Christian W. Schenk
Christian W. Schenk | |
Született | 1951. november 11. (72 éves) Brassó |
Állampolgársága | |
Foglalkozása | orvos, költő, író, műfordító, újságíró |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Christian W. Schenk, eredeti nevén Wilhelm Schenk (Brassó, 1951. november 11.) német származású orvos, költő, író, fordító, újságíró.
Élete
Christian W. Schenk a Brassó melletti Konkordiabányatelepen cseperedett fel, ahol három nyelven tanult, németül, magyarul és románul, ugyanis apja német, édesanyja magyar volt. Az ötvenes évek végén már versírással próbálkozott, és már 1961-ben közölte egy versét a bukaresti Luminița gyermeklap, amelynek szerkesztője, Tudor Arghezi (1880–1967) a költő első mentora volt. 1964–1969 között az erdélyi Vasile Copilu-Cheatră (1912–1997) volt második mentora, aki Aron Cotruș (1891–1961) hatása alatt alkotott. Az első négy osztályt a bányatelepen végezte (1958–1962), az általános iskolát pedig a szomszédos Szászvolkányban 1962 és 1966 között. Középiskolába megszakításokkal Feketehalmon járt. 1971 és 1976 között alkalmi munkásként dolgozott mint mozigépész, szövő, és elosztó. 1974-ben esti tagozaton érettségizett.
1976-ban elhagyta Romániát és Németországban telepedett le. Ott el kellett végeznie a XIII. osztályt is, hogy elismerjék az érettségijét. 1977-ben Portlligatban megismerkedett Salvador Dalíval, akinek a hatása alá kerül, rányomva bélyegét későbbi költészetére. 1977 és 1980 között Koblenz városában fogtechnikusi képesítést szerzett, majd 1980 és 1985 között a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem fogorvosi karán szerzett diplomát. 1985-ben doktorál A fogyatékkal élők helyzete a munkahelyeken című dolgozatával.
1986 és 1988 között orvosasszisztensként dolgozott, majd megnyitotta saját rendelőjét Kastellaun városában. Jelenleg Boppard am Rheinben él, ahol szakmáját folytatja. A háromnyelvű Konvergenzen rumänischen főszerkesztőjeként (1984–1986) szenvedélyes cikket ír Nicolae Ceaușescu falurombolása ellen, amelynek következtében 1986-ban Romániában persona non grata-nak nyilvánították. Ennek ellenére Schenk tovább írta cikkeit románul és németül (magyarból is fordítva), ám írásainak csak nyugaton volt visszhangja. 1990-ben rehabilitálta a Ion Iliescu vezette Frontul Salvării Naționale, később elnöki kitüntetést is kapott.
A román és a német Írószövetség, az Union Mondiale des Écrivains Médecins, American Romanian Academy of Arts and Sciences, a Romániai Író és Újságíró Orvosok Szövetsége, a Balkanromanisten-Verband (Német Balkánszakértők Szövetsége) és a Süd-Ost-Europa-Gesellschaft tagjaként Schenk igyekszik propagálni a német és román kulturát és a kulturális kapcsolatokat a kelet-nyugati térben. Nagy jelentősége van ilyen értelemben a Dionysos könyvkiadó megalapításának is.
A kelet-nyugati kulturális kapcsolatok ápolásában és fejlesztésében kifejtett erőfeszítéseinek elismeréseképpen, 2000-ben Kolozsvár egyetemi város díszpolgárává avatták.
Díjai
- 1971: A Nicolae Tăutu (1919 – 1972) által alapított Nemzeti pályakezdő díj
- 1993: A Német Szabad Írók Egyesületének díja
- 1994: „Poesis“ műfordítói díj
- 1997: A nagyváradi nemzetközi költészeti fesztivál különdíja
- 1998: „Frontiera Poesis“ műfordítói díj
- 1999: BOL „Goethe Év“ jubileumi díja
- 2000: Románia elnökének kitüntetése a német és a román nemzeti kultúrák kiemelkedő szolgálatáért.
- 2000: Kolozsvár-Napoca díszpolgára
- 2000: A kulturális minisztérium „Mihail Eminescu“ emlékplakettje, az Eminescui életmű népszerűsítéséért.
- 2001: A jászvásári „Convorbiri literare“ költészeti díja
- 2002: A jászvásári „Convorbiri literare“ nívódíja a Dionysos kiadóban vágzett tevékenységéért.
- 2006: A Duna Lovagrend lovagja – Galați (magyarosan Galac németül Galatz)
- 2006: A Conta Társaság elismerése „Kiváló irodalmi teljesítményért“, Piatra Neamț
- 2006: „MAGNA CUM AMICITIAE“ elismerés a kelet-nyugat kapcsolatok ápolásáért (Román Irodalmi Múzeum, Iași)
- 2007 Elismerő Oklevél – Memorial Ipotești – Mihail Eminescu Nemzeti Kutatóközpont
- 2007 A Román Írószövetség jászvásári fiókjának díja életművéért és irodalmi tevékenységéért
Művei
- Gedichte/Poezii, Verlag „P“ Mainz, 1981, kiadó "Eigener Verlag"
- Omina, Dortmund 1987, kiadó "Eigener Verlag"
- Strigătul morților, kiadó Labyrint Bukarest, 1991, ISBN 973-607-012-3
- Testament, kiadó Labyrint Bukarest, 1991, ISBN 973-607-009-3
- Răstignirea ultimului cuvânt, (Keresztrefeszítés utolsó szó) kiadó "Doris" Bukarest, 1992, ISBN 973-95562-2-1
- Lichtebbe , kiadó Verlag Deutscher Autoren, 1994, ISBN 3-88611-150-4
- Blinder Spiegel , Edition „L“ Loßburg, 1994, ISBN 3980387135
- Semne, gratii și simboluri, kiadó Dacia, Kolozsvár, ISBN 973-35-0477-7
- Mandala, Dionysos Verlag 1996, ISBN 3-9803871-3-5
- Două anotimpuri, toamna, kiadó Helicon, Temesvár, 1997, ISBN 973-574-372-8
- Poezii/Gedichte (Rumänisch/Deutsch), Cogito Verlag Nagyvárad, 1997, ISBN 973-9064-71-X
- Vorbe sugrumate-n aer , kiadó Cogito, Nagyvárad, 1998, 2. Ed. II 1999, ISBN 973-9064-94-9
- Poeme vechi și noi , kiadó Axa Botosán, 2000, ISBN 973-8034-14-0
- Elegii Coloconeze, kiadó Krónika (Jászvásár), 2000, ISBN 973-9206-70-0
- 55 Poezii (Ediție specială la aniversarea vârstei de 55 de ani), krónika Conta Karácsonkő – 2006, ISBN 973-86530-0-2
- Suferind tăcerea (Opera omnia), ed. Tipo Moldvai Jászvásár – 2011, ISBN 978-973-168-492-5
Műfordítások
- Cele mai frumoase balade germane de la Ludwig Uhland până la Ricarda Huch (Die schönsten deutsche Baladen), Editura „Cartea Românească“ Bukarest, 1969
- Streiflicht – Eine Auswahl zeitgenössischer rumänischer Lyrik (81 rumänische Autoren), – "Lumina piezișă", kétnyelvű antológia 81 román szerzővel, Dionysos Verlag 1994, ISBN 3980387119
- Dorin Popa: Poesis – Elf lyrische Miniaturen, (Tizenegy lírai miniatűr) Dionysos Verlag 1996, ISBN 3980387100
- George Vulturescu: Augenlieder, (A szem éneke) Dionysos Verlag 1996, ISBN 3980387143
- Lucian Vasiliu: Tanz der Monaden, (A monádok tánca) Dionysos Verlag 1996, ISBN 3980387151
- Ștefan Augustin Doinaș: Geboren in Utopia, (Utopiában születtem) Dionysos Verlag 1996, ISBN 398038716X
- Marin Sorescu: Die Leere der Glocke, (A harang belseje) Dionysos Verlag 1997 und 2002, ISBN 3-933427-09-6
- Emil Manu: Traum Stunde, (Álmodozás órája) Dionysos Verlag 1997, ISBN 3980387186
- Dorin Popa: Niemand versteht mich, (Nem értenek meg) Polirom 1998, 973-683-059-4
- Gellu Dorian: Niemandsinsel, (Senki szigete) Dionysos Verlag 1998, ISBN 3933427002
- Valeriu Stancu: Wortwunde, (Szósebek) Dionysos Verlag 1998, ISBN 3980387194
- Ana Blandiana: Sternehimmel, (Csillagos ég) Dionysos Verlag 1999 und 2002, ISBN 3-933427-08-8
- Mihail Eminescu: Sämtliche Gedichte, (Összes verse) Dionysos Verlag 2000, ISBN 3-933427-02-9
- Cassian Maria Spiridon: Über den Wald, (Az erdő fölött) Dionysos Verlag 2002, ISBN 3-933427-07-X
- Ion Caraion: Ein Garten ist in mir, (A bennem lévő kert) Dionysos Verlag 2002, ISBN 3-933427-04-5
- Aura Christi: Geflüster, (Suttogások) Dionysos Verlag 2002, ISBN 3-933427-03-7
- Marin Mincu: Drehung, (Forgatás) Dionysos Verlag 2002, ISBN 3-933427-06-1
- Viorela Codreanu Tiron: Fără titlu/Ohne Titel (Cím nélkül), Amanda edit, Bukarest, 2011, ISBN 978-606-8041-39-1
- SECHS RUMÄNISCHE DICHTER: Ausgewählt und übersetzt von Christian W. Schenk – (Ana Blandiana, Ion Caraion, Ștefan Augustin Doinaș, Marin Mincu, Emil Manu, Marin Sorescu) – Dionysos Independently published, Boppard, ISBN 978-1980320890
- Georg Trakl – Versuri; traducere prefață și comentarii de Christian W. Schenk. – Notă asupra ediției și note: Ioana Diaconescu, Editura Timpul 2019, ISBN 978-973-612-756-4 I.
- Mihail Eminescu: Die schönsten Gedichte Eminescu's, Rumänische Lyrik, Dionysos Boppard Németország, ISBN 9781983195815
- Magda Cârneci, Oh, meine Generation, Dionysos Boppard, Rheinland-Pfalz - 2020, ISBN 979-8642358887, Trans: Christian W. Schenk Germany
- Horia Gârbea: Der vergessene Traum Dionysos, Boppard 2020, ISBN 9798625419635;
- ROSARIEN: Rumänische Gegenwartslyrik 2020, 444 Seiten, Dionysos Boppard 2020, ISBN 979-8649287029;
Együttműködés
- Rumänische Dichter (Román költők), Romania Press, 1998, ISBN 973-97390-7-5 și Verl. d. Zeitschr. für internat. Literatur LOG (Log-Buch 21) Bécs, ISBN 3-900647-21-6
- Einhundertelf Rumänische Dichter, (Száz tizenegy román költők), România Press, Bukarest, 2000
- Rumänische Dichter von Eminescu bis zur Gegenwart, România Press, Bukarest, 2001 ISBN 973-99696-6-6
- Abgenutzter Engel: Zehn rumänische Dichter (Megfakult angyal), Dionüszosz Publisher, Kastellaun, Németország, 2004, ISBN 3-933427-13-4
- Mircea Petean: ''Anas Gedichte'' Dionysos, antolog. şi trad. de Herbert-Werner Mühlroth = Anthologie und Übersetzung von Herbert-Werner Mühlroth. - Floreşti : Limes ; Boppard am Rhein Dionysos, 2019, ISBN 978-606-799-349-3.
- Rumänische Dichter von Mihai Eminescu bis zur Gegenwart - Lyrikanthologie. Anthologie Liyica Orfeu. Gavril Matei Albastru in Zusammenarbeit mit Christian W. Schenk; Verlag: Wien : Romania Press, 2007) ASIN: B00ISF2CWS.
Antológiák
- Die Jahreszeiten, (Évszakok) Hockenheim, 1991
- Das Gedicht '92 (92 versei) – Eine Auswahl neuer deutscher Lyrik, Edition Lyrik, 1992
- Lyrik heute, (Kortárs német költészet) Czernik Verlag, 1993
- Unterm Fuß zerrinnen euch die Orte (Lábad alatt folynak a városok) – Neue deutsche Lyrik zum Thema Heimat, Freudenstadt, 1993
- Heimkehr, (Hazatérés) Edition "L", 1994
- Streiflicht, (Oldalfény) Dionysos Verlag, 1994
- Vânătoare de vise (A nagyváradi költészeti fesztivál antológiája, 1997), Editura Cogito
- O sută de catarge – Román haiku költők antológiája, ed. Haiku, 1997
- Rumänische Dichter (Román költők) – Romania Press, 1998
- Spectre Lyrique – edition Europa, 1999
- Mărturii la sfârșit de veac – Vol I, (interjúk) – Ed. Arionda, 2000, ISBN 973-99697-2-0
- 101 dialoguri în libertate – Vol II, Cassian Maria Spiridon, (interjúk) – Ed. Ideea Europeană, ISBN 978-606-594-083-3
- Lyrical Anthology/Antologie lirică, (Lírai antológia) – Antares 2010, 2011 ISBN 978-973-1952-15-4 și ISBN 978-973-1952-29-1
Szereplések könyvekben
- Istoria literaturii române – De la creația populară la postmodernism – Dumitru Micu
- "Kürschner" Literatur Lexikon
- Deutsches Schriftsteller Lexikon
- Romanian's American Writer Lexicon
- Medici-Scriitori Români (Mic dicționar) – Ed. Viața Medicală Românească
- Dicționarul biografic al literaturii române – Aurel Sasu
- Dicționarul general al literaturii române – Academia Română – Editura Univers Enciclopedic Gold
- Dicționar de literatură română (Ecaterina Țarălungă), pag.195 – Ed. Litera Internațional, 2007
- Christian W. Schenk – O prezență poetică în literatura română – Gheorghe Bulgăr și Emil Manu 220 pagini ISBN 973-95885-3-0, București
- Ovid S. Crohmălniceanu: Alăptat de două mame, colecția Phoenix 1992 (47 p.)
- Eugen Simion: Limba maternă și limba poeziei – Cazul Christian W. Schenk, colecția Phoenix 1993 (46 p.)
- Vasile Copilu-Cheatră, O lacrimă după înger, eseu, în colectia Phoenix
- Ștefan Borbély, Umbra cuvintelor – Experiența lui Christian W. Schenk, colecția Phoenix 1995, si în: "Xenograme", ed. Cogito/Oradea 1997, pag. 161-224
- Dumitru Micu, Poezia lui Christian W. Schenk, Bucuresti 1998/1999
- Marin Mincu, Christian W. Schenk și poietica antilucrurilor, Luceafărul nr. 42 (434), 28 noiembrie 2001
- Ehrenburger in Rumänien (Diszpolgárok Romániában): Christian W. Schenk, Martin Luley, Chiquita Mischke, Hans-Josef Vogel, Susanne Kastner, Heinz Heppelmann, Alex Paust – Books London, 2011 ISBN 1158949308, ISBN 978-1158949304
- Literatur (Rumänisch): Mihail Eminescu, Emil Cioran, Eugene Ionesco, Lucian Blaga, Christian W. Schenk, Liste Rumänischer Schriftsteller [Taschenbuch] – Books London, 2011 1. ISBN 1159147035, 2. ISBN 978-1159147037
- Nyolcvanas költők: Mircea Cărtărescu, Christian W. Schenk, Matei Vișniec, Gellu Dorian, Magda Cârneci, Radu Florescu, Ioan Es. Pop, George Vulturescu, Vasile Baghiu, Bogdan Ghiu, Marta Petreu, Paul Aretzu, Lucian Vasiliu, Virgil Diaconu, Petruț Pârvulescu, Ion Bogdan Lefter, Andrei Zanca, Traian T. Coșovei, Nichita Danilov, Gellu Dorian, Adrian Alui Gheorghe, Cassian Maria Spiridon u.a. – Taschenbuch – ICGtesting, USA 2011 1. ISBN 1232315486, 2. ISBN 978-1232315483
- Kortárs németek: Herta Müller, Angela Gossow, Manfred Siebald, Christian W. Schenk, Gerhard Schröder, Angela Merkel, Diana Damrau [Taschenbuch] – ICGtesting, USA 2011, 1. ISBN 1232341371, 2. ISBN 978-1232341376
Források
- Adatlapja a Rajna-Pfalzvidéki német írószövetség honlapján (Verband deutscher Schriftsteller im Rheinland-Pfalz)
- Schenk im Kürschner 2012/13 (google books)
- Christian W. Schenk: Amazon
- Christian W. Schenk bei Amazon und Kindle
- Writer Docs from Germany Archiválva 2013. szeptember 1-i dátummal a Wayback Machine-ben