Szerkesztő:Milei.vencel/K.
Erkölcsi ellentétek létezhetnek egy olyan világnézetben, amelyben egy vagy több isten van. Ezzel szemben a duoteizmus, a biteizmus vagy a diteizmus (legalább) két istent jelent. Míg a biteizmus harmóniát jelent, addig a diteizmus rivalizálást és ellentétet, például jó és rossz között. Egy diteista rendszer lehet olyan, amelyben az egyik isten a teremtő, a másik pedig a pusztító.
A teológiában a dualizmus utalhat az istenség és a teremtés vagy az istenség és a világegyetem kapcsolatára is (lásd teista dualizmus alszakasz). A dualizmusnak ez a formája a hinduizmus és a kereszténység bizonyos hagyományaiban található meg.[1]
Az ontológiai dualizmusban a világot két kategóriára osztják. Az univerzum két alapelvének , a jin és jang szembenállása és kombinációja a kínai filozófia részét képezi, és a taoizmus fontos jellemzője, de a konfucianizmusban is szó van róla.
Az etnográfiai és antropológiai irodalom számos mítoszt és teremtési motívumot ír le dualista kozmológiával. Ezek úgy képzelik el a világot, hogy egy demiurgus vagy más mitológiai lény teremtette vagy befolyásolja, amely egy másik lénnyel verseng, vagy kiegészítő funkciót tölt be a világ teremtésében vagy befolyásolásában. Az ilyen kozmológiáknak széles a sokfélesége. Egyes esetekben, például a csukcsoknál, a lények inkább együttműködnek, mint versengenek, és egyenlő módon járulnak hozzá a teremtéshez. Sok más esetben a két lény nem ugyanolyan hatalmú. Néha szembeállíthatják egymással a jót és a rosszat. [2] Gyakran hiszik róluk, hogy ők ikrek vagy legalább testvérek. [3] [4]
Duoteizmus, biteizmus, diteizmus[szerkesztés]
Ha több istenre vonatkozik, a dualizmus utalhat duoteizmusra, biteizmusra vagy diteizmusra. Bár a diteizmus/biteizmus magába foglalja az erkölcsi dualizmust, nem egyenlőek: a diteizmus/biteizmus (legalább) két istenben hisz, míg a morális dualizmus nem feltétlenül jelenti a teizmust (teosz = isten).
Mind a biteizmus vagy a diteizmus magába foglalja a két egyformán erős istenségben való hitet, amelyek egymást kiegészítő vagy antonim tulajdonságokkal rendelkeznek; Míg azonban a biteizmus harmóniát jelent, addig a diteizmus rivalizálást és ellentétet, például jó és rossz, a világosság és sötétség között. Például egy diteista rendszer olyan lenne, amelyben az egyik isten teremtő, a másik pusztító (vö. teodicia). A zoroasztrianizmus eredeti felfogásában például Ahura Mazdá a végső jó szelleme, míg Ahriman (Angra Mainyu) a végső rossz szelleme volt.
A nemi polaritáson alapuló biteista vagy duoteista teológia egyik jól ismert példája a Wicca újpogány vallásában található. A Wiccában a dualizmust egy isten és egy istennő hite képviseli, mint a világegyetem uralmának partnerségét. Ennek középpontjában áll az isteni pár, – hagyományos Wiccában – a Holdistennő és a Szarvas Isten imádata, és akiket szeretőknek tartanak.
Teisista dualizmus[szerkesztés]
A teológiában a dualizmus utalhat Isten és a teremtés, vagy Isten és a világegyetem kapcsolatára. A dualizmusnak ez a formája a kereszténység és a hinduizmus bizonyos hagyományaiban fedezhető fel. [5] [1]
Zoroasztrianizmus[szerkesztés]
A zoroasztrizmus a világ egyik legrégebbi, folyamatosan gyakorolt vallása, amely az iráni nyelvű Zoroaszter próféta tanításain alapul. [6] [7] Van egy dualista jó és rossz kozmológiája, valamint egy eszkatológiája, amely előrevetíti a rossz végső bukását a jóval szemben.[8]
Manicheizmus[szerkesztés]
A manicheizmus egy igen jelentős vallás [9] volt, amelyet a Kr.u. 3. században alapított a pártus [10] próféta, Mani a Szászáni Birodalomban.[11] A manicheizmus jól kidolgozott dualista kozmológiát tanított, amely leírja a fény spirituális világa és a sötétség gonosz, anyagi világa közötti küzdelmet. [12] Az emberi történelem során zajló folyamatban a fény fokozatosan kikerül az anyag világából, és visszatér a fény világába, ahonnan jött. Hite a helyi perzsa/mezopotámiai vallási mozgalmakból és a gnoszticizmusból eredeztethető. [13]
Kereszténység és más ábrahámi vallások[szerkesztés]
Az Isten és a Teremtés közötti dualizmus központi hitként létezett a kereszténység számos történelmi irányzatában, beleértve a markionizmust, a katarizmust, a paulikiánizmust és a gnosztikus kereszténység más formáit. A keresztény dualizmus arra a meggyőződésre utal, hogy Isten és a teremtés különálló, de oszthatatlan kötelék révén összefügg egymással.[1]
A gnoszticizmus egy változatos, szinkretista vallási mozgalom, amely különböző hitrendszerekből áll, amelyek általában a legfelsőbb, transzcendens Isten és egy Demiurgosz közötti ellentétben állnak. A gnoszticizmus nem korlátozódik a kereszténységre, hanem más vallási hagyományokból származó hiedelmeket is magába foglal. [14]
Az olyan közösségekben, mint a katarok és a paulikiánusok a dualizmus a gonosz isten által teremtett anyagi világ és az erkölcsi világ istene között feszül. A keresztény dualizmusban a jó és a gonosz istenek egyformán hatalmasak, de az anyagi rossz a szellemi jónak van alárendelve.[15]
A Bizánci Birodalom keresztény dualistáit, a paulikiánusokat a birodalom teológusai manicheus eretnekeknek tekintettek. A keresztény dualizmusnak ez a hagyománya, amelyet Konstantin-Szilvánusz († 684), azzal érvelt, hogy a világegyetemet a gonosz teremtette és elkülönül az erkölcsi Istentől. [16]
A hinduizmusban[szerkesztés]
A Dvaita Vedanta indiai filozófiai iskola dualizmust hirdet Isten és az univerzum között azáltal, hogy két különálló valóság létezését tételezi fel. Az első és a legfontosabb valóság Shiva vagy Shakti, továbbá Vishnu vagy Brahman valósága. Shiva vagy Shakti vagy Visnu a legfelsőbb Én, Isten, az univerzum abszolút igazsága, a független valóság. A második valóság a függő, de ugyanolyan valóságos univerzum, amely a maga külön lényegével létezik. Minden, ami a második valóságból áll, mint például az egyéni lélek ( dzsiva ), az anyag stb., létezik a maga külön valóságával. E filozófia megkülönböztető tényezője az Advaita Vedantával (a Védák monisztikus következtetése) szemben, hogy Isten személyes szerepet vállal, és valódi örökkévaló entitásnak tekintik, amely kormányozza és irányítja az univerzumot. [17] Mivel az egyének léte az isteni alapokon nyugszik, az isteni tükörképeiként, képeiként vagy akár árnyékaiként ábrázolják őket, de semmiképpen sem azonosak az istenivel. Az üdvösséget ezért úgy írják le, mint annak felismerését, hogy minden véges valóság alapvetően a Legfelsőbbtől függ. [18]
Ontológiai dualizmus[szerkesztés]
Alternatív megoldásként a dualizmus jelentheti az emberek hajlamát arra, hogy a világot két átfogó kategóriára osztva érzékeljék azt és megértsék. Ebben az értelemben dualisztikus, ha valaki egy fát mindentől, ami körülveszi, különálló dolognak tekint. Az ontológiai dualizmusnak ez a formája a taoizmusban és a konfucianizmusban létezik. A hiedelmük az univerzumot a jin és a jang egymást kiegészítő ellentéteire osztja.[19]
Az olyan hagyományokban, mint a klasszikus hinduizmus ( szamkhja, jóga, vaiseshika és a későbbi védanta iskolák, amelyek elfogadták a gunák elméletét), a zen buddhizmus vagy az iszlám szufizmus, a megvilágosodás kulcsa az effajta dualista gondolkodás „meghaladása” anélkül, anélkül, hogy a dualizmust pusztán a monizmussal vagy a pluralizmussal helyettesítenénk.
A kínai filozófiában[szerkesztés]
Az univerzum két alapelvének , a jin és jang szembenállása és kombinációja a kínai filozófia részét képezi, és fontos jellemzője a taoizmusnak, mind filozófiaként, mind vallásként, bár a koncepció sokkal korábban alakult ki. Egyesek azt állítják, hogy a yin és a yang eredetileg a föld és az ég istene volt.[20] A jint és a jangot a konfucianizmus is tárgyalja, de kisebb mértékben.
- ↑ a b c Rouner, Leroy. The Westminster Dictionary of Christian Theology. Westminster John Knox Press, 166. o. (1983). ISBN 978-0-664-22748-7 Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen
<ref>címke, „Rouner” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal - ↑ Zolotarjov 1980, 42. o.
- ↑ Zolotarjov 1980, 43. o.
- ↑ Gusinde 1966.
- ↑ For dualism school of Hinduism, see: Clooney, Francis X.. Hindu God, Christian God: How Reason Helps Break Down the Boundaries between Religions. Oxford University Press, 51–58, 111–115. o. (2010. április 25.). ISBN 978-0199738724
- ↑ Zarathustra – Iranian prophet. (Hozzáférés: 2017. június 9.)
- ↑ Welcome to Encyclopaedia Iranica. www.iranicaonline.org. (Hozzáférés: 2021. március 29.)
- ↑ Skjærvø: Introduction to Zoroastrianism. Iranian Studies at Harvard University, 2005. [2021. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 15.)
- ↑ Broek, R. van den. Gnosis and Hermeticism from Antiquity to Modern Times. SUNY Press, 37. o. (1998. április 25.). ISBN 978-0-7914-3611-0
- ↑ Yarshater, Ehsan. The Cambridge History of Iran. Cambridge: Cambridge University Press (1983. április 25.)
- ↑ Manichaeism. New Advent Encyclopedia. (Hozzáférés: 2013. október 4.)
- ↑ Cosmogony and Cosmology iii. In Manicheism (angol nyelven). Encyclopædia Iranica. (Hozzáférés: 2018. február 24.) „[I]n Manicheism the world was a prison for demons...”
- ↑ Widengren, Geo Mesopotamian elements in Manichaeism (King and Saviour II): Studies in Manichaean, Mandaean, and Syrian-gnostic religion, Lundequistska bokhandeln, 1946.
- ↑ Pagels, Elaine. The Gnostic Gospels. New York: Random House (1989. április 25.)
- ↑ Peters, Edward. Heresy and Authority in Medieval Europe. University of Pennsylvania Press, 106. o. (2011). ISBN 978-0-8122-0680-7
- ↑ Hamilton, Janet. Christian Dualist Heresies in the Byzantine World, C. 650-c. 1450: Selected Sources. Manchester University Press, 1–2. o. (1998). ISBN 978-0-7190-4765-7
- ↑ Etter, Christopher. A Study of Qualitative Non-Pluralism. iUniverse Inc., 59–60. o.. ISBN 0-595-39312-8
- ↑ Fowler, Jeaneane D.. Perspectives of Reality: An Introduction to the Philosophy of Hinduism. Sussex Academic Press, 340–344. o.. ISBN 1-898723-93-1
- ↑ Girardot, N.J.. Myth and Meaning in Early Taoism: The Theme of Chaos (hun-tun). University of California Press, 247. o. (1988). ISBN 978-0-520-06460-7
- ↑ Roberts: Yin and Yang. Ancient and Medieval History. Facts on File. (Hozzáférés: 2017. március 19.)