Legnicai csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legnicai csata
Bitwa pod Legnicą.jpg
A legnicai csata Matthäus Merian 1630-ban készült festményén

Konfliktus tatárjárás
Időpont 1241. április 9.
Helyszín Szilézia, Legnica (Liegnitz) és Legnickie Pole (Wahlstatt) között
Eredmény Mongol győzelem
Szemben álló felek
Krakkói Fejedelemség
Nagy-Lengyelországi Fejedelemség
Sziléziai Hercegség
Cseh Királyság
Német Lovagrend
Templomos Lovagrend
Johannita lovagrend
Mongol Birodalom
Parancsnokok
II. Henrik lengyel fejedelem †
Türingiai Konrád nagymester
II. Mieszko lengyel fejedelem
Orda kán
Bajdar kán
Kadán kán
Szemben álló erők
Kb. 10 000 fő Kb. 10 000 lovas
Veszteségek
Kb. 8000 halott Ismeretlen
é. sz. 51° 08′ 43″, k. h. 16° 13′ 22″Koordináták: é. sz. 51° 08′ 43″, k. h. 16° 13′ 22″

A legnicai csata (németesen: liegnitzi/leignitzi csata; lengyelül Bitwa pod Legnicą; cseh nyelven Bitva u Lehnice) 1241-ben a sziléziai Legnica mellett lezajlott csata a beözönlő tatárok, valamint az egyesült cseh-lengyel seregek és az őket segítő Német Lovagrend, s johanniták hadai között. Az ütközetben a fürge mongol lovasok felülkerekedtek a nehézpáncélos lovagok felett. A mongolok azonban a győzelem után nem szállták meg Csehországot, vagy Sziléziát, hanem tovább törtek Magyarországnak.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Batu kán Kubiláj nagykán parancsára ötvenezer lovassal Európa meghódítására indult. A mongolok első lépésben az oroszokat hódították meg és már vészesen közeledtek Magyarország és Lengyelország felé.
Batu Kijevet ostromolta, miközben a magyarországi invázió terveit készítette elő. Első lépésben Lengyelországra akart csapást mérni, nehogy a két állam segítse egymást és akár feltartóztassa a tatár hordákat. Ennek megfelelően Kijev alól Batu egy tüment (mongol lovas egység) küldött Lengyelország ellen, s Orda kán vezetésével néhány csatában vereséget mért a lengyelekre. Az ország már mintegy száz éve széttagoltság állapotában volt, így a mongol vihar könnyen söpört végig rajta.

A tatárok a Német Lovagrend déli területeit is feldúlták, majd elindultak Csehország ellen. II. Henrik, Türingiai Konráddal, a német lovagok nagymesterével, a templomosokkal és johannitákkal Sziléziában próbálta útját állni a tatároknak és segítséget kértek I. Vencel cseh királytól, aki viszont seregét távol tartotta, mert nem akarta megkockáztatni országa védelmét, ezért nem vonult Legnica alá.

A szembenálló erők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes források a mongolok seregét húszezer főre teszik, valójában az az egy tümen, amit Orda és két másik kán vezetett, mindössze tízezer lovasból állt. A szövetséges hadak erői is nagyjából ennyiből álltak, nem pedig 40 ezer katonából, mint azt ahogy a források leírják.

A Henrik vezette sereg döntő részt nehézpáncélos lovasokból állt össze, míg kis hányaduk volt gyalogos. A gyalogság csaknem teljesen csehekből verődött össze, akik főleg bányászok voltak. Az első sorokban vonultak fel, s mellükön fehér kereszt díszelgett, ezzel azt akarták kifejezni, hogy készek meghalni.
Henrik sziléziai egységei vegyesen lengyelekből és németekből álltak, míg a két másik lovagrend vitézei még összetettebbek voltak nemzetiségüket tekintve.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csehek az első vonalban, zárt, rendezett sorban álltak fel a tatárok ellen és lándzsáikkal áttörhetetlen erdőt alkottak a mongol lovasok előtt.
Orda az eddigi megszokott cselvetéshez folyamodott és látszólagos rendetlenségben visszavonulást kezdtek lovasai. A csehek erre üldözőbe vették a tatárokat, s a rohamozás közben felbomlott zárt alakzatuk.
Orda lovasai a közeli ingoványba csalták a gyalogságot, akik jelentősen eltávolodtak a csapattól, s a süppedekés talajon már egyre nehezebben mozogtak nehéz fegyverzetükben, mire a mongolok megfordultak és rávetették magukat a csehekre. A tatár lovasok, könnyűlovasság lévén jól mozogtak a nehezen járható terepen és hamar bekerítették a cseh sereget, ami azonban elszánt kézitusába kezdett a tatárokkal és mind egy szálig elpusztult, de nem adta meg magát.

Henrik megpróbálta kiszabadítani a cseheket a gyűrűből, de a segítségükre küldött két cseh és lengyel egységet a mongolok lekaszabolták.
Ekkor a teuton lovagok lendültek támadásba a mongolok ellen, megszokott ék alakban, frontális rohammal. A roham, bár áttörte a tatárok sorát, de a gyorsan mozgó lovasok jobban manővereztek a lovagok sorai között, akikre gyorsabb csapásokat mértek, s a teutonok nehezen bírtak ellenük védekezni.
Ugyanilyen szerencsétlenül járt a többi lengyel és német lovagok is.

A veszteségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mongol sereg vesztesége nem ismert, viszont a nyugati hadból körülbelül nyolcezren vesztették életüket. A csatában elesett Henrik herceg is. Az egyik lengyel fejedelem II. Mieszko pedig elmenekült seregével a csatából. Konrád nagymesternek is számos lovagja odaveszett a csatában. Hasonlóan nagy veszteségük volt a templomos és johannita lovagoknak.

Orda serege a győzelem után keresztül száguldott Csehországon és a Kárpátokon át betört a Felvidékre, ahol a Batu vezette főerők már javábban dúlták az országot és IV. Bélára vereséget mértek Muhinál két nappal a liegnitzi csata után.
A magyar és lengyel erők összeomlása ellenére a tatár megszállókkal szemben a lakosság keményen ellenállt, ha nem is épített erődítményekben, hanem az erdőségekben, lápokban és a hegyekben. Batu erői 1242-re meglehetősen nagy veszteségeket szenvedtek és rövidesen visszatértek orosz területre.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • V. G. Jan. A tatárjárás. Budapest és Ungvár: Európa Könyvkiadó és Kárpáti Kiadó. ISBN 963-07-2966-0 (1984) 
  • B. Szabó János. A tatárjárás: a mongol hódítás és Magyarország. Budapest: Corvina. ISBN 978-963-135596-3 (2007) :