Jasenak (Ogulin)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jasenak
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeKárolyváros
KözségOgulin
Jogállásfalu
PolgármesterNikola Magdić
Irányítószám47314
Körzethívószám(+385) 047
Népesség
Teljes népesség175 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság630 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 13′ 52″, k. h. 15° 02′ 31″Koordináták: é. sz. 45° 13′ 52″, k. h. 15° 02′ 31″
A Wikimédia Commons tartalmaz Jasenak témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Jasenak falu Horvátországban, Károlyváros megyében. Közigazgatásilag Ogulinhoz tartozik. Településrészei Krapani, Zrnići, Kostići, Jorgići, Paligaće, Mašići és Vrelo.

Fekvése[szerkesztés]

Károlyvárostól 50 km-re délnyugatra, községközpontjától 15 km-re nyugatra, a Nagy-Kapela hegységben a Jasenački patak partján fekszik. Közelében található a hegység legmagasabb csúcsa az 1534 méter magas Bjelolasica.

Története[szerkesztés]

Ez a terület a 15. században a Frangepánok modrusi uradalomához tartozó Krakar része volt, melyet 1486-ban említ először a modrusi urbárium. A település lakosainak ősei szerb pásztorok voltak, akiket a vlach jog alapján 1632-ben telepített Frangepán Gáspár ogulini várkapitány a török hódoltsági területekről, főként Cazinska krajina vidékéről a Velika Kapela hegyei közé. A katonai határőrvidék létrehozásával az itteniek kiváltságaik fejében határőr szolgálatra voltak kötelezve, sokan közülük a határ különböző szakaszain szolgáltak. A helyi lakosság azt tartja, hogy az első szerbek Gomirjéről érkezett pásztorok voltak és a település nevét kőrisfában (jasen) gazdag határáról kapta. A jasenaki temetőben még a háború előtt is látni lehetett romokat és egy Szent Mihály arkangyalnak szentelt régi templom tornyát. A településnek 1768-ban mindössze három, 1830-ban már 18 háza volt 244 lakossal.

Fejlődésén nagyot lendített hogy itt halad át az 1874-ben épített Rudolf-út, mely Ogulint a tengerparti Novi Vinodolskival kötötte össze. Szent Lázár tiszteletére szentelt templomát 1883-ban építették, 1942-ben leégett, azóta rom. 1887-ben gőzfűrészüzem létesült itt, mely kapacitását tekintve az első volt a három nyugat-horvátországi gőzfűrészüzem között. A falunak 1880-ban 383, 1910-ben 1130 lakosa volt. Trianonig Modrus-Fiume vármegye Ogulini járásához tartozott. A második világháború idején az usztasák a települést teljesen felégették, lakosságának tizedét elveszítette. Vrelo településen 1986-ban sípályát építettek, ebből fejlődött ki a HOC Bjelolasica horvát olimpiai sport és rekreációs központ. 2011-ben 226 lakosa volt. A településen ma posta, rendőrőrs, üzlet és benzinkút működik. A Bjeolasica csúcsra, a Bijele és a Samarske sziklákhoz vezető hegyi túrautak fő kiindulópontja.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
383 542 741 955 1028 1130 1022 1124 592 643 590 453 382 331 301 226
A Bijele stijene sziklái
A Bjelolasica látképe

Nevezetességei[szerkesztés]

Jasenak vidéke számos természeti szépségben bővelkedik. A Bjelolasica-hegység és legmagasabb 1534 méter magas csúcsa nevét arról a keskeny, fehér sziklákból álló gerincről kapta, mely az erdős övezet fölé emelkedik. A hegység hét kilométer hosszúságban nyúlik és bővelkedik kiterjedt, sűrű erdőkben, rétekben és mészkőszirtekben. Mind a gyalogos, mind a kerékpáros túrázóknak felejthetetlen élményt nyújt. Télen a hegység ideális síterep, ahol a hó egészen a tavasz közepéig megmarad. Ekkor a havas tájat buja, virágzó növényzet váltja fel. Bjelolasica üdülőtelep a hegyre vezető turistautak fő kiindulópontja. Itt épült ki az ország olimpiai centruma, ahol minden igényt kielégítő sípálya, sífelvonó, szállodák és éttermek várják a kirándulókat. A teleptől a csúcs felé indulva 1335 méter magasságban található a Bijele stijene egyedülálló szikla alakzatai, mellette hegyi menedékházzal. Másik közeli természeti látványosság a Samarske stijene kőlabirintusa, égbenyúló nem mindennapi szikla alakzatok sokasága.

A Szent Lázár tiszteletére szentelt ortodox templomot[4] 1883-ban építették kőből. Ez volt az egyik első épület, amelyet a tartományi kormány emelt a katonai határőrvidéknek a vármegyékhez történő csatolása után. Tengerparti kézművesek és kőfaragók építették. A második világháborús pusztítás után csak a hajó és a szentély körtőfalai maradtak meg a párkány magasságáig. Megmaradtak a 20. század elején a zágrábi Armin Schreiner gyárban gyártott padlóburkolat kerámialapjai is.

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]