látta vendégül a főispánt, aki a polgári közigazgatás átvétele után most első ízben tett látogatást a Zrínyiek városában. Vitéz gróf Teleki Béla mindenekelőtt Horváth Ferenc vezérőrnagynál tett az alispánnal, együttes látogatást, azután a főbírói hivatalt szemlélték meg, majd a ferenceseknél szentmisét hallgattak.[6]

1974. február 25-én hunyt el Zalaegerszegen.[7]

Házassága

1924. november 17-én Zalaegerszegen feleségül vette a nemesnépi Marton család sarját nemesnépi Marthon Margit Róza (Zalaegerszeg, 1901. július 1. – Zalaegerszeg, 1974. február 10.) úrhölgyet,[8] nemesnépi Marton László (1857–1915) Zala vármegye főpénztárnoka, söjtöri földbirtokos és besenyői és velikei Skublics Margit (1875–1953) lányát.[9] Marton Lászlóné Skublics Margit nagyapja, Spelletich Bódog (1815–1890), 1848–49-es nemzetőr őrnagy volt. A Szalay Gyula és Marton Margit házasságából két fiúgyermek született:

Jegyzetek

  1. ↑ familysearch.org Szalay László gyászjelentése
  2. ↑ familysearch.org Szalay Ferencné hottói Nagy Emilia gyászjelentése
  3. ↑ Széchenyi Nemzeti Könyvtár - gyászjelentések - Hedry Miklósné Szalay Mária
  4. ↑ Széchenyi Nemzeti Könyvtár - gyászjelentések - Takáts Dezsőnl Szalay Ilona
  5. ↑ Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)Zalaegerszeg megyei város
  6. ↑ Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)1941-08-27 / 194. szám
  7. ↑ familysearch.org Szalay Gyula gyászjelentése
  8. ↑ familysearch.org Szalay Gyuláné nemesnépi Marton Margit gyászjelentése
  9. ↑ Boldogfai Farkas Ákos András. A Marton (nemesnépi) család. (In: Szerk: Gudenus János József. Nobilitas 2018. XIV. Évfolyam. Budapest. 123.o.)
  10. ↑ www2-mannheimer-morgen. Szalay Ferenc gyászjelentése

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szalay_Gyula_(ügyész)&oldid=23159095”