Homo habilis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Homo habilis
Evolúciós időszak: 1,8–1,6 Ma
Homo habilis.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Rend: Főemlősök (Primates)
Család: Emberfélék (Hominidae)
Alcsalád: Emberformák (Homininae)
Nemzetség: Hominini
Nem: Ember (Homo)
Faj: H. habilis
Tudományos név
Homo habilis''
Leakey et al, 1964
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Homo habilis témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Homo habilis témájú kategóriát.

Homo habilis rekonstrukció

A Homo habilis (magyarul: „ügyes ember”) a Homo nembe tartozó faj, amelyet köznapi kifejezéssel az előemberek közé sorolnak.

A Habilis („ügyes”) fajnevet azért kapta, mert ezt a fajt vélték az első kőeszközkészítő emberfélének. Az egyik, korábbi tudományos vélemény az emberré válás zsákutcájának, kihalt alaknak tartja. Más vélemények a Homo erectus elődjét látják benne. Mary Leakey és Louise Leakey 2007-ben nyilvánossá tett kutatásai szerint viszont a Homo habilis és a Homo erectus 1,44 millió évvel ezelőtt kb. félmillió évet egymás mellett, párhuzamosan létezett más-más ökológiai környezetben. Legújabban felvetődött az a lehetőség, hogy a habilis utód nélkül kihalt mellékág, nincs köze a megelőző H. rudolfensis és a követő H. ergaster fajokhoz.

Felfedezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első leleteket (állkapocs, agykoponya-töredékek és kézcsontok) Mary és Louis Leakey találta az Olduvai-szakadékvölgyben (Tanzánia) 1960-ban. A Homo habilis maradványai mellett, ugyanazon rétegekben találták a legősibb, 2,3 millió éves kőeszközöket. Az Olduvai-szakadék, e jelentős lelőhely nevét alapul véve született meg az „olduvai-ipar” kifejezés.

Testfelépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Homo habilist ma már részben a Homo rudolfensis fajba sorolják [forrás?]. Agytérfogata kb. 650–800 cm³, nagyobb, mint az Australopithecusoké, de még lényegesen kisebb, mint a Homo sapiens átlag 1400 cm³-nyi agytérfogata. A Homo habilis azonban jóval alacsonyabb volt, mint a modern ember, csak 1,20-1,45 m magas. A férfiak testsúlya 50–90 kg, a nőké 30–40 kg lehetett. Testsúlyukhoz mérten a Homo habilis agya a többi élőlényhez képest bizonyára átlagon felül fejlett volt. Ennek következtében a homloka domborúbb volt, mint az Australopithecus-fajoké, melyeknek a Homo habilis-szel szemben még a koponya felett hosszában egy nagy csontdudorjuk is volt. A Homo habilisnak már a szemüregek feletti tipikus csontdudorok is alig voltak meg. A Homo habilis lába szintén sokkal inkább hasonlított a modern ember lábához, mintsem az Australopithecus-fajok egészen majomszerű lábához. Domború lábközépcsontjai első ízben nyújtottak lehetőséget a felegyenesedve járó Homo habilisnak arra, hogy futás közben a rázkódást csillapítsa. Erősen kifejlett lábujja módot adott számára, hogy a Homo sapienshez hasonlóan a felegyenesedett járás közben elrugaszkodjék. A térdét - az Australopithecus-fajokkal ellentétben - teljesen egyenesen ki tudta nyújtani. Kezei is ügyesebbek voltak, mint kortársaié.

Eszközeik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Homo habilisre már jellemző az egyszerű, formatartó eszközök célirányos készítése. A köveket összeütögették, és így törték kisebb darabokra. A kövekről leváló, apró, hegyes élű darabokat szilánkoknak, a középső részt pedig magrésznek hívják. A tudósok sokat kísérleteztek ezekkel az egyszerű eszközökkel, hogy megállapítsák, mire is lehet őket a legjobban felhasználni. A szilánkokat sokoldalúan lehetett alkalmazni. Az előember ezekkel tudta feldarabolni a húst, kivágni a csontot, lekaparni a bőrt, kihegyezni az ásóbotokat. De jól lehetett ezekkel füvet vágni is, amire az előembernek a fekvőhelye elkészítéséhez vagy a húsdarabok megőrzéséhez volt szüksége. A magrésszel az ásóbotnak szánt ágakat lehetett levágni, de arra is jó volt, hogy szétzúzzák a csontokat vagy feltörjék a koponyát, és elfogyaszthassák az agyvelőt.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezek az előemberek valószínűleg már ismerték az állatbőrből készített iszákokat, és talán az egyszerűbb védőtetőket is. Kelet-Afrikában találtak központi szállásokra utaló jeleket, ám a növényi anyagokból készített eszközök már rég elporladtak.

A Homo habilis étrendje a bogyók, növényi magvak, a gyümölcsök mellett kisebb hüllőket, tojást, madárfiókát, halat és rovarokat is tartalmazott. Egy ásóbot segítségével a Homo habilis még a kisebb emlősöket is kipiszkálta föld alatti üregeikből, és a növényi gumókhoz és gyökerekhez is hozzájutott. Ezenkívül pedig – a hiénákhoz, vagy a keselyűkhöz hasonló módon – megpróbálta megszerezni a nagyragadozók zsákmányából megmaradt dög maradványait is. Némelyik lelőhelyen egymás mellett fekszenek a kőeszközök és az állati csontok. Az ilyen helyeken valószínűleg közösen fogyasztották el a zsákmányolt állatokat. A Homo habilis életében a vadászat azonban csupán alárendelt szerepet játszott.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberfélék fosszíliáinak listája

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar nagylexikon' IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 580–581. o. ISBN 9639257001  
  • Magyar nagylexikon' XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. ISBN 9639257117  
  • Kronológia. Magyar Nagylexikon Kiadó, 2006.
  • Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990. ISBN 963-7835-60-1
  • Rainer Köthe: Az ősember. Tessloff és Babilon Kiadó, 1997.
  • Dr.Gyapay Gábor - Dr. Ritoók Zsigmond: Történelem a középiskola I. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.
  • szerk.: Paul Bahn: A régészet világatlasza, 2, Budapest: Kossuth Kiadó (2007). ISBN 978-9630956314  Anne Thackeray: Az első emberek