Dom Sébastien

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Dom Sébastien (olaszul: Don Sebastiano) Gaetano Donizetti ötfelvonásos operája (grand opéra). A szövegkönyvet Eugène Scribe írta Paul Foucher Don Sébastien de Portugal című színműve alapján. A művet 1843. november 12-án mutatták be először a párizsi Opérában. Magyarországon először a Pesti Városi Német Színházban játszották 1846. június 3-án, német nyelven. Magyar nyelven először a Nemzeti Színházban mutatták be június 15-én. Donizetti átírta a művet a Bécs számára is, jelentősen megrövidítettve. A német Dom Sébastien sokkal nagyobb sikernek bizonyult mint a francia változata. Ugyanez a változat került a későbbiekben az olasz színházakba is.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés Az ősbemutató szereposztása
Dom Sébastien, Portugália királya tenor Gilbert Duprez
Dom Antonio, a király unokaöccse, a távollétében régensse tenor Jean-Baptiste Octave
Dom Juam de Sylva, a főinkvizítor basszus Nicolas Levasseur
Le Camoëns, katona, költő bariton Paul Barroilhet
Dom Henrique, a király hadvezére basszus Ferdinand Prévost
Ben-Selim, Fez kormányzója basszus Hippolyte Brémont
Abayaldos, az arab törzsek vezére bariton Jean-Étienne-Auguste Massol
Zayda, Ben-Selim leánya mezzoszoprán Rosine Stoltz
Dom Luis tenor

Cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A portugál király keresztes hadjáratot indít a mórok ellen, a hatalmat távollétében unokaöccsére, Dom Antonióra bízza. A csapatok elindulása előtt Camoëns a költő kihallgatást kér a királytól, de a főinkvizitor elzavarja. Az éppen belépő király végül meghallgatja. Megtetszik neki a költő Vasco da Gamáról szóló verse és megígéri neki, hogy magával viszi a hadjáratba. Az indulás előtt ünnepséget szerveznek, amelynek fénypontja egy fiatal mór nő, akit boszorkányság miatt ítéltek el, máglyahalála. A király azonban, szembeszállva a főinkvizítor ítéletével szabadon bocsátja a leányt, sőt elrendeli, hogy térjen vissza hazájába. A király szerelmes lesz a lányba, s Zaida viszonozza közeledését. A király felkéri Camoëns-t, hogy jósolja meg jövőjét: a prófécia sok viszontagságot, de végül diadalmas visszatérést ígér. Míg a király és harcosai küldetésük sikeréért, a főinkvizítor, a régens és híveik a had vesztéért fohászkodnak.

Második felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zaida apja azt szeretné, ha lánya Abayaldoshoz, hadvezéréhez menne feleségül. A lány nem tud dönteni: szíve szerint a király felesége lenne, de népe iránt érzett kötelessége azt diktálja, hogy Abayaldoshoz menjen nőül. Eközben hír jön a mórok és a keresztény csapatok közeli megütközéséről, Abayaldos harcba szólítja a férfiakat a keresztény seregek ellen. A csatában a mórok győznek, maga a király is súlyosan megsebesül. Csak Zaida ismeri őt, ezért amikor a győztesek keresni kezdik - hogy életét megmentse - Sandoval, a spanyol vezér adja ki magát királynak, így őt ölik meg a mórok. A visszatérő Abayaldos felfedezi a sebesülten fekvő keresztény harcost és meg akarja ölni. Az előlépő Zaida azonban kegyelmet kér a számára. Emlékezteti, hogy egy korábbi csatában ő is megsebesült, s akkor a keresztények megkímélték az életét. Ezért megfogadta, hogy egyszer ő is megkegyelmez egy ellenfelének. A hadvezér e szavakra szabadon bocsátja a királyt (mert ő a sebesült harcos) és sorsát a gondviselésre bízza.

Harmadik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mór küldöttség érkezik Lisszabonba, élén Abayaldosszal, s vele tart, immár feleségként, Zaida is. Abayaldos ugyan feleségül vette Zaidát, de érzi, hogy a lánya szíve nem őérte, hanem egy ismeretlenért dobog, akinek nevét álmában többször is elsuttogja. A városba érkezik az álruhába öltözött király is, akit csak Camoëns ismer fel. A katedrálisban gyászszertartást tartanak az elhunytnak vélt király emlékére. Camoëns előrelép és megpróbálja megállítani a szertartást, mondva, hogy a király él. Nem hisznek azonban szavainak, sőt a főinkvizítor lázításért elfogatja. Ekkor Sébastien felfedi magát. Csakhogy neki sem hisznek és a főinkvizítor őt is elfogatja.

Negyedik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miközben Sébastien elítélésére készülnek, Zaida keresi fel a főinkvizítort, hogy tanúskodjon a király mellett. A féltékeny Abayaldos azonban, nem tudván megbocsátani, hogy az egykori szerelem Zaidában ilyen mély nyomot hagyott, nyilvánosan hazugnak nevezi feleségét, nem sejtve, hogy ezzel asszonyát is halálos veszélybe sodorja. Eközben a főinkvizítor felismeri a lányban azt a nőt, akit egyszer már halálra ítélt.

Ötödik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egykori szövetségesek, a főinkvizítor és a régens nem tudnak megegyezni az ország jövőjét illetően. Míg a régens magának akarja a trónt, addig az inkvizítor a spanyol kezére játszaná át. Egy írást szerkeszt, amelyben Sébastien a trónról a spanyolok javára. Ezt odaadja Zaidának és felajánlja, ha sikerül aláíratnia, akkor mindketten szabadon távozhatnak. Az elkeseredett Sébastian kész aláírni a dokumentumot, de Zaida megakadályozza, mert hisz menekülésükben. Camoëns, a királyhoz hű katonák élén kimenekíti a foglyokat. Amikor már úgy tűnik, hogy sikerül elmenekülniük, két lövés dördül, s mindketten holtan esnek össze. Antonio diadalmasan lép elő, immár ő a király. A főinkvizítor azonban eléáll, felmutatja a király nevében aláírt dokumentumot, ami szerint II. Fülöpre szállt a korona.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ashbrook, William. Donizetti and His Operas. Cambridge University Press (1982). ISBN 0-521-27663-2