Ugrás a tartalomhoz

Csin Si Huang-ti

Hivatkozások szerkesztése
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Csin Si-huangti szócikkből átirányítva)
Nem tévesztendő össze a következővel: Sárga Császár (Huang-ti).
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Csin Si Huang-ti
秦始皇帝
19. századi ábrázolás
19. századi ábrázolás
Csin királya
Uralkodási ideje
i. e. 247 – i. e. 221
ElődjeCsuang-hsziang
Utódjanem volt
Kína császára
Uralkodási ideje
i. e. 221 – i. e. 210
ÖrököseFu-szu
Elődjenem volt
UtódjaCsin Er Si Huang-ti
Életrajzi adatok
UralkodóházCsin-dinasztia
Gyermekkori névCsao Cseng/Jing Cseng
Születetti. e. 259
Hantan
Elhunyti. e. 210 (50 évesen)
Guangzong County
NyughelyeLi-hegy (30km-re Hszian városától)
ÉdesapjaCsuang-hsziang
ÉdesanyjaCsao Csi
Testvére(i)
GyermekeiFu-szu, Hu-haj, Kao, Csianglü
A Wikimédia Commons tartalmaz Csin Si Huang-ti
秦始皇帝 témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Csin Si Huang-ti (kínai írással: 秦始皇帝; i. e. 259 – i. e. 210) Kína első császára, a Csin-dinasztia alapítója.[1]

Csao Cseng (vagy Jing Cseng) néven született Csin állam trónörököse, Ji-zsen herceg (aki akkor az egyik szomszédos királyság udvarában élt túszként) és felesége, egy volt táncosnő gyerekeként. Apja korán meghalt, és Cseng i. e. 247-ben 13 évesen került Csin trónjára. Míg kiskorú volt, Lü Pu-vej kancellár (anyja korábbi gazdája) kormányzott helyette. Nagykorúvá válásakor anyja szeretője, Lao Aj államcsínyt kísérelt meg ellene, de nem járt sikerrel. Csin királyaként sorra hódította meg a hadakozó fejedelemségek korának többi államát és i. e. 221-re, 38 éves korára egyesítette Kínát, amelynek első császárává kiáltotta ki magát. Uralkodása alatt a kínai állam nagy mértékben terjeszkedett dél és észak felé egyaránt.

Kancellárja, Li Sze segítségével legista elvek alapján rendezte be államát. Nagyszabású belpolitikai és gazdasági reformokat hajtott végre, egységesítette a pénzrendszert, az írást és a mértékegységeket. Az ország északi határán a már meglévő erődrendszerek összekötésével kialakította a Nagy Fal első változatát. Számos új utat és csatornát építtetett. Az utókor zsarnoknak tartotta, mert könyörtelenül leszámolt a reformjait nem követőkkel. Betiltott az irodalmi és költészeti tartalmú könyveket, azt a több száz tudóst, akiknél ilyeneket találtak, állítólag élve eltemettette. Rettegett a haláltól, megszállottan kereste az örök élet elixírjét. Város méretű mauzóleumát több ezer, agyagból készült, élethű katonaszobor hadseregével őriztette.

A klasszikus konfuciánus történetírás megalomán zsarnokként tekintett rá. A 20. században sokat változott a megítélése, inkább országegyesítő, reformokat bevezető uralkodóként tekintenek rá, bár alakja átpolitizált, ideológiailag erősen befolyásolt.

Nevének eredete

[szerkesztés]
Csin Si Huang pecsétírással, illetve standard írásjegyekkel

A mai kínai források Csin Si Huang-ti eredeti születési nevét általában Jing Cseng-ként adják meg, ahol a Jing (嬴) a vezetéknév, a Cseng (政) pedig a személynév. A korabeli Kínában azonban mások voltak a névadási szokások; a hozzá hasonló arisztokratáknak két vezetéknevük volt: egy családnév (姓, hszing, amely egy híres ősre visszavezethető nagyobb dinasztiát jelentett; valamint ezen belül egy nemzetségnév (氏, si), amely többnyire egy földbirtokra vagy címre utalt. A korabeli történetírók, mint Sze-ma Csien a nemzetségnevet és a személynevet adták meg, ami ebben az esetben Csao Cseng volt.[2] Azonban, mivel a mai kínai vezetéknevek (bár többnyire nemzetségnevekből származnak) ugyanazokat az írásjeleket használják, mint a régi családnevek, a mai kínai források inkább a Jing Cseng nevet adják meg,[2] a császár családnevét (Jing) használva.

Csin állam uralkodói Huj-ventől (i. e. 325) kezdődően a király (王, vang) címet használták.[3] Címe egyenrangú volt az ősi Sang és Csou-dinasztiák uralkodóiéval (utóbbi dinasztia utolsó tagjának – formális – uralmát éppen Cseng nagyapja, Csao-hsziang döntötte meg i. e. 256-ban)

Mikor i. e. 221-ben Csi államot is annektálta, Cseng újraegyesítette a korábbi Csou állam által uralt valamennyi területet. Ahelyett azonban, hogy megtartotta volna korábbi királyi rangját,[4] új címet kreált magának, a huang-tit (császár). Ez a rang két korábbi címet egyesített, a ősi, mitikus három fenségét (三皇, Szan Huang) és öt császárét (五帝, Vu Ti).[5], valamint utalt a mondabeli Sárga Császárra is, melynek kultusza igen népszerű volt a hadakozó fejedelemségek korában.[6]. Cseng uralkodói névként a Si Huang-tit választotta[7] ami egyszerűen Első Császárt jelent. Elképzelése az volt, hogy utódai majd a Második Császár, Harmadik Császár, stb. neveket fogják majd felvenni, de ez a rendszer csak közvetlen utódja, Er Si Huang-ti (jelentése Második Császár) esetében működött.[8] A cím erős vallásos áthallásai miatt egyes sinológusok a huang-ti címet inkább istencsászárként (thearkhosz) fordítják.[9]

Az Első Császár még Si Huang-ti formában használta uralkodói nevét, de utódjának öngyilkossága és a Han-dinasztia uralomra jutása után neve elé illesztették dinasztiájának nevét is, így lett Csin Si Huang-ti:

  • 秦 Csin: Csin-béli
  • 始 Si: Első[10]
  • 皇帝Huang-ti, Császár; ami két tagból áll össze:
    • 皇 Huang, jelentése fényes, pompás, gyakran használták a Menny jelzőjeként[11] a három fenség (a Csou-dinasztia tienje) címe.[12]
    • 帝 Ti, a Sang-dinasztia legfőbb isteni lénye[13] és a legendás öt császár (köztük a Sárga Császár) címe.

Már Sze-ma Csien korában is szokás volt a császár nevét Csin Si Huang-ra rövidíteni.[14]

Császárrá válás után korábbi személynevét a Csenget (政 és később talán a hasonlóan hangzó 正 is) mások nem használhatták.[15] Ugyancsak tabuvá vált apja személyneve, a Csu államra hivatkozó Ce-csu (子楚) is.[15] Az Első Császár kisajátította a 朕 első számú személyes névmást is, a továbbiakban ezt csak ő használhatta.[16] I. e. 212-től nevébe felvette a "halhatatlan" jelzőt.[4]

Származása

[szerkesztés]
Az Első Császár 19. századi ábrázolása

A Han-dinasztia idején élt Sze-ma Csien által írt A történetíró feljegyzései alapján az Első Császár Ji-zsen, Csin állambeli herceg (akiből később Csuang-hsziang néven az állam királya lett) első fiaként látta meg a napvilágot. A herceg ekkor Csao királyának udvarában élt, ahol túszként tartották a két állam közti békeszerződés biztosítékaként.[10][17] Ji-zsen herceg első látásra beleszeretett egy gazdag Vej-beli kereskedő, Lü Pu-vej ágyasába. A kereskedő beleegyezett, hogy feleségül vegye a lányt, aki királynéként a Csao Csi nevet vette fel, országa után. A leendő császár a Csao Cseng nevet kapta: a Cseng születésének hónapjából, a kínai holdnaptár első hónapjából (cseng-jüe) származik;[17] a Csao pedig apja nemzetségneve volt és nem volt köze sem anyja, sem pedig születési országának nevéhez.[18] Lü Pu-vej a herceg barátja maradt, és intrikáival hozzájárult trónra kerüléséhez i. e. 250-ben.[19]

A történetíró feljegyzései azonban azt is állítja, hogy Csao Cseng nem Ji-zsen fia volt, hanem a kereskedő Lü Pu-vejé.[20] Eszerint amikor a kereskedő bemutatta a táncosnőt a hercegnek, az már tőle volt terhes és a gyerek szokatlanul hosszú terhességi idő után született.[20] A Lü Pu-vej krónikája alapján a leendő császár Handan városában született i. e. 259-ben, Csao-hsziang Csin-béli király uralkodásának 48. évének első hónapjában.[21]

Az Első Császár törvénytelen származása általánosan ismert volt a későbbi évszázadok során, és egyike volt azoknak a kritikáknak, amelyekkel az utókor illette személyét.[10] A mai történészek egy része azonban kétségbe vonja az állítást és úgy vélik, hogy a szóban forgó, "szokatlanul hosszú terhességről" szóló mondatot később szúrták be a krónikába, hogy befeketítsék a zsarnoknak tartott császárt és hangsúlyozzák uralkodásának illegitim voltát.[22] Egy kereskedőt tenni meg a császár tényleges apjának különösen megalázónak számított, mert későbbi a konfuciánus társadalom a kereskedőket tartott a legkevésbé hasznos, legalacsonyabbrendű foglalkozási ágnak.[23]

Csin királya

[szerkesztés]
Csin Si Huang-ti egy 18. századi, császárok portréit tartalmazó albumban

Csuang-hsziang király i. e. 246-ban, mindössze három évnyi uralkodás után meghalt és 13 éves fia követte a trónon.[24] Kiskorú lévén, a közben kancellárrá emelkedett Lü Pu-vej régensként kormányozta helyette a szomszédos országokkal gyakran hadakozó Csin államot.[10] Csao Csengnek csak kilenc évvel később, i. e. 235-ben sikerült teljesen kézbe kerítenie a kormányzást, amikor Lü Pu-vejt száműzte az anyjával kapcsolatos botrány miatt.[25][26]

Csao Csengnek volt volt egy törvényes féltestvére, Csao Cseng-csiao, aki apja egyik ágyasától született.[27] Mikor apjuk meghalt, Cseng-csiao fellázadt és átállt Csao államhoz. Megmaradt követőit és családjukat Csao Cseng kivégeztette.[28]

Lao Aj államcsínykísérlete

[szerkesztés]

Lü Pu-vej viszonyt folytatott az özvegy királynéval, Csao Csivel. Idővel aggódni kezdett, hogy a kiskorú király tudomást szerez az ügyről, ezért felhagyott a királyné látogatásával, de szerzett neki maga helyett egy megfelelő külső adottságokkal rendelkező helyettest, Lao Ajt, akit eunuchnak álcázva becsempészett szolgálói közé.[29] Lao Aj az évek során két gyermeket is nemzett Csao Csinek, nemesi címet kapott és elhalmozták ajándékokkal.[29] Részegen azzal dicsekedett, hogy ő az ifjú király mostohaapja, később pedig államcsínyt szervezett, hogy Cseng királyt egyik, titokban tartott fiával váltsa fel.[29] I. e. 238-ban, amikor a király vidékre utazott, Lao Aj megszerezte a királyné pecsétjét és mozgósította a hadsereget, hogy átvegye a hatalmat. Cseng király ennek hallatán utasította Lü Pu-vejt, hogy küldje csapatait a felkelők ellen. A csatában több száz lázadót megöltek, de Lao Ajnak sikerült elmenekülnie.[30] Fejére egymillió rézpénznyi díjat tűztek ki ha élve, félmilliót, ha halva viszik a király elé. Végül elfogták és szekerekhez kötözve öt darabra szakították, családját harmadíziglen kivégezték.[29] Az özvegy királynét haláláig házi őrizetbe helyezték, Lao Ajtól született fiait kivégezték. Mikor a botrányban játszott szerepe i. e. 235-ben kiderült, Lü Pu-vejt száműzték, ő pedig a megtorlástól való félelmében megmérgezte magát.[10][29] Csao Cseng teljhatalmú urává vált királyságának. Lü Pu-vej helyére Li Szét nevezte ki kancellárnak.

Az első orgyilkossági kísérlet

[szerkesztés]
Csing Ko merényletkísérlete a császár ellen (3. századi ábrázolás a Keleti Han-dinasztia idejéből)

Cseng király sorra aratta a győzelmeket a környező országok felett. Egyik riválisa, Jen állam kicsi volt, katonailag gyenge és területén gyakran fosztogattak.[31] Ezért az állam trónörököse, Tan i. e. 227-ben orgyilkosokat fogadott Cseng meggyilkolására. Csing Ko kóbor kardforgató és társa, Csin Vu-jang vállalta a feladatot.[19][31]

Tervük az volt, hogy ajándékot visznek a királynak, egy térképet és Fan Vu-csi hadvezér levágott fejét.[31] A trónteremben azonban Csin Vu-jang olyan ideges lett, hogy remegése miatt nem tudott előrelépni. Csing Ko megmagyarázta hogy társa csak megilletődött a Menny Fiának jelenlététől és maga tette le az ajándékokat a király lábaihoz. Mikor a térképet kibontotta, kiderült, hogy egy tőrt rejtett el benne. Cseng király hátrahőkölt, talpra állt és megpróbálta előrántani hosszú kardját.[31] Udvaroncainak nem volt fegyvere, csak papírtekercseiket dobálva lassíthatták a merénylőt. Csing Ko a király után vetette magát, próbálta megdöfni, de elvétette. Cseng végre kirángatta a kardját és megsebesítette az orgyilkost a combján. A lesántult Csin Ko a királyra dobta a tőrét, de ezúttal sem talált. Cseng ezután nyolc súlyos sebet ejtett az orgyilkoson, mire testőrei betörtek a terembe és megölték mindkét támadót.[31] Öt évvel később Csin annektálta Jen államot.[31]

A második orgyilkossági kísérlet

[szerkesztés]

Csing Ko barátja, Kao Csien-li meg akarta bosszulni a halálát.[32] Híres volt szép lantjátékáról és egy nap meghívták, hogy lépjen fel a király előtt. A palotában azonban felismerték, mint az orgyilkos barátját,[33] a király azonban nem akart megöletni egy ilyen tehetséges művészt, csak a szemeit szúratta ki.[33] Cseng király ezután már nem tartott tőle és szívesen hallgatta a játékát. Kao Csien-li egyszer ólomnehezéket tett a lantjába és megpróbálta vele leütni Csenget, de melléütött, őt pedig kivégezték.[33]

Kína egyesítése

[szerkesztés]
A hét hadakozó fejedelemség és Csin hadjáratai

I. e. 230-ban Cseng nekilátott, hogy legerősebbként a hadakozó fejedelemségek közül valamennyi rivális államot meghódítsa.

Először Han állam esett el, még i. e. 230-ban. A következő évben a természeti csapások által is sújtott Csao következett, ahogy Cseng is született.[34][35] A király bosszút állt azokon, akik gyerekkorában rosszul bántak vele, megkerestette és kivégeztette őket.

Csaót i. e. 228-ban annektálták, majd két évvel később meghódították Jen északi felét, i. e 225-ben a Vej államot, majd i. e. 223-ban a legerősebb, legnagyobb kihívást jelentő Csut is.[36]

I. e. 222-ben Jen maradékát kebelezte be Csin és elfogták a Liaotung-félszigetre menekült királyi családot is. Az utolsó önálló királyság a keleti Santung-félszigeten elterülő Csi maradt. Csi fiatal királya 2000 katonát vezényelt a nyugati határra. I. e. 221-ben Csin hadserege északról támadt, elfogták a királyt és annektálták Csit.

Cseng király ismét egyesítette a Csou-dinasztia után fejedelemségekre hullott Kínát, sőt jelentős új területeket hódított meg. Jelezve, hogy új korszakot nyitott az ország történetében, még ugyanebben az évben, i. e. 221-ben Első Császárrá kiáltotta ki magát.[37] Az uralkodó a hatalom szimbólumából, a szent jádekorongból (hosipi) faragtatta császári pecsétjét; ennek feliratát ("a Mennyek által felhatalmazva éljen sokáig és gyarapodjék") Li Sze kancellár írta. A pecsét a császárok értékes kincse maradt és számos generációt kiszolgált.

Délen tovább folytak a hódító hadjáratok a jüe törzsek ellen, melyek során a mai Kuangtung tartományt és Észak-Vietnám egy részét is a Csin-dinasztia uralma alá hajtották.[35]

Csin császára

[szerkesztés]

Belső reformok

[szerkesztés]
A Csin-dinasztia állama és közigazgatási felosztása

Hogy elkerülje a hadakozó fejedelemségek kora politikai káoszának visszatérését, Csin Si Huang és főminisztere, Li Sze teljesen felszámolta a feudális rendszert.[35] A birodalmat 36 (számuk később 40 fölé emelkedett) ún. parancsnokságra (郡, csun) osztották, azokat tovább megyékre (縣, hszien), kerületekre (鄉, hszaing) és száz családból álló egységekre (里, li).[38] Ez a rendszer nagyon különbözött a korábbi dinasztikus birodalmakétól, amelyek alapvetően szövetségek és föderációk laza halmaza voltak.[39] Az embereket megfosztották lokális, korábbi feudális államokhoz fűződő identitásuktól, valamennyien a Csin-birodalom polgárai (秦受, Csin sou) lettek.[38] A hivatali előmenetel ezután nem a nemesi rangtól, hanem az egyéni teljesítménytől függött.[38]

Gazdasági reformok

[szerkesztés]

A császár és főminisztere egységes mértékegységeket, egységes pénzt vezetett be az egész birodalomban, sőt még a szekerek tengelyhosszúságát is szabványosították, hogy annak megfelelően építsenek utakat és gyorsítsák a szállítást.[39] Az uralkodó nagyszabású út- és csatornaépítési programba kezdett, hogy összekösse egymással a tartományokat.[39] A helyi fizetőeszközöket megszüntették és új pénzt vezettek be, a bronzból készült, 7,2 grammos pan liangot.[38] Az utókor szempontjából legfontosabbnak az egységes írásrendszer megteremtése bizonyult. Li Sze szabványosította a Csin-féle pecsétírást (ennek különböző változatait is megszüntette) és ezt tette kötelezővé a meghódított tartományokban is, hogy egész Kína egy írást használjon, egy nyelvet beszéljen.[38]

Államfilozófia

[szerkesztés]

Bár a hadakozó fejedelemségek korában folytonos volt a háborúzás, a politikai bizonytalanság, mégis ez volt a szabad gondolkodás aranykora.[40] Csin Si Huang felszámolta a gondolkodás "száz iskoláját", köztük a konfucionistát is.[40][41] Kína egyesítése után a többi irányzat betiltását követően a legizmus vált a Csin-dinasztia hivatalos államfilozófiájává.[38]

I. e. 213-tól kezdődően, Li Sze tanácsára, és hogy a történetírók ne hasonlíthassák uralkodását a régebbi korokhoz, a császár elégettetett minden könyvet, kivéve a gyakorlati hasznot nyújtókat (asztrológia, jóslás, mezőgazdaság és orvostudomány témában) és a Csin királyságának történetével foglalkozókat.[42] Ezáltal egyúttal kivonta a forgalomból a betiltott írásrendszerek képviselőit is.[43] Költészeti és történelmi írások birtoklását különösen súlyosan büntették. A történetíró feljegyzései szerint a következő évben Csin Si Huang 460 tudóst temettetett el élve, mert tiltott könyveket találtak náluk.[10][42] A császár legidősebb fia, Fu-szu nyíltan kritizálta apjának ezt a lépését.[44]

Egy újabb kutatás szerint a tudósok élve eltemettetése lehet, hogy csak egy konfuciánus legenda; eszerint a császár egy csapat alkimistát végeztetett ki, miután azok hamis ígéretekkel félrevezették. A Han-korszakban a Csin-dinasztiát hűen szolgáló konfuciánusok ezzel az incidenssel igyekeztek magyarázni, hogy miért szakítottak a bukott dinasztiával. Konfuciusz leszármazottja, Kung An-kuo (孔安國 kb. i. e. 165 – i. e. 74) átírta a szövegben az alkimistát kunfuciánusokra és a mártírok legendája köré költött egy történetet, hogyan találtak ősei házában egy lebontott fal mögött elveszett konfuciánus könyveket.[45] A császár könyvtárában megmaradtak a betiltott könyvek, de ezek többsége elpusztult, amikor i. e. 206-ban a lázadó Hsziang Jü felgyújtotta a palotát.[46]

Az Első Császár követte a követte a kínai filozófia öt elem (föld, fa, fém, tűz, víz) elméletét is. Az ő születései eleme a víz volt, ami a fekete színhez kapcsolódott (az előző Csou-dinasztia domináns elemének a tüzet tartották, amelyhez a vörös volt a színe). A fekete lett a ruhák és a zászlók alapszíne.[10] Szintén a császár születési idejéhez kapcsolódott az, hogy észak lett az alapirány, a tél a fő évszak és a hat a szerencseszám.[47] A hivatalos kalapok magasságát hat hüvelykben (cun; összesen 15 cm), a szekerek szélességét 6,6 lábban (csi, 2,2 m) határozták meg.[10]

A harmadik orgyilkossági kísérlet

[szerkesztés]
Bronzkardok a Csin-dinasztia korából

Miután i. e. 230-ban Csin legyőzte Han államát, egy ottani arisztokrata, Csang Liang megfogadta hogy bosszút áll az ellenséges királyon. I. e. 218-ban pénzzé tette értékeit, készíttetett egy 160 fontos pörölyt (72–95 kg különböző becslések szerint) és felbérelve egy erős férfit, elbújtak a hegyekben az út mentén, amerre a császárnak kellett elhaladnia. Amikor a menet odaért, az erős ember a legdíszesebb hintóra dobta a pörölyt, amely összetört és mindenkit megölt odabent. A császár azonban éppen az orgyilkosoktól való félelme miatt a szomszédos hintóban utazott, így megmenekült.[48] A merénylőket üldözőbe vették, de sikerült elmenekülniük.[29]

Építkezések

[szerkesztés]

A Nagy Fal

[szerkesztés]

A Csin királyság, majd a birodalom hosszú ideje harcolt az északi és északnyugati határain élő nomádokkal. A hsziungnu törzsek ellen hosszas, sikertelen háborúkat vívtak, de nem sikerült őket elűzni vagy meghódoltatni. A császár ezért a nomád betörések megakadályozása érdekében óriási kiterjedésű védőfal építését rendelte el.[35][49][50] A több százezer ember mozgósításával, ismeretlen számú emberélet feláldozásával készített fal volt az elődje a mai kínai Nagy Falnak. Magába foglalt számos védőfalat, amelyet a korábbi évszázadok során építettek az akkori államok és a kisebb falakkal összekötötték a könnyen védhető természetes képződményeket, a folyókat és meredek sziklafalakat.[51][52]

Csin Si Huang-ti leromboltatta a birodalom belsejébe eső, a korábbi hadakozó fejedelemségek által emelt falakat, mert tartott tőle hogy a központi hatalom meggyengülése esetén azok segítenék az újabb feudális kiskirályságok kialakulását. A nagy északi fal azonban nem jelentette egy végleges határ kialakítását a nomádokkal szemben, ezt a későbbi hódítások, terjeszkedések támaszpontjaként akarták felhasználni.[53] Mivel az építkezés nagy mennyiségű nyersanyagot emésztett fel és a szállítás nehézkes volt, az építők igyekeztek a helyi anyagokat felhasználni. A hegyekben a fal a helyben fejtett kövekből, síkságon döngölt földből készült. A Csin-fal hosszáról és vonalának fekvéséről nem árulkodnak a korabeli források. Az évszázadok során nagy része elpusztult, csak töredékei maradtak fenn a mai napig. Az építkezés során meghalt munkások száma sem ismert, de egyes történészek százezres nagyságrendre, vagy akár egymillióra teszik.[54][55][56]

A Ling-csu csatorna

[szerkesztés]

Egy dél-kínai mondás szerint északiaknak ott van a Nagy Fal, a délieknek pedig a Lingcsu-csatorna.[57] A császár i. e. 214-ben kezdte el a csatorna építését, hogy meggyorsítsa a hadsereg utánpótlásának szállítását.[58] A 34 kilométeres csatorna összeköti a Jangce és a Gyöngy-folyó vízgyűjtőjét, így vízi kapcsolatot teremt Észak- és Dél-Kína között.[58] A nagy víziutak egyesítésével a Csin hadsereg könnyebben folytathatta délnyugati irányú hódításait.[58] A csatorna az ókori Kína három nagy mérnöki teljesítményének egyike (a másik kettő a Nagy Fal és a Tucsiangjani öntözőrendszer Szecsuánban).[58]

Az életelixír

[szerkesztés]

Az idősödő Csin Si Huang-ti rettegett a haláltól és kétségbeesetten kutatta a legendás életelixírt, amely állítólag örök életet biztosított annak, aki megitta. A halhatatlanság utáni vágyában sok mindennel megpróbálkozott, számos szóbeszédtől hagyta magát félrevezetni.[59] A halhatatlanság hegyének kutatása során három alkalommal is elutazott Csi-fu szigetére.[60] Egyik útja során az egyik szigetlakót, Hszü Fut megbízta, hogy szereljen fel egy hajót és több száz fiatal férfi és nő társaságában keresse meg a tengeren a legendás Peng-laj hegyet és a rajta élő, ezeréves An-csi Senget, aki ismerte az életelixír titkát.[48][61] A hajó azonban soha nem tért vissza (talán mert a hajósok féltek a büntetéstől ha az elixír nélkül mutatkoznak) és a monda szerint Japánban telepedtek le.[59] Lehetséges, hogy a könyvégetés, a "felesleges" irodalmi és költészeti művek elpusztítása részben azt a célt is szolgálta, hogy a birodalom tudós koponyáit az elixír kutatásának irányába fordítsa vagy hogy kipróbálja, hátha valamelyik rendelkezik természetfölötti tudással és visszatér az életbe.[62] A császár a gonosz szellemektől is tartott, több mint 200 palotáját ellátta alagutakkal és fedett folyosókkal, hogy a szellemek ne lássák közlekedni.

Halála

[szerkesztés]
Csin Si Huang birodalominspekciós útjai

Állítólag i. e. 211-ben egy nagy meteor zuhant le a Sárga-folyó alsó folyásánál, amelyre egy ismeretlen személy azt a feliratot írta „Az Első Császár meghal, országát felosztják”.[63] Mikor a császár tudomást szerzett erről, vizsgálóbizottságot küldött a helyszínre. Mivel senki sem vallotta be, hogy ő írta volna a próféciát, a környék minden lakóját kivégezték, a meteort pedig porrá törték.[17]

I. e. 210-ben a császár ötödik útjára indult birodalma keleti részébe. Nyáron a mai Santung tartomány északkeleti részén, mintegy két hónapnyi járásra a főváros Hszienjangtól, súlyosan megbetegedett és júliusban vagy augusztusban sacsiui palotájában meghalt.[64][65] Halálának oka nem ismert. Később feltételezték, hogy alkimistái és udvari orvosai higanytartalmú pirulákat készítettek neki életelixírként, és azoktól kapott mérgezést.[66]

A zsarnok uralkodó halálát követően Li Sze főminiszter aggódni kezdett, hogy a hírre általános felkelés kezdődik a birodalomban.[31] A főváros két hónapnyi távolságra volt, így képtelen lett volna időben elfojtani a lázadást. Li Sze úgy döntött, hogy amíg vissza nem érnek Hszienjangba, eltitkolja Csin Si Huang-ti halálát.[31] A kíséret nagy része nem is tudott semmit, csak a császár fiatalabb fiát, Hu-hajt (a leendő Második Császárt) és öt-hat eunuchot avatott be a titokba.[31] A főminiszter egy-egy szekér romló halat rendelt a császár hintója elé és után, hogy elnyomja a nyári melegben bomlani kezdő holttest szagát.[31] A hintó függönyeit behúzták, hogy senki sem lássa az arcát, ruháit naponta cserélték és időnként ételt adtak be mellé.[31]

Két hónapnyi utazás után elérték a fővárost és bejelentették az Első Császár halálát.[31] Csin Si Huang-ti nem szeretett a halálról beszélni és nem hagyott maga után végrendeletet sem. A szokás szerint idősebb fia, Fu-szu követte volna a trónon.[67] Li Sze és Csao Kao főeunuch összeesküvést szőtt Fu-szu megölésére, mert tartottak annak kedvenc hadvezérétől, Meng Tientől;[67] Meng Tien fivére, egy tekintélyes miniszter korábban már megbüntette Csao Kaót.[68] Úgy vélték, hogy ha az idősebb fiú kerül trónra, ők elveszítik pozíciójukat;[67] ezért hamisítottak egy levelet Csin Si Huang-ti nevében, amelyben öngyilkosságra utasították Fu-szut és Meng hadvezért.[67] Azok engedelmeskedtek az utasításnak, így a birodalom trónját a fiatalabbik fiú, Hu-haj foglalta el, aki felvette a Csin Er Si Huang-ti (Második Császár) uralkodói nevet.[31]

Családja

[szerkesztés]

Csin Si Huang-ti családjából a következő nevek ismertek:

A császárnak mintegy 45 gyereke volt (kb. 30 fiú és 15 lány) különböző ágyasaitól, akik közül nem nevezett ki hivatalos császárnét. Gyerekei többségének neve ismeretlen.[72]

Sírja

[szerkesztés]
Élethű agyagkatonák az Első Császár sírjánál

Csin Si Huang-ti i. e. 215-ben utasította Meng Tien hadvezért, hogy kezdje el a császári mauzóleum építését. Erre a célra 300 ezer (Sze-ma Csien szerint 720 ezer) munkást bocsátott a rendelkezésére.[10][24] Sze-ma Csien nem említi, hogy agyagból hadsereget készítettek volna a sír őrzésére. 1974-ben azonban parasztok kútásás közben katonák szobrait találták meg, majd a feltárást követően kiderült, hogy több ezer agyagszobor található a helyszínen.[73] A katonákat öntőformákban készítették, majd utólag kézzel tették egyénivé őket. A kész szobrokat befestették.[74] Feladatuk az volt, hogy a túlvilágon megvédjék a császárt a gonosz szellemektől. Az agyagkatonákon kívül harci szekereket és mintegy 40 ezer bronzfegyvert helyeztek el a sír mellett.

A feltehetően a császár sírját rejtő hatalmas halomsírt már fél évszázada azonosították, de még nem nyitották fel, mert maximális mértékben szeretnék megőrizni a leletek állagát.[75][76] Sze-ma Csien szerint a sírban paloták másolatait, tornyokat, luxuscikkeket, 100 higanyfolyót, az égitestek másolatait helyezték el, és felhúzott számszeríjcsapdák gondoskodnak arról, hogy senki se zavarja a császár örök álmát.[77] A sír Hszien városától mintegy 30 km-re, a Li-hegy tövében épült. A sírba bocsátott szondák szokatlanul magas (mintegy százszoros) higanykoncentrációt mutattak, vagyis a krónikásnak legalábbis részben igaza lehet.[66] A síron dolgozó munkásokat állítólag megölték, hogy ne árulhassák el a helyét.[66][78]

Megítélése

[szerkesztés]
Csin Si Huang-ti szobra Handan városában

A klasszikus kínai történetírás az ország első császárát brutális zsarnokként mutatta be, aki rettegett az orgyilkosoktól. Államának vezérlő ideológiáját, a legizmust a konfuciánus filozófusok már i. e. 266-tól rendszeresen kritizálták. A későbbi konfuciánus krónikások különösen a könyvégetést és a tudósok legyilkolását vetették a szemére [79] és összeírták Csin tíz bűnét, amelyben zsarnoki tetteit sorolták fel.[80]

A Csin-dinasztia után néhány évtizeddel munkálkodó Csia Ji költő és államférfi Csin vétkei c. művében foglalta össze véleményét a dinasztia bukásáról, szerinte ennek oka az volt, hogy az Első Császárból hiányzott a humánum és a jog tisztelete. A későbbiekben a konfuciánus történetírás az ő szövegét vette alapul. Az érvelés és ékesszólás mesterművének tartott írást bemásolták a Han-korszak krónikáiba és évszázadokkal később is éreztette hatását a kínai politikai gondolkodásban.[81]

A 20. században, miután a nyugati hatalmak megalázták és kis híján gyarmatosították Kínát, a konfuciánus filozófiára már úgy tekintettek, mint ami gátolja az ország alkalmazkodását a modern időkhöz. Azokban az időkben, amikor külföldi katonák rabolták ki Pekinget, a kínaiak kezdtek pozitívabb szemmel tekinteni Csin Si Huang-tira, aki kiűzte az északi barbárokat és felépítette ellenük a Nagy Falat. Egy 1941-ben megjelent életrajzában már a kínai történelem egyik legnagyobb hőseként említik (és párhuzamot vonnak az ő és Csang Kaj-sek élete között). Mao Ce-tung győzelme után ismét – alapvetően kritikusan – újraértékelték az Első Császár alakját és a korszellemnek megfelelően Kína egyesítését nem nemzeti hőstettként, hanem az uralkodó osztály hódító és egységesítő céljait követő műveletnek tekintették; ennek megfelelően a Csin-dinasztia bukását is az osztályharc (parasztfelkelés) okozta.

Az 1970-es években ismét fordulatra került sor és az újabb történelemkönyvek Csin Si Huang-tit nagy léptékű, hosszú távon gondolkodó államférfinak írják le, aki legyőzte a széthúzó, országot megosztó erőket és a múltat legyőzve elsőként egyesítette Kínát. A klasszikus történetírásban annyira hangsúlyozott személyiségjegyeit (mint pl. a halhatatlanság megszállott kutatása) alig említik. Pozitívan értékelik, hogy habozás nélkül, akár erőszakot is alkalmazva sújtott le a haladást ellenző ellenforradalmi erőkre (mint pl. a rabszolgatartó burzsoá Lü Pu-vejre). Negatívumként hozzák fel, hogy nem volt elég alapos és halála után a rejtőző retrográd erők Csao Kao főeunuch vezetésével visszaállították a feudális rendszert.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Müller 2021, "Introduction".
  2. ↑ a b Sima Qian 1994, 439. o.
  3. ↑ Sima Qian 1994, 127. o.
  4. ↑ a b Wilkinson, Endymion. Chinese History: A Manual, pp. 108 ff. Harvard University Press (Cambridge), 2000. ISBN 0-674-00247-4. Accessed 26 December 2013.
  5. ↑ Luo Zhewen & al. The Great Wall, p. 23. McGraw-Hill, 1981. ISBN 0-07-070745-6.
  6. ↑ Fowler, Jeaneane D. An Introduction to the Philosophy and Religion of Taoism: Pathways to Immortality, p. 132. Sussex Academic Press, 2005. ISBN 1-84519-086-6.
  7. ↑ 司马迁 [Sima Qian]. 《史记》 [Records of the Grand Historian], 秦本纪第五 ["§5: Basic Annals of Qin"]
  8. ↑ Hardy, Grant & al. The Establishment of the Han Empire and Imperial China, p. 10. Greenwood Publishing Group, 2005. ISBN 0-313-32588-X.
  9. ↑ Kern, Martin. "The stele inscriptions of Ch‘in Shih-huang: text and ritual in early Chinese imperial representation". American Oriental Society, 2000.
  10. ↑ a b c d e f g h i Wood, Frances. (2008). China's First Emperor and His Terracotta Warriors, pp. 2–33. Macmillan Publishing, 2008. ISBN 0-312-38112-3.
  11. ↑ Lewis, Mark. The Early Chinese Empires: Qin and Han, p. 52. Belknap Press (Cambridge), 2009. ISBN 978-0-674-02477-9. Accessed 27 December 2013.
  12. ↑ Creel, Herrlee G. The Origins of Statecraft in China, pp. 495 ff. University of Chicago Press (Chicago), 1970. Op. cit. Chang, Ruth. "Understanding Di and Tian: Deity and Heaven from Shang to Tang Dynasties", pp. 13–14. Sino-Platonic Papers, No. 108. Sept. 2000. Accessed 27 December 2013.
  13. ↑ Chang, "Understanding Di and Tian", 4–9.
  14. ↑ 司马迁 [Sima Qian]. 《史记》 [Records of the Grand Historian], 秦始皇本纪第六 ["§6: Basic Annals of the First Emperor of Qin"]. Hosted at 维基文库 [Chinese Wikisource], 2012. Accessed 27 December 2013.
  15. ↑ a b Beck, B.J. Mansvelt. "The First Emperor's Taboo Character and the Three Day Reign of King Xiaowen: Two Moot Points Raised by the Qin Chronicle Unearthed in Shuihudi in 1975". T‘oung Pao 2nd Series, Vol. 73, No. 1/3 (1987), p. 69.
  16. ↑ Baxter, William & al. Baxter–Sagart Old Chinese Reconstruction Archiválva 2012. április 25-i dátummal a Wayback Machine-ben.. 2011. Accessed 26 December 2013.
  17. ↑ a b c Sima Qian 1993, 35 & 59. o.
  18. ↑ 史記: 三家註 (kínai nyelven). 朔雪寒, 149. o. (2015. augusztus 20.) 
  19. ↑ a b Ren Changhong & al. Rise and Fall of the Qin Dynasty. Asiapac Books PTE Ltd., 2000. ISBN 981-229-172-5.
  20. ↑ a b Huang, Ray. China: A Macro History Edition: 2, revised. (1987). M.E. Sharpe publishing. . p. 32.
  21. ↑ Lü, Buwei. Translated by Knoblock, John. Riegel, Jeffrey. The Annals of Lü Buwei: Lü Shi Chun Qiu : a Complete Translation and Study. (2000). Stanford University Press. .
  22. ↑ Bodde 1986, 42–43, 95. o.
  23. ↑ Bodde 1986, 43. o.
  24. ↑ a b Donn, Lin. Donn, Don. Ancient China. (2003). Social Studies School Service. Social Studies. . p. 49.
  25. ↑ Emperor Qin Shi Huang, First Emperor of China, Shi Huangdi of Qin Dynasty. www.travelchinaguide.com . (Hozzáférés: 2017. február 2.)
  26. ↑ Pancella, Peggy. Qin Shi Huangdi: First Emperor of China (angol nyelven). Heinemann-Raintree Library (2003. augusztus 1.). ISBN 978-1-4034-3704-4 
  27. ↑ a b 司馬遷《史記·卷043·趙世家》：（赵悼襄王）六年，封长安君以饶。
  28. ↑ Records of the Grand Historian Chapter – Qin Shi Huang: 八年，王弟长安君成蟜将军击赵，反，死屯留，军吏皆斩死，迁其 民於临洮。将军壁死，卒屯留、蒲鶮反，戮其尸。河鱼大上，轻车重马东就食。 《史记 秦始皇》
  29. ↑ a b c d e f Mah, Adeline Yen. (2003). A Thousand Pieces of Gold: Growing Up Through China's Proverbs. Published by HarperCollins. . pp. 32–34.
  30. ↑ The Records of the Grand Historian, Vol. 6: Annals of Qin Shi Huang. [1] The 9th year of Qin Shi Huang. 王知之，令相國昌平君、昌文君發卒攻毐。戰咸陽，斬首數百，皆拜爵，及宦者皆在戰中，亦拜爵一級。毐等敗走。
  31. ↑ a b c d e f g h i j k l m Sima Qian 2007, 15–20, 82, 99. o.
  32. ↑ Elizabeth, Jean. Ward, Laureate. (2008). The Songs and Ballads of Li He Chang. . p. 51
  33. ↑ a b c Wu, Hung. The Wu Liang Shrine: The Ideology of Early Chinese Pictorial Art. Stanford University Press, 1989. . p. 326.
  34. ↑ Hk.chiculture.net. "HKChinese culture." 破趙逼燕. Retrieved on 18 January 2009.
  35. ↑ a b c d Haw, Stephen G. (2007). Beijing a Concise History. Routledge. ISBN 978-0-415-39906-7. pp. 22–23.
  36. ↑ Sima Qian 2007, xxxix. o.
  37. ↑ Clements 2006, 82, 102–03, 131, 134. o.
  38. ↑ a b c d e f Chang, Chun-shu (2007), The rise of the Chinese Empire, vol. 1: Nation, State, and Imperialism in Early Chinac ca. 1600 BC–8 AD, University of Michigan Press, pp. 43–44, ISBN 978-0-472-11533-4
  39. ↑ a b c Veeck, Gregory. Pannell, Clifton W. (2007). China's Geography: Globalization and the Dynamics of Political, Economic, and Social Change. Rowman & Littlefield publishing. . pp. 57–58.
  40. ↑ a b Goldman, Merle. (1981). China's Intellectuals: Advise and Dissent. Harvard University Press. . p. 85.
  41. ↑ Chaurasia, Radhey Shyam. (2004). History of Modern China. Atlantic Publishers & Distributors. . p. 317.
  42. ↑ a b Li-Hsiang Lisa Rosenlee. Ames, Roger T. (2006). Confucianism and Women: A Philosophical Interpretation. SUNY Press. . p. 25.
  43. ↑ Clements 2006, 131. o.
  44. ↑ Twitchett, Denis. Fairbank, John King. Loewe, Michael. The Cambridge History of China: The Ch‘in and Han Empires 221 B.C.–A.D. 220. Edition: 3. Cambridge University Press, 1986. . p. 71.
  45. ↑ Neininger, Ulrich, Burying the Scholars Alive: On the Origin of a Confucian Martyrs’ Legend, Nation and Mythology (in East Asian Civilizations. New Attempts at Understanding Traditions), vol. 2, 1983, eds. Wolfram Eberhard et al., pp. 121–36. ISBN 3-88676-041-3. http://www.ulrichneininger.de/?p=461
  46. ↑ Sima Qian 2007, 74–75, 119, 148–49. o.
  47. ↑ Murowchick, Robert E. (1994). China: Ancient Culture, Modern Land. University of Oklahoma Press, 1994. . p. 105.
  48. ↑ a b Wintle, Justin Wintle. (2002). China. Rough Guides Publishing. . pp. 61, 71.
  49. ↑ Li, Xiaobing. (2007). A History of the Modern Chinese Army. University Press of Kentucky, 2007.. p. 16
  50. ↑ Grousset, Rene. The Empire of the Steppes. Rutgers University Press, 26–27. o. (1970). ISBN 978-0-8135-1304-1 
  51. ↑ Clements 2006, 102–103. o.
  52. ↑ Huang, Ray. (1997). China: A Macro History. Edition: 2, revised, illustrated. M.E. Sharpe publishing. . p. 44
  53. ↑ Burbank, Jane; Cooper, Frederick (2010). Empires in World History: Power and the Politics of Difference. Princeton, New Jersey: Princeton University Press. p. 45.
  54. ↑ The Great Wall of China. Infobase Publishing, 35. o. (2005). ISBN 978-0-7910-8019-1 
  55. ↑ Evans, Thammy (2006). Great Wall of China: Beijing & Northern China. Bradt Travel Guide. Bradt Travel Guides. p. 3. ISBN 978-1-84162-158-6
  56. ↑ "Defense and Cost of The Great Wall". Paul and Bernice Noll's Window on the World. p. 3. Retrieved 26 July 2011.
  57. ↑ Sina.com. "Sina.com." 秦代三大水利工程之一：灵渠. Retrieved on 2 February 2009.
  58. ↑ a b c d Mayhew, Bradley. Miller, Korina. English, Alex. South-West China: lively Yunnan and its exotic neighbours. Lonely Planet. . p. 222.
  59. ↑ a b Ong, Siew Chey. Marshall Cavendish. (2006). China Condensed: 5000 Years of History & Culture. . p. 17.
  60. ↑ Aikman, David. (2006). Qi. Publishing Group. . p. 91.
  61. ↑ Fabrizio Pregadio. The Encyclopedia of Taoism. London: Routledge, 2008: 199
  62. ↑ Clements 2006, 131, 134. o.
  63. ↑ Liang, Yuansheng. (2007). The Legitimation of New Orders: Case Studies in World History. Chinese University Press. . p. 5.
  64. ↑ Sima Qian 2007, 82.. o.
  65. ↑ Xinhuanet.com. "" 中國考古簡訊：秦始皇去世地沙丘平臺遺跡尚存. Archiválva 2009. március 18-i dátummal a Wayback Machine-ben. Xinhuanet. Retrieved on 28 January 2009.
  66. ↑ a b c Wright, David Curtis. The History of China. Greenwood Publishing Group, 49. o. (2001). ISBN 978-0-313-30940-3 
  67. ↑ a b c d Tung, Douglas S. Tung, Kenneth. (2003). More Than 36 Stratagems: A Systematic Classification Based On Basic Behaviours. Trafford Publishing. .
  68. ↑ Sima Qian 2007, 54. o.
  69. ↑ Clements 2006, 172. o.
  70. ↑ 史記/卷006 – 維基文庫，自由的圖書館. zh.wikisource.org
  71. ↑ a b 《史记·高祖本纪》司马贞《索隐》写道：“《善文》称隐士云赵高为二世杀十七兄而立今王，则二世是第十八子也。”
  72. ↑ 张文立：《秦始皇帝评传》，陕西人民教育出版社，1996，第325～326页。
  73. ↑ Huang, Ray. (1997). China: A Macro History. Edition: 2, revised, illustrated. M.E. Sharpe publishing. . p. 37
  74. ↑ Thieme, C. 2001. (translated by M. Will) Paint Layers and Pigments on the Terracotta Army: A Comparison with Other Cultures of Antiquity. In: W. Yongqi, Z. Tinghao, M. Petzet, E. Emmerling and C. Blänsdorf (eds.) The Polychromy of Antique Sculptures and the Terracotta Army of the First Chinese Emperor: Studies on Materials, Painting Techniques and Conservation. Monuments and Sites III. Paris: ICOMOS, 52–57.
  75. ↑ https://divany.hu/offline/kinai-csaszar/
  76. ↑ Portal 2007, 207. o.
  77. ↑ Man, John. The Terracotta Army, Bantam Press 2007 p. 170. ISBN 978-0-593-05929-6.
  78. ↑ Leffman, David. Lewis, Simon. Atiyah, Jeremy. Meyer, Mike. Lunt, Susie. (2003). China. Edition: 3, illustrated. Rough Guides publishing. . p. 290.
  79. ↑ Neininger, Ulrich (1983), "Burying the Scholars Alive: On the Origin of a Confucian Martyrs' Legend", Nation and Mythology", in Eberhard, Wolfram, East Asian Civilizations. New Attempts at Understanding Traditions vol. 2, pp. 121–136 Online
  80. ↑ Ærenlund Sørensen, “How the First Emperor Unified the Minds Of Contemporary Historians: The Inadequate Source Criticism in Modern Historical Works About The Chinese Bronze Age.” Monumenta Serica, vol. 58, 2010, pp. 1–30. online
  81. ↑ Loewe, Michael. Twitchett, Denis. (1986). The Cambridge History of China: Volume I: the Ch‘in and Han Empires, 221 B.C. – A.D. 220. Cambridge University Press. ISBN 0-521-24327-0.

Irodalom

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Qin Shi Huang című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Előző uralkodó:
- 		Következő uralkodó:
Csin Er Si Huang-ti
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csin_Si_Huang-ti&oldid=27340605”