Farkasfalka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy tengeralattjáró fedélzeti fegyvereivel tüzel egy megtorpedózott, de úszóképesen maradt kereskedelmi hajóra

A Farkasfalka egy a második világháborúban alkalmazott haditengerészeti taktika, amelynek lényege az volt, hogy több tengeralattjáró támadt meg egy-egy konvojt.[1]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már az első világháborúban bebizonyosodott, hogy a szállítóhajók legjobb védelme a konvojba szervezés. Így azok megvédése kevesebb védelmet biztosító hajóval megoldható. Ezen túlmenően nem magányos hajókat kellett támadni, hanem a védelem alatt álló hajóknál kényszerítették ki az összeütközést. Az angolok elhanyagolták a konvojok védelmét szolgáló hajók gyártását. Később az amerikaiak pedig tagadták a konvojok létjogosultságát.

A németek a felszíni hajókat részesítették előnyben. A tengeralattjáróik nagy távolságra nem voltak bevethetőek, bár már 1933-ban megtervezésre került egy nagy sebességű hidrogén-peroxid hajtóműves tengeralattjáró, de gyártását évekre elvetették. A kifejlesztett torpedók megbízhatatlannak bizonyultak. A forradalmian új rádióirányításnak köszönhetően a tengeralattjárókat közvetlenül tudták irányítani.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy SB2U Vindicator bombázó az USS Ranger-ektől (CV-4) tengeralattjáró-elhárítő őrjáraton a Fokváros-ba tartó WS-12 konvoj felett, 1941 november 27-én. Az U.S. Navy már az USA hadbalépés előtt is gyakran nyújtott "semleges" védelmet a konvojoknak.
A HMS Westcott rombolóra szerelt Hedgehog (sündisznó) tengeralattjáró-elhárító vízibombavető

Karl Dönitz admirális dolgozta ki a farkasfalka taktikát[2][3] az egyénileg tevékenykedő tengeralatjárók ütőképességének növelésére. Ennek lényege, hogy több tengeralattjáró összehangoltan támadt meg egy konvojt. (A japán konvojok elleni támadásokhoz az amerikaiak is alkalmazták ezt a taktikát.) A módszer a következő volt: amikor egy járőröző tengeralattjáró felfedezett egy konvojt, rádión jelentette a BdU-nak (BdU - Befehlshaber der U-Boote = tengeralattjárók parancsnoka).[4] A BdU az adott körzetben lévő tengeralattjáróknak elküldte a a célkoordinátákat, és utasításba adta a gyülekezést.

Amíg a falka összeverődött, csendben észrevétlenül követték a kiszemelt áldozatokat, majd az sötétség beálltával támadásba lendültek, és megtizedelték a hajókaravánt. Kedvelt módszer volt, hogy beúsztak a konvoj közepébe, és közelről, /300-600 méter/ torpedózták meg a hajókat, a biztosabb találat érdekében, majd 2-3-4 torpedó kilövése után alámerültek, pozíciót változtattak. Nem volt ritka, hogy egyszerre több tordedót lőttek ki az egymáshoz közeli célpontok felé, remélve, hogy valamelyik célba talál. (Browning taktika) Általában egyszerre csak egy hajó támadott, mialatt a többiek várakoztak. Amint a támadó tengeralattjáró alámerült a helyváltoztatás miatt, rögtön támadásba lendült a következő U-boat. Mindezt addig folytatták, amíg lehetőségük engedte. A csatának általában torpedó vagy üzemanyag hiány vetett véget, ritkább esetben a hajnal. Nem egyszer előfordult, hogy a falka napokig „rájárt” a konvojra, amíg a lehető legnagyobb kárt nem okozta nekik. A konvoj elhaladásával helyben várakoztak a következő konvojra. Egy-egy tengeralattjáró pedig a sérült, vagy lemaradt hajókra vadászott.

Tengeralattjáró-bázis Lorient-ben. A szövetségesek intenzív bombázásainak kiemelt célpontjai voltak az ilyen hangárok. Bár ezekben a bombabiztos építményekben nem sok kárt tudtak tenni, a város nagyon megszenvedte az akciókat.
Az elért eredmények alakulása
1942 hónapjai A tengeralattjárók
által elsüllyesztett
hajók az Atlanti-óceánon
(1000 tonna)
Valamennyi
hadszíntér
egybevetve
(1000 tonna)
január 190 420
február 290 680
március 350 834
április 280 675
május 425 705
június 405 834
július 190 618

Hatása a tengeri háborúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az SS "Patrick Henry" Liberty hajó 1941-ben, vízrebocsátása után

A tengeralattjáró háború a Harmadik Birodalom számára bizonyos értelemben pótcselekvés volt felszíni flottájuk, és légierejük sikertelenségének kompenzálására. Kezdetben igen nagy sikereket értek el, és csaknem megbénították Anglia tengeri utánpótlási vonalait. Gyökeresen megváltozott a helyzet az Egyesült Államok hadba lépése után. Az ország hatalmas ipari potenciálját háborús termelésre állította. Olyan mennyiségben gyártotta az olcsó szállító hajókat, a Liberty osztályt, hogy ezzel a német tengeralattjárók hajótér-pusztító kapacitása már semmilyen taktikával nem vehette fel a versenyt. Brit és amerikai tudósok közben lázasan dolgoztak a tökéletesebb és hatékonyabb tengeralattjáró-elhárító eszközök kifejlesztésén. Egyre jobban éreztette a hatását a szövetségesek elsöprő légi fölénye is. Ráadásul a németeknek fogalmuk sem volt arról, hogy a szövetségesek feltörték az Enigma kódot, így lehallgatták és megfejtették a tengeralattjáróknak küldött titkos parancsokat. A rádió-iránybeméréssel pedig gyorsan meghatározták az éppen adást adó tengeralattjáró helyzetét. A német tengeralattjárókat a találkozásra kijelölt helyeken szövetséges hadihajók, kis méretű anyahajók várták. A repülőgépek méteres, később centiméteres radarral voltak felszerelve, mellyel a tengeralattjárókra később felszerelt ágyúk hatótávolságán kívülről tudták a tengeralattjárókat megsemmisíteni. A németek az ipari kapacitás és a nyersanyagok elégtelensége miatt nem tudtak nagyobb számú modern tengeralattjárót harcrendbe állítani. Veszteségeik olyan súlyosak voltak, amelyeket csak a japán kamikazék veszteségei múltak felül (Dönitz saját fia is elesett).[5] Az aránytalan veszteségek miatt Dönitz kénytelen volt tengeralattjáróit bázisaikra visszarendelni. A veszteségeket az időjárással, a parancsnokok tapasztalatlanságával és emberi tényezőkkel indokolták.

A kudarc okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A kezdeti sikereket nagyrészt a szövetségesek felelőtlensége, egyet nem értése tette lehetővé. (Elsősorban az amerikai Ernest King[6] tengernagy hibájából.) Azok okultak saját hibájukból, és mindent elkövettek azok kiküszöbölésére.
  • A németek, bár kezükbe került egy lezuhant bombázó, és vele a magnetron cső, nem gondolták, hogy a szövetségeseknek sikerült megoldani a problémát, mivel nekik nem sikerült.
  • Vakon bíztak az Enigmában, és a szövetségesek mindent elkövettek, hogy maradjanak abban a hitben, hogy az megfejthetetlen.
  • Míg az angol-amerikai együttműködés a kutatás területén teljesen összehangolt volt, addig a németeknél egymástól elszigetelten folytak kutatások az elhárító eszközökre.
  • A német parancsnokok élükön Raederrel és Dönitz-el leragadtak a napi gondoknál, és nem tekintettek előre.
  • Hitler megosztotta a tengeralattjáró flottát. Kesselring és Rommel megsegítésére tengeralattjárókat vezényelt a Földközi- tengerre, valamint félvén Norvégia megtámadásától további 20 darabot vezényelt oda. Így kezdetben a rendelkezésre álló 256 hajóból mindössze fél tucatot vetettek be a Dobütés (Paukenschlag) hadműveletnél.
  • A Siginten keresztül az angol hírszerzés bőven ellátta információval az amerikai haditengerészetet.
  • A centiméteres radar feltalálása után éjszaka is be tudták mérni, és 15 km-es körzetben lebombázni a német hajókat.
  • A kezdeti sikerek a német vezetést túl magabiztossá tették. A háborút már megnyertük szemlélet uralkodott el. Ez a szükséges fejlesztések, stratégiák elhanyagolásával járt. A rövid távú eredményeket a hosszabb távú fejlesztések elé helyezték.

Német tengeralattjárós ászok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Típusok áttekintése[12][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kurt Rieder (Géczi Zoltán) - A Legyőzhetetlen Farkasfalka /Vagabund Kiadó ISBN 963-9409-17-0/
  • Freedom.hu
  • Második VH.hu
  • Kenneth Macksey: A II. világháború katonai tévedései (Alexandra kiadó) ISBN 963 367 062 4
  • Paul Herbert Freyer; (ford. Moller Pál): Halál a tengereken (Zrínyi, Kossuth, 1979)
  • Herman Wouk; (ford. Csordás Gábor): Háború (Victoria Kft., Debrecen 1989) ISBN 963 02 6768 3

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A legyőzhetetlen farkasfalka (magyar nyelven)
  2. Farkasfalka taktika (angol nyelven)
  3. Farkasfalka (magyar nyelven)
  4. A tengeralattjáró fegyvernem parancsnoka (német nyelven)
  5. „Tengeralattjárótípusok összehasonlítása” (Hozzáférés ideje: 2012. május 4.) (magyar nyelvű) 
  6. Ernest King (angol nyelven)
  7. U-47 Günter Prien (magyar nyelven). Ki kicsoda
  8. Joachim Schepke (angol nyelven)
  9. U-99 Otto Kretschmer (angol nyelven)
  10. Fritz Julius Lemp (angol nyelven)
  11. Erich Topp (angol nyelven)
  12. A tengeralattjáró-típusok áttekintése (angol nyelven)