Giovanni Dandolo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Giovanni Dandolo
Doge Giovanni Dandolo.png
Született 13. század
Velence
Elhunyt 1289. november 2.
Velence
Állampolgársága velencei
Foglalkozása politikus
Tisztség velencei dózse (1280. március 31.–1289. november 2., Jacopo Contarini, Pietro Gradenigo, 48)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni Dandolo témájú médiaállományokat.

Giovanni Dandolo (? – 1289. november 2.), a Velencei Köztársaság negyvennyolcadik dózséja volt 1280-tól haláláig.

Elődje, Jacopo Contarini 1280. március 6-án történt lemondatása után a városban uralkodó zavaros állapotok miatt csak 1280. március 31-én választották meg. Hivatalát nem tudta azonnal elfoglalni, mert lekötötték a lázadó isztriai városok ellen folytatott hadműveletek. Giovanni Dandolo az 1262-ben vívott Sette Pozzo melletti csata híres tábornokának, Gilberto Dandolónak volt a fia, és megválasztásakor már komoly politikai és katonai karrier állt mögötte. Feleségétől, az ismeretlen családból származó Caterinától négy fia, Andrea, Giovanni, Marco és Enrico, valamint egy lánya Maria született. Maria a későbbi dózse Pietro Gradenigo (1289-1311) testvéréhez, Mario Gradenigóhoz ment feleségül.

Giovanni Dandolo uralkodásának legfontosabb külpolitikai eseménye az Anconával folyó harcok lezárása volt, amelyről a békeszerződést 1281. március 3-án írták alá Ravennában. A többi külpolitikai problémára uralkodása alatt nem sikerült megoldást találnia. Az isztriai városokkal való konfliktus egy rövidebb, békés időszak után nyílt háborúskodásba torkollott, Krétán a Palaiologosz dinasztiából származó VIII. Mihály bizánci császár robbantott ki konfliktust Velence ellen és a rendet csak két évtizedes harc után tudták helyreállítani. Újra felmerült egy Konstantinápoly elleni újabb hadjárat lehetősége is, az erről folytatott tárgyalások végén 1281-ben Orvietóban írtak alá egy megállapodást a résztvevők, Dandolo dózse mellett II. Károly nápolyi, és III. Fülöp francia király. A megállapodást szerint Velence 40 gályával járult volna hozzá a hadműveletekhez, az indulást 1283 tavaszára tervezték Brindisiből, de a Szicíliai vecsernye meghiúsította a terveket. IV. Márton pápa szerette volna a hadjáratot Szicília felé irányítani, hogy a szigetet visszafoglalják III. Aragóniai Pétertől, de Velence ilyen feltételekkel nem kívánt részt venni a harcokban, így a várost a pápa kiközösítette. Az egyházi átkot csak 1285-ben oldotta fel utóda IV. Honorius pápa a megválasztásakor Rómába küldött Velencei követek közbenjárására. Közben az isztriai városokkal folytatott harcok egyre hevesebbé váltak, ennek oka Aquileia pátriárkája volt, aki nyílt lázadást szított a velencei uralom ellen. Capodistria városának ostromát Velence Andrea Baseggióra bízta, de a törökök által is támogatott területet nem tudta elfoglalni, és egyre több területen törtek ki zavargások. Velence kénytelen volt újabb flottákat küldeni a térségbe, a hadműveletek Marco Corner és Mariano Morosini vezetésével egészen 1285 márciusáig folytak, amikor egy földrengés és egy súlyos károkat okozó árvíz miatt Velence számára is fontossá vált a békekötés. A harcok két év múlva újrakezdődtek, továbbra is Aquileia pátriárkájának kezdeményezésére, és átterjedtek Friuli tartományra is, ahol Gorizia grófja volt a lázadók vezetője. Triesztben a felkelők börtönbe zárták a velencei nemességhez tartozó Marino Selvót és lányát. Ezután város ostromát Marino Morosini vezette de nem tudta elfoglalni, mert a pátriárka segítségül hívta Habsburg Rudolf seregeit, így a velenceiek kénytelenek voltak a város ostromát feladni és visszavonulni. Marino Morosinit a vereség után Velencében bíróság elé állították és bebörtönözték. A sikertelen ostrom után fegyverszünetet kötöttek az isztiai városokkal, de a harcokat lezáró békeszerződést pápai közvetítéssel csak 1304-ben írták alá Pietro Gradenigo dózse uralkodása alatt.

Egy Giovanni Dandolo dózse uralkodása alatt vert pénzérme

Velencében 1284. október 31-én verték az első aranypénz, a dukátot, amelyet később zecchinónak neveztek el, mert a Zeccában (Velence pénzverdéje) készült. A másik jelentős belpolitikai esemény a hatalom központosításának kísérlete volt, amely a következő dózse Pietro Gradenigo idejében gyorsult fel. Már Jacopo Contarini idejében is voltak központosításra utaló jelek, amikor a nemesek törvénytelen gyermekeit kizárták a Maggior Consiglióból (Nagytanács). 1286-ban a Quarantia (Negyvenek Tanácsa) felvetette hogy Maggior Consiglio tagjait ezután ne válasszák, hanem öröklés útján lehessen bekerülni a tagok közé. A törvény a dózse ellenállása miatt nem lépett életbe. Giovanni Dandolo 1289. november 2-án halt meg, és a Santi Giovanni e Paolo-templomban temették el. Porfírszarkofágjából csak névtáblája maradt meg, amelyet később a templom bal oldali falában helyeztek el.


Előző uralkodó:
Jacopo Contarini
Velencei dózse
1280-1289
Velence címere
Következő uralkodó:
Pietro Gradenigo

Forrás[szerkesztés]

  • Claudio Rendina : I Dogi, Storia e segreti, Newton Compton Editori, - Grande Tascabili Economici Newton, 1997, ISBN 8879831798