Alfred Döblin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alfred Döblin
Kirchner - Bildnis Dr Alfred Döblin.jpg
Ludwig Kirchner: Döblin arcképe
Élete
Született 1878. augusztus 10.
Stettin
Elhunyt 1957. június 26. (78 évesen)
Emmendingen
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) regény

Alfred Bruno Döblin (Stettin, 1878. augusztus 10.Emmendingen, 1957. június 26.) német orvos és író volt.

Döblin polgári zsidó családból származott. Apja a szabó és boltos Max Döblin, édesanyja pedig Sophie Freudenheim volt. 12 éves korában apja elhagyta a családot és második feleségével Amerikába emigrált. Anyja 1888-ban Berlinbe költözött. A nehéz anyagi körülmények miatt Döblin csak 1900 szeptemberében érettségizett. A berlini egyetem orvostudományi karának lett hallgatója és filozófiát is tanult. 1905-ben doktorált Freiburgban. 1905-től 1930-ig eleinte a pszichiátrián dolgozott, Regensburgban, Freiburg im Breisgauban ill. Berlinben, majd Berlinben háziorvos is lett (Frankfurter Allee 340., a berlini Alexanderplatz közelében), ahol 1933-ig praktizált. 1910-től kezdett el íróként is tevékenykedni egy új expresszionista újság számára, melyet Herwarth Walden alapított és melynek címe „Der Sturm“ volt. Heinrich von Kleist, Friedrich Hölderlin és Friedrich Nietzsche voltak irodalmi és filozófiai példaképei ebben az alkotói időszakban. Az első írók közé tartozott, akik felismerték az új médium, a rádió nyújtotta lehetőségeket. A szintén zsidó származású Erna Reiss (1888 – 1957) lett a felesége 1912-ben, a házaspárnak négy gyermeke született. Az első világháborúban Döblin tábori orvos volt, ekkor kezdte el Wallensteinről szóló regényét. A háború után több újságban írt röpiratokat és glosszát, lelkesedett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomért, propagálta a szovjet mintájú tanácsköztársaság létrehozását Németországban, agitált a kapitalizmus ellen.

1933-ban menekülnie kellett a nácik elől. 1936-ban francia állampolgár lett, de 1940-ben újra menekülnie kellett, ezúttal az Amerikai Egyesült Államokba. De ott nem találta helyét, nem volt sem ismert sem ünnepelt író. Egy rövid ideig volt szerződése ugyan az MGM-mel, de később heti 18 dollár munkanélküli segélyből tengette életét. Ebben az elszigeteltségben katolikus lett, konvertált. Visszatért Európába, 1945-ben Franciaországba, majd francia tisztként 1946-ban Németországba. A többi emigránshoz hasonlóan őt is bizalmatlanság vette körül, elutasításban volt része és már nem tudott érvényesülni. A háború mindent megváltoztatott. A háború utáni Berlin már más világ volt, mint a 20-as években. Az emigrációban írt könyveit kiadták ugyan ekkor már Németországban is, de kevesen vásárolták és még kevesebben olvasták. Nem az expresszionista, többsíkú, rohanó, zaklatott stílus tudott támaszt nyújtani a háború megannyi szörnyűsége után. 1953-ban Döblin újra Párizsba költözött. Régi barátjának Theodor Heussnak (volt német köztársasági elnök ) címzett levelében írta: „Ich bin in diesem Lande, in dem ich und meine Eltern geboren sind, überflüssig” (Ebben az országban, ahol én és szüleim születtek, fölöslegessé váltam). Súlyos betegen, 1957. június 26-án ott halt meg. Egy évvel korábban jelent meg utolsó regénye „Hamlet oder Die lange Nacht nimmt ein Ende“ (Hamlet avagy a hosszú éjszaka véget ér), de csak az NDK-ban.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első regénye Die drei Sprünge des Wang-Iun (Wang-Iun három ugrása) 1915-ben jelent meg. Ezt követte 1918-ban Wadzetks Kampf mit der Dampfturbine (Wadzek harca a gőzturbinával), amelyet többen hasonlítottak Chaplin Modern idők című filmjéhez, illetve vontak párhuzamot a kettő között. A háborút követő márciusi berlini küzdelmek ihlették későbbi nagy formátumú regényét November 1918 címmel. Ezután 1920-ban jelent meg a Wallensteinről szóló történelmi regénye, majd pedig 1924-ben az utópikus Berge, Meere und Giganten (Hegyek, tengerek, óriások), és végül 1929-ben Berlin Alexanderplatz.

Türelmetlen igazságkereső volt, olvasta Marxot, Nietzschet, Schopenhauert, érdekelte a taoizmus, az indiai miszticizmus, és még sok más minden, kivéve az, hogy szövegei érthetőek-e az olvasó közönség számára. Döblin szerette volna bemutatni a valóságot, de nem akart realista író lenni. A századforduló idején éppen fejüket felütő különféle művészi irányzatok, a futurizmus, a dadaizmus, és a szürrealizmus gyümölcsözően hatottak rá. Esszéket, cikkeket írt, debattált az új és modern művészetekről. Hirtelen haragú volt, beszédei, levelei tanúskodnak igen agresszív vitastílusáról. Az Egyesült Államokban más német emigráns szerzők közvetlen közelében lakott (Thomas Mann, Lion Feuchtwanger, Franz Werfel), de szóba sem állt velük.

A filmért rajongott és nagyon hasznos új médiumnak tartotta. Az 1913-ban írt Berliner Programm poétológiai értekezésében „mozistílusról” (Kinostil) beszél, egy új, következetes, hidegvérű módszert (neue, strenge, kaltblütige Methode) keresett.

„Elég legyen az elbeszélés-slendriánból (Erzählschlendrian) a tisztes Egyszer volt, hol nem volt-történetekből!” [...] „Dichten ist nicht Nägelkauen und Zahnstochern, sondern eine öffentliche Gelegenheit” (Az írás nem körömrágás és fogvájás, hanem nyilvános közügy). Az iszonyatos tempóban növekvő Berlin addig soha nem látott, meg nem élt perspektíváit, lehetőségeit, élethelyzeteit, a nem tapasztalt sebességet, egymásmellettiséget, egyidejűséget kívánta új elbeszélő formába önteni. Ezen útkeresésének lett az eredménye a Berlin Alexanderplatz.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Oliver Bernhardt: Alfred Döblin. Deutscher Taschenbuchverlag, München 2007, ISBN 978-3-423-31086-4.
  • Thomas Keil: Alfred Döblins „Unser Dasein“. Quellenphilologische Untersuchungen. Königshausen & Neumann, Würzburg 2005, ISBN 3-8260-3233-0 (formai szempontból hibás ISBN)
  • Gabriele Sander: Alfred Döblin. Reclam, Stuttgart 2001, ISBN 3-15-017632-8