Dugovics Titusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása. Wagner a történelmi festészet historizáló stílusában festette meg a legenda kulcsjelenetét. A török katonát mélybe ragadó legendás magyar vitéz alakja valamennyi keresztény védő hősiességét szimbolizálja

„mivel sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a toronyra kitűzze a jelvényt, átnyalábolta a törököt, és a magasból a mélybe leugorva, magával rántotta.”

Antonio Bonfini

Dugovics Titusz a magyar történelem legendás alakja, katona és hősi várvédő. Történeti kutatások alapján a név csak az 1800-as évek eleje óta kötődik a várvédő hőshöz, akit több korabeli forrás is említ neve azonban ismeretlen.

Legendája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legendák szerint Hunyadi János harcosa volt, és részt vett a várnai csatában is. 1456-ban a nándorfehérvári csatában lelte halálát, s ennek a csatának köszönheti hírnevét is. Mivel másképpen nem tudta megakadályozni a török zászló kitűzését a várfokra, a török zászlótartó katonát magával rántva hősi halált halt.

Antonio Bonfini így írta a nándorfehérvári győzelem eme részletét „A magyar történelem tizedei” című művében:

„Egynéhány török a piacra viszi a zászlót, némelyik a tornyok tetejéről igyekszik letépni a király jelvényét, mely eladdig érintetlenül fennmaradt a falakon. Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe, akik még nem nyomultak be, hogy ők is jöjjenek a városba, a magyart pedig le akarta hajítani, hogy a keresztényeket elcsüggessze. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.” (Kulcsár Péter fordítása)

Bonfini ugyanakkor művének egy másik helyén ezt írta a jajcai diadalról szólva:

"A törökök akkora lendülettel másznak fölfelé a falakon, hogy sokan felhágnak az oromzatra és a párkányra, úgy látszik, hogy több falszakaszon kitűzik a zászlójukat, de aztán a városbeliek visszavetik őket. Megemlékeznek egy magyar ragyogó hőstettéről, aki észrevette, hogy egy török ki akarja tűzni a császári jelvényt az egyik toronyra, mire a magasból a támadóval együtt levetette magát a mélybe, hogy továbbra is Corvinus zászlaját lássa mindenki. E napon akkora volt a mészárlás, hogy az árkot eltömítette az ellenség. A védők közül sokan elestek, és szinte mindenki megsebesült. Mátyás Jajca irgalmatlan ostromáról értesülve a szepesi Imrét két légióval haladéktalanul odaparancsolja. " [1]

Mikor magyar király zászlóját látá, Jó lovának száját futni bocsátá
– Jajcai énektöredék [2]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dugovics Titusz figurájának a hőstettét több költemény és festmény is megörökítette. A legismertebb kép Wagner Sándor festőművész alkotása 1853-ből, amely a Magyar Nemzeti Galériában látható.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dugovics Bertalan, Dugovics Titusz állítólagos fia 1459-ben Pozsony vármegyében birtokot kapott Mátyás királytól apja hőstettéért.

Egy magyar nemes a levelében – amit 1588-ban keltezett Bükön – arról értesítette az egyik, Drugeth zászlaja alatt katonáskodó Dugovicsot, hogy egyik atyjafia, aki a zágrábi várban raboskodott, „...Sárkuthy Dugovucz T. unokája, ez elmult napokban ith volth, az mi azth il ethy jó nemes ember az condescensioth az nagy withiz Belgrády Thitushoz tette." Bercsényi Miklós egy 1705-ben keltezett levélben Dugovich György nemzetes urat említi, "kinek Tit Eleje Belgrádi toronnál Magyar mód el holt [...] s most Németnek embere.”

Kitalált személy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dugovics Titusz néhány történész kutatásai alapján feltételezhetően kitalált személy, mert a valóságban nem létezett, a későbbi történetírás alkotta meg, a hozzá köthető legendás várvédő cselekedettel együtt. Valószínűsíthető, hogy a Dugovics Titusz nevet és a nándorfehérvári hős személyét csak az 1800-as évek elején kötötték össze.[3] Dugovics Imre, a Vas vármegyei szolgabíró az 1820-as évek elején találta ki „ősapját” olyan módon, hogy egy adománylevelet készíttetett magának, ami a nevezett rokonságára utal.[4]

Dugovicsnak a legnagyobb kultusza a Vas megyei Nagysimonyi községben van, ahol – bár ezt történelmi források cáfolják –, a mai napig tartják, hogy Titusz az ő falujuk szülötte. A nagysimonyiak kőkeresztet állítottak emlékére, s az általános iskolát is róla nevezték el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Döbrentei Gábor: Dugovics Titus, ki magát, csakhogy nemzete győzzön, halálra szánta. 1824
  • Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblázatokkal. Pest, 1858
  • Balogh Gyula: Vasmegye nemes családjai. Szombathely, 1894
  • Kempelen Béla: Magyar nemes családok. Budapest, 1912
  • Porkoláb István: Celldömölk Kismáriacell szabadalmas mezőváros története. Celldömölk, 1927
  • Dömötör Sándor: Dugovics Titusz hősi halálának 500. évfordulóján. Dugovics Titusz vasi kapcsolatai. Vasmegye, 1956. 171. sz. (júl. 21.) p. 4
  • Nádasdy Lajos: Legenda vagy valóság Dugovics Titusz nagysimonyi származása? Új Kemenesalja, 1994. május 26. p. 5

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]