Énekes hattyú
 |
||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       |
||||||||||||||||||||
| Magyarországon védett Eszmei érték: 50 000 Ft |
||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Cygnus cygnus (Linnaeus, 1758) |
||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||
|
sárgaorrú hattyú |
||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||
 |
||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Énekes hattyú témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Énekes hattyú témájú médiaállományokat. |
Az énekes hattyú, más néven sárgaorrú hattyú[1] (Cygnus cygnus) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.
Finnország nemzeti madara.[2]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elterjedése, élőhelye
Európa és Ázsia északi részeinek mocsaras területein költ. Költési területe délen kapcsolódik a kis hattyúéhoz (Cygnus bewickii), ezenkívül költ Izlandon, de Észak-Amerikában nem, ott a nagyon hasonló trombitás hattyú (Cygnus buccinator) tölti be a megfelelő életteret.
Főleg a vedlési időszakban erősen vadásztak rá csónakokból, kutyákkal is, ezért nagyon félénk lett, és máig az is maradt, bár északon ugyanúgy él városi tavakon, mint a bütykös hattyú Közép-Európában. Vándormadár, de általában nem vonul messzire, sok madár telel a Balti-tenger déli részén, Írországban és Skóciában. Az izlandi énekes hattyú viszont nem költöző madár. Kemény teleken a német északi-tengeri partvidék felett is vonulnak nagy hattyúcsapatok Hollandiába, szétszórt csoportok mélyen a szárazföld belsejébe is követik a folyókat.
A Kárpát-medencében alkalmi vendég, Magyarországon a 18. század közepéig fészkelt a Tiszántúl mocsaras területein. Az 1960-as évekig gyakoribb volt, mint a bütykös hattyú.[1]
[szerkesztés] Megjelenése
Valamivel kisebb a bütykös hattyúnál (Cygnus olor), testhossza 145–160 centiméter, szárnyfesztávolsága 218–243 centiméteres, testtömege 8,5–10 kilogramm. Nyakát általában mereven feltartja. Csőrének oldala sárga, hegye és háta fekete. Nem terpeszti szét úszás közben úgy a szárnyait, mint a bütykös hattyú. A tojó kisebb a hímnél. Tollazata tiszta fehér. Csőre töve sárga, hegye fekete. Főleg repülés közben szeret kiáltozni. Kapcsolattartó hangja hangos, és a távolból trombitaszerű „hüöö”-nek hangzik. Repülése nem kelt feltűnő zajt. Csak a vízről és zajos nekifutás után tud felszállni, de azután könnyedén és kitartóan repül. Repülés közben ferde vonalakba vagy ék alakba rendeződik.
[szerkesztés] Életmódja
Tápláléka vízinövények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Télen ezt gabonával, burgonyával egészíti ki. Kevesebbet legel a bütykös hattyúnál és a ludaknál, csőrével inkább vízinövények gyökerei után kutat.[3]
[szerkesztés] Szaporodása
Mint a hattyúk mindegyike, ez a faj is monogám, hosszú távú párkapcsolatban él. A nász már a téli szállásterületen elkezdődik, eközben hangos trombitálást hallat. A madarak felágaskodnak egymással szemben, és kitárják szárnyaikat, ehhez kígyózó nyakmozdulatok társulnak. Udvarláskor mindkét partner hasonló viselkedésformát mutat. A párzás előtt, ami a többi hattyúhoz hasonlóan csak a vízen sikerül, nyakukat keresztezve csőrüket mindketten a vízbe dugják. A költési idő május második vagy június első felében kezdődik. A párok külön költenek, saját territóriumot alakítanak ki.[3] Tundrák, kis tavak partján 3–5 tojásán 35 napig költ, fűfélékből álló fészkében. A tojó minden rendelkezésére álló anyagból kis szigetekre, közvetlenül a sekély vízbe vagy a mocsárba építi a nagy fészekhalmot. Csak a tojó költ, eközben a hím őrködik. Az embertől fészkük közelében is megijednek, és könnyen feladják a fészekaljat. A tojó a többi hattyúhoz hasonlóan minden második nap tojik egy tojást. A fészekaljat betakarja, amíg az összes tojást le nem rakta. A tojások hossza kb. 115 mm.[4] A hattyúfiókákat többnyire a partra vezetik, és ott melengetik őket, általában a tojó megy elöl, utána következnek a fiókák, végül a hím. A fiókáknak először szürke pehelytolluk van, később fiatalkori ruhájuk is szürke, de már az első télen növesztenek néhány fehér tollat. A második télen kihullanak az utolsó szürke tollak is, és ezzel láthatóvá válik, hogy az ifjú hattyú elérte az ivarérettséget.
[szerkesztés] Magyarországi előfordulása
A XVIII. század közepéig a Tiszántúl mocsaraiban fészkelő faj volt. Növekvő Európai állománya az utóbbi évtizedekben terjeszkedik, ennek következtében 2005-től újra költ az Ipoly mellett. A hazai vizes élőhelyeken rendszeres, de ritka vendég. Az 1940-es évektől összegyűlt mintegy 250 előfordulása alapján elsősorban november és február között számíthatunk felbukkanására. A Dunán a Tiszán és a Dunántúl nagyobb tavainál fordul elő rendszeresen egyesével, vagy kisebb csapatokban, sokszor bütykös hattyúk között.
[szerkesztés] Védettsége
Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 Ft.
[szerkesztés] Egyéb
Csak az énekes hattyú lehet annak a legendának az alapja, miszerint a haldokló hattyú még egyszer, teljes erejéből és különösen szépen énekel pusztulása előtt. Hangjának a távolból valóban panaszos hangulata van. A jégbe fagyott és az éhhalálnak kiszolgáltatott hattyú még akkor is énekel, amikor sorsa már eldőlt.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ a b Élet és tudomány – Az énekes hattyú
- ↑
- ^ a b Bioport: énekes hattyú
- ↑ Sauer, Frieder. Vízimadarak. Magyar Könyvklub. ISBN 963-548-236-1 (1996)
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Külső hivatkozás
