Szikszai Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szikszai Lajos
Szikszai a Vasárnapi Újság fényképén
Szikszai a Vasárnapi Újság fényképén
Született1825. november 25.
Szilágysámson
Elhunyt1897. augusztus 31. (71 évesen)
Zilah
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaKaáli Nagy Ágnes (1834–1902)
SzüleiSzikszai Imre
Petkes Imre Anna
Foglalkozásapolitikus, alispán, királyi tanácsos
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1875. augusztus 30. – 1881. június 1.)
IskoláiZilahi Református Wesselényi Kollégium (–1844)
Halál okaszívinfarktus
A Wikimédia Commons tartalmaz Szikszai Lajos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szamosújlaki Szikszai Lajos (Szilágysámson, 1825. november 25. – Zilah, 1897. augusztus 31.) Szilágy vármegye alispánja, 1848-as forradalmár és szabadságharcos, politikus, az Országgyűlés tagja, királyi tanácsos és műgyűjtő. A Szilágyság és Zilah 19. századvégi politikai, gazdasági és kulturális életének egyik meghatározó alakja volt.[1][2]

Életpályája[szerkesztés]

1825. november 25-én Szilágysámsonban, a kisnemesi szamosújlaki Szikszay családban született a szamosújlaki születésű Szikszai Imre és désházi Petkes Anna gyermekeként. Szilágysámsoni tanulmányait követően, 1840-ben a Zilahi Református Kollégium diákja lett, majd 1844-től Kolozsváron jogot és 1846-tól Nagyszebenben német nyelvet tanult.[1][3][4]

Részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben is. 1848. május 28-án közlegényként vonult be a szegedi 3. honvéd-zászlóaljba, de csakhamar honvéd századosi rangig jutott. 1848. július 14-én részt vett a szenttamási-, 1849. március 5-én a szolnoki- és április 4-én a tápióbicskei csatákban. Hegyesi Márton hiteles adatokra alapozva állítja, hogy nem Földváry Károly, hanem Szikszai volt az, aki a 9. zászlóalj zászlajával kezében átvezette a Tápió hídján a 3. és 9. zászlóaljakat.[4][5]

1849. április 23-án a komáromi várban Görgei a harcokban tanúsított hősiességéért katonai érdemrendet adott át neki. Ugyancsak részt vett az isaszegi-, a váci- és a nagysallói csatákban, illetve Buda ostrománál, a peredi harcokban és Ószőny visszavételénél is.[4]

A világosi fegyverletétel után az olmützi császári 54. morva ezredhez sorozták be közlegénynek.[4] Miután hazatért a császári katonaságból, visszavonult szülőfalujába és feleségül vette Kaáli Nagy Ágnest (1834–Zilah, 1902. május 15.),[4] [6] akinek a szülei kaáli Nagy Dániel, földbirtokos és Antal Ágnes (1786–1880) voltak.[7] Frigyükből nem született gyermek, csak Kovács Ida nevelt leányuk maradt hátra.

1897. augusztus 31-én szívszélhűdésben halt meg. Sírja a zilahi nagytemetőben található.[3][4]

Politikai pályafutása[szerkesztés]

1861-ben közhivatalnoki pályára lép, amikor a Diósadi járás alszolgabírójává választották. 1862-ben ügyvédi oklevelet szerzett, majd miután a Wesselényi család őt bízta meg az ál-Wesselényi (Balla Gergely) elleni perrel, országos hírnévre tett szert.[4][8] Zilah legkeresettebb jogászaként 1875 és 1881 között a zilahi választókerület országgyűlési képviselője volt. Az or­szággyűlés és a Szabadelvű Párt tisztelt tagjaként a nyilvános üléseken ugyan ritkán szólalt föl, de a bizottságokban annál inkább érvényesítette tudását és széles körű tapasz­talatait.[5] 1881 után különféle bizottságokban tevékenykedett és Tisza Kálmán szabadelvű politikáját támogatta. 1883. december 18-án közfelkiáltással egyhangúlag alispánná választották, majd 1889-ben királyi tanácsosi címet kapott.[1][3][4] 1889-ben és 1895-ben is újra megerősítették alispáni tisztségében.[5]

Zilah fejlődése[szerkesztés]

A Szikszai Lajos idejében épült zilahi Vigadó épülete
A Wesselényi-szobor avatása Szikszai halála után, 1902-ben

Tudományos érvelésének volt köszönhető, hogy 1876-os megyerendezéskor nem Szilágysomlyó, hanem Zilah lett Szilágy vármegye székhelye.[3][4]

Munkássága idején Zilah hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ekkor alakították ki a város főterét, melyen megépült a vármegyei- és a törvényszéki palota (a mai polgármesteri hivatal) és a Vigadó épületsora is. A Szénáskertben megkezdték az 1893-tól működő vármegyei kórház építését.[9] A gazdasági élet fellendítését szolgálta az 1887-ben megépített, Zilah és Nagykároly, illetve az 1890-ben átadott Zilah és Dés között közlekedő vasútvonal és az 1894-ben beindult első üzem is, a téglagyár.[3][10] Ő gon­doskodott egy fogház építtetéséről is, illetve a kisdedóvókra és egyéb közmű­velődési célokra évi 3%-os pótadót szavaztatott meg.[5]

Egyénisége, sokoldalú műveltsége a vármegye és Zilah szellemi életére is hatással volt. Számos egyesület alakul, melyeknek Szikszai is tagja, és támogatta a Wesselényi- és a Tuhutum-emlékmű felállításának gondolatát. Emellett a helyi lapokban cikkeket, családtörténeti írásokat, értekezéseket közölt. Szenvedélyes gyűjtője volt a régészeti tárgyaknak, a régi dokumentumoknak és könyveknek. Még életében 602 kötetet adományozott a Református Kollégium könyvtárának, régészeti gyűjteménye halála után a Kollégiumba került. Bár a két világháború igen megtizedelte az állományt. Ennek ellenére az 1951-ben megalakult zilahi Történelmi és Művészeti Múzeum alapgyűjteményét a Szikszai Lajos hagyatékából kikerülő kő- és bronzeszközök, illetve kerámiatöredékek alkották.[3][4]

Honvédségi emlékrendezvényeket is szervezett. 1878-ban Szegeden, 1888-ban Nagyváradon megszervezte a 3. zászlóalj életben maradt tisztjei részére a 30., illetve a 40. évfordulós találkozót.[5] éves összejöveteleket, s annyival inkább vágyakodva nézett az 1898-ra Aradra tervezett 50 éves összejövetel elé, mert akkorra volt meg­jelenendő a 3-ik zászlóalj története is. A munka kész, meg is jelenik a kitű­zött időre.

Művei[szerkesztés]

Számos apró közleményt, cikkeket, családtörténeti írást, értekezést közölt a zilahi lapokban, illetve rendezvényeken is felolvasta tanulmányait.[4]

  • Hadadi báró Wesselényi Miklós emléke. Élet- és jellemrajz. Budapest, 1884. (1883. szeptember 24-én Wesselényi arcképének leleplezése alkalmával olvasta fel Zilahon)
  • Alispáni jelentés Szilágy vármegye 1894. évi rendes közgyűléséhez a vármegye közállapotáról. Zilah, 1894.
  • Levele Dénes Lajoshoz, Zilah, 1893. július 10. (Szilágy, 1897. 41. sz).[11]

Emlékezete[szerkesztés]

  • 1904. november 6-án a zilahi vármegyei közkórház parkjában felavatták mellszobrát. Az impériumváltásokat követően Dr. Berger János főorvos művét eltüntették.[12]
  • Róla kapta egykori nevét az egyik zilahi park is, melyben az 1968-ban lerombolt Tuhutum-emlékmű is állt.[13][14][15]
  • A szilágysámsoni általános iskola felvette a Szikszai Lajos Általános Iskola nevet

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c Szikszai Lajos. Zilah.net. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 1.) (magyarul)
  2. ↑ Országos Széchényi Könyvtár - gyászjelentések - Szikszai Lajos
  3. ↑ a b c d e f Lakóné Hegyi Éva (1997). „A zilahi nagytemető néhány régi sírköve”. Erdélyi Múzeum 59 (1-2.), 182-206. o, Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület. [2014. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 3.)   (magyarul)
  4. ↑ a b c d e f g h i j k Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája VI.: Birtokosok, családok története (L-Z). [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1904. 562–567. o. Online elérés (magyarul)
  5. ↑ a b c d e Hegyesi Márton (1897). „Szikszai Lajos - 1825-1897”. Vasárnapi Ujság 44 (46), 771-772. o. (Hozzáférés: 2014. november 4.)   (magyarul)
  6. ↑ Országos Széchényi Könyvtár - gyászjelentések - Szikszay Lajosné kaáli Nagy Ágnes
  7. ↑ Országos Széchényi Könyvtár - gyászjelentések - Nagy Dánielné Antal Ágnes
  8. ↑ A többszörösen vád alá helyezett Balla Gergely azt állította, hogy Wesselényi Miklós fia.
  9. ↑ Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.: Szilágy. Az eltűnt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék. [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1901. 661–668. o. Online elérés (magyarul)
  10. ↑ Kovács Kuruc János.szerk.: Szabó Zsolt: Zilah, Szilágysági magyarok. Bukarest - Kolozsvár: Kriterion Könyvkiadó, 617-652. o. (1999). ISBN 9732605650. Hozzáférés ideje: 2014. november 3.  (magyarul)
  11. ↑ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. MEK, 1891–1914. (Hozzáférés: 2014. november 4.) (magyarul)
  12. ↑ Szikszai Lajos egykori szobra. (Hozzáférés: 2014. november 3.)
  13. ↑ Tuhutum-emlék. Köztérkép. (Hozzáférés: 2014. november 3.) (magyarul)
  14. ↑ A turulmadár nyomán - Partium. turul.info. (Hozzáférés: 2014. november 3.) (magyarul)
  15. ↑ Györfi-Deák György: Un monument dispărut (Egy eltűnt emlékmű), 2008. március 14. [2012. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 1.) (románul)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szikszai_Lajos&oldid=26735660”