Ugrás a tartalomhoz

Velencei dózsék listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A velencei dózse (vagy olaszul: doge) a 9. századtól egészen 1797-ig fennálló Velencei Köztársaság legmagasabb rangú, élethossziglan választott állami tisztségviselője. Ha külföldi delegációk érkeztek, akkor velük szemben a független hercegi rangot viselte.

A dózsék története egészen 697-ig nyúlik vissza. A Római Birodalom bukása után az Adria nyugati partjain épült település lakói a népvándorlás véres harcai elől a tenger lagúnáiba költöztek. Ekkor jött létre Velence városa, amely a tengerre épült, és bevehetetlennek bizonyult az Itáliába érkező különböző idegen seregek számára. Ez nagyon gyors fejlődést hozott a város számára, és hamarosan tribunt is választhatott a város. A tribunust, vagyis népvezért nevezték el dózsénak, aki a kezdetek kezdetén a bizánci császárok képviselőiként ragadták meg a hatalmat. A kor szellemének megfelelően Velence első dózséi igen nagy hatalommal bírtak, hiszen a polgárok és a sereg vezetőjeként felügyelték a katonai, pénzügyi és bírói hatalmat, sőt az egyház felett is döntő szavuk lehetett.

Az alábbi táblázat a velencei dózsék névsorát tartalmazza:

Velencei dózsék 6971000

[szerkesztés]
Dózse
Uralkodott
Megjegyzések
Paolo Lucio Anafesto 697 – †717 Az első dózse, akit a bizánci császár követeként neveztek ki.
Marcello Tegalliano 717 – †726
Orso Ipato 726 – †737 Halálát valószínűleg a bizánci császár rendelte el.
A lagúnákat a császár által kinevezett magister militumok irányítják. 737742
Teodato Ipato 742 – †755
Galla Lupanio 755 – †756
Domenico Monegario 756 – †764
Maurizio Galbaio 764 – †797
Giovanni Galbaio 787 – †803 Feldúlja Gradot.
Obelerio Antenoreo 803809, †829 A mai Velence városának alapítója.
Angelo Participazio 809 – †827 Az aacheni békével kivívja Velence függetlenségét a frank és a bizánci uralkodó között.
Giustiniano Participazio 827 – †829 Szent Márk relikviáit parancsára hozták Velencébe. Az ő idején kezdték építeni a Szent Márk-bazilikát.
I. Giovanni Participazio 829 – †836 Obelerio Antenoreo kivégzője, Malamocco rombadöntője.
Pietro Tradonico 836 – †864. szeptember 13. Elsőként ütközik meg a horvát kalózokkal, csatát veszt a szaracénok ellen.
I. Orso Participazio 864 – †881 II. Lajos, keleti frank uralkodóval köt szövetséget és háborút indít a szaracénok ellen.
II. Giovanni Participazio 881 – †887 Uralma alatt II. Márton pápa kiközösítette a várost.
I. Pietro Candiano (*842) 887 – †887. szeptember 18. A horvát kalózok ellen indított háborúban esett el.
Pietro Tribuno 888 – †911 Elsőként ütközik meg a magyar seregekkel.
II. Orso Participazio 911 – †932
II. Pietro Candiano 932 – †939
Pietro Participazio 939 – †942
III. Pietro Candiano 942 – †959 A legendák szerint az ő idejében kezdődött a mai napig nagy látványosságnak számító velencei karnevál.
IV. Pietro Candiano 959 – †976. augusztus 11. A német-római császár támogatásával apját taszította le a trónról.
I. Pietro Orseolo (*928) 976978, †987. január 10. Szentté avatták.
Vitale Candiano 978 – †979
Tribuno Memmo 979 – †991
II. Pietro Orseolo (*961) 991 – †1009 szeptembere Dalmácia elfoglalója, Bari és Tarentum felszabadítója.

Velencei dózsék 10001250

[szerkesztés]
Dózse
Uralkodott
Megjegyzések
Ottone Orseolo (*993) 1009 – 1026, †1032 A magyar Orseolo Péter apja, Szent István sógora, akit lázadás űz el a trónról.
Pietro Barbolano 10261032, †1032 után
Domenico Flabanico 1032 – †1042 Az arisztokrácia hatalmának növekedése uralma alatt kezdődött el. 1041-ben a dózse törvényben garantálta a Kistanács jogait.
Domenico Contarini 1043 – †1071 Elsőként száll szembe Magyarországgal Záráért. Létrehozza a procuratori tisztséget.
Domenico Selvo 10711084, †1087 Korfunál csatát veszt a normannok ellen.
Vital Faliero de’Doni 1084 – †1095 decembere Győzelmet aratott a normannok felett, és felvette a Horvátok hercege címet, amely ellene fordította I. Lászlót.
I. Vital Michele 1096 – †1102 Az első keresztes háborúba léptette a köztársaságot.
Ordelafo Faliero (*1070) 1102 – †1117 Könyves Kálmán ellene háborúzott tíz éven keresztül. Ő foglalta el San Giovanni d'Acri városát a Közel-Keleten.
Domenico Michele 1117 – †1130 Türosz elfoglalója, aki szintén harcolt Dalmácia birtoklásáért.
Pietro Polani 1130 – †1148 Az arisztokrácia bullát kényszerített ki tőle, amely megteremtette a köztársaság alapjait.
Domenico Morosini 1148 – †1156 februárja Az első dózse, aki esküt tett beiktatása előtt.
II. Vital Michele 1156 – †1172. május 28. Uralkodása súlyos válságba sodorta a köztársaságot, amely a dózsék hatalmának első komolyabb korlátozásához vezetett.
Sebastian Ziani (*1102) 1172 – †1178. április 13. Az első dózse, akit nem a népgyűlés, hanem a Nagytanács választott.
Orio Mastropiero 1178 – †1192 Büntetőtörvény-kódexet adott ki.
Enrico Dandolo (*1107) 1192 – †1205. június 21. Konstantinápoly elfoglalója, a Latin Császárság megalakítója
Pietro Ziani (*1153/1155) 1205 – †1229. március 13. A Quarantia létrehozója.
Jacopo Tiepolo 1229 – †1249. július 19.
Marino Morosini (*1181)
1249 – †1253. január 1. A békés gazdasági fejlődés dózséja.

Velencei dózsék 12501500

[szerkesztés]
  • A velencei dózsék születési dátuma és portréja (vagy legalább címere, pénzérméje) nagyobb mennyiségben csak a 14.15. századtól állnak rendelkezésre, így e táblázatban ezek az adatok is szerepelnek.
Portré
Dózse
Uralkodott
Megjegyzések
Reniero Zeno
1268. július 7.
1253 – 1268
Az első genovai háború vezénylője, a bizánci birtokok és Konstantinápoly elvesztője.
Lorenzo Tiepolo
1275. augusztus 15.
12681275
Az első dózse, aki a bonyolult dózseválasztási rendszer során foglalhatta el hivatalát.
Jacopo Contarini
* 1194
1280. március 6.
12751280
Átmeneti dózse volt.
Giovanni Dandolo
1289. november 2.
12801289
Pietro Gradenigo
* 1251
1311. augusztus 13.
12891311
Marino Zorzi
* 1231 körül
1312. július 3.
13111312
Giovanni Soranzo
* 1240. július 5.
1328. december 31.
13121328
Francesco Dandolo
* 1258 körül
1339. október 31.
13281339
Bartolomeo Gradenigo
* 1259
1342. december 28.
13391342
Andrea Dandolo
* 1306. április 30.
1354. szeptember 7.
13421354
Marino Falier
* 1274
1355. április 17.
13541355
Giovanni Gradenigo
* 1273
1356. augusztus 8.
13551356
Giovanni Dolfin
* 1303 körül
1361. július 12.
13561361
Lorenzo Celsi
* 1310 körül
1365. július 18.
13611365
Marco Cornaro
* 1286 körül
1368. január 13.
13651368
Andrea Contarini
* 1300/1302
1382. június 5.
13681382
Michele Morosini
* 1308
1382. október 16.
1382
Antonio Venier
* 1330 körül
1400. november 23.
13821400
Michele Steno
* 1331
1413. december 26.
14001413
Tommaso Mocenigo
* 1343
1423. április 4.
14131423
Franceso Foscari
* 1373. június 19.
1457. november 1.
14231457
Pasquale Malipiero
* 1392 körül
1462. május 7.
14571462
Cristoforo Moro
* 1390
1471. november 9.
14621471
Nicolò Tron
* 1399
1473. július 28.
* 1399;
† 1473. július 28.
14711473
Nicolò Marcello
* 1399
1474. december 1.
14731474
Pietro Mocenigo
* 1406
1476. február 23.
14741476
Andrea Vendramin
* 1393
1478. május 5.
14761478
Giovanni Mocenigo
* 1409
1485. szeptember 14.
14781485
Marco Barbarigo
* 1413
1486. augusztus 14.
14851486
Agostino Barbarigo
* 1419. június 3.
1501. szeptember 20.
14861501

Velencei dózsék 15001797

[szerkesztés]
Portré
Dózse
Uralkodott
Megjegyzések
Leonardo Loredan
* 1436. november 16.
1521. június 21.
1501 – 1521
Antonio Grimani
* 1434. december 28.
1523. május 7.
15211523
Andrea Gritti
* 1455. április 17.
1538. december 28.
15231538
Pietro Lando
* 1462
1545. november 9.
15381545
Francesco Donà
* 1468
1553. május 23.
15451553
Marcantonio Trivisano
* 1475 körül
1554. május 31.
15531554
Francesco Venier
* 1489
1556. június 2.
15541556
Lorenzo Priuli
* 1489
1559. augusztus 17.
15561559
Girolamo Priuli
* 1486
1567. november 4.
15591567
Pietro Loredan
* 1482
1570. május 3.
15671570
Alvise Mocenigo
* 1507. október 26.
1577. június 4.
15701577
Sebastiano Venier
* 1496 körül
1578. március 3.
15771578
Nicolò da Ponte
* 1491. január 15.
1585. július 30.
15781585
Pasquale Cicogna
* 1509. május 27.
1595. április 2.
15851595
Marino Grimani
* 1532. július 1.
1605. december 25.
15951605
Leonardo Donato
(Leonardo Donà)
* 1536. február 12.
1612. július 16.
16061612
Marcantonio Memmo
* 1536. november 11.
1615. október 31.
16121615
Giovanni Bembo
* 1543. augusztus 21.
1618. március 16.
16151618
Nicolò Donà
* 1540. január 28.
1618. május 9.
1618
Antonio Priuli
* 1548. május 10.
1623. augusztus 12.
16181623
Francesco Contarini
* 1556. november 28.
1624. december 6.
16231624
Giovanni Cornaro
* 1551. november 11.
1629. december 23.
16241629
Nicolò Contarini
* 1553. szeptember 26.
1631. április 2.
16301631
Francesco Erizzo
* 1566. február 16.
1646. január 3.
16311646
Francesco Molin
* 1575. április 21.
1655. február 27.
16461655
Carlo Contarini
* 1580. július 5.
1656. május 1.
16551656
Francesco Cornaro
* 1585. március 6.
1656. június 5.
1656
Bertuccio Valiero
* 1596. július 1.
1658. március 29.
16561658
Giovanni Pesaro
* 1589. szeptember 1.
1659. szeptember 30.
16581659
II. Domenico Contarini
* 1585. január 28.
1675. január 26.
16591675
Nicolò Sagredo
* 1606. december 18.
1676. augusztus 14.
16751676
Alvise Contarini
* 1601. október 24.
1684. január 15.
16761684
Marcantonio Giustinian
* 1619. március 2.
1688. március 23.
16841688
Francesco Morosini
* 1619. február 26.
1694. január 6.
16881694
Silvestro Valier
* 1630. március 28.
1700. július 7.
16941700
II. Alvise Mocenigo
* 1628. január 3.
1709. május 6.
17001709
II. Giovanni Cornaro
* 1647. augusztus 4.
1722. augusztus 12.
17091722
III. Alvise Mocenigo
* 1662. augusztus 29.
1732. május 21.
17221732
Carlo Ruzzini
* 1653. november 11.
1735. január 5.
17321735
Alvise Pisani
* 1664. január 1.
1741. június 17.
17351741
Pietro Grimani
* 1677. október 5.
1752. március 7.
17411752
Francesco Loredan
* 1685. február 9.
1762. május 19.
17521762
Marco Foscarini
* 1696. február 4.
1763. március 31.
17621763
IV. Alvise Mocenigo
* 1701. május 19.
1778. december 31.
17631778
Paolo Renier
* 1710. november 21.
1789. február 13.
17791789
Ludovico Manin
* 1725. május 14.
1802. október 24.
17891797

Források

[szerkesztés]