Osztályozás (könyvtártudomány)
Az osztályozás az a szellemi (vagy gépi) tevékenység, amely során a tárgyakat és a jelenségeket valamilyen módszer szerint rendezzük és csoportosítjuk. A tapasztalatainkat tárgyakra és azok tulajdonságaira osztunk fel, amelyeket hasonlóságuk foka szerint egybegyűjtjük és különbségeik foka alapján elkülönítjük.[1][2] A különbségtétel céljából eredően megkülönböztethetünk kategorizálást és rendszerezést. Az előbbi a dolgok elnevezéseit hivatott egybegyűjteni, míg a rendszerezés magukat a dolgokat és hierarchiájukat állapítja meg.[3] Az osztályozás nyelvészeti megközelítése információkereső nyelvnek is nevezi.
A könyvtártudományban a tartalmi feltárás alapvető tevékenysége, módszere, amely által a könyvek vagy más könyvtári anyagok adott szempontok szerinti elrendezését értjük. Az ismeretek, információk szervezésének strukturált formája.[4] Az osztályozás tartalmi ismereteket állapít meg a dokumentumról és azt fogalmi lánccal (ismérvlánccal) fejezi ki.[5] Ezek a fogalmi láncok számos különféle módon kapcsolhatják egymáshoz a fogalmakat.
Az osztályozás megegyezik a halmazelmélet partíció elvével. A felosztással ellentétes logikai művelet.[6]
Az osztályozás céljai, funkciói és szintjei
[szerkesztés]Célja a tartalom pontos, akár a konkrétságig menő feltárása, ugyanakkor a tartalmilag összetartozó, olyan kisebb csoportok képzése, ahol lehetőség van az általánostól a specifikusig való keresésre. Funkciói megegyeznek a feltárás hármas funkcióival: a dokumentum feltárása, a dokumentum tárolása és a minél többszempontú visszakeresés biztosítása. Három szintje van: a fogalmi, a nyelvi és a jelzetelési. A fogalmak szintje a dokumentum tárgyát fogalmakkal látja el. A nyelvi szinten pontos elnevezéseket ad a fogalmaknak. A jelzetelési szint egy adott osztályozási rendszer jelkészletének segítségével fejezi ki a dokumentum tartalmát.[5]
A könyvtári osztályozás alapegységei
[szerkesztés]Információ
[szerkesztés]
Az információnak számos meghatározása és vonatkozása van, viszont a könyvtári osztályozás szempontjából Claude Shannon és Norbert Wiener entrópiával kapcsolatos meghatározása az egyik leglényegesebb. Az információ ebben a felfogásban valamilyen határozatlanságot csökkentő változás, melynek mértéke az entrópia. A könyvtárak alapegysége, az íráshordozó, az információ vagy az ismeretek összegyűjtését célzó tárgy, amely így csökkenti az entrópiát, az információhiányt.
Ungváry Rudolf szerint "minden tájékoztatási tevékenység célja és értelme az információ".[7] A könyvtárak fő funkciói az információ gyűjtése, tárolása és szolgáltatása, viszont az információ nehezen tárolható és rendszerezhető önmagában. Az íráshordozókban, vagyis a dokumentumokban rejlő információkat el kell választani magától a dokumentumtól, és formai és tartalmi szempontok szerint fogalmi ismérveket kell létrehozni belőlük. A formai és tartalmi ismérvek összessége a szurrogátum, amely helyettesíti a dokumentumot és tartalmát a visszakeresés során. Így a dokumentumok tárához egy szurrogátumokból álló információtár is párosul a könyvtárban, lehetővé téve mind a dokumentumok és tartalmuk nyilvántartását.[2]
A könyvtárak legrégebbi információtára a könyvtári katalógus.
Fogalom
[szerkesztés]A könyvtári osztályozás elsősorban Ingetraut Dahlberg fogalommeghatározását veszi alapul:
A gondolkodás az elvonatkoztatás és az általánosítás műveleteinek segítségével oly módon foglalja össze egyetlen egységbe a tárgy tulajdonságát, hogy ezeknek együttese egy minden más tárgytól különböző, önálló osztályt alkot, a fogalmat. A dolgok legáltalánosabb szintjén megjelenő osztályról pedig, aminek már csak az a tulajdonsága, hogy létezik a jelenség fogalma alakult ki.[2]
Az osztályozás mindig a fogalmi síkon történik, mivel a tárgyakról, jelenségekről megállapított információk és ismeretek fogalommá válnak. A logikában ezek a fogalmak ismertetőjegyekké válnak, amelyek alapján a tárgyak felismerhetővé és megkülönböztethetővé válnak. A közös ismertetőjegyek egy osztályba egyesítik a hasonló tárgyakat, míg a megkülönböztető ismertetőjegyek a dolgok közötti különbségeket tükrözik.
Minden fogalomnak van tartalma és terjedelme, amelyek fordítottan arányosak egymással. A fogalom tartalma a beletartozó dolgok lényeges ismertetőjegyeinek összessége, amely változó és szubjektív. Egy fogalom tartalma más lehet a vizsgált szemantikai mezőben. Például az entrópia fogalma két eltérő tartalommal rendelkezhet: lehet egy termodinamikai fogalom, az energia átalakulásával kapcsolatban, vagy lehet az információs bizonytalanság mértéke. A terjedelem a fogalomba tartozó dolgok összessége, azt tükrözi, hogy a mennyi dolog tartozik a fogalomba.
A kettő között fordított arány szerint minél kevesebb az ismérvek száma (a tartalom), annál több tárgy tartozik a terjedelmébe. Kevesebb ismérve van a színes épületek fogalmának, és szinte megszámlálhatatlan tagja lehet. Viszont nagyobb az ismérvek száma a 19. századi szecessziós épületek Budapesten fogalmában, amelybe már lényegesen kevesebb elem tartozik, kisebb a terjedelme.
Kategória
[szerkesztés]Minden fogalom közül a legáltalánosabb a jelenség, illetve a szinonimája, a dolog. E fogalmaknak csak az az ismertetőjegye van, hogy léteznek. Ez az első fogalmi kategória, a legáltalánosabb kategóriák egyike. A további fogalmi kategóriáknak is az egyetlen ismérve maga a fogalom, ilyen például az anyag, az energia, az idő, a mozgás és a tulajdonság fogalma. Ezeknél konkrétabb, de még kellőképp általános a szakkategória, amelyek egy-egy tudományterületet jelző legáltalánosabb fogalmak (pl.: matematika, fizika, nyelvészet). E szakkategóriák alkategóriái (és további fogalmi kategóriák) alkotják a facettákat, amelyeket a találati halmazok szűkítésére alkalmasak (mint például az dátum, földrajzi hely, műfaj, dokumentumtípus, személyek, vagy a nyelvi fazetta).[8]
A fogalmi kategóriák, szakkategóriák és alkategóriák együttes alkalmazása segíti elő a fogalmi rendszerek felépítését, ezek segítségével rendszerezhetővé válnak az információk. A kategóriák szintjei között az ismérvek számának növelésével és csökkentésével mozoghatunk, a fogalmak tartalmi szintjei között állíthatunk fel hierarchiákat.
Osztály
[szerkesztés]Az osztály (a kategóriával ellentétben) a fogalom terjedelmét foglalja egy nyílt összességbe. Az osztályok elemei rendelkeznek az osztályra jellemző kitüntetett szemantikai jellemzőkkel, és az osztályon belül megkülönböztető ismérvekkel. Ha egy osztályon belül több elem is rendelkezik az osztály jellemzőin túl, más közös tulajdonságokkal, akkor alosztályt alkotnak.
Az osztályokkal logikai és matematikai műveletek is végezhetők, amelyek a visszakeresés során használhatók. Ezek az unió (logikai vagy), metszet (logikai és) és a különbség (logikai nem).
Reláció
[szerkesztés]A reláció halmazok vagy azok elemei között lévő kapcsolatot jelzi. A fogalmi reláció a fogalmak vagy ismérvek közötti kapcsolat. A könyvtári osztályozás számára elengedhetetlen meghatározás, mivel a fogalmak közötti relációk adják az osztályozás felépítését.
Az osztályozásban kitüntetett szerepe van az ekvivalencia relációnak és a rendezési relációnak. Előbbi alapján egyberendezhetők az egy fogalomról alkotott különböző megnevezések (kutya, Hund, eb). A visszakereshetőség érdekében a könyvtári rendszerek egy kitüntetett alakot részesítenek előnyben, és minden más ekvivalens kifejezést utalóval adnak meg. A rendezési relációnak a szerkezetképzésben van szerepe, segítségével hierarchia készíthető két vagy több fogalom között.
A relációk tulajdonságaiból a tranzitivitás a legfontosabb, mivel ezáltal alkothatók fogalmi láncok (emlős–háziállat–kutya–spániel).
A könyvtári osztályozás története
[szerkesztés]Az osztályozás 19. század utolsó harmadában rögzült a könyvtártudományban, angol és amerikai könyvtárosok munkásságával. Ez előtt a polcon lévő hely megegyezett a tárolási hellyel, a tartalmi osztályozás is a polcbéli helytől függött és csak egyféle feltárási és visszakeresési funkció létezett. Mára a szolgáltatás vált elsődlegessé és ismérvtárrá alakult a dokumentumtár. Több könyvtáros és nem könyvtáros tudós nevezetes az osztályozás történetében: Babiczky Béla, Barátné Hajdu Ágnes, Charles Ammi Cutter, Ingetraut Dahlberg, Melvil Dewey, Birger Hjørland , Shiyali Ramamrita Ranganathan , Ungváry Rudolf, Georg Schneider (de), Claude Shannon (matematikus), Brian Campbell Vickery.
Az első osztályozási rendszereket Melvil Dewey (Dewey-féle tizedes osztályozás) és Charles Ammi Cutter (Cutter-szám) hozták létre a 19. század második felében. 1985-ben Paul Otlet és Henri La Fontaine Dewey rendszere alapján alakította ki az egyetemes tizedes osztályozást (ETO).[1]
Osztályozási iskolák
[szerkesztés]Három nagy osztályozási iskolát különböztetünk meg: tudományfelosztáson alapuló, nyelvészeti, statisztikai.[5]
Tudományfelosztáson alapuló osztályozási iskola
[szerkesztés]Ezen iskola képviselői valamilyen filozófiai tudományfelosztás szemszögéből osztályozzák a dolgokat. Dewey-re a hegelianizmus eszméi hatottak kifejezetten, amely szerint minden létező egyértelműen kategorizálható.
A hazai könyvtárak többsége az ETO-t használja.
Nyelvészeti iskola
[szerkesztés]A nyelvészeti irányzat a 20. században alakult ki. Az osztályozást formalizált nyelvként kezeli és információkereső nyelvként nevezi. Ezeknek a természetes nyelvekhez hasonlóan van alaktana, jelentéstana és mondattana. Alapvető egysége a szövegösszefüggés, más néven a szintaktikai reláció. Ezen összefüggések egyre pontosabb kifejezése figyelhető meg a nyelvészeti irányzat eszközeinek fejlődésében a tárgyszavas osztályozástól, az indexeken és az információs tezauruszon át a szintaktikus nyelvek kialakításáig.[5]
Statisztikai iskola
[szerkesztés]Az 1950-es években megjelent új iskola a nyelvészeti irányzathoz hasonlóan természetes nyelvként tekint az osztályozásra, viszont nem a relációk alapján épül fel, hanem statisztikai megállapítások alapján. Itt az osztályok klaszterekké válnak, amelyek a klaszteranalízis módszerei alapján jönnek létre.
Osztályozási rendszerek tipológiája
[szerkesztés]Struktúra szerint
[szerkesztés]A hierarchikus rendszerek az osztályozandó fogalmakat egy rendszerként kezeli, és kevés számú legfőbb fogalom alá sorolja a fogalmakat. Ezekben a struktúrákban egy fogalom tartozhat egy és csakis egy tágabb fogalomhoz (monohierarchikus) vagy egyszerre több fogalomhoz (polichierarhikus). A monohierarchikus rendszereket meghaladja a tudomány egyre fokozódó interdiszciplinaritása.
A mellérendelő felépítés kötetlenebb, általában szabályozatlan módon kapcsolja egymáshoz a fogalmakat. Kisebb és általánosabb állománnyal rendelkező könyvtárak számára lehet praktikusabb.
Alkalmazott nyelv szerint
[szerkesztés]A természetes nyelvű rendszerek lehetnek szabályozott vagy szövegszavas kódolásúak. Az előbbi valamilyen szótárkódolási séma alapján jellemzi a dokumentumokat, míg az utóbbi a mű címéből vagy szövegéből kiemelt szavakat használja. Egyértelműbb megfeleltetést adnak a dokumentum tartalmáról, viszont nehezebb egységes rendszert alkotni belőlük, kifejezetten könyvtárak között.
A szabályozott nyelvű rendszerek valamilyen mesterséges nyelvből alkotott jelzeteket használnak. Ezek előnye egyrészt az átültethetés könnyűsége, másrészt a többnyelvűség biztosítása, a megegyező jelzetek összekapcsolásával. Például az 521.1 ETO jelzet minden nyelven az Világegyetem szerkezete területeit fedi le. A bővítésen alapuló rendszerekre továbbá jellemző az, hogy a tudományfelosztást erősen hierarchikus rendszerben kezelik. Az előbbi ETO-példából kiindulva az 524 az asztrofizika és leíró csillagászat, az 52 az asztronómia, csillagászat, geodézia, míg az 5 a természettudományok osztályait jelentik.[9]
Mélység szerint
[szerkesztés]A mélység szerinti felosztás nem egy éles elválasztás, inkább egy kontinuum. A legtöbb osztályozási rendszer a két funkció betöltését célozza meg.
A generalizáló rendszerek a fogalmakat az egyeditől az általános felé kategorizálják. E rendszerek célja minél átfogóbb osztályok alkotása, amelyek összefogják az információt, ezáltal a művek csoportosítását teszik lehetővé.
Az individualizáló rendszerek ezzel szemben a tartalom minél pontosabb és egyedibb leírását teszik lehetővé. Egy rendszer sem lehet teljesen individualizáló, mivel minden egyes osztály csak egy elemet tartalmazna.
A visszakeresés módszere szerint
[szerkesztés]A prekoordinált osztályozás a leírandó dokumentumoktól függetlenül készül. Az osztályozás folyamata a dokumentumot ismérvei szerint besorolja a megfelelő osztályokba, és jelzetalkotással zárul. Az ETO-ban például a 622.3(439) összetett jelzet Magyarország szénbányászatát jelenti, ahol a (439) egy földrajzi alosztás. Hasonlóképp a 338.538(439) összetett jelzet jelentése: árszabályozás Magyarországon.
Ezzel szemben a posztkoordinált rendszerekben nincs jelzetalkotás, az osztályok a dokumentum tartalma szerint kerülnek egymás mellé. Magyarország szénbányászata így nem egy jelzet alá kerül, hanem két különböző osztályba: Magyarország és szénbányászat.
Tartalom alapján
[szerkesztés]Az osztályozási rendszerek törekedhetnek a tudományok egyetemes feldolgozására, vagy lehetnek autonóm jellegűek, azaz egy-egy specializált, szűkebb területet lefedők.
A felhasználás célja szerint
[szerkesztés]Az osztályozási rendszer elsősorban felhasználható a tudományok osztályozására. Ezenkívül lehet ismeretközvetítő, mint a könyvtári és bibliográfiai és dokumentációs osztályozás, vagy ismeretszervező. Az ismeretszervező osztályozás túlmutat a könyvtártudományon, kutatási vagy igazgatási célokra is felhasználható, például egy ország kutatóközpontjainak felosztására.
További információk
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Rudolf Ungváry – Éva Orbán: Osztályozás és információkeresés: Kommentált szöveggyűjtemény. 20. ISBN 978-963-200-424-2 Hozzáférés: 2025. szeptember 9.
- ↑ a b c Ágnes B. Hajdu – Béla Babiczky: Bevezetés az információkereső nyelvek elméletébe és gyakorlatába. 1998. ISBN 978-963-9104-20-4 Hozzáférés: 2025. szeptember 9.
- ↑ Könyvtári alapfogalmak – K. www.huminf.u-szeged.hu. SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék. (Hozzáférés: 2025. szeptember 9.)
- ↑ Osztályozás és információkeresés. 1: Az osztályozás és elmélete. 2001. ISBN 978-963-200-425-9 Hozzáférés: 2025. szeptember 8.
- ↑ a b c d Barátné Hajdu, Ágnes. A tartalmi feltárás alapjai, Az iskolarendszeren kívüli könyvtári szakképzés füzetei. Budapest: Könyvtári Intézet (2001). ISBN 9632013344. Hozzáférés ideje: 2025. szeptember 8.
- ↑ Roboz Péter (1977). „OSZTÁLYOZÁS - INDEXELÉS”. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 24. (6.), 255–257. o, Kiadó: OMIKK. ISSN 0041-3917. (Hozzáférés: 2025. szeptember 9.)
- ↑ Ungváry, Rudolf. Az osztályozás alapjai – Bevezetés az információkereső nyelvek elméletébe : Kísérleti oktatási segédanyag. Budapest: OSZK–KMK, 11. o. (1982). ISBN 9632011368
- ↑ Dudás, Anikó. 7.6 Kislexikon, Információs műveltség felsőfokon – Könyvtárinformatika – szakirodalmi forráskutatás a bölcsészet- és társadalomtudományokban. Budapest: Akadémiai Kiadó. DOI: 10.1556/9789634542421 (2018). ISBN 978-963-454-242-1. Hozzáférés ideje: 2025. október 3.
- ↑ Egyetemes tizedes osztályozás : A nemzetközi táblázatok hivatalos magyar kivonata. mek.oszk.hu. Bibliotheca, 1958. (Hozzáférés: 2025. szeptember 18.)