8127-es mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Dave Bowman (vitalap | szerkesztései) 2021. március 16., 01:00-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
8127-es mellékút
A 8127-es út egy szakasza Móron (Szent István tér)
A 8127-es út egy szakasza Móron (Szent István tér)
Úttípusösszekötő út
Hossza31,1 km
Ország Magyarország
TartományokFejér megye, Komárom-Esztergom megye
MérnökségekMagyar Közút Kht.
Az út elejeMór,
Az út végeKocs, 8136


A 8127-es mellékút a 81-es főutat köti össze Koccsal Móron, Pusztavámon, Bokodon és Dadon át. Az út első, szűk 3 kilométer hosszú szakasza egykor a 81-es főút része volt a móri elkerülő mellékút (Magyarország)

Nyomvonala

A 81-es főútból ágazik ki, annak 23,400-as kilométerszelvénye közelében, Mór déli külterületén. Észak felé indul, nem sokkal később kissé nyugatabbi irányt vesz, így keresztezi 1,4 kilométer után a Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal egyik, ma már használaton kívüli iparvasúti leágazását, amely a pusztavámi bányaüzemekhez vezetett. Ott egyben be is lép a város lakott területére, a Dózsa György utca nevet felvéve. Nagyjából 2,5 kilométer megtétele után halad el a móri mészárlás egykori tragikus helyszíne, a Dózsa György utca 23. számú társasház előtt, majd 2,8 kilométer megtétele után, a belváros déli részén egy körforgalomba érkezik.

Délnyugat felől a Zirctől idáig húzódó 8216-os út torkollik bele ebbe a körforgalomba, mintegy 34,4 kilométer megtétele után, északnyugat felé egy önkormányzati út ágazik ki a belváros északabbi részei irányába, a 8127-es pedig innen északkeleti irányba folytatódik, Szent István utca néven. Nem sokkal később már Bajcsy-Zsilinszky utca lesz a neve, majd további irányváltásokat követően Széchenyi utcaként folytatódik.

4,5 kilométer után ismét eléri annak az iparvágánynak az egykori nyomvonalát, amit még a kezdeti szakaszán keresztezett, egy darabig párhozamosan haladnak, majd 5,7 kilométer után az út újból keresztezi a vasúti nyomvonalat. A 7. kilométere táján Árkipuszta külterületi városrész mellett halad el az út – itt kissé eltávolodva a hajdani vasúttól –, majd 8,2 kilométer után újabb szintbeli vágánykeresztezése következik. (A két említett vágánykeresztezés helye a Google Utcakép tanúsága szerint még felismerhető, de a szárnyvonalnak ezt a szakaszát már lényegében teljesen felszámolták.)

8,7 kilométer után lép át az út Pusztavám területére, itt egészen északi irányban haladva. A 9. kilométer után éri el a település belterületét, ott előbb egykori bányaüzemek mellett halad el, majd beér a község házai közé, ahol a Kossuth utca nevet viseli. 11,5 kilométer után lép ki a lakott területről, ezután elhalad a Márkushegyi bányaüzem egykori létesítményei mellett is.

13,1 kilométer megtételét követően éri el Fejér megye és Komárom-Esztergom megye határát, illetve az Oroszlányi járásba tartozó Bokod határszélét; innen egy darabig a határvonalat kíséri, majd 13,7 kilométer után teljesen bokodi területre ér. 17,4 kilométer után éri el a település lakott területét, ott a települési neve Pusztavámi utca. 17,8 kilométer után egy elágazáshoz ér: kelet felől a 8143-as út torkollik bele, közel 10 kilométer megtétele után, a 8127-es pedig észak felé folytatódik, Dadi utca néven. Nem sokkal ezután északnyugati irányba fordul, így lép ki a község házai közül, 18,6 kilométer után.

19,2 kilométer teljesítése után lépi át az út Dad határát, a község első házait nagyjából 20,3 kilométer után éri el, majd egy elágazáshoz ér, ahol találkozik a 8135-ös úttal. Rövid, alig 100 méter hosszú közös szakaszuk következik északkeleti irányban – kilométer-számozás tekintetében egymással ellentétes irányban számozódva, Sport út néven –, majd a 8127-es északnak folytatódik tovább, változatlan nevet viselve. A falu északi részén a neve már Kocsi út, így keresztezi a MÁV 13-as számú Tatabánya–Pápa-vasútvonalának nyomvonalát is, néhány lépéssel a 22. kilométere előtt, a belterület északi szélén.

23,5 kilométer után Kömlőd közigazgatási területére ér, ahol a 25,300-as kilométerszelvénye közelében Nagyparnakpuszta településrész nyugati széle mellett halad el; más kömlődi lakott területeket nem érint. A 26,750-es kilométerszelvénynél már a Tatai járáshoz tartozó Kocs közigazgatási határvonalát keresztezi, a belterület déli szélét pedig nem sokkal a harmincadik kilométere után éri el. Itt a települési neve Dadi utca, így húzódik a község központjáig. A 8136-os útba beletorkollva ér véget, kevéssel annak 8,800-as kilométerszelvénye előtt.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 31,154 kilométer.

Települések az út mentén

Kereszteződések, pihenőhelyek és hidak

Csomópontok, pihenőhelyek és hidak
Útkereszteződés illetve útelágazás 0,0 Székesfehérvár/Győr felé
1,4 Mór–Pusztavám-vasútvonal
Lakott terület kezdete 1,5 Mór
Útkereszteződés illetve útelágazás 1,8 Zirc felé 8216
Lakott terület vége 5,6 Mór
5,6 Mór-Pusztavám-vasútvonal
Lakott terület kezdete 7,0 Árkipuszta
8,2 Mór-Pusztavám-vasútvonal
Folyóhíd 8,4 Által-ér
Lakott terület kezdete 8,9 Pusztavám
Lakott terület vége 11,5 Pusztavám
13,1 Megyehatár
Lakott terület kezdete 17,2 Bokod
Útkereszteződés illetve útelágazás 17,8 Oroszlány felé 8143
Lakott terület vége 18,6 Bokod
Útkereszteződés illetve útelágazás 20,4 Kisbér felé 8135
Útkereszteződés illetve útelágazás 20,5 Tatabánya felé 8135
Lakott terület kezdete 20,5 Dad
Lakott terület vége 22,0 Dad
22,0 Tatabánya–Pápa-vasútvonal
Útkereszteződés illetve útelágazás 25,3 Nagyparnakpuszta
Lakott terület kezdete 30,2 Kocs
Útkereszteződés illetve útelágazás 31,1 Tata/Győr felé 8136

Története

Az út első, szűk 3 kilométer hosszú szakasza egykor a 81-es főút része volt a móri elkerülő megépítéséig, ez azonban meglehetősen régen lehetett, mert a Cartographia 1970-es kiadású Magyarország autótérképén a 81-es már elkerüli a várost.

Ugyanez a térkép a Dad és Kocs közötti szakaszát még „fontosabb földút" jelöléssel tünteti fel.

Képgaléria

Források

  • [www.utadat.hu]