Pietro Gradenigo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pietro Gradenigo
Született 1251
Velence
Elhunyt 1311. augusztus 13. (59-60 évesen)
Velence
Állampolgársága velencei
Tisztség velencei dózse (1289. november 25.–1311. augusztus 13., Giovanni Dandolo, Marino Zorzi, 49)
Pietro Gradenigo dózse címere
Egy Pietro Gradenigo dózse uralkodása alatt vert pénzérme

Pietro Gradenigo (1251. – 1311. augusztus 13.) a Velencei Köztársaság negyvenkilencedik dózséja volt. Elődje, Giovanni Dandolo 1289. november 2-án bekövetkezett halála után a város lakossága Jacopo Tiepolót, a sikeres hadvezér Lorenzo Tiepolo fiát szerette volna dózsévá választani.

Megválasztása és a hatalom központosítása[szerkesztés]

Megválasztásának tervét a gazdag kereskedőcsaládok is támogatták, akik azt remélték, hogy a jövendő dózse támogatásával bekerülhetnek a várost irányító arisztokrácia tagjai közé. Egy dózse népakarat útján történő megválasztása, a Nagytanács hivatalos választási eljárásának figyelmen kívül hagyása államcsínynek minősült volna. Tiepolo a támogatottságát nem érezte elég erősnek ahhoz, hogy győzzön egy esetleges polgárháborúban, így elhagyta Velencét és Trevignanóba a Marocco kastélyba vonult vissza. Ezek után a Nagytanács egy szabályos választás után 1289. november 25-én az alig 38 éves Pietro Gradenigót választotta meg. Hivatalát csak december 3-án foglalhatta el, mert az Isztriai-félszigeten tartózkodott, ahova tizenkét követ öt gályával vitte el megválasztásának hírét. Pietro Gradenigo az egyik legősibb velencei család tagja volt, és a szintén előkelő családból származó Tommasina Morosinit vette el feleségül, míg egyik sógornője elődje, Giovanni Dandolo dózse lánya volt. Mivel rokonságban állt több ősi nemesi családdal eszményi dózse-jelöltnek számított a hatalmat egyre jobban központosítani igyekvő Nagytanács számára. Uralkodása alatt komoly bel- és külpolitikai problémákkal kellett megküzdenie. Az Adriai-tengeren a hatalom fenntartása folyamatosan nehézségekbe ütközött, ezenkívül komoly fenyegetést jelentett a Genovai Köztársaság is, amely miután 1284-ben a meloriai csatában győzelmet aratott a pisai hadsereg felett a Tirrén-tenger urává vált. Ezenkívül a Közel-Keleten található birtokok és kereskedelmi lerakatok is folyamatosan veszélyben voltak. Miután véget ért a latin jelenlét a Szentföldön a területen csak Velencének és Genovának maradtak érdekeltségeik. Ennek következménye egy elhúzódó háborúskodás lett a két városállam között, amelyben hol az egyik, hol a másik fél aratott kisebb-nagyobb győzelmeket.

1296-ban a Negyvenek Tanácsa egy, a választási eljárást módosító törvénytervezetet nyújtott be a Nagytanácsnak. Az érvényben lévő törvény lehetőséget adott arra, hogy nem arisztokrata családból származó meggazdagodott kereskedők is a Nagytanács tagjaivá váljanak. A tervezet szerint ezek után csak az lehetett tag, akinek az apja vagy az anyai nagyapja már a tanács tagja volt. Ez a tervezet kizárta az újgazdagokat a hatalomból, viszont lehetőséget adott a felemelkedésre azoknak, akik régi nemesi családok tagjai voltak, viszont korábban nem rendelkeztek jelentős befolyással. A tervezet ellen a hatalomból így kizártak mellett a korábbi tanácstagok is hevesen tiltakoztak, mert nem akartak a hatalmon senkivel osztozni, és attól féltek, hogy egy nemesi származású dózse, aki nem közülük való egyszemélyes diktatúrát vezet be. Az újabb törvénytervezetet 1297. február 28-án Pietro Gradenigo nyújtotta be, amelyet a tanács egy hat hónapos időszakra el is fogadott, azzal a kitétellel, hogy ez az idő meghosszabbítható. A törvény szerint mindenki a Nagytanács tagja lehetett, aki a korábbi négy évben tag volt, ezenkívül az 1172-es tanácstagok leszármazottai is. Közülük bárkit szabadon dózsévá választhattak, ha megválasztásával a Negyvenek Tanácsa is egyetértett. Már a törvény elfogadásakor világossá vált, hogy nem átmeneti időszakra szól, véglegesítésére 1298. szeptember 30-án került sor, miután Velence a Curzola melletti csatában vereséget szenvedett Genovától. Velence súlyos veszteségeket szenvedett el, a csatában részt vevő 95 gálya közül 84-et veszítettek el, a hadifoglyok száma elérte a hétezret. A genovaiak is elveszítették csapataik nagy részét, a legtöbb zsákmányolt hajót fel kellett gyújtaniuk, mert nem maradt elegendő legénységük, hogy a gályákat Genovába vigyék.

A törvény elfogadása után város belső rendje szilárdabbá vált, ezek után került sor a Genovával való békekötésre. A békeszerződést Matteo Visconti, II. Károly nápolyi király és VIII. Bonifác pápa közreműködése után 1299 május 25-én írták alá Milánóban. Velence megtarthatta az Adriai-tenger feletti uralmat és a Fekete-tengeren való kereskedelem jogát.

Összeesküvések[szerkesztés]

Ezek után a hatalmonból kizárt kereskedők és azok a jelentős családok, amelyek nem voltak a Nagytanács tagjai többször is államcsínyt kíséreltek meg. 1300-ban Mario Bocconio és Giovanni Baldovino, két gazdag kereskedő, a Balbi, a Malipiero, a Polani és a Ruzzini családok támogatásával megkísérelt lázadást szítani a Nagytanács ellen. Az összeesküvők közül tizenegyen fegyveresen jelentek meg egy tanácsülésen, miközben támogatóiknak a Szent Márk-téren kellett volna fellázítaniuk a lakosságot egy komolyabb felkeléshez. A tanácsteremben Gradenigo dózse személyesen vádolta meg árulással a felkelés vezetőit, akiket letartóztattak, majd gyors tárgyalás után a Piazzetta két oszlopa között felakasztottak. A következő komolyabb fegyveres összetűzést Marco Querini és Baiamonte Tiepolo robbantotta ki 1308-ban a Barozzi és a Badoer családok támogatásával. Az indokot a Ferraráért V. Kelemen pápával vívott háború szolgáltatta, ahol Velence súlyos vereséget szenvedett, ezenkívül egyházi átok alá is került. A lakosság két pártra szakadt és mindennapossá váltak az utcai zavargások. 1309-ben a Nagytanács egy viharos, majdnem tömegverekedéssé fajuló ülésén végképp kiéleződtek az ellentétek. Ezután a Querini és a Tiepolo családok összeesküvést szerveztek a dózse meggyilkolására valamint a Dandolo, Giustinian és a Michiel családok kiirtására. A végrehajtást 1310 június 14-e éjszakájára tervezték. A katonai segítséget a tervek szerint Badoardo Badoer Padova ura biztosította volna. Az összeesküvésről értesült a Nagytanács is, a dózse hívei a Szent Márk téren gyűltek össze, ahol egy hatalmas viharban zajló összecsapásban Marco Querini és fia, Benedetto is életét vesztette. Baiamonte Tiepolo emberei eközben Antonio Dandolo katonáival kerültek szembe. A felkelőket megzavarta, hogy Tiepolo pajzshordozóját agyonütötte egy nagyobb kő vagy egy mozsár, amely egy ablakpárkányról esett le, vagy a legenda szerint egy Giustinia Rossi nevű idős asszony lökött le. Ezalatt Badoero Badoer seregeit Ugolino Giustinian, Chioggia kormányzója állította meg, így a felkelés elbukott.

A Tiepolo család házait lerombolták, viszont Baiamonte számára szabad elvonulást biztosítottak. Zárába ment, ahol további sikertelen kísérleteket tett a Nagytanács elleni összeesküvésre, hol a Scrovegni, hol a Carrara családdal szövetkezve. 1329-ben Francesco Dandolo dózse uralkodása alatt távollétében halálra ítélték, további sorsáról a forrásokban nincsenek feljegyzések. 1310 június 22-én Badoert lefejezték, 23-án a felkelők vezetőit felakasztották. Az összeesküvők között sokan voltak a Nagytanács tagjai, közülük többeket részleges vagyonelkobzásra ítéltek, mások amnesztiát kaptak. 1310 július 10-én az események teljes körű felderítésére felállították a Tízek Tanácsát, amelynek szinte korlátlan vizsgálati jogkört adtak. Működését eredetileg 1310 szeptember 29-ig tervezték, majd ezt a dátumot többször módosították majd 1335-ben határozatlan idejűre változtatták. Pietro Gradenigo dózse, aki véghezvitte a hatalom központosítását, megvédte Velencét két összeesküvéstől és létrehozta a hírhedt Tízek Tanácsát 1311-ben halt meg. Muranóban temették el a San Cipriano-templomban, sírját a francia megszállás alatt lerombolták.


Előző uralkodó:
Giovanni Dandolo
Velencei dózse
1289-1311
Velence címere
Következő uralkodó:
Marino Zorzi

Források[szerkesztés]

  • Claudio Rendina : I Dogi, Storia e segreti, Newton Compton Editori, - Grande Tascabili Economici Newton, 1997, ISBN 8879831798