Lorenzo Tiepolo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lorenzo Tiepolo
Doge Lorenzo Tiepolo.png
Született 13. század
Velence
Elhunyt 1275. augusztus 15.
Velence
Állampolgársága velencei
Foglalkozása politikus
Tisztség velencei dózse (1268. július 23.–1275. augusztus 15., Reniero Zeno, Jacopo Contarini, 46)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lorenzo Tiepolo témájú médiaállományokat.

Lorenzo Tiepolo (? – 1275. augusztus 15.), velencei arisztokrata, 1268–1275 között a Velencei Köztársaság 46. dózséja. Uralkodásának 7 éve során kezdett kikristályosodni az alkotmányos köztársaság későbbi rendje. Az arisztokraták irányította állami intézmények egyre nagyobb hatalomra tettek szert, míg a dózse szerepe halványodni látszott. Nagy szerepe volt a városállam adriai tengeri hegemóniájának kivívásában.

Apja nyomdokain[szerkesztés]

Lorenzo az egyik leggazdagabb velencei család sarjaként látta meg a napvilágot. Apja, Jacopo Tiepolo dózse volt, aki 1229-ben olyan dózseeskü letételére kényszerült, amely a dózsék hatalmának hanyatlásához vezetett. Igaz Jacopo dózse a háborúk miatt még nem érzékelte annyira esküjének súlyát. Az egykori dózse igen népszerű volt Velencében, és Lorenzo személye sem volt már ismeretlen a városiaknak. 1258-ban a velencei hajóhad kapitánya volt, amikor Akkón városa előtt hatalmas vereséget mért a genovai flottára. A háború elhúzódott, és a gazdaság hanyatlását több elődjének nem sikerült megállítania.
Lorenzo kiváló családi kapcsolatokkal is rendelkezett. Tankréd, Szicília királya éppúgy rokonságába tartozott, mint a szerb területek jelentős részét, Ráczországot uraló Brienne-i Boemund. Ez utóbbinak leányát, Marchesinát vette feleségül. Ez persze nem lett volna elég ahhoz, hogy a negyvenek tanácsa megválassza a köztársaság élére. A császárokéval vetekedő vagyona, és emiatt népes támogatótábora azonban már elegendő volt ehhez. A Dandolo családdal vívott hatalmi csatározások már Reniero Zeno dózse uralma alatt felszínre kerültek. A két család ellentétét végül a Tiepolok nyerték meg, ugyanis Giovanni Dandolo karddal megsértette Lorenzot, és ezt a velencei törvényhozás elítélte.

Intézményi reformok[szerkesztés]

A gazdasági nehézségek azt sugallták a velenceieknek, hogy a trónra lépő dózsék egyedül képtelenek megoldani a város problémáit. Ezt a közhangulatot igyekezett feltüzelni az arisztokrácia is, hiszen ez kedvezett a velencei nemeseknek a hatalom átszervezésében. A nép és főként az arisztokraták nyomásának engedve Lorenzonak komoly intézményi reformokat kellett végrehajtania. Ez leginkább a dózse megválasztásának rendjét érintette. Tiepolo dózse idején dolgozták ki azt a bonyolult eljárást, amely a köztársaság fennállásáig érvényben maradt a dózsék megválasztásánál.
Ezek alapján miután összeült a Maggior Consiglio a legfiatalabb tanácsosnak el kellett hagynia a termet, és az útjába kerülő első olyan fiúcskával kellett visszatérnie, aki nyolc és tíz év között volt. A fiúcskát balotinnak nevezték, és feladata a sorshúzások ellenőrzése volt. A velenceiek szerint ugyanis az ártatlan gyermeki felügyelet tisztább minden esküt tett hivatalnoknál. Ezek után a terem közepére egy vászonzsákba annyi fagolyót helyeztek, amennyi tanácsos volt. Harminc golyóban a következő felirat állt: elector, azaz választó. A golyókat, amelyeket balote névvel illettek a balotin vette ki a zsákból és nyújtotta át a tanácsosoknak. A harminc kisorsolt tanácsos a teremben maradhatott, de csak akkor, ha köztük nem volt családi összeköttetés. Ebben az esetben a később kisorsolt rokon balotéját újra visszahelyezték a zsákba, és minden elölről kezdődött. Végül a harmincak ugyanúgy baloték segítségével kilenc tagúra fogyatkoztak. A kilenc tagú tanács összeült és a Nagytanács összes tagjából kiválasztott negyvenet, méghozzá úgy, hogy a kilencek közül az első négy kiválasztott öt nevet javasolhatott, míg a fennmaradó öt tanácsos négyet-négyet. A javasolt neveknek azonban legalább hét tanácsos támogatását kellett megszerezniük ahhoz, hogy valóban ki legyenek választva.
A negyvenek a balote-húzás segítségével tizenkét fősre fogyatkoztak, majd ők a Nagytanács tagjaiból huszonötöt választottak ki úgy, hogy egy név mögött kilenc tanácsosnak kellett voksolnia. A huszonötök ismét a balote segítségével kilencre apadtak, majd a Nagytanács tagjaiból 45-öt választottak ki, úgy hogy egy név mögött hét szavazatnak kellett állnia. A negyvenötök sorsolással tizenegyet választottak ki maguk közül. A tizenegyek végül kiválasztják a végső negyvenegy tanácsost, ehhez kilenc tanácsos beleegyezése kellett, akik végül megválasztják a dózse személyét, ahol legalább huszonöt szavazat szükségeltetett a döntéshez.

A bonyolult választás értelmetlennek tűnik akkor, amikor a dózse hatalma egyre inkább reprezentetívvá válik. Ennek két oka is volt. Egyrészt a cím visszautasíthatatlan volt, ezért sokan el akarták kerülni a megtisztelő címet, amely egyet jelentett a politikai életből való kivonással. Vagyis majdnem ugyanis a másik ok éppen az volt, hogy a dózse személyének mindvégig jelentős befolyása volt a velenceiekre, és ráadásul megmaradt pár fontos joga. Így több gyűlés összehívása valamint ezeken az első szó joga is a dózsét illette meg. Ezért volt fontos, hogy a dózse trónja ne legyen "örökíthető" családon belül.
Lorenzo egyre inkább a Signoriában és a Nagytanácsban próbálta meg kiterjeszteni befolyását. A dózsék gyakran ezen intézményeken keresztül tudták csak elérni saját akaratukat. Lorenzo ezen felül más értelemben is újat hozott a dózsék uralmában. Ő volt az első dózse, aki felfedezte a céhek és kereskedelmi szövetségek jelentőségét. Fesztivált rendeztetett a tiszteletükre, amely jelentős bevételt jelentett ennek a rétegnek. A Nagytanácsot pedig sikerült rávennie egy újabb hivatal bevezetésére. A Cancelier Grandot a kézművesek közül választotta a Nagytanács. A bíbor ruhába öltöztetett kancellár az állami pénzügyek vezetője volt, és a köztársaság első titkára. A dózse természetesen az kancellár befolyásolásával is jelentős hatalmat gyakorolhatott.

Az első genovai háború vége[szerkesztés]

A bonyolult választási rendszer kidolgozása után Lorenzo dózsénak az örök vetélytárs, Genova ellen vívott háború befejezése vált érekévé. A háború sikeres befejezése létfontosságú volt a város gazdaságának talpraállításához. Végül a velencei diplomácia 1270-ben Cremonában sikerrel megkötötte az első genovai háború békéjét a rivális város vezetőivel és Bizánc képviselőivel. A béke tulajdonképpen semmiféle eredményt nem hozott egyik félnek sem. A béke tulajdonképpen az Égei-tenger használatát engedélyezte újra a velencei hajók számára, de semmi egyéb előrelépés nem történt. VIII. Mihály császár makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a kapzsi velencei kereskedők nem kaphatnak kereskedelmi jogokat Bizánc területeivel.
A genovai háború lezárása után Itáliában azonban nem nyugodtak le a kedélyek. Bologna és más városállamok a háború által meggyengített Velencére támadtak, mivel nem értettek egyet a városnak fizetendő adóval és annak hegemóniájával. A korábban a da Romana vezette német-római barát sereg ellen szövetkező városok most Velence ellen indultak. Bologna mellett Ancona, Recanati és Cremona is sereget indított Szent Márk köztársasága ellen. Az 1271-ben induló háború rosszul indult Velence számára. Az egyesült seregek megfutamították Velence hadait, és egészen Chioggia városáig menekültek az oroszlános hadak. Itt a tengerről támogatást kaptak, és a magára talált velencei sereg végül 1273 augusztusára térdre kényszerítette a Bologna vezette szövetséget. Egyedül a pápa védelme alatt álló Ancona nem volt hajlandó békét kötni a várossal. Velence hatalma megerősödött Itáliában, és így Isztria felé is hódítani tudott. A dózse keresztülvitte az állami intézményeken egy őrhajókból álló flotta felállítását, amely az Adriai-tengert őrizné és felügyelné. A rendőri feladatokat ellátó flotta élére a Capitano del Golfo állhatott, amely egy új velencei cím lett. Jogukban állt ellenőrizni a rakományt és a kivetett vámok befizetését is.
A legenda szerint Lorenzo uralkodása alatt, 1271-ben indult útjára Marco Polo, a híres velencei utazó, és 1273-ban érte el Pekinget.

Lorenzo 1275. augusztus 15-én halt meg. Testét a családi kriptába temették el a SS. Giovanni e Paolo templomban. Apjával ugyanazon szarkofágban fekszenek.


Előző uralkodó:
Reniero Zeno
Velencei dózse
1268–1275
Velence címere
Következő uralkodó:
Jacopo Contarini