Éljen a mama!

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Éljen a mama! (olaszul Le convenienze ed inconvenienze teatrali) Gaetano Donizetti egyik kétfelvonásos vígoperája. Szövegét Antonio Sografi írta Velencében bemutatott Le convenienze teatrali majd az ennek folytatásaként 1800-ban színre vitt Le inconvenienze teatrali című komédiái alapján. Az opera első változata egyfelvonásos volt, ezt 1827. november 21-én mutatták be a nápolyi Teatro Nuovóban. A zeneszerző 1831-ben dolgozta át kétfelvonásossá a művet, ezt 1830. április 20-án mutatták be először, szintén Nápolyban, ezúttal a Teatro della Cannobianában. A darabot Horst Georges és Karlheinz Gutheim 1969-ben átírta. A Viva la mamma! címre keresztelt művet 1969. február 25-én mutatták be a müncheni Cuvilliés-Theaterben. Magyarországon az eredeti változatot még nem játszották, a mannheimi változatot a debreceni Csokonai Színházban mutatták be. Az opera egyik fő érdekessége, hogy Donizetti férfi énekesre, basszistára írta a színházi mama szólamát.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerep Hangfekvés Szereposztás az ősbemutatón
Daria Garbinati, primadonna szoprán Fanny Corri-Paltoni
Procolo, a férje basszus
Biscroma Strappaviscere, karmester bariton
Donna Agata Scanagalli, Luigia anyja bariton vagy basszus Gennaro Luzio
Luiga Castragatti, seconda donna szoprán
Guglielmo Antolstoinoff, első tenor tenor Giuseppe Giordano
Cesare Salzapariglia, költő és gyógyszerész bariton
Impresszárió basszus
Színigazgató basszus
Katonák, szolgálók, munkások.

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lodi színházában a karneváli szezonra készülnek egy új operával. A társulat kissé megkésett a betanulással, ezért az utolsó órákban is lázas munka folyik. Az elégedetlen Corilla saját elképzelése szerint énekli a részét, de ez egyedül a férjének tetszik, a zeneszerző és a zongorista a haját tépi, a többi énekes pedig zúgolódnak, mert ők is mutatósabb áriákat szeretnének. A próbán Guglielmo következik, aki azonban hibát hibára halmoz. Közben a vezető tenor és a primadonna azon civakodnak, kinek a neve kerüljön az első helyre a címlapon. Váratlanul megérkezik Agatha, a társulat egykori énekese és lányának egy új, mutatós áriát követel, valami temperamentumosabbat. A zűrzavart fokozza, hogy megérkezik Neocle, az angol énekes, akiről kiderül, hogy nem alt, mint azt várták, hanem kasztrált. Minden veszve látszik, hisz kasztráltként nem tudja elénekelni a rá kiosztott szerepet, a szirént, sőt Guglielmo egyenes elutasítja, hogy a kasztrálttal egy színpadon énekeljen. A mentőövet Agatha asszony jelenti, aki beugrik Neocle helyett. Guglielmo továbbra sem akar színrelépni ilyen zűrzavaros körülmények között, ezért a szerepének eléneklésére Procolót próbálják rávenni. A zeneszerző nekiáll, hogy újraírja a szólamot. Közben azonban levél érkezik Corillának, s egy fontos újság a zeneszerzőnek. Ebben a zűrzavarban (levél, újság, kottaírás, szólamcserék) minden összekuszálódik, s az események általános sértődésbe torkollanak.

Második felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közben a polgármester is értesül a társulatban eluralkodott zűrzavarról és közbelép. Hatalmas összeget ígér a társulatnak, ha sikerül nekik minden bonyodalom nélkül időben színre vinni az előadást. A pénz hallatán Guglielmo is meggondolja magát és visszaköveteli szerepét. Így viszont Procolónak új szerepet kell kitalálni. A darabban a polgármester kifejezett kérésére helyet kap Neocle is, de egy másik szerepben. Elkezdődik a főpróba, de az előadás csak nem akar összeállni. Ekkor váratlan hír érkezik: a város elöljárói, tartván a csúfos bukástól és a vele járó rosszízű pletykáktól, betiltja az előadást, hacsak a társulat nem tesz le nagyobb kauciót. A helyzetet Agatha asszony menti meg: előveszi ékszereit, ifjúkori fellépéseinek emlékeit, amelyeket egykor hódolóitól kapott. Áruk biztosan elegendő lesz biztosítéknak. A társulat egyvalamiben végre egyetért: éljen a mama!

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ashbrook, William. Donizetti and His Operas. Cambridge University Press (1982). ISBN 0-521-27663-2