Csáky Imre (bíboros)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csáky Imre
Csáky Imre.jpg
Csáky Imre portréja. Korabeli rézmetszet
Született 1672. október 28.
Szepesi vár
Elhunyt 1732. augusztus 28. (59 évesen)
Szálkapuszta, Nagyvárad mellett
Foglalkozása bíboros, érsek, költő

Körösszegi és adorjáni gróf Csáky Imre (Szepesi vár, 1672. október 28.Szálkapuszta, Nagyvárad mellett, 1732. augusztus 28.) bíboros, kalocsai érsek, költő.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csáky István országbíró és második neje, Melith Klára fia. A papi pályára szánt fiút az uralkodó még tízéves kora előtt, 1682. március 2-án címzetes kereki (kurrui) apáttá nevezte ki.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1682. augusztus 5-én belépett az alapítójáról, Kisdy Benedek egri püspökről Kisdyanumnak nevezett papneveldébe, amely akkor a törökök miatt elmenekült egri káptalannal együtt Kassán működött. Kassai tanulása páter Kecskeméty felügyelete mellett (Thököly uralma idején huzamosabb szünettel) 1688-ig tartott.

Ekkor a bécsi egyetemre küldték a Pázmáneumba, melynek öt évig volt tagja, s 1691-ben bölcsészdoktorrá avatták. Doktori disputációját maga I. Lipót császár és király is meghallgatta. 1691–1692-ben megkezdte teológiai tanulmányait. Még annak befejezése előtt, 1693. augusztus 6-án a kassai jezsuiták templomában alszerpappá szentelték, s egri kanonok lett.

1693–1695 között Rómában folytatta tanulmányait, hol 1694 őszén a teológia doktorává avatták: ez alkalomból értekezést is adott ki díszes címképpel.[1] Mielőtt Rómát elhagyta, egy kis melodrámát adott ki XII. Ince pápának ajánlva (1695), melynek tárgya Magyarország, a rabláncaiból szabaduló haza. A jól rímelő versekben írt mű egy példánya a bécsi könyvtárban található.

Papi pályájának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1695 nyarán érkezett haza, s 1696. május 1-jén már felszentelt pap és kassai plébános volt, június 2-án pedig elnyerte a tapolcai apátságot is.

1699-ben mint a vármegyék ügyeinek rendezésére alakított bizottság tagja, Bécsbe költözött, hol a király június 30-án novii címzetes püspökké s királyi tanácsossá nevezte ki. 1701-ben magyar királyi udvari alkancellár, 1702. augusztus 8-án pedig esztergomi kanonok lett, elhagyva ezzel az egri káptalant, hol személyi ellentétei támadtak Pethes András nagypréposttal.

Főpapi karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1702. december 10-én elnyerte a nagyváradi püspökséget és az e méltósággal együtt járó Bihar vármegyei örökös főispánságot. A Rákóczi-szabadságharc idején végig megmarad a király hűségén, fivérei közül csak István és Mihály lett kuruccá. Családi és egyházi birtokait ez idő alatt a kuruc rendi állam lefoglalta. Részt vett az 1708. évi pozsonyi országgyűlésen, és a béke ügyét melegen fölkarolta.

1710. június 1-jén egyszerre pozsonyi préposttá, kalocsai érsekké és utóbbi tisztségéből adódóan Bács vármegyei örökös főispánjává, az egri püspökség és vele a Heves–Külső-Szolnok vármegyei főispánság adminisztrátorává nevezték ki, megtartva egyben a váradi püspökséget is, melyet a török és kuruc idők pusztításai után újjászervezett. Az 1715. évi országgyűlésen az LIX. törvénycikkel kiküldött Rendszeres Bizottság (Systematica Commissio) elnöki tisztét is elnyerte. 1717. július 12-én pedig bíboros lett.

Pozsonyban préposti lakot épített és fényes udvart tartott, hol a társalgási nyelv magyar volt, sőt hivatalos levelezéseit is magyarul vitte. Udvarában két zenekar és énekesek is voltak. 1720-ban 62 darabból álló képtárt vásárolt. Könyvtára leltárának 89. sz. alatt van egy kézirat fölemlítve a jog és igazságról, mely az ő munkája.

1721. április 11-én Bécsből Rómába indult a pápaválasztásra; vele volt öccse, Péter is, aki ezen útjukról naplót vezetett. június 23-án indultak vissza, és július 25-én érkeztek Bécsbe. 1722. július 3-án ő tolmácsolta a király előtt az ország karainak és rendeinek "kívánságát", hogy a királyságban való örökösödést Magyarországon a női ágra is fogadja el. 1723. június 24-én a szentgotthárdi apát, még azon évben a helytartótanács tanácsosa, 1724-ben pedig a hétszemélyes tábla bírája lett.

Arcképe rézmetszetben Kolb J. Kristóf munkája 1717-ben.

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • S. Ladislaus bis Rex, sive Hungariae et sui moderator, Josepho I. dicatus, Viennae 1690. in Basilica S. Stephani nomine I. Nationis Hung. panegyrice laudatus. Viennae 1690.
  • Emblema Caroli VI. Romanorum imper. Tyrnaviae, 1716.
  • Domus Austriacae Cunae sive… Viennae, 1716.
  • Carmen genethliacum ad recenter natam Mariam Theresiam principem. U. ott, 1717.
  • Allocutio, quam nomine statuum et ordinum regni diaetaliter congregatorum… suae Majestati Viennae in audientia publica 3. julii 1722. dixit. Posonii, 1722.
  • Úr teste napi predikáczió, melyet… Debreczen piaczán 1724. mondott. Kassa, 1724.
  • Horologium principum. Jaurini, 1742.
  • Egy beszéde: Rade an Carolum VI, womit er denselben im Nahmen der Stände auf den Hungarischen Gränzen empfangen 1713; Lunigs Reden VII. 243. l. c. gyűjteményben jelent meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893.  Online hozzáférés
  • Málnási Ödön: Gróf Csáky Imre bíbornok élete és kora. (1672–1732.) Kalocsa, 1933.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Csak leírásból ismerjük: Gnóczy A., Episcopi Varadienses II. 374.