Mihail Pavlovics Romanov orosz nagyherceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mihail Pavlovics nagyherceg
Grand Duke Mikhail Pavlovitch of Russia.jpg
Mihail Pavlovics
Született 1798. február 8.
Szentpétervár; Orosz Birodalom
Elhunyt 1849. szeptember 9. (51 évesen)
Varsó; Lengyelország
Házastársa Jelena Pavlovna Romanova orosz nagyhercegné
Gyermekei Jekatyerina Mihajlovna Romanova orosz nagyhercegnő
Jelizaveta Mihajlovna Romanova orosz nagyhercegnő

Mihail Pavlovics orosz nagyherceg (oroszul: Великий князь Михаи́л Па́влович Романов; Szentpétervár, 1798. január 28./február 8.Varsó, 1849. augusztus 28./szeptember 9.) orosz nagyherceg, az Orosz Cári Hadsereg tisztje, az Államtanács tagja, a Régi Mihajlovszkij-palota építtetője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása és ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Russian coa 1830.png

Mihail Pavlovics nagyherceg Pál cár és Zsófia Dorottya württembergi hercegnő utolsó gyermekeként, egyben negyedik fiaként született egy tízgyermekes családba 1798. februárjában. Mihail nagyherceg volt az egyetlen fiúgyermek a családból, aki édesapja trónra kerülése után jött világra; bátyjai ugyanis mind 1796. novemberét megelőzően születtek. A nagyherceg kisgyermekként szoros testvéri viszonyt alakított ki legfiatalabb nővérével, Anna Pavlovna nagyhercegnővel; ez a kapcsolat még akkor is fennmaradt, mikor a nagyhercegnő házassága révén Hollandia királynéja lett és elköltözött Oroszországból. A nagyherceg bátyjai közül Nyikolaj Pavlovicshoz állt a legközelebb, akiből később I. Miklós néven orosz cár vált.

Mihail Pavlovics vidám, tréfakedvelő ember hírében állt. Természete ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos volt, minthogy édesapjához hasonlóan mindenhol megkövetelte a poroszos szigorú, merev rendszerességet és fegyelmet. A hadseregben gyakran érte kritika amiatt, hogy nem ismert határokat a rend betartatásakor; katonái közül sokan túlságosan is keménynek és könyörtelennek tartották. Poroszos rendszeretete elsősorban édesapjától eredt, az uralkodó ugyanis rajongott a német állam katonai mivoltáért és az ott uralkodó vasfegyelemért, melyet még saját családja körébe is megkísérelt átültetni.

A Régi Mihajlovszkij-palota

Mint az uralkodó legkisebb fia, Mihail Pavlovics születésétől fogva katonai pályára volt szánva. Katonai tiszti rangot még csecsemőként kapott édesapjától; a hadseregbe viszonylag fiatalon, tizenhat évesen lépett be ténylegesen is. 1820. novemberében az ő védőszárnyai alatt nyitotta meg kapuit a Tüzérségi Iskola a fővárosban. 1825. decemberében részt vett a szentpétervári felkelés leverésében: a lázadók Konsztantyin Pavlovics nagyherceget akarták trónra ültetni, a korona ellenben I. Miklós cárra szállt. 18281829-ben harcolt az orosz–török háborúban, ahol is magas rangú kitüntetéseket szerzett. 1825. decemberében a nagyherceg kézbesítette idősebbik bátyja trónról való lemondó nyilatkozatát fiatalabbik fivérének; az üzenettel azonban későn érkezett meg az orosz fővárosba, így a katonák I. Miklós helyett Konsztantyin Pavlovicsra esküdtek fel.[1] 18301831-ben a lengyelországi felkelés leverésében segédkezett bátyjának, Konsztantyin Pavlovics lengyelországi alkirálynak; varsói szerepléséért a lázadás elfojtását követően főhadsegédi pozícióba emelkedett. Lengyelországi kiküldetése után visszatért szülőföldjére, ahol utóbb Carszkoje Szelóban bízták meg a testőrők kiképzésével és felügyelésévél. Az aktív szolgálatot a testőrök és egy gránátos ezred vezéreként fejezte be.

Mihail nagyherceg sosem törekedett politikai befolyásra, a kormányzásból teljesen kivonta magát. Ennek ellenére rangjára való tekintettel 1825-től kezdve tagja volt az Államtanácsnak, 1834-től fogva pedig szenátori posztot kapott. 1832-ben a Katonai Akadémia tiszteletbeli elnökévé választották. Mihail Pavlovics 1819-ben belefogott egy palota felépítésébe, ez lett a szentpétervári Mihajlovszkij-palota,[2] amely ma az Orosz Múzeumnak[3] ad otthont. A palotát Carlo Rossi tervezte neoklasszikus stílusban, és 1825-re készült el. Mihail Pavlovics halálát követően a palotát átkeresztelték a „Jelena Pavlovna-palota” névre, így tisztelegvén felesége előtt; ám a köztudatban továbbra is eredeti nevén élt. Később, miután Mihail Nyikolajevics nagyherceg 1861-ben felhúzatott egy másik palotát, amely szintén a Mihajlovszkij-palota nevet viselte, Mihail Pavlovics nagyherceg otthona a Régi Mihajlovszkij-palota nevet kapta.

Házassága és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagyherceget 1822-ben eljegyezték Friderika Sarolta württembergi hercegnővel. Az eljegyzésben a politika és a nagyherceg édesanyjának kívánsága kapott döntő szerepet, Sarolta hercegnőnek és Mihail Pavlovicsnak semmi beleszólása nem volt az ügybe. 1823-ban találkoztak először az orosz határon: sem a hercegnőben, sem a nagyhercegben nem ébredt vonzalom jövendőbelije iránt. A házasságot I. Sándor cár hanyatló egészsége és betegeskedése miatt Marija Fjodorovna anyacárné nagyon sürgette; az esküvőt így 1824. február 19-én tartották a fővárosban szerény, visszafogott keretek között, jóformán szűk családi körben. Sarolta hercegnő a cári család elvárásainak megfelelően áttért az ortodox hitre, és felvette a „Jelena Pavlovna” nevet.

Mihail Pavlovics nagyherceg

A házaspárnak öt gyermeke született, noha közülük csak három élte meg a felnőtt kort:

Mihail nagyherceg és felesége kapcsolata a sok gyermek ellenére rossz volt, házasságuk korán zátonyra futott: „Jelena nagyszámú gyermeket hozott a világra, ám amiért mindegyikük lány volt, férje érzéketlen közömbösséggel viseltetett az asszony iránt.”[5] A házastársak között érdeklődésben is nagy különbség jelentkezett; Jelena Pavlovna művelt, intelligens asszonyként politizálni kívánt, míg Mihail Pavlovics a hadseregnek szentelte eégsz életét. Jelena Pavlovna nagyhercegné el akarta hagyni a férjét és Oroszországot, de a cári család ebbe nem egyezett be. A nagyhercegné férje mellett maradt, helyzete viszont javulni kezdett, aktívan támogatta II. Sándor cár reformkísérleteit és az orosz művészeteket.

Halála és emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogy idősödött, úgy romlott a nagyherceg egészégi állapota. Orvosai tanácsait azonban nem hallgatta meg, bár a karlsbadi gyógyfürdőbe ellátogatott. 1845. januárjában súlyos csapásként élte meg második leánya, Jelizaveta Mihajlovna korai halálát. Legidősebb leánya, Marija Mihajlovna a nagyherceg karjai között halt meg egy évvel később Bécsben. A sorozatos katasztrófák kikezdték Mihail Pavlovics egészségét. Visszatért Oroszországba, de állapota egyre csak romlott, több ízben is vér ömlött az orrából. 1849. júliusában betegeskedése ellenére a lengyel fővárosba utazott, minthogy odavezényelték a gránátos ezredeket. Augusztus 21-én egy seregszemle alatt rosszul lett. A doktorok több mint két héten át küzdöttek az életéért, de nem lehetett megmenteni. Halálos ágyánál jelen volt felesége és egyetlen életben maradt gyermeke, Jekatyerina Mihajlovna nagyhercegnő.

Mihail nagyherceg testét hazaszállították Szentpétervárra. A Petropavlovszk katedrálisban ravatalozták fel; a hadseregnél három hónapos gyászt rendeltek el. 1907. júliusában Peterhofban monumentális katonai emlékművet szenteltek II. Sándor cárnak és Mihail Pavlovics nagyhercegnek. Az emlékművet a bolsevikok hatalomra kerülése után megsemmisítették. Mihail Pavlovics nagyherceg egyenes ági leszármazottja György Borwin mecklenburgi herceg ma a Mecklenburgi-ház feje és Mecklenburg trónjának követelője.

Leszármazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ziegler; 235. oldal
  2. Oroszul: Михайловский дворец, magyaros átírásban: Mihajlovszkij dvorec.
  3. Hivatalos nevén: Állami Orosz Múzeum; oroszul: Государственный Русский музей, korábban Ő Császári Felsége III. Sándor Orosz Múzeuma.
  4. Egyes források szerint ő nem leány, hanem fiú volt Alekszandr Mihajlovics néven.
  5. Zeepvat; 61. oldal

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mihail Pavlovics Romanov orosz nagyherceg témájú médiaállományokat.