Leontyij Leontyjevics Bennigsen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leontyij Leontyijevics Bennigsen
Bennigsen 1.jpg
Született 1745. február 10.
Brunswick
Meghalt 1826. december 3. (81 évesen)
Banteln
Nemzetisége Flag of Prussia 1892-1918.svgporosz (német) Flag of Russian Empire for private use (1914–1917) 3.svg orosz szolgálatban
Fegyvernem gyalogság, lovasság
Rendfokozata tábornok
Csatái hétéves háború
Napóleoni háborúk :
Pułtusk, Eylau,Friedland,Tarutino, Borogyino, Bautzen, Lützen, Lipcse
Kitüntetései Szent György érdemrend harmadik, második és első fokozata
Szent András érem
Rokonai fia: Alexander Levin, Count von Bennigsen (1809–1893) hannoveri államférfi
George Dawe portréja a tábornokról (Military Gallery)

Levin August Gottlieb Theophil (oroszul: Леонтий Леонтьевич Беннигсен), Bennigsen grófja (1745. február 10.1826. december 3.) az Orosz Birodalom szolgálatában álló német tábornok.

A hétéves háborútól az orosz szolgálatig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hannoveri családba született Brunswickban és folyamatosan szolgált a hannoveri udvarban és gyalogsági tisztként végig harcolta a hétéves háborút. 1764-ben nyugállományba vonult a hannoveri hadseregből és belépett az orosz hadseregbe a Vjatka muskétás regimentbe 1773-ban.

Orosz szolgálatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Később a törökök ellen harcolt 17741778, alezredesi rangot szerzett. 1787-ben az ő vezetésével rohamozták meg Ocsakovot, így nyert dandártábornoki kinevezést és a Kościuszko felkelés idején valamint az 1796-os perzsa háborúban is kitüntette magát. 1794-ben a Szent György-kereszt harmadik fokozatát kapta, a Minszki kormányzóságot és vezérőrnagyi rangot a korábbi hadi teljesítményeiért.

1798-ban I. Pál orosz cár felmentette a katonai szolgálatból Platon Zubovval való kapcsolatai miatt. Aktívan részt vett a cár elleni összeesküvésben, ami a I. Pál meggyilkolásához vezetett. I. Sándor orosz cár 1801-ben kinevezte Litvánia kormányzó-tábornokává, 1802-ben lovassági tábornoknak.

A napóleoni háborúk idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1806-ban az orosz hadsereg az ő parancsnoksága alatt sorakozott fel Napóleon ellen a Pułtuski csatában 1806 december 26-án, később az Eylaui véres csatában (1807. február 7–8.) az ő vezetése alatt próbálták megállítani a franciákat. A pułtuski csatában először legyőzte a Jean Lannes vezette francia erőket, de később meghátrált. Ezért a győzelemért kapta a a Szent György kereszt második fokozatát, az eylaui csatáért pedig a legmagasabb orosz kitüntetést a Szent András-rendjelet. Megpróbált fájdalmas csapást mérni Napóleonra, de hat hónappal később megsemmisítő vereséget szenvedett a friedlandi csatában 1807. június 14-én, ami a tilsiti békéhez vezetett. A csata miatt erősen kritizálták, és "haditudásának csökkenése miatt" nyugállományba helyezték néhány évre, de az 1812-es hadjárat idején ismét felelős katonai pozíciókba helyezték. Ott harcolt a borogyinói csatában a tarutyinói csatában, ahol maga is megsebesült a lábán, legyőzte Murat seregét. De vitába keveredett Kutuzovval, az orosz főparancsnokkal, aki visszavonulásra kényszerítette az aktív katonai szolgálatból. Csak Kutuzov halála után került vissza az orosz katonai vezetésbe. Részt vett a bautzeni és a lützeni csatákban, ő vezette a lipcsei csatában a döntő ütközetben az egyik hadoszlopot 1813. október 19-én. I. Sándor grófi címet adományozott neki. Ezután Észak-Németországban vonult fel Davout marsallal szemben az ostromlott Hamburghoz . A fontainebleau-i béke után megkapta a Szent György-rend első fokozatát.

A háborúk után még 18151818 között parancsnokként szolgált, ezután visszatért hazájába, Bantelnbe és lemondott az aktív katonai szolgálatról. Élete végére teljesen elveszítette a látását, 81 évesen hunyt el.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gedanken über einige Kenntnisse, dei einem Offizier der Cavallerie vorzüglich nöthig sind (Riga 1794, új kiadás Vilna 1801)
  • Mémoires. Charles-Lavauzelle, Paris 1907

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]