Kircholmi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kircholmi csata
Kirholm 1605 I.JPG
A kircholmi csata. Pieter Snayers festménye.

Konfliktus Svéd–lengyel háború (1600–11)
Időpont 1605. szeptember 27.
Helyszín Kircholm (ma Salaspils, Lettország) mellett, a történelmi Livóniában
Eredmény Döntő lengyel győzelem
Szemben álló felek
Herb Rzeczypospolitej Obojga Narodow.svg Lengyelország-Litvánia
Coat of Arms of Duchy of Courland.jpg Kúr-Szemigall Hercegség
Greater coat of arms of Sweden.svg Svéd Királyság
Parancsnokok
Chodkiewicz.PNG Jan Karol Chodkiewicz litvánia hetman Vasa Royal COA.svg Södermanland hercege
Szemben álló erők
Lengyel erők:
1300 gyalogos, 2500 lovas
Egyéb csapatok:
kozákok, tatárok, kúrok
11 000 gyalogos, 3000 lovas, 3000 német zsoldos, 1000 németalföldi zsoldos, több száz skót zsoldos
Veszteségek
100 halott
200 sebesült
8000 halott
é. sz. 56° 50′ 55″, k. h. 24° 20′ 53″Koordináták: é. sz. 56° 50′ 55″, k. h. 24° 20′ 53″

A Kircholmi csata más alakban Salaspilsi csata (lengyelül Bitwa pod Kircholmem, svédül Slaget vid Kirkholm) 1605. szeptember 27-én egy svéd és egy lengyel sereg közötti, döntő kimenetelű ütközet a livóniai Kircholm (ma Salaspils, Lettország) város közelében. Az ütközetben debütált tulajdonképpen a híres lengyel huszárság, amely kis létszáma ellenére közel ötször annyi ellenséges gyalogost és lovast vert szét a csatamezőn. A lengyel huszárok hosszú időn át Európa legjobb lovasainak számítottak.

A csatában a lengyeleket vezető Jan Karol Chodkiewicz hetman a gyenge ellátás ellenére döntő sikert aratott, bár a háború még évekig zajlott, de nyilvánvalóvá vált, hogy a svédeknek nem sikerül megszerezniük Livóniát.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A viszály Lengyelország és Svédország között hosszú ideje tartott. A livóniai háborúban már felmerültek a két állam közötti ellentétek a Balti-tenger és a gazdag, stratégiailag előnyös pozícióban álló livóniai városok ügyén. III. Zsigmond lengyel király a svéd trónt is birtokolta, de katolikus volt és Lengyelországban volt a székhelye, ami kiváltotta a svédek nem tetszését. A helytartója, Södermanland hercege (későbbi IX. Károly svéd király) fellázadt ellene és a Riksdaggal kimondta trónfosztását. Zsigmond részben lengyel katonák élén próbálta érvényteleníteni a detronizációt, de a Linköping melletti stångebrói csatában vereséget szenvedett 1598-ban. A Szejm reagálva király trónfosztására kinyilvánította a svéd kézben levő Észak-Észtország elcsatolását, melyet egykor a dánok birtokoltak, majd a Német Lovagrend szerezte meg. A svédek nyomban kirobbantották az újabb háborút és seregeik partraszálltak Livóniában. Bár rövid háborúra számítottak, már a harc elején Kokkenhausennél súlyos vereséget szenvedtek. További kísérleteik kudarca után Károly elhatározta, hogy végleg leszámol a lengyelekkel és megszerzi Livóniát.
1605-ben hatalmas svéd invázióval kellett szembenézniük a lengyeleknek. A livóniai csapatoknak a parancsnoka, a litván nagyhetman Chodkiewicz volt, a korábbi weissensteini csata győztese. Az utánpótlás késlekedett Lengyelországból és a serege is meglehetősen kicsi volt. A partraszálló svédek ráadásul nyomban elfoglalták Rigát, s már majdnem Kúrföldet fenyegették.

A szembenálló erők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juliusz kozák festménye a lengyel huszárság rohamáról.

Chodkiewicz hetman serege vagy 2500 szárnyas huszárt, 1300 gyalogost számlált, ehhez jöttek tatár lovasok, akik az elővédet foglalták el. Mellettük zaporozsjei kozákok, melyek ugyancsak nagyszerű teljesítményt tudtak felmutatni a lovassági manővereket illetően és a huszárokkal egyformán részt vettek a döntő támadásokban. A csatában a lengyel hűbéres kúr herceg páncélosai is részt vettek. A teljes haderő körülbelül négy és félezer, vagy ötezer katonát számlált, tüzérségük 5 ágyúból tevődött össze.

Södermanland hercegének serege mintegy háromszoros túlerőben volt, azonkívül képzett, válogatott katonákból állt. Mintegy tizenegyezer gyalogosra és háromezer lovasra tagolódott a had, ez kiegészült vagy háromezer német zsoldossal, akik közt voltak gyalogsági és lovassági erők is. Tovább erősítette a sereget 1000 németalföldi zsoldos (kizárólag gyalogosok), akik Európában nagyon keresettek voltak a nemzetközi katona piacon. Főleg a herceg körül állt több száz skót, azonkívül számos livóniai német is csatlakozott a svédekhez. A tüzérség is meghaladta a lengyelekét, vagy tizenegy ágyú állt a rendelkezésükre.

A korabeli taktikák erősen meghatározta a fegyverek minősége. Minthogy a lőfegyverek nem voltak egészen a 18. századig pontosak és nehezen voltak tölthetők, ezért a rohamozást és a megfelelő védekezést a pikák és lándzsák biztosították, amit a lovasság és a gyalogság egyformán használt. A két sereg között jelentős különbségek voltak a taktikát illetően, így a csatából csak az kerülhetett ki győztesen, aki érvényesíteni tudta a maga stratégiáját.
A lovasság volt az, mely eldöntötte a csatát a lengyel seregben. A lovasok hosszú lándzsákat használtak, s persze hevesen rohamoztak. A svédeknek nem volt olyan jó lovasságuk, nekik a rohamozást és az ellenséges roham elhárítását a gyalogsággal kellett megoldaniuk, amelynek meg voltak a speciális alakzatai, de ahhoz, hogy ezeket a formációkat felvegyék, időre volt szükségük. Amennyiben nem tudtak megfelelően elrendeződni, könnyűszerrel lesöpörte őket az ellenség támadása, de gyakorta az alakzatok is hatástalanok maradtak, mert a lengyel huszárság akkora erővel támadt, hogy azt nehezen lehetett megállítani.

A lengyel gyalogságnál az általánostól eltérően igen sok volt a tűzfegyveres gyalogos. Ugyanúgy a svédek nagyszámban használták a lőfegyvert, majdnem minden lovasuknak volt például pisztolya, vagy kisebb karabélya. A nemrég hullott őszi esők korlátozták viszont a muskéták és pisztolyok használatát, ezért mindenképp a szálfegyvereké volt a döntő szó ebben a csatában.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jan Karol Chodkiewicz rohamra vezeti huszárjait a svédek ellen.

Chodkiewicz Kircholmnál vette fel állásait a svédek ellen, Rigától 25 km-re, a Nyugati-Dvina folyó partján. Az első vonalban a gyalogosok középen helyezkedtek el, ún. magyar hajdú-alakzatban. Ebben az elrendezésben a két gyalogos hadtest között volt két lovas egység, s a gyalogság nem egy oszlopban, hanem lazább, szórtabb sorokban állt fel. A két szélen is kettő-kettő lovassági egység helyezkedett el, baloldalt vezette Tomasz Dąbrowa, míg jobboldalt a litván Jan Pawel Sapieha. Mögöttük nagyszámú lovassági erők csoportosultak a hetman vezetésével. Teodor Lacki ezredes vezetése alatt két hadtest (280 fő) huszár maradt tartalékban, továbbá egy gyalogság is, egy másik gyalogos hadtest a seregtől jobbra, egy erdő közelében állt készenlétben. A kurlandi lovasok a Dvina másik partján maradtak, de várták a parancsot az átkelésre.

Szemben velük a svédek nem a teljes sereggel álltak fenn. Nekik a gyalogságuk helyezkedett el Anders Lennartsson irányítása alatt nagy négyzetes bataillonokban, mögöttük két hadosztályba rendezve a lovasság helyezkedett el. A jobbszárnyon főleg német lovasok álltak Friedrich Joachim von Mansfeld vezérletével, addig a balszárnyon Henrik Brandt parancsnokolt a lovasság felett. A sereg másik része maradt tartalékban, Frigyes lüneburgi herceg vezetésével a gyalogság, míg Södermanland hercegének parancsnoksága alatt a lovasság.

A csatát a lengyel lovasság indította el, ami megtévesztő támadást intézett a svéd gyalogezredek ellen. Miután megfutamodást színleltek, a svédek nyomban támadásba kezdtek a lengyel centrum ellen szemből. A gyalogság heves tüzet zúdított rájuk, ezzel sikerült megzavarniuk az ellenséget. A visszavonuló gyalogosok nyomában Sapieha támadt, amely a balszárnyon álló lovasságot rohamozta meg. Dąbrowa hozzávetőleg háromszáz lovassal támadt a gyalogosok ellen, melyek nem rendezték soraikat, erre von Mansfeld kezdett ellentámadásba, nehogy a lengyelek lerohanják a gyalogosokat.
Ezek a támadások is csak színleltek voltak. Viszont amikor von Mansfeld Dąbrowára támadt, Chodkiewicz parancsára a főerőktől a folyópart közelébe, félúton Kircholm felé elhelyezett négy lovashadtest (ezek a közeli lengyel tábort védték) is támadást kezdett a lovasság jobbszárnya ellen.

January Sucholdovski festménye a csatáról, középen Jan Karol Chodkiewicz hetman ül lován.

Közben a kúr lovasság három hadtestje is megkezdte az átkelést, majd Lacki lovasaival a svéd jobbszárnyra támadt. Miután a svéd-német lovasságot jelentősen visszaszorították és a megtévesztő támadások során egyszerre három oldalról lett szorongatva a svéd gyalogság, azok kellően zavarban voltak, mivel a lengyel és kozák lovasság annyira fürge volt, hogy gyorsan tudott lecsapni az ellenségre, emiatt lélektani hatás is nehezedett a svédekre. Ezt használta ki a hetman, aki rohamra gyűjtötte össze valamennyi lengyel és litván huszárt, valamint kozákot, akikkel elindította a döntő támadást, a kúr hercegi lovasokkal együtt. Mindez olyan villámgyorsan ment végbe, hogy a svéd gyalogság alig tudott védekezni. A hátsó vonalakban elhelyezkedő lovasság nyomta a gyalogságot előre, de ezzel annál jobban szétesett a hadrend és végül a lovassági sorok is megbomlottak. Mindez annyira gyorsan ment végbe, hogy Károlynak nem is volt ideje a tartalékosokat csatába vezetni, s a lengyel-litván-kozák lovasság hamar elérte. A harc alatt a herceg lovát kilőtték, de egy livóniai német nemes átadta neki. Ekkora az első vonalban elhelyezkedő svéd sereg teljesen megsemmisült és a herceg irányítása alatt álló erőket is alaposan megtépázta Chodkiewicz. Mindez legfeljebb 20-30 percig tartott és a szétver svéd sereg alig bírt elmenekülni Rigába.

A veszteségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A svédek közel nyolcezer halottak hagytak a csatatáren és csak 500 sebesültek meg. Ezzel szemben a győztes lengyelek vesztesége eléggé elenyésző volt, kevesebb mint száz halott és csak 200 sebesült. A svédek fejvesztett menekülésük során nagy zsákmányt hagytak a csatatéren. Elesett viszont Lacki és Dąbrowa.

Az ütközet után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A katasztrofális svéd vereséget követően Södermanland hercegének ki kellett üríteni Rigát, ahová Chodkiewicz vonult be. Bár a háború még több mint hat évig tartott, de nyilvánvaló lett, hogy a lengyelek kisebb erőkkel is képesek egyensúlyban tartani a livóniai frontot. Södermanland hercegének közben felerősödött az ellenzéke Svédországban és több területen is eredménytelen háborúkat folytatott. Így később beavatkozott az Oroszországban dúló belviszályokba (Zűrzavarok időszaka), mert meg akarta szerezni az orosz cári trónt, de a lengyelek ugyancsak folytattak hadjáratokat Moszkva ellen. Miután a herceg Dániával is háborúba keveredett és 1611-ben meghalt, a lengyel-svéd háború is véget ért.

A kircholmi győzelem szerzett Chodkiewicznek és a lengyel huszároknak nagy hírnevet. Ezzel kezdetét vette ennek a lovasságnak a fénykora, mely további nagy győzelmeket arat az ellenségeken, többek között a svédek és a törökök felett.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]