Bagolyalakúak

Bagolyalakúak
	; Uhu (Bubo bubo)
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Osztály:	Madarak (Aves);
Rend:	Bagolyalakúak (Strigiformes);
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Bagolyalakúak témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Bagolyalakúak témájú médiaállományokat.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Megtekintett lap

Ez az utolsó megtekintett változat (összes); elfogadva: 2009. július 5.

Pontosság

megtekintett

Ugrás: navigáció, keresés

uhu

A bagolyalakúak (Strigiformes) vagy közismert nevükön a baglyok a madarak osztályának egy rendje. 2 család és 217 faj tartozik a rendbe. Egy időben a morfológiai konvergenciák (erős, kampós tépőcsőr) miatt a sólyomalakúakkal sorolták őket közös rendbe. Egyes vélemények szerint viszont a lappantyúalakúakak a legközelebbi rokonaik.

A bagolyalakúak főleg éjszaka aktív ragadozómadarak. Puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul tudnak repülni, így a zsákmányállatokon meglepetésszerűen ütnek rajta. Kitűnő hallásuk és látásuk van, az infravörös tartomány is érzékelik. Mély fülkagylóik aszimmetrikusan helyezkednek el, hatékonyabbá téve a térhallást. A szemük körül kör vagy szív alakú arcfátyol látható, ami valójában rövid, végükön behajló tollakból áll. Lábujjaikon erős karmok vannak, a külső ujjuk vetélőujj, azaz előre is és hátra is fordítható. Csűdjük tollas. Méretüket tekintve akadnak veréb és sas nagyságú fajok is.

A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kisméretű emlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt egészben nyelik le, az emészthetetlen részeket később felöklendezik. Fészket nem építenek, vagy elhagyott fészkeket vagy faüregeket használnak. A tojók rendszerint nagyobbak a hímeknél.

[szerkesztés] Rendszerezés

A rendbe az alábbi családok tartoznak.

Bagolyfélék (Strigidae) – Leach, 1820
- 201 fajt tartozik a családhoz.

Gyöngybagolyfélék (Tytonidae) – Mathews, 1912
- 16 faj tartozik a családhoz.

[szerkesztés] Magyarországi fajok

Magyarországon napjainkig tizenkét bagolyfajt regisztráltak:

A hóbagoly (Bubo scandiacus) és a karvalybagoly (Nyctea scandiaca) nagyon ritka kóborló.
A gatyáskuvik (Aegiolus fenereus) és a törpekuvik (Glaucidium passerinum) ritka költőfaj az Északi-Középhegységben – annyira ritka, hogy ez utóbbi költését még nem sikerült bizonyítani.
Az uráli bagoly (Strix uralensis) terjeszkedik középhegységeinkben, sőt, már az Alföldről is jelezték.
Az uhu (Bubo bubo) már csak néhány helyen fészkel csak az északi országrészben és a Dunántúlon (jelezték Békés megyéből is).
A füleskuvik (Otus scops) többfelé is szórványosan fészkel odvakban.
A ritka réti fülesbagoly (Asio flammeus) pusztai élőhelyeken fészkel;
a hasonló erdei fülesbagoly (Asio otus) viszont gyakran megtelepszik a fasorok elhagyott szarkafészkeiben, varjútelepein, és egyre több helyen városokban is (parkokban, valamint lakótelepi erkélyek virágládáiban). Telente előszeretettel húzódik be a települések parkjaiba, ahol a nappalt elsősorban örökzöld fákon tölti.
A macskabagoly (Strix aluco) jellemzően erdőkben, parkokban fészkel (főleg öreg fák kikorhadt üregeiben, odvaiban), de rendszeresen megtelepszik padlásokon is.
A gyöngybagoly (Tyto alba) egykor szintén fák odvaiban fészkelt, de ma már szinte kizárólag padlásokon, tetőterekben és templomtornyokban.
A kuvik (Athene noctua) állománya folyamatosan csökken, hiszen fő fészkelő helyei a tanyák és állattartó telepek padlásai, táplálkozni pedig a legeltetett füves élőhelyekre, kis parcellás mezőgazdasági földekre jár, és így élettere a tanyák elnéptelenedésével, a pusztai legeltetés felhagyásával, az odvas pusztai fasorok eltűnésével egyre szűkül.